Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-19 / 247. szám

Tüskés sarok Világom, világom Cservenyák Katalin M­ondhatja azt nekem bárki, hogy nem fél a sötétben, elhi­szem! Csak aztán ne csodál­kozzon rajta, ha egyszer há­tulról jól fejbekólintják. Mert a zsiványnak is van an­nyi esze, hogy nem várja meg, míg áldozata a közvi­lágítási lámpa alá ér. A közvilágítás korszerű­sítése — így az áramszámla csökkentése — érdekében sokat tettek az illetékesek Nyíregyházán néhány évvel ezelőtt. Sajnos, a tapaszta­lat szerint ez csak a meglé­vő lámpatestekre vonatko­zott. A bővítésre már igazá­ból nem fordítottak különös gondot. Sorolhatnánk a példákat, akár a belváros­ból (pl. Síp utca) is, de a külső, kertvárosi részeken élők még nagyobb veszede­lemnek vannak kitéve. Hiá­nyos a közvilágítás Borbá­nyán, és még csak macska­szem sem jelzi, hol az út széle a Kemecsei úton, a Vadász Csárda után. Ez az szakasz annál inkább bal­esetveszélyes, mert közvet­len az út mellett húzódik a vasút pályája, még csak töl­tés sincsen, így az óvatlan, vagy a környéken ismeret­len vezető könnyen a síne­ken találhatja magát. Tudom, irtózatos költség egyetlen lámpatest felszere­lése is. De még mindig ol­csóbb, mint az emberélet. »­v" . Rendez­vén vele Mozi KRÚDY MOZI: Water­­world. Előadáskezdés: 16, 18,15 és 20.30 óra. BÉKE MOZI: A Lény. Előadáskezdés: 16,18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Aranypolgár. Előadáskez­dés: 18 és 20 óra. A Lény. 22 órától. Kiállítások: A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó ki­állítások melletti időszaki bemutatók: Válogatás a Miskolci Képtár kincseiből, Országos Ifjúsági Bélyeg­kiállítás és Rádiótörténeti kiállítás a magyar rádiózás 70. évfordulója alkalmából tekinthető meg. A Városi Galériában a Sóstói Nem­zetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep gyűjteményéből látható ízelítő. Egy hasonló, a kör­­möcbányai és Uherské Hra­­dice-i alkotóteleppel közös kiállítás is nyílt Bronz há­romszög címmel. A sóstói Falumúzeumban a Dohány­magtól a pipaszóig című tárlatot nézhetik meg az ér­deklődők. Kisvárdán, a Rétközi Múzeumban H. Németh Katalin nyíregyházi grafi­kusművész kiállítása te­kinthető meg október 31 -ig, hétfő kivételével naponta 9- től 12 óráig és 13-tól 17 óráig. Nyírbátorban, az alkotó­házban dr. Papp Lászlóné szövőnő és Fazekas Ferenc fazekas munkáit állítják ki október 26-ig. A Báthory István Múzeumban a Holló László Munkácsy-­és Kos­­suth-díjas festőművész anyagából válogatott tárlat fogadja a látogatókat. A vásárosnaményi műve­lődési házban az aranyosa­páti alkotótábort mutatják be. Klibanyecz Alex erdélyi ásványgyűjtő kiállítása no­vember 15-ig tekinthető meg. Színház Móricz Zsigmond Színház: 19 órától Érettségi. Radnóti bérlettel. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955. Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25, szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjesztés: Drágossy Richard ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz. pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben, Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. HAZAI HOL­MI 1995. október 19., csütörtök Rémbohózat a hatalomról A rendező a nézőteret is bevonta az előadásba • Megyeri Zoltán beugrása Margócsy Klára Nyíregyháza — Amikor majd száz éve 1896-ban bemutatták Alfred Jarrynak, az akkor 23 éves vad és féktelen fiatalem­bernek az Übü király c. darab­ját, e mű már nyolc éve készen volt. Ezek a számadatok azt bizonyítják, hogy egy rendkí­vül tehetséges kamasz írta gimnazista korában azt a re­mekművet, amely egy évszá­zad alatt sem veszített semmit lendületéből, ifjonti hevéből, meghökkentő megoldásaiból, s tegyük hozzá — aktualitásá­ból. Igaz, a néző megdöbbenése talán már nem akkora, mint annak idején, hiszen száza­dunkban nemegyszer volt a hatalom a csatornatöltelékeké, a patkányoké, s a durvaság, az otrombaság, az alpári demagó­gia már — sajnos — szinte mindennapivá vált. Ma ez a polgárpukkasztás szinte szolid bájcsevegésnek tűnik. Jarry az élet cirkuszjellegé­ből indult ki, s egy óriási bo­hóctréfának, egyszersmind dermesztően félelmetes komé­diának látta és láttatta a léte­zést. Ebben a vaskos bohózatban a hatalom megszerzésének a vágya már-már mániákus rög­eszmévé válik Übü mamában, és arra tüzeli kicsit ügyefo­­gyott, nem túl nagy eszű fér­jét: legyen az ország királya. Mintha Lady Machbet hű ta­nítványa lenne, ösztökéli férjét újabb és újabb veszedelmes kalandra. Ám semmilyen ve­szedelem, baj nem fog rajtuk, sértetlenül kerülnek ki a legna­gyobb slamasztikából is, s „ál­dásos” tevékenységüket vég nélkül folytathatják. Jarryt a darab megírásánál saját gim­náziumi élményei mellett nyil­vánvalóan a Shakespeare-drá­mák is ihlették. Színházunk nézői ilyen jellegű történelem­felfogással rendelkező elő­adást jó néhány évvel ezelőtt láthattak a Titus Andronicus Zsótér Sándor által történt színrevitelekor. A vérgőzös bohózatban törpék küszködtek egymás ellen. Megyeri Zoltán a darab ren­dezője az Übü királyban a gro­teszk elemeket hangsúlyozta, mint ahogy korábbi rendezé­seiben is ez volt a domináns. Most az átgondolt rendezés mellett Pregitzer Fruzsina saj­nálatos megbetegedése miatt még Übü mama nagyterjedel­mű szerepét is bravúrosan meg­oldotta. Ez a szereplőváltás nem okoz zavart az előadás­ban, hisz Übü mama amúgy is elég férfias jelenség a téblábo­­ló, tétovázó férje mellett, s az előadás stílusa megengedi ezt a groteszk jelleget méginkább hangsúlyozó cserét. Nagyon aranyosan, jól játszotta ezt a szerepet, s a rendezői koncep­ciójába, amely egy iskolai di­ákszínpad produkciójának fogta fel az előadást, mindez bele is illett. Ez a mondhatni bájos, üde elképzelés rengeteg ötletet adott. A jelmezek, dísz­letek (Gyarmathy Ágnes), a zene (Kazár Pál), a stílusban tartott eszközök jól illeszked­tek a harsány komédiához. A játékon van itt a hangsúly: a gyerekek, a fiatalok egy hatal­mas méretű mérkőzésnek, egy nagy bulinak fogják fel a törté­nelmet, ám úgy tűnik, minden­nek a kegyetlenségét, komor, tragikus mivoltát nemigen ér­zékelik, csak a mindig kitörő csetepatét, ahol a két silány közül többnyire a véletlen dönti el, ki győz. (Én magam a darabban több fanyarságot, keserűséget éreztem, a nevetés mögötti félelem, rettegés a műben jobban érezhető, mint az előadásban.) Nagyon jó partnereket talált koncepciójához a rendező, el­sősorban Gados Béla szemé­lyében, akinek hatalomtól megrészegülő remek Übü pa­pája néha talán nélkülözi a fé­­lelmetességet, elsősorban ta­lán bumfordi, pojácás jelmeze okán is. Bede-Fazekas Sza­bolcs, Csorba Ilona, Felhőfi- Kiss László, Horváth László Attila, Sándor Júlia derekasan helytálltak a folytonos kaval­­kádban, egyszer-egyszer mint­egy paródiáját is adták a régi megszokott sémáknak, meg­csontosodott színpadi, operai megoldásoknak. A színház előképzései ügyesen, sok öt­lettel vettek részt a vidám já­tékban, szemmel láthatóan nagy kedvüket lelték benne. Az egészen fiatalok ilyetén va­ló felkészültsége és helytállása a rendező mellett a színház ne­velői munkáját, pedagógiai te­vékenységét is dicséri. A rendező frappánsan a né­zőteret is bevonta az előadás­ba; amikor én láttam a darabot, akkor a földszinten mindössze öt-nyolc felnőtt ült, s a gyere­kek, mikor kellett, fegyelme­zettek voltak, ám amikor szá­mítottak rájuk, élénken reagál­va vettek részt a játékban. Mondhatni résztvevőként iz­gulták végig a délutánt, mint­ha valóban a lelátókról biztat­ták volna a játszó feleket. Ám a történelem, az élet — sajnos — nem elégszik meg csak a szurkolással, s azzal, hogy jót nevetünk rajta. A „folytonos kavalkád" egyik pillanata Harasztosi Pál felvétele A szimfonikusok hangversenye Nyíregyháza (Tárcai Zoltán) — A Szabolcsi Szimfonikus Zenekar október 23. tisztele­tére ünnepi koncertet tart a Váci Mihály Városi és Mű­velődési Központ nagyter­mében. Műsorukon a bécsi klasszikus zene remekművei szerepel­nek, ezekről szól ez a pár sor. A tizenhat esztendős Mozart 1772-ben több Divertimentót írt Salzburgban a zenekedvelő udvarok számára. A házimu­zsikálás célját is szem előtt tartva, eredetileg vonósné­gyest komponált, melyek ké­sőbb bekerültek a vonószene­­karok repertoárjába. Az A-dúr Klarinétverseny K. 622, mely az érett szerző mesteri alkotása, talán hattyú­dala. A Varázsfuvola után és alig három héttel a Requiem illetőleg halála előtt született. A lélekbúvárok számára külön tanulmány lehetne: a súlyosan beteg, anyagi és más gondok­kal küzdő Mozart, hogyan tu­dott ilyen derűs, túlvilágian boldog muzsikát papírra vet­ni... A klarinét felfedezésében Anton Stadler, udvari zenész volt segítségére Mozartnak. Ő inspirálta a korábbi A-dúr Kla­rinétötös keletkezését is. A ki­tűnő klarinétosnak és könnyel­mű barátnak — szól Mozart ajánlása. A játékos virtuóz felkészült­sége és az új lehetőségeket nyújtó hangszer ritkán tapasz­talt összhangja jelenik meg eb­ben a versenyműben. A szélső tételekben könnyed játékossá­got, gyöngyöző futamokat, táncos eleganciát hallunk és élvezhetjük a klarinét külön­böző hangtartományának le­nyűgöző szépségét. A középső Adagio más régióba vezet bennünket. Itt a szerző legben­sőbb világa tárul föl, aki a leg­őszintébb vallomás, a boldogí­tó bizonyosság, megnyugvást hozó hangján szólal meg. Ez a fohászos ima méltó párja a nem sokkal előbb írt Ave Ve­rum c. egyházi kórusműnek. Egy felgyógyult beteg hálai­mája az Istenséghez — írta egy emberöltővel később Be­ethoven, egyik utolsó vonós­négyesének lassú tétele fölé. S a zene mintha Mozart Adagio­­ját folytatná. S a kései utód — ezt a párhuzamot nem tudom kihagyni —Bartók, a III. Zon­goraverseny lassú tételében, hangról-hangra átveszi Bee­thoven muzsikáját és ennek köntösébe öltözteti saját, val­lásos áhítatú búcsúdalát. Há­rom nagy alkotó így nyújt ke­zet egymásnak éppen akkor, amikor a földi életből kilépni készül... ­ Mindenfele Huszonöt éve... ...szentelték pappá Szűcs Mi­hály görög katolikus esperest. Szakolyban október 22-én há­laadó szent liturgiával emlé­keznek az évfordulóra. (KM) Takács Péter... ...országgyűlési képviselő tart fogadóórát október 20-án 17 órától a nyíregyházi képvise­lői irodában. (Luther u. 4. sz.) (KM) Csengerben... ...a Polgármesteri Hivatalban a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság kihelyezett ügy­félszolgálatot tart október 19- én. (KM) Bibliaiskolai... ...előadások kezdődnek a nyír­­szőlősi evangélikus templom­ban október 19-én, csütörtö­kön este fél 7-től. Don Greven szolgálatával indul a nyilvá­nos és ingyenes sorozat. A to­vábbi programokra október 20-án, valamint november 2- án, 3-án, 23-án és 24-én kerül sor, szintén 18 óra 30 perctől. Callanetics... ...testalakító és fogyasztó tor­nát, valamint ötvenórás szabó­varró tanfolyamot szervez kezdők részére a Móricz Zsig­mond Művelődési Ház. (KM) Zorán Nyíregyháza (KM) — Majd egyszer címmel tart koncertet Zorán október 19-én 19 órától a városi művelődési központ hang­versenytermében. Gratulálunk Kiss László és Lakatos Ernő tisza­­kanyári pol­gárőrök gép­kocsilopás tettesének fel­derítésében nyújtottak se­gítséget. Bátor fellépésü­kért az OPSZ megyei szer­vezetének nevében Szép Imre és Magura György vezetőségi tagok oklevéllel és pénzjutalommal tüntet­ték ki a polgárőröket. A megyeszékhelyen sür­gős esetekben a Szent Ist­ván u. 16. szám alatti ren­delőintézetben látják el a betegeket este 7-től. Nyír­egyháza patikái közül ezen a héten a 17/5. gyógyszer­tár (Rákóczi u. 16.) tart ügyeletet.

Next