Kelet Magyarország, 2015. április (72. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-22 / 94. szám

2 KELET Jegyzet Tarnavölgyi Gergely Nincs több vállrándítás Elektronikus meghívó ér­kezett a minap, a bölcsődék napja alkalmából szervezett ünnepségre invitáltak ben­nünket, újságírókat. Néhány éve, talán még tavaly is csak rándítottam volna egyet a vállamon, a mostani meghívó azonban „célba ért”. Hogy mi­ért? Azért, mert nem is olyan rég fogadta be nagyobbik lányomat egy addig számára teljesen ismeretlen közösség. Egy jó darabig nem fogom elfelejteni azt az áprilisi reggelt, mikor az első, immár teljes bölcsődei napjára vittem a leányzót. Hiába igyekeztünk őt előző este felkészíteni a „megpróbálta­tásokra”, azon a szerdán min­den egy kicsit döcögősebben indult. Az öltöztetés, a be­szállás, de a kocsiút is feszül­tebb volt a megszokottnál. A legnehezebb pillanatnak mégis az bizonyult, amikor kénytelen voltam a bizton­ságot jelentő ölelésemből kiengedni, és „beadni” őt egy új világ kapuján. Szerencsére nem jutott időm a hezitálás­ra, bentről már nyúlt is ki érte egy kéz. Egy kéz, amely már több száz csöppséget veze­tett végig azon az (egyébként csodálatos) úton, amire most a lányom rálépett. Ezeket a kezeket is ünnepeltük április 21-én. És többször már én sem fogok csak úgy rándítani egyet a vállamon a bölcsődék napjának közeledtével. gergely.tarnavolgyi@kelet.hu Bölcsődei bért emelne az LMP BUDAPEST. Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy a bölcső­dei dolgozók bérét zárkóztas­sa fel a pedagógusokéhoz, a szociális szektorban is hajt­son végre 30%-os jövedelem­növelést, és azt minden dol­gozóra terjessze ki. Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke a bölcsődék napja alkalmából tartott sajtó­­tájékoztatóján bírálta, hogy a bölcsődei dolgozók jövedelme hét éve nem emelkedett, az itt dolgozók átlagosan kevesebb mint nettó 70 ezer forintot vi­hetnek haza. Sérelmezte azt is, hogy mindössze a három év alatti gyermekek 14 százaléka számára elegendő bölcsődei férőhely van az országban, a családi napközikkel együtt is csak 16 százalékos az arány, ami fele az uniós átlagnak. MTI Egyre inkább számítanak az egy százalékra Budapest. Az egyházak és a civil szervezetek egyre inkább számítanak a személyi jövede­lemadó egy plusz egy százalé­kának felajánlására - mondta Soltész Miklós államtitkár az szja-felajánlásról tartott sajtó­­tájékoztatón. 2014-ben több mint egymillió adózó felaján­lása összesen 3,8 milliárd fo­rinttal támogatta az egyháza­kat, a civil szerveztek számára 2,1 millió ember ajánlotta fel adója egy százalékát. MTI nőtt az átlagkereset az egy évvel korábbiakhoz képest a legalább öt embert foglal­koztató vállalkozásoknál és költségvetési intézmények­nél, s a nonprofit szférában. A közfoglalkoztatottak nél­kül számolt átlagkereset 2,6 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszaká­énál, a versenyszférában 3,3, a költségvetési szerveknél 0,7 százalékkal nőtt. A tárca 16-ról 15-re csökkentené a személyi jövedelemadó kulcsát BUDAPEST. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt ja­vasolja a kormánynak, hogy a személyi jövedelemadó kul­csa 2016-ban 16-ról 15 százalékra csökkenjen - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten saj­tótájékoztatón, azután, hogy tájékoztatta a Fidesz-KDNP frakció elnökségét a jövő évi költségvetés tervezéséről. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a jövő évi költségvetés tervezésekor 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 1,8 és 2 százalék körüli inflációval és körülbelül 2 százalékos államház­tartási hiánnyal számol - tette hozzá. Előzőleg Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a Fidesz azt szeretné, hogy a 2016-os büdzsé az adócsökkentés költségvetése legyen. A politikus közölte: a kormány szerdán tárgyalja a 2016-os költ­ségvetés tervezetét és a hozzá kapcsoló adójogszabályokat. Varga Mihály fotó: ém Kész engedni a kormányzat Változik a felsőoktatás átalakításának koncep­ciója. Budapest. Megmarad a nem­zetközi tanulmányok és a kommunikáció szak a jövő­ben is - jelentette be az Embe­ri Erőforrások Minisztériumá­nak felsőoktatási államtitkára a Felsőoktatási Kerekasztal keddi budapesti ülése után. Javaslat az átalakításra Palkovics László elmondta: a Magyar Rektori Konferencia (MRK) koncepcionális javas­latot tesz arra, hogyan ala­kítsák át a nemzetközi tanul­mányok szak­struktúráját, és ugyanez a helyzet a kommu­nikációs képzés esetében is. Hozzátette, az MRK nem tá­mogatta, hogy a pszichológia­képzés osztatlanná váljon, így marad az eddigi osztott rend­szer. Egyetért ugyanakkor az MRK a társadalmi tanulmá­nyok szak kivezetésével. Az MTI kérdésére az államtitkár azt mondta: álláspontjuk sze­rint nincs veszélyben az ELTE társadalomtudományi kara, amely emellett még számos képzést hirdethet meg. A ki­vezetés nem jelenti az ilyen képzést hirdető intézmények számára azt sem, hogy ke­vesebb pénzt kapnak, a hall­gatók az intézmény egyéb hasonló szakjaira jelentkez­hetnek - hangsúlyozta. Tisztázásra vár Kivezetik a műszaki mene­dzser képzést is alapszakként, de a mesterképzés továbbra is megmarad - mondta. Ezeket az ismereteket valamilyen konk­rét alapszaknál beépítik. Ki­tért rá: bár a hallgatói létszám csökkent, az ipari termék- és formatervező szak olyan pers­pektivikus képzés, ami a tar­talmának fejlesztése után megmarad. Palkovics László jelezte: az agrárképzésben az eredeti javaslat azt tartalmaz­ta, bizonyos területeken állít­sák vissza az osztatlan képzést, ebben van még némi bizonyta­lanság, az MRK ezeket az elkö­vetkező napokban tisztázza. Az egészségügyi szervező szak esetében az egészségügyi ál­lamtitkárság véleményét vár­ják. Az államtitkár rögzítette: a változtatások nem érintik az intézményi kapacitásszámot, az intézményi struktúrát. Úgy látta, a fennálló kérdésekben megállapodásra tudnak majd jutni. Kitért arra is, hogy a tel­jes intézményi szakstruktúra tartalmát áttekintik a jövőben. Tíz év után jutottak el idáig, korábban meg kellett volna már tenni - jegyezte meg. mti Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának szervezésében a felsőoktatási átalakítási terv ellen tiltakozó hallgatói és oktatói fórumot rendeztek hétfőn este fotó: mti, szigetváry zsolt Ez a „második diáklázadás” Az ellenzéki pártok bírálják a felsőoktatás tervezett átalakítását. Budapest: A Jobbik tiltakozik a felsőoktatási szakstruktú­ra tervezett megváltoztatása ellen - mondta Dúró Dóra, a parlament kulturális bizottsá­gának jobbikos elnöke keddi sajtótájékoztatóján. Az ellen­zéki politikus szakmaiatlannak nevezte a kormányzati elkép­zeléseket, amelyek értékelé­se szerint arról szólnak, hogy „aki nem lép egyszerre, nem lesz szakja jövőre”. Dúró Dóra bírálta, hogy a Nemzeti Köz­­szolgálati Egyetemet - mint mondta - „pártegyetemmé” alakítanák, és kivonják a törvé­nyek hatálya alól. Az MSZP sze­rint a kormány „végső csapást” akar mérni a felsőoktatásra a tervezett átalakításokkal, a felsőoktatást „pártfőiskolává” akarja silányítani. Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kultu­rális bizottságának szocialista alelnöke az Emberi Erőforrá­sok Minisztériumának Alkot­mány utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mond­ta, a kormány miatt vannak katasztrofális állapotok a fel­sőoktatásban, és amit most a kabinet tesz, az nem a bolognai rendszer racionalizálása. Je­lezte, támogatják a hallgatók követeléseit, és a hallgatók jól teszik, ha küzdenek az átalakí­tás ellen. Ingyendiploma A Párbeszéd Magyarorszá­gért szerint minden leérett­ségizett diáknak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy továbbtanulhasson, és in­gyen szerezhessen alapsza­kos diplomát. Erőss Gábor, az ellenzéki párt elnökségi tagja keddi, budapesti sajtó­­tájékoztatóján arról beszélt, hogy a társadalomtudományi alapszakok megszüntetéséről szóló kormányzati terv miatt megkezdődött a „második di­áklázadás”. A felsőoktatásért felelős államtitkár menesztését, valamint önálló oktatási mi­nisztérium felállítását köve­teli a Magyar Liberális Párt (Liberálisok). Ezt Bősz Anett, az ellenzéki párt ügyvivője fogalmazta meg kedden, Bu­dapesten tartott sajtótájékoz­tatóján. MTI .§) Sérült - de csak feltételezett Feltételezett sérültet készülnek lejuttatni alpintechnikával a kaposvári KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat tagjai a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi gyakorlatán az M7-es autópályán, a kőröshegyi völgyhídról. FOTÓ: MTI, VARGA GYÖRGY A Der Standard témája a Jobbik BÉCS: Menetelés jobbra címmel közölt írást Paul Lendvai a Der Standard című osztrák liberá­lis napilap. Lendvai szerint a baloldalon reménytelenség, a liberális oldalon tanácsta­lanság, a zsidó közösségeknél rejtett félelem, a Fidesz mé­diumainál pedig elképesztő hangulatváltás tapasztalható. Szerinte Vona Gábor a fran­cia Le Penhez hasonlóan el fog határolódni pártja szélsőjobb­­oldali üzeneteitől, a csalódott polgári választók és a korrup­ció miatt kiábrándultak szá­mára szalonképes alternatíva­ként mutatkozik majd be. mti mnsm Ingyenessé tenné sokak étkezését a miniszter BUDAPEST. A háromnál ke­vesebb gyermeket nevelő, tehetősebb szülők kivételé­vel szeptembertől teljesen ingyenessé tenné a bölcsődei és óvodai étkeztetést a gyer­mekvédelmi törvény kedden benyújtott módosítása. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elő­terjesztése alapján ősztől a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyer­mekeken kívül a három vagy több gyermeket nevelő csa­ládoknak, valamint a tartó­san beteg, illetve fogyatékos gyermekek szüleinek sem kell fizetnie a bölcsődei és óvodai étkeztetésért. Emellett ingyenessé válik a gyermekétkeztetés azoknak a két- és egygyerekes családok­nak is, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a minimálbér nettó összegé­nek 130 százalékát, vagyis jelenleg 89 408 forintot. Az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetést a szülők jövedelmi önbevallása alap­ján ítélik meg. mti 2015. ÁPRILIS 22., SZERDA MTI Új név alatt újul meg a Napi BUDAPEST. Teljes értékű köz­életi napilappá alakítják a Napi Gazdaságot - közölte az újság főszerkesztője, Cser­mely Péter kedden az M1 ak­tuális csatorna műsorában. A napilap új témákkal, rova­tokkal és tartalommal jelenik majd meg - mondta Csermely Péter, majd úgy fogalmazott, hogy az újság „egy gazdasági szaklap volt a tegnapi napig”, ugyanakkor szeretnék meg­őrizni a lap „erős gazdasági gerincét”. Csermely Péter, aki korábban a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese volt,­­elmondta, hogy a lap szer­kesztősége „több helyről” áll majd össze: számítanak az ott dolgozók legtöbbjére, a Ma­gyar Nemzettől távozók kö­zül és máshonnan is „igazol­tak” munkatársakat. Közölte, az átalakulás befejeztével, várhatóan a nyár végén új ne­vet kap az újság. A Napi Gazdaság Kiadó Kft. hétfőn közölte, hogy Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napi­lapot kiadó kft. százszázalé­kos üzletrészét. mti .§> Visszafogadás Hende Csaba honvédelmi miniszter beszél a Sínai-félszi­­getről hazatért katonák visszafogadó ünnepségén a Honvé­delmi Minisztériumban április 21-én. A katonák április 1-jén végleg hazatértek az egyiptomi Sínai-félszigetről, ahol az elmúlt csaknem húsz évben a Többnemzeti Erők és Meg­figyelők kötelékében vettek részt a közel-kelet békéjét szava­tolni hivatott egyik legfontosabb misszióban. fotó: mt <0 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk: Grafika: EKN. Forrás: MNB Devizaárfolyam (2015.04.21.)

Next