Kelet-Magyarország, 2014. november (71. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-08 / 260. szám

A nyugdíjat a posta fogja kézbesíteni BUDAPEST. Miután a Magyar Nemzeti Bank a héten vis­­­szavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet működési engedélyét, a pénzintézet ügyfeleinek nyugdíját a pos­ta kézbesíti, az adóhatóság méltányos lesz az adójukat a történtek miatt fizetni nem tudókkal szemben - mondta Németh Lászlóné, a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős állam­titkár. MTI Németh Lászlóné fotó: mti KELET Román hatóság: diszkriminatív a kormány székelyföldi szállodaadománya KOLOZSVÁR: Diszkriminatívnak nyilvánította a romániai Or­szágos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) azt a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel a bukaresti kabinet a Kovászna és Hargita megyei ortodox püspökségnek juttatta a Kovász­na városban álló Fenyő (Bradul) szállót - közölte pénteken a maszol.ro portál. A CNCD döntése értelmében a kormány vallási alapon diszkriminált. A sürgősségi kormányrendelet ugyanis hátrányos helyzetbe hozta a többi felekezetet az or­todox egyházzal szemben, ez pedig ellentmond a vallási tör­vénynek és az alkotmánynak. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke a portálnak elmondta, a testület csupán egy álláspontot fogal­mazott meg, amely jogi szempontból nem kötelező érvényű. „Mi nem semmisíthetünk meg törvényt vagy kormányrende­letet” - mondta Asztalos Csaba. mti Egyeztetések után döntenek Még nem dőlt el, zárva lesznek-e vasárnapon­ként a nagyobb üzletek. BUDAPEST: A vasárnapi nyitva tartás témájában zajlanak a konzultációk, az érintettek véleményének meghallgatá­sa után kerülhet sor a dönté­sek meghozatalára, illetőleg jogszabályok megalkotására - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár pénteken az MTI érdeklődé­sére. Az MTI azzal kapcsolatban fordult tájékoztatásért Hava­si Bertalanhoz, hogy Harrach Péter, a Kereszténydemok­rata Néppárt frakcióvezetője csütörtökön azt nyilatkozta: Orbán Viktor kormányfő tá­mogatja a szabad vasárnapról szóló kezdeményezést, és ez számára „elegendő”. Ezt megelőzően a kor­mánypárti politikus sajtótá­jékoztatón jelentette be, hogy a kormány megtárgyalta és támogatja a­ KDNP javasla­tát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza. A Nemzetgazdasági Minisz­térium erre úgy reagált: a kor­mány tárgyalt a javaslatról, de döntést még nem hozott, ez azt követően születhet meg, miután meghallgatták a szakszervezeteket és a bol­tokat működtető vállalatokat. Népszavazás Az MSZP szerint a kormány­zati korrupciót szolgálná az üzletek vasárnapi zárva tartá­sa, az ellenzéki párt inkább a munka törvénykönyvén vál­toztatna. Gőgös Zoltán, az MSZP el­nökhelyettese és Tóth Ber­talan parlamenti frakcióve­zető-helyettes pénteki, az MTI-hez eljuttatott közlemé­nyükben azt írták, a vasárna­pi nyitva tartás korlátozásá­val „a KDNP a kormányzati korrupció rendszerét akarja bővíteni”. A szocialisták sze­rint ugyanis nyilvánvaló a cél: a trafikmutyihoz hasonlóan a jövőben csak a kormányhoz közel álló kereskedők tarthas­sanak nyitva. Az ellenzéki képviselők kö­zölték: az MSZP a vasárnapi boltbezárások helyett a mun­ka törvénykönyvének módo­sítását követeli, úgy, hogy a hétvégén dolgozók munkáját ne a munkanapok csúsztatá­sával, hanem a pótlékok kifi­zetésével ismerjék el. Amennyiben a parlament elfogadja a boltok vasárna­pi nyitva tartását korlátozó indítványt, akkor a Demok­ratikus Koalíció azt javasolja a civil szervezeteknek, hogy egy népszavazással kénysze­rítsék ki a törvény megvál­toztatását - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztató­ján Varjú László. Az ellenzéki párt elnökségi tagja közölte: a referendum jogi alapjait a DK megteremti, de az aláírás­­gyűjtés során számítanak a civil szervezetekre is. A LIGA szakszervezeti szö­vetség nem támogatja a bol­tok vasárnapi kötelező be­zárását, ehelyett a vasárnapi nyitva tartás költségeinek emelését és szabályainak szi­gorítását javasolja a kormány­nak - közölte a munkavállalói érdekképviselet pénteken az MTI-vel. A LIGA Szakszervezetek szerint az intézkedéssel a boltok bevétele aránytalanul lecsökkenne. A szövetség szerint a rendelet bevezetése emellett sok elbocsátással, a munkájukat megőrzők szá­mára pedig komoly jövede­lemkieséssel járna. mti Még lehet vasárnaponként is vásárolni illusztráció: ékn Valutapiac. További információk: Deviza árfolyam (2014.11.07.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 308,97 -1,18 USA dollár 249,29 +1,39 Svájci frank 256,60 -0,88 Angol font 394,20 -1,55 Román lej 69,67 -0,42 Ukrán hrivnya 17,80 +0,05 Horvátkuna 40,33 -0,14 Lengyel zloty 73,14 -0,26 http://www.szon.hu Katonai járművek érkeztek Kijev: újabb harckocsi­kat „dobott át” Orosz­ország Kelet-Ukrajnába. Kijev: Oroszországból újabb harci járművek érkeztek az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai területekre - közölte Andrij Liszenko, az ukrán Nemzet­­biztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szóvivője pénteki ki­jevi sajtótájékoztatóján. A tisztségviselő közlése szerint előző nap 32 harcko­csi, 16 ágyú és 30, katonákat és lőszereket, valamint há­rom, rádiólokációs eszközö­ket szállító Kamaz teherau­tó lépte át az ukrán határt Oroszország felől. A szóvivő értesülései alap­ján a rádiólokációs eszközö­ket szállító teherautók a Lu­­hanszktól nem messze lévő Izvarine településnél léptek be Ukrajna területére egy konvoj részeként. A harcko­csikat, a tarackokat és a ka­tonákat szállító járműveket pedig a Luhanszktól délre található Krasznij Lucs város irányába haladva észlelték. A térségben szolgálatot teljesítő ukrán fegyveres erők megfe­lelő válaszlépéseket tesznek - tette hozzá a szóvivő. Liszen­ko elmondta továbbá, hogy a szeparatisták erőiket alapve­tően három irányba vonják össze: a Luhanszktól északra fekvő Scsasztya és Sztanicja Luhanszka, a két megyeszék­hely között elhelyezkedő Debalceve, és a dél-donyec­­ki Mariupol felé. Ez utóbbi városnál újabb szeparatista támadást vertek vissza pén­tekre virradóan a stratégiai fontosságú települést védő ukrán erők. MTI A Kismama és a Kiscipő program Családbarát címet nyert a napokban a Telekom, BUDAPEST. Rangos díjjal jutal­mazták a Magyar Telekom Csoportot, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia által rendezett Családbarát Mun­kahely konferencián vehetett át. A „Családbarát Vállalat 2014” pályázaton a Magyar Telekom Csoport különdíjat nyert. A díjat olyan vállalatok számára adományozzák, akik családbarát, munka-magán­élet egyensúlyát támogató működésükkel hozzájárul­nak a társadalom családbarát szemléletének erősítéséhez, a gyermekvállalás támogatá­sához. A nagyvállalati kategó­riában a pályázaton a Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország kü­löndíjat nyert, amit a zsűri in­doklása szerint azzal a széles palettával érdemelt ki, amel­­­lyel a különböző élethelyzet­ben támogatják a családos munkavállalókat. Sikeres Somorjai Éva, a vállalat hu­mánerőforrás vezérigazga­tó-helyettese a dm elnyerése kapcsán elmondta: „Igyek­szünk a munka-magánélet egyensúlyát, ahol tudjuk, támogatni, ezért indítottuk el közel 8 éve a Telekomban a nagy sikerű Kismama, a T­­Systemsnél pedig két éve a Kiscipő programot, és vezet­tük be a távmunka lehető­ségét minden hónap utolsó péntekén. Továbbra is min­dent elkövetünk azért, hogy a Magyar Telekom és a T-Sys­­tems Magyarország is szeret­hető és élhető munkahely legyen, és megőrizze előkelő pozícióját az ország legvon­zóbb munkahelyei közt.” A Magyar Telekom felelős munkáltatói törekvéseit már korábban is több elismerés­sel jutalmazták: elnyerte a Családbarát Munkahely 2013. (Nagyvállalati kategória) dí­jat, a Fogyatékosság-barát Munkahely díjat, illetve több­ször is megkapta a „Sokszínű szervezet TOP10” címet, a T-Systems Magyarország pedig elnyerte a Mentor Os­­cart. A Családbarát Vállalat pá­lyázatot a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom hirdeti meg immáron ötödik éve. ékn 2014. NOVEMBER 8., SZOMBAT Vendégjegyzet Dr.Krancz József Kancellária felsőfokon „Mindig minden lehetetlennek tűnik mindaddig, amíg meg nem csináltuk azt” - mondta a 2013-ban elhunyt Nelson Mandela, akinek élete és hitvallása számos ember­nek mutat példát. Igen, 2014-ben egy, az alapokat érintő változás ment végbe a hazai felsőoktatásban: az állami intézményeknél kötelezően bevezették a kancellária rend­szerét. Szükségszerűségét számos ténnyel lehet indokolni, de mind közül a legelfogadottabb az, hogy maga az oktatás is, mint a világ egésze, állandó megújuláson és változáson esik át, keresi helyét, szerepét társadalomban, mivel a ko­rábbi formák és rendszerek avíttá, bürokratikussá (hatéko­nyatlanná) válnak. De hogyan is jutottunk el eddig, mi kényszerítette ki az új modell felállítását? Ha visszatekintünk az elmúlt negyedszázadra, három, a felsőoktatás lényegét érintő változást kell külön megem­lítenünk: az első, a 2000-ben befejeződött strukturális területen hozott változás, a második a 2006-os okta­tási reform volt - a Bologna folyamat bevezetése -, a harmadik- amely még most is tart -, az intézményeken belüli szervezeti átrendeződést eredményezi. Az első olyan integrációs hullámot indított el, amely már nemzetközi mércével is jegyezhető intézményhálózatokat eredményezett. A bolognai szisztéma gyors bevezetése az oktatásban olyan változást indukált, melynek eredménye­ként az egymással komplementer intézmények - főiskolák, egyetemek - versenytársakká váltak, a képzések színvona­la és értékállósága devalválódott. A 2011-ben életbe lépő nemzeti felsőoktatásról szóló törvény - a fenti előzmények tudatában - célként fogalmazta meg az egyetemeknek és a főiskoláknak az európai oktatási térséghez való felzár­kóztatást. Ahhoz, hogy az előbb említett elvárásoknak megfeleljünk, a világ számos országában jól működő és példaként említhető rendszert kell felállítanunk a felsőok­tatásban. A kancellária a középkori Magyarországon már beveze­tett és elfogadott rendszer volt az adminisztratív irányí­tásban. Németország szövetségi tartományait a kancellár igazgatja immár hetven éve, az autonómia és a szubszidia­ritás elvei mentén sikeresen, hatékonyan. Lengyelország­ban is évtizedek óta bevezetett és alkalmazott gyakorlat a kancellári tisztség az egyetemeken. De ki is a kancellár a felsőoktatásban, mit fog végezni? A kancellár olyan személy, aki megteremti a fenntartó és az intézmény közötti operatív kapcsolatot úgy, hogy az állami akarat és elvárás igazodik a helyi specialitásokhoz. Nem feltételek nélküli etatista, végrehajtó személy, de a hatáskörébe utalt területen teljes jogkörrel felruházva cselekszik, az intézmény javára és érdekében. Az egyetemeken, főiskolákon a jövőben sem lesz kettős vezetés, hiszen az első számú vezető a rektor marad, akinek a fő feladata az intézményben zajló oktatási-ku­­tatási-tudományos tevékenységek, azaz az akadémiai feladatok művelése és koordinálása, míg a kancelláré az igazgatás-gazdálkodás-működtetés lesz, amit menedzser­­szemléletben kell ellátnia. A kancellárok működésével az akadémiai vonalban megjelenő kapacitástöbbletet a rektori vezetésnek a közeli jövő feladataira kell koncent­rálnia, úgymint a duális képzések kialakítására, a szakok akkreditációjára, a minőségi oktatás növelésére. A feladat itt sem kisebb, sőt, a rektor felelősségének növekedését eredményezi. Azért, hogy az elvárásoknak megfeleljünk, hogy a hazai felsőoktatás felzárkózzon az európai oktatás élvonalába, a kölcsönös tiszteletre alapozva a rektoroknak és a kancellároknak együtt kell működniük, mivel a céljuk közös: a szinergiák mind szélesebb teret nyerjenek a fala­kon belül és azokon túl. Ha a 21 kinevezett kancellár szakmai pályafutását nézzük, megállapíthatjuk, hogy ezer szállal kötődnek a felsőoktatáshoz, hiszen öten közülük gazdasági főigazga­tók is voltak, nyolcan doktori PhD-fokozattal rendelkez­nek és oktatnak, ketten habilitációs minősítéssel bírnak. Ezeket azért is kell külön hangsúlyozni, mert mint minden ágazatnak, a felsőoktatásnak is vannak olyan sajátosságai, amelyeknek a megismerése időigényes, így szerencsés, ha a kancellárok, ismervén a hazai pályát, a sürgősen megol­dandó feladatokra koncentrálhatnak. Végezetül mit is kérhet, hogyan is zárhatja gondolatait egy kancellár? A portugálok nemzeti költőjét, Fernando Pessoát idézem: „Hogy nagy légy, légy teljes, semmit ne túlozz és el se fojts magadban. Mindenben légy egész. Bármily csekély is a tett, add bele lelked. Minden tóban ott ragyog az egész hold, mert a magasban él ő.” Szerzőnk a Nyíregyházi Főiskola kancellárja A kancellár olyan személy aki megte­remti a fenntartó és az intézmény közöt­ti operatív kapcsola­tot. t

Next