Kelet Népe, 1938 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1938-01-01 / 1. szám
Ezekben a szabályokban a tagállamok kötelezik magukat arra, hogy minden olyan vitát, amely közöttük szakadásra vezethet és amely döntőbíráskodás útján elintézést nem nyert, a szövetség tanácsa elé fognak terjeszteni; hogy abban az esetben, ha a tanács tagjai a vita megoldásáról egyhangú határozatot hoznak, nem indítanak háborút az ellen az állam ellen, amely a tanács határozatával azonos álláspontra helyezkedik, hogy a tanácshatározat közzétételétől — akár egyhangú állásfoglalás létrejöttét, akár annak a hiányát enunciálja az — három hónapig nem indítanak egymás ellen háborút és végül, hogy azt az államot, amely ezt a tilalmat, vagy az előbbi két szabályt megsértené, azzal fogják megbüntetni, hogy megszakítják vele a pénzügyi-, kereskedelmi- és személyes érintkezést. Megjegyezzük még, hogy a hadügyi szankciók alkalmazására a tagok nem tettek kötelező ígéretet és minden állam szuverén elhatározására bízták annak az eldöntését, hogy vájjon adott esetben szükségesnek tartják-e a katonai megtorlások alkalmazását? E szabályok közül az első kettő csak látszólag jelent újítást az eddigi nemzetközi joggal szemben. A tanács — természetesen csak addig, míg a legtöbb nagyhatalom szövetségi tag volt — lényegileg a vezető, a tényleges és megsemmisítő hatalmi túlsúlyt jelentő államoknak az összessége vált. Az első szabály pedig azt mondja ki, hogy súlyosabb jellegű nemzetközi viszályokkal ezek a vezető hatalmak foglalkozni fognak. Ez eddig is így volt. Régen, a fejletlen közlekedés korszakában talán még lehetséges volt az, hogy egy vezető hatalom távoli népek vitáiban teljesen érdektelen maradjon, de az újabb korban, melyben a nemzetközi érintkezés szálai oly szorosra fűződtek egybe, minden történelmi példa azt igazolja, hogy minden vezető hatalomnak határozott álláspontja volt minden, — legalább is európai érdekű viszályban. És az is bizonyos, hogy ha az összes vezető hatalmaknak azonos volt az álláspontjuk — az egyhangú tanácshatározat azt jelenti —, egy állam sem mert az egységes állásponttal szemben ellentétes célú háborút kezdeni. E szabályok tehát lényegükben csak az addig is fennállott helyzet formábaöntését jelentik. Az egyetlen előny, amelyet mégis nyújtanak, mindössze az, hogy megszabadítják a nemzetközi tanácskozásokat a diplomáciai előkészítés nehézkességeitől s könynyűvé és automatikussá teszik a nemzetközi konferenciákat. Azonban ez minden, s ezért nyíltabb és becsületesebb lett volna mindössze annyit mondani, hogy a vezető hatalmak képviselői meghatározott időszakokban vagy bármely más állam kérésére máskor is, tanácskozásra fognak összeülni. A másik két szabály azonban már valóban érdemleges újítást jelent, az addigi joggal szemben. éj az a megállapodás, hogy az államok háborút csak a tanácsban képviselt vezetőhatalmak állás a