Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-25 / 47. szám

Jegyzet Mán László Örökzöld a telezöld A vasárnap délutáni, tévés szunyókálásnak vetett véget a megszokott hang, a fémes csattanás. Na, már megint... Úgy is volt, egy busz és egy személyautó állt a kereszte­ződés közepén. Hamar jött az újabb eset, szerda reggel, a csúcsforgalom kezdetén. Ugyanott, a megyeszékhe­lyen, a telezöldesként elhíre­­sült kereszteződésben, ahol a Ferenc körútból Erdő sor, a Kossuth utcából Sóstói út lesz. Ősszel is foglalkoztunk a témával, el is olvastam a szak­értő akkori reagálását kérdé­seinkre. A Magyar Közút Non­profit Zrt. kommunikációs osztályvezetője hivatkozott a százalékokra, kapacitásvesz­tésre, telítettsége. És kimond­ta a frankót is: a csomópont jól kiépített, áttekinthető, felfogható. Mindezt megerősí­tette azzal, hogy egy bizottság is hasonló megállapításra jutott. Csakhogy. Hasonlóan forgalmas kereszteződés van a temető előtt, telezőid nélkül engedi a Korányi és a körút forgalmát oda és vissza. Másfelől az osztályvezető úr és a bizottság tagjai még nem hallották ezeket a csattanáso­­kat, az ablakon kihajolva nem láttak a karambol után fának ütköző autóból vérző fejjel, négykézláb kimenekülő, majd a füvön magatehetetlenül elterülő utast. Nem járnak ott nap mint nap gyerekeikkel, nem rettegnek, egy ilyen koc­canásnál nehogy a gyalogosok közé vágódjon egy autó. Mert akkor bizonyára ők is úgy vélnék, inkább legyen valamivel lassabb a forgalom, mintsem mécseseket kelljen gyújtani a kereszteződésnél... laszlo.man@kelet.hu Új szabályok SZÉP-kártyára BUDAPEST: Az európai bírósági döntés tiszteletben tartásával ésszerű időn belül olyan új szabályozást dolgoznak ki a SZÉP-kártya ügyében, amely megfelel a magyar érdekeknek - mondta Szijjártó Péter kül­gazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. Az Euró­pai Unió Bírósága kedden hoz­ta nyilvánosságra, hogy nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya és az Er­zsébet étkezésiutalvány-rend­­szer egyes elemei. mti A kérdés azt jelenti, hogy nem lehet elvenni a döntést Népszavazást kezde­ményezett a kormány kvótaügyben­ Budapest. A kötelező bete­lepítési kvótáról szóló or­szágos népszavazás kiírását kezdeményezte a kormány - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdai buda­pesti sajtótájékoztatóján, a kormányülés szünetében. Már benyújtották „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzá­járulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő köte­lező betelepítését?” - ismer­tette a referendum kérdését a kormányfő. Beszámolt arról, hogy kabi­netfőnöke a kérdést már be is nyújtotta hitelesítésre a Nem­zeti Választási Bizottsághoz. A kérdés azt jelenti - fejtette ki Orbán Viktor -, hogy a köte­lező betelepítési kvótáról szó­ló döntést nem lehet elvenni az Országgyűléstől, az ügy­ben a magyar parlament meg­választott képviselőin kívül senki más nem dönthet. Az is köztudott, hogy az Országgyűlés elutasítja a kö­telező kvótát, így aki tiltako­zik ellene és nemmel szavaz majd a népszavazáson, az valójában egyszerre áll ki Magyarország függetlensége mellett és utasítja el a Ma­gyarországra történő kötele­ző betelepítést - emelte ki a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint a ma­gyar kormány által választott út, a népszavazás útja egy „európai dolog”, az európai politika része, ezért - mint fo­galmazott - „jó szívvel ajánl­juk másoknak is”. A legfőbb érték Európa egyik legfőbb értéke­ként hivatkozott a demokráci­ára, megjegyezve: az Európai Unió is a demokrácia pillérein áll. „Ez pedig azt jelenti, hogy nem hozhatunk az emberek feje fölött, az európai embe­rek akarata ellenére az életü­ket súlyosan megváltoztató, a jövő nemzedékek életét is meghatározó döntéseket” - hangoztatta, jelezve: a kvóta újrarajzolná Magyarország és Európa etnikai, kulturális és vallási arculatát is. Orbán Viktor a népszava­zást azzal indokolta, hogy döntésükkel egy közhangu­latnak engedtek. „Úgy érez­zük, hogy az emberek hoz­zájárulása nélkül bevezetni a betelepítési kvótát nem más, mint visszaélés a hatalom­mal” - fogalmazott, kifejtve: meg kell kérdezni az embere­ket, ahogy az uniós csatlako­zás esetében is történt. A kormányfő arra a kérdés­re, hogy ha nem lesz sikeres a népszavazás, lemond-e a kormány, azt felelte: ezt még nem vitatták meg. mti Orbán Viktor FOTÓ: MTI .§> Lágerjárat Egy érdeklődő megtekinti a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából megnyílt Lágerjárat című utazóva­gon-kiállítást első állomásán Budapesten, a Nyugati pálya­udvaron február 24-én. A tárlatot a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szervezte. fotó: mti KELET Nem először volt méltatlan a helyzet Orbán Viktor miniszterel­nök azt kezdeményezi, hogy a Nemzeti Választási Iro­da (NVI), illetve a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elemezze a népszavazások kezdeményezésénél kiala­kult helyzetet, és tegyen javaslatot a szabályok meg­változtatására. A kormányfő ezt szerdai budapesti sajtó­­tájékoztatóján jelentette be kérdésre. A miniszterelnököt arról a jelenetről faggatták, amely az NVI épületében ala­kult ki kedden, a vasárnapi pihenőnapról szóló népsza­vazási kezdeményezések le­adásánál. A kormányfő vála­szában utalt arra, hogy nem először alakult ki a keddihez hasonló „méltatlan helyzet” a választási irodánál népszava­zási kérdés kezdeményezése­kor. Szerinte az ügy „mélyen ellentétes mindazzal, amit szeretnénk Magyarországon látni”, a kormány ugyanis a tisztelet kultúrájának megte­remtését tartja feladatnak. 2016. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK Röviden jobbik: A Jobbik üdvözli, hogy pártjuk kezdeményezése után csaknem fél évvel a kormány is belátta: népszavazáson kell elutasítani a betelepítési kvó­tát - értékelte Orbán Viktor miniszterelnök szerdai beje­lentését Z. Kárpát Dániel. Kije­lentette azt is: a Jobbik egyér­telműen a „nem” oldalán áll. MSZP: Az MSZP elnök-frakció­vezetője, Tóbiás József szerint az nem lehet, hogy Magyaror­szágon a miniszterelnök dönt­se el, miről lehet népszavazást tartani; a kvótareferendummal egy időben a kormány tegye lehetővé, hogy népszavazást lehessen tartani földügyben és a vasárnapi zárva tartásról. LMP: Az LMP szerint a kormány a kvótareferendum kezdemé­nyezésével tovább folytatja a népszavazás intézményének kiüresítését. „A népszavazás a népé és nem a kormányé” - szögezte le Ferenczi István, a párt közösségi szakszóvivője, DK. A DK szerint nem a köte­lező betelepítési kvótáról, hanem a vasárnapi boltzárról, a Klik megszüntetéséről és az egészségügy finanszírozá­sának rendezéséről kellene népszavazást tartani, mondta Gréczy Zsolt szóvivő. PM. A Párbeszéd Magyarorszá­gért szerint az Orbán Viktor miniszterelnök által szerdán bejelentett kérdésben nem le­het népszavazást kiírni, mert nemzetközi szerződésben rögzített kötelezettségről nem lehet referendumot tartani. MLP: A Magyar Liberális Párt nem tartja korrektnek az Or­bán Viktor miniszterelnök ál­tal a kvótaügyben bejelentett népszavazási kérdést, mert a párt szerint az Európai Unió­ban nincs olyan jogi fogalom, hogy kötelező betelepítés. Jogsértő lehet listázni a kockás inges diákokat Sem tanulót, sem szü­lőt nem érhet hátrány politikai meggyőződé­se miatt. BUDAPEST. Aáry-Tamás Lajos szerdán az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában kiemelte: az oktatási jogok biztosaként számos jelzést kapott a közös­ségi portálon február 29-ére szerveződő „Nem leszek suli­ban” néven indított megmoz­dulással összefüggésben. E jelzések szerint pedagógusok kérik arra a szülőket, hogy ne vigyék iskolába gyermekeiket, vagy ha mégis, akkor a gyer­mekek kockás ingben menje­nek. További jelzés, hogy az eseményre az iskolai faliújsá­gon kell feliratkoznia annak, aki jön és annak is, aki nem. Az oktatási jogok biztosa kiemelte: sem tanulót, sem szülőt nem érhet hátrány po­litikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás mi­att. Ilyen jogsértő helyzetet idéz elő például, ha a faliúj­ságon vagy az iskolában szo­kásos módon nyilvánosságra hozzák, hogy ki vesz részt és ki nem vesz részt a megmoz­duláson - fejtette ki. Rámutatott: jogsértés lehet bármilyen listázás azokról, akik kockás ingben jelennek meg vagy azokról, akik nem. A tanuló és a szülő nem hoz­ható olyan helyzetbe, amely politikai meggyőződésének feltárására vagy nézeteivel el­lentétes cselekvésre készteti, vagy arra, hogy véleménye jogszerű kinyilvánításától tartózkodjon. Késztetésnek minősül az is, ha a tanuló vagy a szülő alappal tarthat attól, hogy hátrány éri azért, mert valamit tesz vagy nem tesz. A biztos arra kért minden fenntartót és intézményveze­tőt, hogy a mindenki számára fontos demokratikus értékek érvényesülését biztosítsák az iskolákban. mti .§: Az áldozatokra emlékeztek Koszorúzás a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Gulágon Elpusztultak Emlékének Megőrzésére Alapítvány által rendezett megemlékezésen Budapesten, a Gulág-emlékműnél február 24-én. fotó: mti, kovács tamás Inkább a bal, mint a Jobbik A Nézőpont szerint nem profitált az ellen­zék a pedagógustünte­tésből. BUDAPEST: Egyetlen ellenzéki párt sem tudta növelni tá­mogatottságát a pedagógus­tüntetések hatására, sőt az MSZP-tábor még csökkent is - áll a Nézőpont Intézet által készített kutatásösszegzőben. Jelezték: az intézet a Heti Válasz megbízásából, február 12. és 17. között végzett rep­rezentatív közvélemény-ku­tatást ezer ember telefonos megkérdezésével. Kevesebbet mértek Mint írják, a felmérés arra is rámutat: noha a Jobbik a tavaly szeptemberi 17 száza­lékos támogatottságához ké­pest 6 százalékpontot veszí­tett a teljes felnőtt népesség körében, a legvalószínűbb listás eredményeket nézve meg tudta tartani 800 ezer és 1 millió fő között ingadozó ak­tív szavazói táborát. Megemlítették: a teljes né­pességen belül a baloldali pártokkal viszont együttesen továbbra is többen - 16 szá­zaléknyian - szimpatizálnak, mint a 11 százalékon álló radi­kális jobboldallal. Vezetnek A Fidesz-KDNP továbbra is magabiztosan vezeti a párt­versenyt. Februárban a meg­kérdezettek 31 százaléka szimpatizált a kormánypár­tokkal, ami statisztikai érte­lemben azonos a januári 32 százalékkal - írják a teljes fel­nőtt népességet reprezentáló mintára utalva. mti & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk: Grafika: EKN. Forrás: MNB Devizaárfolyam (2016.02.24.) PÉNZNEM árfolyam változás

Next