Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-13 / 11. szám
BERGOVÁN ESZTER 3. OLDAL ■ ■Az élményig a fürdőbe szoktam járni, szomorú dolog a ritkább üzemeltetés. mrnNAPLÓ LXIX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM, ÁRA: 120 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 80 FT MAGYARORSZÁG Búcsú a tisztviselőktől Gál András Levente: a kormánytisztviselők öt százalékát érinti a leépítés. BUDAPEST: A központi közigazgatásban dolgozó 73 460 kormánytisztviselő mintegy öt százalékát érinti az a létszámleépítés, amelyről a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg kormányhatározat - közölte Gál András Levente kormánybiztos csütörtökön. Tájékoztatása szerint elvonják az összes betöltetlen álláshelyet - 2440-et -, és az elbocsátandó dolgozókéval együtt 6719 álláshely szűnik meg, így körülbelül ötszázalékos az a létszámcsökkentés, amely a betöltött státuszokat érinti - tette hozzá, emlékeztetve, hogy 2011 elején már volt egy hasonló arányú leépítés minisztériumi szinten. Gál András Levente elmondta: azoknak, akiknek megszűnik az állásuk, várhatóan lehetőségük lesz például állami vállalatoknál elhelyezkedni, illetve részt vehetnek a Karrier Híd Programban. Az új munkahelyen elhelyezkedőknek a minimálbér értékének kétszereséig járulékkedvezményt biztosítanak. (Szerkesztőségünk ma megpróbálja megtudni, hogy a megyében ez hány betöltetlen álláshely elvonását, és mennyi kormánytisztviselő elbocsátását jelenti.) mti FÜGGETLEN NAPILAP PÉNTEK 2012. JANUÁR 13. A reggeli felhőzet napközben csökken. Az összetört személygépkocsi FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Házfalnak lökte a személyautót MEZŐLADÁNY Egy Seat típusú személygépkocsi haladt a Dózsa György utcán, Mezőladány belterületén, a Kossuth felé a Hunyadi utca irányából. Egy kapubejárónál az autó vezetője fékezett, de a mögötte érkező Peugeot haszonjármű vezetője késve reagált, és nekiütközött a gépkocsinak. Az ütközés erejétől a Seat a közeli falnak csapódott, utasa megsérült, őt a mentők kórházba vitték. szoN-PS Újra bombariadó a törvényszéken NYÍREGYHÁZA. Csütörtök délelőtt eddig ismeretlen férfi telefonált a Nyíregyházi Törvényszékre, miszerint bombát helyezett el az épületben. A rendőrök bombakereső kutyákkal vizsgálták át az épületet, de nem találtak veszélyes szerkezetet. A tűzszerészek a Toldi utcai épületben is vizsgálódtak, mert nem lehetett tudni, a telefonáló melyik épületre gondolt. SZON-PS GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH 4401 Nyíregyháza. Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510 12011 Megyei tükör 5. Hazai tájakon 7. Gazdaság 9. Programajánló 10. Sport 11., 12. " ÚJ KÖLYÖKCSAPAT VERBUVÁLÓDIK Már több mint egy tucat kisfiú rúgja a bőrt az MKO SE csapatában Mózer Zsolt edző és Kovács Beáta klubelnök irányítása mellett ismerkednek a gyerekek a labdarúgás szépségeivel. fotó: racskó tibor Átadták tegnap a Baktai Ipari Parkot A mintegy 800 millió forintos költségből kialakított ipari park első befektetőjelöltje egy német cég, BAKTALÓRÁNTHÁZA. A 765 millió forint értékű beruházáshoz a magántársaság 382 millió forint összegű uniós forrást és nemzeti támogatást kapott, amit 383 millió forint saját tőkével egészítettek ki - mondta a csütörtöki átadáson Balogh Géza, a Baktai Ipari Park Kft. egyik tulajdonosa. A 10 hektáros ipari parkban, amely a magyar-ukrán-román határhoz közel, a 41-es főút és az épülő M3-as autópálya Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakasza mentén épült, egy 4100 négyzetméter alapterületű üzemcsarnok, 620 négyzetméteres irodaépület, 260 négyzetméteres konyha és étterem, illetve teljesen közművesített építési telkek állnak a befektetők rendelkezésére. A területen további üzemépületek kialakításához is adottak a lehetőségek. Balogh Géza tájékoztatása szerint az első német befektetővel előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, a cég - amelynek nevét egyelőre a leendő partner kérésére nem hozhatják nyilvánosságra - a 4100 négyzetméteres üzemcsarnokot bérelné ki faipari tevékenységre. Hozzátette: van egy magyar befektetőjelölt is, amely szintén a meglévő üzemcsarnokra pályázik, s amennyiben a német féllel mégsem sikerül megállapodni, a hazai cég lép a helyére. Nagy Lajos polgármester az átadáson hangsúlyozta: az önkormányzat kedvező adózási feltételekkel várja az ipari parkba betelepülni szándékozó vállalkozásokat. A 3850 lakosú kisváros gimnáziuma és szakközépiskolája megfelelő szakembereket is tud képezni, a befektetők igénye szerint. Szabad munkavállalók is rendelkezésre állnak, hiszen 500 nyilvántartott álláskereső van a városban. mti/km A kutya nem ette meg a telet, most jön a java NYÍREGYHÁZA. Nem tart sokáig a tavasziasan enyhe idő, pénteken az idei tél legnagyobb hidegbetörése érkezik - ez derül ki a koponyeg.hu előrejelzéséből. Pénteken eleinte erősen felhős lesz az ég, és szórványosan fordulhat elő zápor, kisebb eső, majd az északnyugati szél egyre inkább megerősödik, főleg a főváros térségében és nyugaton viharossá fokozódik (60-90 km/h). Napközben felhőátvonulások várhatók, elszórtan heves záporokkal, majd hózáporokkal, sőt, keleten, északkeleten akár hózivatar is kialakulhat. Egy-egy hevesebb hózápor átmenetileg 1-2 cm-es havat is maga után hagyhat. Nem lesz még hideg, hiszen +5 ° C és +10 ° C között alakulhat a hőmérséklet, bár a viharos szél jelentősen rontja majd a hőérzetünket. Szombaton és vasárnap marad az erős, viharos szél, miközben egyre hidegebb lesz. Vasárnap már lesznek olyan helyek az országban, ahol egész nap fagyni fog. A jövő hét első felében nedves levegő is érkezhet, így havazás is lehet. km Polgármestert választanak NYÍRMIHÁLYDI. Két jelölt indul az időközi polgármester-választáson vasárnap Nyírmihálydiban. A voksolást azért kell megtartani, mert Nyisztor Ferenc (független) polgármester lemondott tisztségéről azután, hogy őt októberben jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt - két évre felfüggesztve - tíz hónap börtönbüntetésre ítélte a megyei bíróság. A településvezető később bejelentette, hogy újraindul a tisztségért. Ellenfele a szintén függetlenként induló Vincze István lesz, aki a 2010-es önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP színeiben indult. km Megújult formában, lapunk hasábjain találják a TV Pluszt. NŐTŐS NŐKNEK Politika, közélet Kaufer Virág politikus volt tegnap Nyíregyházán az Élő Újság vendége. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Elhunyt a várdai lakástűz sérültje Kisvárdan Szerda délután egy 78 éves kisvárdai asszony lakásának hátsó kazánhelyisége kigyulladt, melynek füstje átterjedt a lakás többi részére. Az idős asszonyt a helyszínre érkező tűzoltók találták meg eszméletlen állapotban, a földön fekve. A mentősök még újraélesztették, de csütörtökön a kórházban meghalt. KM Cserbenhagyásos halálos gázolás DÖGl. A Kisvárda Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen halált okozó segítségnyújtás elmulasztásának büntette miatt. A sofőr szerdán 23 óra körül az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépkocsival Dögén elütötte a gyalogosan közlekedő S. József 38 éves dögei lakost, majd megállás és segítségnyújtás nélkül tovább közlekedett. A sérült gyalogoshoz a csattanás hangjára a közeli szórakozóhelyről kiszaladó emberek hívtak mentőt. A férfit a mentők a helyszínen ellátták és kórházba szállították, itt azonban belehalt sérüléseibe. Aki a balesettel kapcsolatban bármilyen információval szolgálni tud, jelezze a rendőrségnek a 06-45/402-022-es vagy a 107-es, 112-es számon. km « AFRIKAI ÉLMÉNYEK KÉPEKBEN A Budapest-Bamako ralin készültek Nagy Miklós Zoltán és Novák Tamás fotói a Nyír-Plazában láthatóak. fotó: racskó tibor