Kelet Magyarország, 2018. március (75. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-26 / 71. szám
■ [UNK]mi • Mi e __ KrónikaKELET Ml MMI A vállalkozói szellem lehet a jövő záloga Budapest. Egy nemzet gazdaságát hosszú távon az emberekben lévő vállalkozói szellem és a képesség az innovációra határozza meg. Szerencsére az idei Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő résztvevőiben mindkettő megvan - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a vetélkedő Kárpát-medencei Nemzeti Döntőjét követően szombaton, mai A Századvég alapítvány előrejelzése szerint 2,6 százalékos lehet az infláció az idén - mondta Regős Gábor, az alapítvány elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Az elemző szólt arról is, tavaly több mint 10 százalékkal nőttek a beruházások, míg 2018- ban 7-8 százalékos bővülésre számítanak. Idén - a jelek szerint - folytatódhat a „dinamikus” béremelkedés. Varga Mihály fotó: mti „A kontinens megtelt, a határokat védeni kell” BUDAPEST: Az április 8-ai választás legnagyobb tétje az, hogy bevándorlóállammá válik-e Magyarország, és sikerül-e megőrizni a biztonságot, az európai kultúrát és életmódot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Az összefüggések A kormányfő szerint a terrorveszély fokozódása és a közbiztonság romlása összefügg a migrációval. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bevándorlás veszélybe sodorja az európai kultúra egyik sarokkövét, a női egyenjogúságot, és kijelentette: Magyarország álláspontja szerint a kontinens megtelt, a határokat meg kell védeni, a migránsokat pedig Európán kívül kell tartani. Ha megszűnik az illegális migráció, nem lesz kiket szétosztani, és ezzel a kvótavitáktól is megszabadulna az EU - tette hozzá. Orbán Viktor közölte, Brüsszel az európai pénzek jelentős részét a migránsokra akarja költeni, az új uniós előterjesztés szerint pedig Magyarországra már az első körben 10 ezer migráns érkezne. ma Elfogadhatatlan, hogy a bevándorlás veszélybe sodorja az európai kultúra egyik sarokkövét, a női egyenjogúságot. ORBÁN VIKTOR Franciaország: 12 ezer veszélyes radikális BUDAPEST: Mintegy 12 ezer veszélyes radikális embert tartanak nyilván a francia hatóságok - mondta Soós Eszter Petronella politológus, Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatornán a pénteki túszdrámával kapcsolatban. A szakértő elmondta, ennyi embert lehetetlen folyamatosan megfigyelni, és bár Redouane Lakdimot, a dél-franciaországi támadót is követték, végül nem sikerült megakadályozni, hogy rendőrökre lőjön és túszokat ejtsen. A túszdrámában megsebesült egy csendőr is, aki önként ajánlkozott a túszokért cserébe. Az alezredes belehalt sebesülésébe, így a túszejtővel együtt öt halottja és több mint tíz sebesültje van a támadásnak. mti Tovább emelné a bért a kormány Hódmezővásárhely. A kormány elkötelezett a további béremelések mellett az egészségügyben az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen. A kormány 2010-ben csődben lévő országot vett át, az utóbbi három évben sikerült az egészségügyben érdemi béremelést végrehajtani - mondta Lázár János sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ez jó irányba haladó, de nem lezárt folyamat. 2018-ban a kormány előrehozta a szakdolgozók béremelését, újabb jövedelemkiegészítést kaptak a háziorvosok, és rendezték a társadalombiztosítással szerződött fogorvosok munkájának finanszírozását - emlékeztetett a miniszter. mti 2018. MÁRCIUS 26., HÉTFŐ Többezres genderellenes tüntetés volt Zágráb Több ezren vonultak utcára a horvát fővárosban az Isztambuli Egyezmény tervezett ratifikálása ellen tüntetve szombaton. A megmozdulás szervezői szerint a nemzetközi szerződés alááshatja a hagyományos családi értékeket a nagyrészt katolikus Horvátországban. A nemekre vonatkozó definíció szerintük megnyitná az utat a transzszexuális vagy transznemű kategória bevezetése előtt. ékn „Minden katona erősíti Magyarország biztonságát” Simicskó István: az ország védelmét még hatékonyabbá kell tenni. SZENTENDRE: Minden katona erősíti Magyarország biztonságát fizikai, szellemi és lelki értelemben is - jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Szentendrén, tartalékos katonák ünnepélyes eskütételén. Már 6600 tartalékos A Magyar Honvédség Altiszti Akadémián csaknem 700 új önkéntes területvédelmi tartalékos katona tette le esküjét szombaton mások mellett Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar Főnöke és Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága fideszes elnöke előtt. Simicskó István ünnepi beszédében közölte: napjainkban „európai civilizációnk, nyugati világunk számos szereplője” akarja „temetni” a nemzeteket, nemzetállamokat, „félelmet, káoszt, anarchiát” hozva nyugati világunkba, hogy egy globális, univerzális, összekevert nemzetiséget alakítsanak ki. A miniszter nagy lépésnek nevezte a csaknem 700 új területvédelmi tartalékos katona eskütételét, és megjegyezte: tavaly nyár óta 1600 új tartalékos katonával kötöttek szerződést. Jelenleg összesen mintegy 6600 tartalékos katonája van a honvédségnek. A cél, hogy egy 30 ezer katonából álló aktív állomány mögött egy 20 ezres tartalékos állomány legyen. Fontos, hogy mindig legyenek emberek, akik vállalják a Magyar Honvédség szolgálatát, és Magyarország biztonságáért tesznek - emelte ki a miniszter, aki megjegyezte: a rendszeren belül van átjárás, a tartalékos katonák előtt a hivatásos és a szerződéses katonai pálya is nyitott. Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke azt mondta: valós, megfogható erőt jelentő Magyar Honvédségre van szükség, és fontos, hogy mögötte olyan létszámú és felkészültségű önkéntes tartalékos erő legyen, amely bármikor az ország lakosságának rendelkezésére áll. Miniszteri köszönet A honvédelmi miniszter köszönetet mondott a tartalékos katonáknak, hogy felismerték korunk bajait, veszélyeit, és részt is kívánnak venni ezek elhárításában, a magyar családok, a magyar emberek biztonságának garantálásában. MTI Önkéntes területvédelmi tartalékos katonák esküt tesznek Szentendrén fotó: mti/bruzák noémi “ Egészségügyi demonstráció A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) demonstrációjának résztvevői. A szakszervezet a tisztességes megélhetésért, a megfelelő bérezésért és a jobb munkakörülmények kivívásáért hirdetett demonstrációt. Követelésükről petíciót nyújtottak át a szaktárca képviselőjének, ebben egyebek között pótlék- és alapbéremelést követeltek. Politikai kampányakciónak tartja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tüntetést. Leszögezték: jelentős béremelési program indult az egészségügyben. fotó: mti/balogh Zoltán Választás 2018 Visszalépett Juhász Péter a jelöltségtől Budapest Visszalépett Juhász Péter, az Együtt elnöke az egyéni képviselő-jelöltségtől, a párt listáját ugyanakkor továbbra is vezeti - ezt a baloldali politikus Facebook-oldalán jelentette be szombaton. Juhász Péter Budapest 1. választókerületében indult volna. Lépését azzal indokolta, hogy az Együtt ezzel kíván példát mutatni a pártoknak, ő pedig személyes példával szolgál a jelölteknek. Juhász Péter videójában rámutatott: teljesen mindegy, hogy a pártok milyen érdek miatt nem hívják vissza jelöltjeiket, azzal a Fideszt segítik a győzelemhez. Az MSZP sehol nem zárkózik el akár a legesélyesebb jelölt visszaléptetésétől sem, ha ezen múlik a kormányváltás - reagált Gőgös Zoltán szocialista politikus. KDNP: „aki nőt bántalmaz” Távoznia kell a közéletből annak, aki nőt bántalmaz, miként Juhász Péter is nyilvánvalóan ezért volt kénytelen visszalépni a képviselő-jelöltségtől - mondta Hollik István, a KDNP képviselője. Megjegyezte, hogy Juhász Péter ellen már a rendőrség is nyomoz, így bármit is állít, nyilvánvalóan ez lehet a visszalépés oka. Juhász Péter nemrég az ellenzéki sajtóban maga is elismerte, hogy durva dulakodás volt közte és korábbi élettársa között, a nő ezért sérülhetett meg - fogalmazott Hollik István. MTI Feljelentést tesz a Fidelitas Budapest. A Fidelitas feljelentést tesz Janiczak Dávid, a Jobbik alelnöke, Ózd polgármestere ellen a korábban nyilvánosságra került, egy női beosztottját nemi erőszakkal fenyegető hangfelvétel alapján. Párkányi Eszter, a Fidesz ifjúsági szervezetének szóvivője vasárnap Budapesten újságíróknak kijelentette, azok a kijelentések megvalósítják a zaklatás büntetőjogi tényállását. Párkányi Eszter szerint amennyiben Janiczak Dávid nem távozik a közéletből, akkor Vona Gábornak, a Jobbik elnökének ki kell zárnia őt soraikból. „Ha nem teszi meg, úgy gondoljuk, egyetért vele” - mondta, hozzátéve, Vona Gábor szombati fórumán „bevédte a nőgyalázó politikust”, amikor azt mondta, ez előfordul az emberrel, bár nem illik. mti Impresszum KELET Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@inform.hu). Tartalomfejlesztési vezető: Forgács Bernadett (bernadett.forgacs@inform.hu). Főszerkesztő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Szerkesztő-értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.vargaiQikelet.hu). Terjesztési vezető: Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-80/442-444 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: reklamado@kelet.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2890 forint, negyedévre 8470 forint, fél évre 16 550 forint, egy évre 31 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/999-111, telefax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa - bruttó 635 Ft/perc -, mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ Szerkesztőség telefon: 06-42/999-111, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiadja az Inform Média Lapkiadó Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Lapkiadó Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@inform.hu). Megjelenés száma: 2018/71. „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.” MATESZ print-audit