Kelet Népe, 1938 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1938-01-01 / 1. szám

Ezekben a­ szabályokban a tagállamok kötelezik magukat arra, hogy minden olyan vitát, amely közöttük szakadásra vezet­het és amely döntőbíráskodás útján elintézést nem nyert, a szövet­ség tanácsa elé fognak terjeszteni; hogy abban az esetben, ha a tanács tagjai a vita megoldásá­ról egyhangú határozatot hoznak, nem indítanak háborút az ellen az állam ellen, amely a tanács határozatával azonos álláspontra helyezkedik, hogy a tanácshatározat közzétételétől — akár egyhangú állás­­foglalás létrejöttét, akár annak a hiányát enunciálja az — három hónapig nem indítanak egymás ellen háborút és végül, hogy azt az államot, amely ezt a tilalmat, vagy az előbbi két szabályt megsértené, azzal fogják megbüntetni, hogy megszakít­ják vele a pénzügyi-, kereskedelmi- és személyes érintkezést. Megjegyezzük még, hogy a hadügyi szankciók alkalmazására a tagok nem tettek kötelező ígéretet és minden állam szuverén el­határozására bízták annak az eldöntését, hogy vájjon adott eset­ben szükségesnek tartják-e a katonai megtorlások alkalmazását? E szabályok közül az első kettő csak látszólag jelent újítást az eddigi nemzetközi joggal szemben. A tanács — természetesen csak addig, míg a legtöbb nagy­hatalom szövetségi tag volt — lényegileg a vezető, a tényleges és megsemmisítő hatalmi túlsúlyt jelentő államoknak az összessége vált. Az első szabály pedig azt mondja ki, hogy súlyosabb jellegű nemzetközi viszályokkal ezek a vezető hatalmak foglalkozni fog­nak. Ez eddig is így volt. Régen, a fejletlen közlekedés korszaká­ban talán még lehetséges volt az, hogy egy vezető hatalom távoli népek vitáiban teljesen érdektelen maradjon, de az újabb korban, melyben a nemzetközi érintkezés szálai oly szorosra fűződtek egybe, minden történelmi példa azt igazolja, hogy minden vezető hatalomnak határozott álláspontja volt minden, — legalább is európai érdekű viszályban. És az is bizonyos, hogy ha az összes vezető hatalmaknak azo­nos volt az álláspontjuk — az egyhangú tanácshatározat azt je­lenti —, egy állam sem mert az egységes állásponttal szemben el­lentétes célú háborút kezdeni. E szabályok tehát lényegükben csak az addig is fennállott helyzet formábaöntését jelentik. Az egyetlen előny, amelyet mégis nyújtanak, mindössze az, hogy megszabadítják a nemzetközi ta­nácskozásokat a diplomáciai előkészítés nehézkességeitől s köny­­nyűvé és automatikussá teszik a nemzetközi konferenciákat. Azon­ban ez minden, s ezért nyíltabb és becsületesebb lett volna mind­össze annyit mondani, hogy a vezető hatalmak képviselői megha­tározott időszakokban vagy bármely más állam kérésére máskor is, tanácskozásra fognak összeülni. A másik két szabály azonban már valóban érdemleges újítást jelent, az addigi joggal szemben. éj az a megállapodás, hogy az államok háborút csak a tanácsban képviselt vezetőhatalmak állás­­ a

Next