Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-30 / 150. szám
MAGYARORSZÁ G legjobb kerékpárral közlekedni a városban, mert környezetkímélőbb, gyorsabbá és olcsóbb. a PAPP PETRA 3. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2014. JÚNIUS 30. Erősen felhős ég, főként estétől zivatarok várhatóak. A baleset helyszíne FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Frontálisan ütköztek össze nyírkárász. Szombatra virradó éjszaka egy Audi haladt Nyírkárászon a Fő utcán a Kossuth út irányába. A rendőrőrs épülete előtt a jármű áttért a menetirány szerinti bal oldalba és frontálisan nekiment a vele szemben közlekedő Opelnek. Az ütközés után mindkét jármű az úttest szélére vágódott, és a két gépkocsiban ülő 3-3 személyt könnyű sérüléssel szállították a mentősök kórházba. szon-ps >Mai NAPLÓ LXXI. ÉVFOLYAM: 150 SZÁM, ÁRA: 120 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 96 FT Mobil segíti a parkolást Indul az egységes mobilparkolás keddtől Magyarországon, megváltoznak a korábbi hívószámok. BUDAPEST, NYÍREGYHÁZA. Sokan éltek már eddig is a mobilparkolás lehetőségével, de most már még könnyebb lesz: elindul ugyanis az országos egységes mobilparkolási rendszer július elsején, kedden, mégpedig új SMS- és hívószámmal. Mivel az eddigi integrátor, az EME Zrt. nem csatlakozott a rendszerhez, így ügyfeleinek másik mobilparkolási szolgáltatót kell keresniük júliustól - erősítette meg Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója a budapesti sajtótájékoztatón. Ugyanakkor hozzátette, hogy az EME is csatlakozhat, ha megfelel a feltételeknek. Az egységes mobilfizetési rendszer kiépítése 820 millió forintba került - ismertette Szabó Zoltán Attila, a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. vezérigazgatója. Megjegyezte: ez alacsonynak számít, és másfél év alatt megtérül. A költséget úgy sikerült leszorítani, hogy a használatarányos útdíjfizetési hálózatot szélesítették ki. A későbbiekben ugyanerre az alapra épül a tömegközlekedési jegyek elektronikus megvásárlása is. /3. Családi nap Szabolcson KM, MTI Szent László király napja alkalmából számos látványos és érdekes program várta az érdeklődőket szombaton Szabolcson, többek között huszárbemutatót is láthattak. /6. fotó: pusztai Sándor El akarta adni a lopott tárgyakat nyíregyháza Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 19 éves román állampolgár ellen a Nyíregyházi Rendőrkapitányság. A férfi június 27-én egy nyíregyházi üzletház földszinti irodahelyiségébe behatolt, ahonnan négy laptopot és egy mobiltelefon vitt el. A rendőrök néhány órán belül elfogták. Mint elmondta, el akarta adni az ellopott tárgyakat. KM Parlagfű-koncentráció Magyarországon éves legmagasabb napi koncentráció Tartalomból Megyei tükör 5. Társasági élet 6. Multimédia 8. Sport 9., 10., 11., 12. 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510 14 150 Múltat idéztek a régi gépek A találkozóról nem hiányoztak a veterán motorkerékpárok és autók sem. Újfehértó. Több mint 140 traktort, cséplőgépet, veterán motorkerékpárt és autót, valamint egy különleges, hatvanezer köbcentis gázmotort is láthatott a közönség szombaton Újfehértón a 6. Országos Gépészkovács-találkozón. Az újfehértói ipartestület közreműködésével megszervezett találkozó a járművek és gépek felvonulásával kezdődött: az érdeklődők láthattak egyedi Hofherr, Rába, Dutra traktorokat, Kühne, Hofherr, Kovarik típusú cséplőkészleteket, megcsodálhattak állati erővel hajtott eszközöket is. Természetesen sem, a legismertebb márkák nem hiányoztak a veterán között volt BMW, Pannónia, motorkerékpárok és autók Java, Csepel. /6. km Régi motorok is voltak a felvonulási menetben fotó: racskó tibor Valamennyi kolléga munkája kell a sikerhez NYÍREGYHÁZA. A tűzoltó dandártábornoki kinevezését Áder János köztársasági elnöktől vehette át Csepely Zsigmond a közelmúltban. Az idáig vezető útról, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság működéséről, az önkéntes egyesületek helyzetéről faggattuk a szakembert a Kelet-Magyarország szerkesztősége vendégeként. Mint elmondta, bár személy szerint ő kapta az előléptetést, de ő sem lehetett volna sikeres a kollégák munkája nélkül. Jól jelzi a hatékony tevékenységet az, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóság végzett az élen az országos összehasonlításban. /4. KM Elszállt a BMW a kanyarban NYÍREGYHÁZA. Egy cabrio BMW tartott szombaton a Móricz Zsigmond utcán a MÁV állomás irányába. A gépkocsi tisztázatlan okból a kettős kanyart követő szakaszon lesodródott az útról, és egy fának vágódott. A gépkocsiban többen ültek, két embert a mentők kórházba vittek, a rendőrség eljárást indított a felelősség megállapítása érdekében. KM Szóváltásba keveredtek mándok Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Záhonyi Rendőrkapitányság I. Zsolt 37 éves, H. Bertalan 32 éves, H. József 31 éves és I. Zsolt 20 éves mándoki lakosok ellen. H. Bertalan unokatestvérével június 28-án Mándok belterületén szóváltásba keveredett I. Zsolttal és fiával, majd ezt követően a négy férfi kölcsönösen bántalmazta egymást. A rendőrök a garázda férfiakat elfogták és gyanúsítottként kihallgatták. km Amikor Niki hazalátogat külföldről, s beütemez a programjába Légy fotózást. 16. OLDAL Két személyautó karambolozott NYÍREGYHÁZA. Egy Seat és egy Ford ütközött egymással vasárnap délután Nyíregyházán a Család utca és az Orosi utca kereszteződésében. A vétkes sofőrt megtéveszthette, hogy előtte egy busz kis ívben jobbra elindult a Család utcáról a Bocskai utcára, csakhogy egyenesen pirosat mutatott a lámpa. A szegélykövekre fellökött Seat totálkáros lett, a benne ülőket - három gyermeket és egy felnőttet - a mentő könnyű sérüléssel szállította kórházba. szonos Az anyagi kár jelentős FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR *> Sportnap Ingyenes sportnapra invitálták szombaton az örökösföldi lakótelepen élőket a Bujtosi-városligetbe. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Egy hét telt el a felkészülésből labdarúgás. Még alakulóban a Nyíregyháza Spartacus focicsapatának játékoskerete, de akik már biztosan a piros-kék színekben kezdik meg az NB I-es bajnokságot, azok lelkesen edzenek. Szombaton a stadion centerpályáján gyakoroltak. m. km E Taposták a pedált A sportág kiemelkedő eseményét rendezték a hét végén: Ibrány és környéke adott otthont a kerékpárosok országúti bajnokságának. fotó: pusztai Sándor