Kelet-Magyarország, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-25 / 72. szám

Polgári védelem) Nagyobb feladatok — képzettebb parancsnokok A párt politikájában fon­tos helyet foglal el a honvé­delmi nevelőmunka. A hon­védelmi nevelés szerves ré­szét képezi a polgári védelmi feladatok megoldása is, hi­szen az egész együtt lehet csak teljes. A polgári véde­lem ugyanis a jelenlegi fel­­készültségével, szervezettsé­gével a védekezésre való fel­készülésével az egész állami életet, a népgazdaságot és a társadalmi életet átfogó rend­szerben valósul meg. A hadi­­technika mostani fejlettsége ugyanis egy háború esetén a hátországot is fronttá változ­tathatja. Háborúban tehát a polgári védelem szervezetei­nek is ugyanúgy helyt kell állnia, mint a hadsereg ka­tonáinak. Nem véletlen, hogy a pa­rancsnoki állomány többsége a gazdasági vezetőkből, az üzemek, intézmények veze­tőiből kerül ki. Ez alkalom és mód arra, hogy a béke­időben végzett munka­háború esetén könnyen átalakítható legyen honvédelmi, illetve a polgári védelem feladatainak ellátására is. A termelés irá­nyítása kiegészül az emberek és a javak megvédésével, a károk felszámolásával, a mentesítő munka sokrétű feladataival. Éppen ezért szükséges kö­vetelmény, hogy a parancsno­ki állomány a saját szakmai felkészültség gyarapítása mellett, polgári védelmi vo­natkozásban is tovább képez­ze magát. Csakis így oldható meg az irányításuk alatt lé­vő dolgozók, az egységek ál­lományának felkészítése, csak így tudják rendkívüli körülmények között is betöl­teni hivatásukat a polgári védelmi szervezetek. A beosztott állomány felké­szítésének alapját ugyanis csak a vezetők — a parancs­nokok — jó kiképzése, a gya­korlati ismeretekkel való felvértezés adhatja. Ez év nen ezen a téren a fő feladatot éppen ezért a pa­rancsnoki állomány kiképzé­se, gyakorlati ismereteinek fokozása jelenti. Szakítanunk kell az elméletieskedéssel, sokkal nagyobb hangsúlyt kap a begyakorlottság. Kez­detét veszi és öt év távlatá­ban is perspektívákat nyújt ehhez a polgári védelem or­szágos törzsparancsnoká­­nak irányelve. A korszerű ki­képzési formale beindításá­hoz nagy segítséget ad példá­ul az, hogy a korábbiakhoz képest sokkal több gyakorlati témájú film megtekintésére lesz lehetőség. Nemcsak egészségügyi, hanem más vonatkozásban is. Változások lesznek a ki­képzés rendszerében is. Úgy megyei, mint városi és járási szinten. Megszűnnek például a kiképzésnél az elaprózott, többszöri igénybevételek. He­lyette tanfolyamok segítségé­vel sajátíthatják el a 30—40 órás foglalkozások anyagát. Külön serkentő hatással le­het a tanultak jó elsajátításá­ra, hogyha a tanfolyamhall­gató eredményes vizsgát tesz, azt bejegyzik az igazolvány­ba. Nem kell ismételten részt venn­ie az azonos anyagokból szervezett oktatásban, mint korábban. Az így felszaba­duló időt aztán az elmélet gyakorlati megvalósítására fordíthatják a parancsnokok­. A parancsnokok feladata természetesen ezzel nem ért véget, hanem az elsajátított ismeretek továbbadásával, a gyakorlatban való alkalma­zásával még inkább tovább nő. Jövőre — 1975-tel bezá­róan — ugyanis fokozott mér­tékben kerül sor a beosztott állomány kiképzésére, a fel­adatok ellátására való fel­készítésére. Megkezdődik a szakszolgálati, üzemi és ál­lamigazgatási önvédelmi erők kiképzése. Feladatát és célját tekintve, alapvetően itt is az egységes honvédelmi keretbe épül be a polgári védelmi feladatok megoldása. A célkitűzések eredményes megoldásához szükség van a járási és üze­mi, a vállalati, gazdasági szervek, a tanácsok vezetői­nek és pártszervezeteinek se­gítségére. Helyese­n járnak el a parancsnokok, ha az ál­talános gazdasági és szakmai együttműködés mellett ezt a munkát szervesen összekötik a lakosság polgári védelmi feladatainak gyakorlati meg­­megvalósításával. Vegyék a parancsnokok ezt a munkát is olyan komolyan, mint a gazdasági és egyéb feladatok tennivalóit. Ne ke­zeljék másodlagosan a kia­dott utasítások végrehajtását. Úgy szervezzék a polgári védelmi munkát, hogy adott esetben — legyen az elem, kár, vagy háborús helyzet — kapkodás nélkül is tudjanak eleget tenni a feladatoknak. A felelőtlenség, a lazaság ugyanis visszaüthet, a szer­vezetlenségből csak még na­gyobb káosz keletkezhet. A nyugodt munka biztosításá­hoz idejében kell felkészül­ni. Nemcsak az ismeretek el­méleti megtanulásával, ha­nem a gyakorlati életben va­ló alkalmazásának gyakorla­tával. Jogszabályok írják elő a kiképzéseken, gyakorlatok­on való résztvételt, a kiadott utasítások végrehajtását, az ismeretanyagok megtanulá­sát. Csak szankciók alkalma­zásával azonban ezt megkö­vetelni nem lehet. A lelkiis­­meretes hozzáállást, a foglal­­zá­sokon való aktív részvételt kényszerrel megoldani nem célszerű. Éppen ezért fontos a polgári védelmi munkát min­dig egy egészként kezelni a honvédelmi neveléssel, a ha­zaszeretet, állandó ápolásá­val. Büntetést alkalmazni csak a legszélsőségesebben jelentkező notórius mulasz­tókkal szemben szükséges. E tekintetben azonban — kellő mérlegelés után — le­gyen határozott és tanulságos a végrehajtás. Mellékletünk a Polgári védelem megyei parancsnokságának tájékoztatója A NÉPHADSEREG CSAPATAI­NÁL néhány évvel ezelőtt meg­honosodott úgynevezett kisegítő gazdaságok többsége létrehozása óta sokat fejlődött Helyenként az utóbbi három-négy év alatt kétszeresére növekedett az ala­kulatok hadtápszolgálata által szervezett és társadalmi bizott­ság által ellenőrzött kisegítő gaz­daságok hozama — mindenek­előtt a sertéshústermelés. Ez a növekedés hatékony segítséget jelent a katonák normán felüli étkeztetéséhez, az étkezés meny­­nyiségének és minőségének nö­veléséhez. Néhány magasabb egység összesített adatai szerint a kisegítő gazdaságok produktu­maiból az egy katonára eső normán felüli étkezési juttatás értéke az 1968-as százhetvenöt forintról 1971-ben háromszázhúsz forintra növekedett ★ Izrael: új vezérkari fő­nök. Négy és fél évi szolgálat után az izraeli hadsereg ve­zérkari főnöke, Chaim Bar- Lev tábornok megvált poszt­jától és helyét David Elazar tábornoknak adta át (Mint ismeretes, Bar-Lev az arab országok ellen viselt 1967-es úgynevezett hatnapos hábo­rúban a vk-főnök helyettese volt.) Utóda, Elazar tábornok 46 éves, utoljára az izraeli haderő északi csoportosításá­nak parancsnoka volt. Több mint négy esztendővel ezelőtt az ő csapatai foglalták el a Szíria területéhez tartozó Golan-magaslatokat. ★ A román autóipar újdonsá­ga az ,,ARO — M — 461—C” mintájú katonai gépkocsi, amely formatervezésében leg­inkább az ismert GAZ 69-es­­hez hason­lít. .A gépkocsi te­repjáró-képessége igen jó. Súlya 2200 kilogramm, legna­gyobb sebessége 100 km óra, motorja 77 lóerős. A jármű­vel szállítható személyek szá­ma 1 fő. Az Egyesült Államokban olyan újszerű eszközt kísérle­teztek ki, amely állítólag — különösképpen rendkívül ne­héz körülmények között, vagy igen alacsony magas­ságban — biztonságosabb, mint a hagyományos ejtőer­nyő. A kúp alakú és felfúj­ható szerkezet egyesíti ma­gában az ejtőernyő minden jó tulajdonságát, de annál kisebb terjedelmű és súlyú, azonkívül aerodinamikai jel­lemzői is kedvezőbbek. ★ JAPAN NOVEL­ HADIKIADÁ­­S­­IT. A japán kormány jóvá­hagyta az 1972-es katonai költ­ségvetést, amely a legmagasabb a második világháború befejezé­se óta. A hadügyi kiadáson meghaladják a 802 milliárd jent és ez a múlt évi előirányzathoz képest csaknem 20 százalékos emelkedést mutat. Az 1972-vel kezdődő negyedik haderőfejlesz­tési ötéves program szerint a katonai büdzsét, 2,2-szeresére emeli és azt tervezik, hogy a japán haditengerészeti flottát 36 százalékkal megnövelik. Mint hivatalos helyeken hangoztatják, Japán 1976-ra saját atomfegyve­rek birtokába szeretne jutni és hozzáteszik: az ezt követő leg­kevesebb két éven belül Tokió olyan helyzetbe kerülhet, hogy kiterjedt hadiipari bázisa alap­ján nagy tömegben gyárthat rakétaelhárító rakétaeszközöket. ★ A „Bof­ors"-műveik által gyártott 155 mra-es lánctal­pfis svéd l­öveget úgy konst­ruálták meg, hogy a harcjár­műre épített daruval a szál­lító gépkocsiról emelheti át a löveg tárába a 14 gránátot tartalmazó „kazettát”. Az ön­­járó löveg összsúlya 49,2 ton­na, hossza 11 méter, kiszál­*-­ ló személyzete pedig 6 fő. A fegyver a svéd szárazföldi haderő tüzéreszközeinek­egyik legújabb változata. A CSEHSZLOVÁK TEXTIL­IPAR olyan különleges takarót állított elő, amely poliészter és üvegszál felhasználásával sokkal előnyösebb tulajdonságú, mint az eddig alkalmazott „hagyomá­nyos” textiltakarók. Különleges­sége az, hogy egyik felét vé­kony alumínium fóliával vontat­k be. Ha a fémes rész van alul, a takaró a test melegének 9­1 százalékát nem engedi át, ha vi­szont felül van, a katona a leg­nagyobb melegben is jól al­hat, mert a fólia a nap sugarait visszaveri. Az egészen kicsinyre összehajtható korszerű takaró súlya mindössze 55 gramm! ★ Bangla­desh Népi Köztár­saságban néhány héttel ez­előtt megkezdték a széles tö­megeit, bázisára támaszkodó nemzeti milícia felállítását. A szervezi­e­t irányításában a kommunista párt képviselői is részt vesznek. A milícia fő feladata­­ a háborús károk gyors felszámolása. Ezzel függ össze a másik hír: azzal párhuzamosan, hogy az indiai csapatok elhagyják Bangla­desh-t, a Kelet-Pakisztánban foglyul ejtett mintegy 93 ezer nyugat-pakisztáni katona nagy részét Indiába szállítják át. ★ HONVÉDELMI ELŐKÉPZŐ TANFOLYAMOK Az általános iskolai tanulmányaikat befejezett fiatalok közül azok számára, akik nem tanulnak tovább és egyelőre nem vesznek részt a Magyar Honvédelmi Szövetség valamely klubjának munkájá­ban, az MHSZ országszerte ál­talános honvédelmi előképző tan­folyamokat szervez. A tanfolyam időtartama 89 óra, a foglalkozá­sokat heti egy-két alkalommal a munkaidő letelte után tartják meg. Programjában politikai tájékoztatók, általános katonai és technikai ismeretek, katonai te­reptan, polgári védelmi ismere­tek, lókiképzés valamint honvé­delmi gyakorlatok szerepelnek. A tanfolyamoknak a leendő sor­kötelesekre gyakorolt vonzerejét bizonyítja, hogy 1971-ben a rész­vétel országosan 50 százalékkal meghaladta az előirányzatot. Gépjárművek a szervizben A feladat: javítás gyorsan • Mentesítés speciális gépekkel Az AFIT nyíregyházi, Moszkva utcai szervize jól ismert az autósok körében: naponta átlagosan hatvan, vagy még ennél is több gép­kocsi szervizmunkáját, ki­­sebb-nagyobb javítását vég­zik el. A gépjárműállomány növekedésével párhuzamo­san számítani kell arra is, hogy bővítik ezt a szervizt, illetve újabbakat építenek. A szerviz feladatai az autósok szempontjából egy­szerűek: rövid idő alatt vé­gezzék el mindazokat a ga­ranciális, illetve szükséges javítási, karbantartási műve­leteket, amelyek biztosítják a gépkocsik kifogástalan mű­ködését. Mindezek azt bizonyítják, hogy békeidőben is fontos feladatot teljesít a szerviz, egy esetleges háború idején azonban még fokozottabb munka hárulna egy ilyen munkahelyre. Ezekről a fel­adatokról beszélgettünk Bata Bélával, az üzemegység ve­zetőjével. A szerviz iyen irányú igénybevétele esetén az el­végzendő munka nagyjából a jelenleginek megfelelő: a javításokat gyorsan, üteme­sen kell elvégezni a szakem­bereknek. Jelentős feladat lehet a szennyezett fertőzött járművek mentesítése is. Er­re gyakorlatilag változtatás nélkül alkalmasak a szerviz autómosó berendezései. Az alsómosó nagy nyomás­sal, 10—12 atmoszférával üze­mel. Az ilyen berendezés al­kalmas arra, hogy a külön­böző radioaktív és vegyi szennyeződésektől megtisz­títsák a járművek alvázát. Ehhez a berendezéshez kap­csolódik a szerviz olasz gyártmányú automata felső­mosó gépe, amely — az in­dítógombokat kivéve — em­beri kéz érintése nélkül is képes elvégezni a karosszéria fertőtlenítését, mosását. Az ilyen munka rendkívül fontos, hiszen egy esetleges radioaktív vagy vegyi szeny­­nyeződés esetén a járművek fertőtlenítés, mentesítés nél­kül nem használhatók, a szerviznek ezek a gépei, be­rendezései elsőrendű fontos­ságúvá lépnének elő. Természetesen jó néhány problémát is felvet egy ilyen alkalmazás, lehetősége, így például egy radioaktív szennyezett gépkocsi mente-­­ sítése után a víz nem ereszt­hető egyszerűen a csatorna­­hálózatba, hanem annak biz­tonságos, szakszerű, megfele­lően védett elvezetésére van szükség Hasonlóképpen nagymértékben megnöve­kedne a vízfogyasztás is, amire szintén fel kell ké­szülni. Ezek a legegyszerűbb tech­nikai feltételek, de ennél még fontosabb az itt dolgozó emberek felkészítése, ugyan­is a különböző speciális fel­szerelések, védőeszközök használatát el kell sajátíta­ni, gyakorolni szükséges azt. A dolgozók korábban már elvégezték a polgári védelem 15 órás általános tanfolya­mait, az új kiképzési idő­szakra vár a feladat, hogy a munkahely sajátosságainak megfelelő ismereteket is el­sajátítsák. PILLANATKÉP A SZERVIZ MŰHELYCSARNOKÁBÓL, AZ AUTOMATA GYORSMOSÓ SZÁRÍTÓBERENDEZÉSÉ­BŐL TISZTÁN GÖRDÜLNEK KI A KOCSIK. A TIZENKÉT ATMOSZFÉRÁS VÍZSUGÁR A KOCSIK ALSÓ RÉSZÉRŐL IS ELTÁVOLÍTJA A SZENNYEZŐDÉST.

Next