Keleti Ujság, 1921. június (4. évfolyam, 113-119. szám)

1921-06-04 / 113. szám

Szombat, 1921 június 4. az ország déli részén, hogy a bagdadi vasút teljesen a törökök kezében maradjon , kívánják végül a kemálisták, hogy Franciaország támo­gassa követeléseiket szövetségeseinél. A francia kormány ezeket a követeléseket elfogadhatatlanoknak jelentette ki. Ezzel a francia­török kiegyezés reménye egyelőre meghiúsult. Mozgalom a francia hadseregben Szakértőbizottság megy Sziléziába — El­ismerés a német kancellárnak — A len­gyelek nem vonulnak vissza (Kolozsvár, június 3. Saját tud.) Az angol kormány megkapta Franciaország válaszét azokra a javaslatokra, melyeket a sziléziai kér­dés tárgyában tett. A francia kormány Anglia javaslatait elfogadja. Ezen javaslatok értelmében rövid idő alatt megalakítanak egy szakértőbizott­ságot, amely már néhány nap múlva Sziléziába utazik, hogy ott a helyszínen tanulmányozza a németek és a lengyelek közötti konfliktus rész­leteit. A nagyhatalmak azután ennek a bizott­ságnak a jelentései alapján fognak intézkedni. Elfogadja a francia jegyzék azt a javaslatot, hogy a szövetségesek a bizottság elutazása előtt Parisban vagy Londonban értekezletet tartsanak e közös tennivalók megbeszélésére. Hangsú­lyozza a jegyzék, hogy a szövetségközi bizott­ság megtépázott tekintélyét Felsősziléziában is­mét helyre kell állítani. Mintha nem a Francia­­ország által minden módon támogatott lengyelek vették volna semmibe a szövetségközi bizottság auktoritását! A lengyelek az ügy békés rendezésére még mindig nem mutatnak hajlandóságot. Doliva ezredes, a lengyel felkelőcsapatok parancsnoka kijelentette, hogy a lengyel csapatok visszavo­nulnak, de csak akkor, ha már a német csapa­­tokat kivonták Felsősziléziából. Vagyis előbb bocsássák a tartományt az ő kényükre-kedvükre, akkor majd ők is kivonulnak. Nagyon valószínű, hogy a németek ezt nem hiszik el. Egy lengyel távirat azzal is vádolja Hofer tábornokot, hogy a lakossághoz intézett proklamációjában kijelen­tette, hogy a visszavonulás ellenkezik a katonai becsülettel és hogy minden igyekezetével azon lesz, hogy Felsősziléziában a rendet helyre­állítsa. Vagyis Sziléziában úgy áll a helyzet, hogy mindkét fél hajlandó volna visszavonulni, de mindegyik azt akarja, hogy előbb kezdje el a másik. A kormányválság Lengyelországban még Géczi Barnabás*, mély hajladozások, sürü krá­­kogások után, széthúzott vigyorgó szájszélekkel sebes szókkal kiböki végre: — Nemes és vitézlő nagy jó uram, fordítsd el haragodat a te szegény alázatos szolgádról. Vedd észbe, hogy igaz járatban fordulok ime hozzád. Kérdésedre megfelelek: ,J£eresek egy asszonyt és a két fülét.“ Dörgő kacaj fakadt fel Barnabás ur ajkáról s miközben sötét szemeiben a megértés sugarai villogtak, keményen rá­vert széles tenyerével a csizmadia vállára. — Helyesen van atyamester uram! Megka­pod amit keresel. Legyen a tied Aaszonyfalva és a két Fülefalva! — Iródiákok, hozzátok a pergamentet és he­gyezzétek meg a tollakat, írjátok meg ékesen ajándéklevelemet! Nemes Kolozsvár városának sok ésszel meg­áldott és nagytapasztalatu főbírája vola ebben az időben. Jövőbelátó, furfangos eszével kiokumiálta, hogy a gyermektelen atyamester örök időkre megundorodott a házasélet gyönyörűségeitől s egyszer, idők múltán végeszeked életének fonala is! Mi legyen pedig akkor a három, gazdag déz­­mákat izzadó faluval? Gondolatét tetté érlelte főbíró uram díszes öltönyökben, a szenátorok élén illő komolyság­gal vonult Bodor atyamester uram házához s ékes dikció közepette felajánlotta neki a nemes város szenátorságát, mindazonáltal ama kikötés­sel, hogy halála után, amit Isten ő szent felsége minél messzebb távoztasson, testamentumában a három falut Kolozsvár városának hagyomá­nyozza. Ekként került Asszonyfalva s a két Fülefalva 3 van immár ma is nemes Kolozsvár város bir­tokában, mindig tart. Vitos miniszterelnök korményalakitó törekvései min­dezideig hajótörést szenvedtek azon, hogy senki sem akarja a külügyi tárcát vállalni. Sapieha herceg örökségét átvenni nem is könnyű feladat. Lengyelország összes szom­szédai közül még csak Romániával nem veszett össze. Azonkívül néhány nappal ezelőtt kevere­dett konfliktusba Olaszország Pilz államtitkár egy beszéde miatt. Pilz be is adta lemondását, a végén azonban mégis Sapieba ment és Pilz maradt. A német kormány helyzete megszilárdult. Berlini politikai körökben nagy fontosságot tu­lajdonítanak Wirth dr. kancellár szerdai beszé­dének, melyet a Reichstagban mondott el. Wirth kijelentette, hogy a parlament elé új adójavas­latokat fog terjeszteni, melyekből a kártérítési összeg egy része fedezhető lesz. Wirth kancellár egyúttal bejelentette, hogy a külügyi tárcát ideig­lenesen senkivel sem tölti be. A pénzügyi tár­cát maga Wirth fogja vezetni. Politikai körökben nagy várakozással tekin­tenek Wirth második beszéde elé. A kancellár a birodalmi gyűlés mai ülésén ki fogja fejteni a kormány programmját, bejelentve, hogy a kor­mány mely adókat tartja szükségesnek, hogy az ultimátum feltételeit teljesíthesse. Számottevő politikai személyiségek Felső­­sziléziára vonatkozólag egy határozati javaslatot nyújtottak át Wirth dr. kancellárnak, melyben követelik, hogy a német kormány az oppelni szövetségközi bizottsághoz egy olyan követet küldjön ki, aki ki tudná eszközölni a német nép kívánságainak teljesítését. Wirth kancellár ki­jelentette, hogy minden intézkedést meg fog tenni, hogy Korfantit Felsősziléziából eltá­volítsa. A jóvátételi bizottság mai ülésén tudomásul vette, hogy Németország a hét folyamán egy­­milliárd aranymárkát adott át a szövetségesek­nek. A bizottság köszönetét fejezte ki Wirth kancellárnak lojális magatartásáért. Azután a haditeherbizottság képviselőit fogadta. Holnap megállapítják azoknak a kereskedelmi hajóknak az értékét, amelyeket Németország a versaillesi szerződés értelmében átadott a szövetségesek­nek. Ezeknek értékét a kártérítési összegből le fogják vonni. Kahl bajor miniszterelnök ismét kijelentette, hogy a bajor népőrségek feloszlatása ügyében a birodalmi kormánnyal egyetértésben fog el­járni. Úgy látszik, hogy a bajor kormány tény­leg nem fog ebben az ügyben további nehéz­ségeket okozni. Hogy a francia kormány militarista politi­kája hová vezet, arra jellemző az a mozgalom, amely a hadseregben megindult. A legfiatalabb korosztály elégületlensége váratlanul forradalmi mozgalomban tört ki. A 19-es korosztályt idő előtt hívták be, hogy a Ruhr-vidék megszállását velük végeztessék. A háborús vállalkozásokkal torkig telt nép azon­ban elkeseredetten vonult be s a fegyelmet az újoncok között alig lehetett fenntartani. Amikor aztán az újoncoknak Németországba kellett indulniok, az elkeseredés heves tüntetésekben tört ki. A tények a következők: Vannesban a 35-ik tüzérezred hatszáz em­bere a „Le a háborúval !“ kiáltásokkal szállt vonatra s mikor a banda a Marseillaiset kezdte játszani, az internacionálé éneklésével felelt. Az internacionálét énekelték az útra induló katonák Saint-Diében, Créteilben, Langresban, a Ricébre erődben. Vörös zászlókat tűztek ki vonatjukra egész ezredek, mint a 14-ik dragonyosezred kétezer embere, Saintesben ezerötszáz tüzér stb. A nantesi kaszárnyában a katonák összetörték a bútorzatot s megfutamították a lázadás elnyo­mására érkezett tábornokot. Orleansban az állomáson a katonák földre dobták sisakjaikat és fegyvereiket és a háborút abcugolták. Ezek a tények napról-napra megismétlődnek és a tisztek mindaddig nem mernek ellenük fellépni, míg rendeltetési helyükre meg nem érkeznek. Ott, Németországban, más korosztály­beli katonák veszik közre az újonnan érkezőket s megkezdődnek a büntetések. A fegyelem azon­ban a legszigorúbb büntetésekkel is alig tart­ható fenn. Csalódna az, aki azt hinné, hogy ezek a fiatal katonák mind kommunisták. Sőt valószí­nűleg nagyon kicsi részük az. De ily módon adnak kifejezést elégületlenségüknek és a nép akaratának, amely mindenütt békét akar. Jellemző azonban, hogy hová vezet a francia háborús politika. Nemcsak Európa nem tud emiatt léleg­zethez jutni, hanem Franciaország is belső rom­lásba indul miatta. A kommunisták eddig Fran­ciaországban mindig teljes vereséget szenvedtek. A reakció őrült politikája azonban egyre újabb alkalmat nyújt nekik. Már a francia hadseregben benne vannak a bomlás mikrobái s csak a leg­körültekintőbb politikával tüntethetők el. 3 oldal ■ser-' » miiwj—irwnrcm« Levél a névtelen cikkírónak (Szerény válasz az „Ellenzék“ juntus 2-iki szá­­mának „A kalotaszegi pártalakitás" című cikkére.) Kedves Anonymus Uram! Nem hozzád irom levelemet, ki jónehány száz esztendőkkel ennekelőtte ama Belae regis notarius-sa voltál és többek között krónikádban megírtad, miképpen jöttének Erdőelvébe be a mi régen porladó eleink. Nem hozzád, aki ma bizo­nyára aggódó lélekkel nézed a csillagos egek­ből ama honfoglalók késői utódainak keserű tusakodásait; aggódó lélekkel, de nyugodt lelki­ismerettel,­­ mert Te megtetted a Te kötelessége­det akkoron becsülettel. De Önhöz írok levelet, aki csak névtelen­ségben rokona ama Anonymusnak. Sőt talán még abban sem. Ön cikket irt. Bizonyára többször irt már cikket és mindig az „Ellenzékiben, ezért nem olvastam azokat. Én tudniillik az „Ellenzék“-et nem szoktam olvasni, csak nagyon ritkán, vé­letlenül, mint éppen most is. Mert bizonyára­­véletlenül küldötte el ezt a számot nekem valami jó barátom, aki figyelmessé lett az Ön cikkére és én ezen az utón köszönöm meg jó barátom kedves figyelmét. Azért ezen az utón, mert ő is egy Anonymus. Éppen, mint Ön. Nem tudom miért, mostanában sok az Anonymus Transsylvá­­niában. Több, mint régen volt, amikor az em­berek, ha valamit írtak, rendesen aláírták a nevüket. Nem szégyelték aláírni a nevüket, sem a vezeték-, sem a keresztnevüket. Régen így volt ez! Említett cikkében Ön, kedves Anonymus Uram, hadakozik velünk, gyanúsít minket, kor­hol minket, rendreutasít és kitanít minket. F­edig mi arra az Írásra, ami Önhöz is eljutott, alá­írtuk a nevünket, nem úgy, mint Ön az Ön Írása alá. Pedig mi csak­­egy meghívót írtunk alá, egy szerény meghívót, mely nem is Önnek szólott és nem is az „Ellenzékinek, mégis aláírtuk” azt. Ön pedig az Írást, melyet hozzánk intézett, de mindenesetre hozzánk is „özemberekhez“, nem írta alá. Ez az eljárása nem éppen udvarias, sőt nem is illendő. Mert igaz, hogy mi csak szerény falusi emberek vagyunk, de az illem, az is valami, még ha velünk szembe is kellene, azt gyakorolni. Mi itt az utóbbi időbe megszoktuk, — lehet, hogy ez nem jó szokás — de meg­szoktuk, hogy mikor egymásnak mondani aka­runk valamit, előbb bemutatkozunk. Megmond­juk a nevünket. No de mi azért nem vagyunk olyan érzé­kenyek. Megvastagodott a bőrünk, mert sokat perzselt a nap és veri az eső és fújja a szél. Mert kérem szívesen, mi dolgozunk itt, szán­tunk, vetünk, kapálunk, kaszálunk és egyebet is dolgozunk. Néha szóbaállunk a néppel, a többi dolgozóval, beszélünk vele erről is, arról is. Mert hogy ők sem olvassák az „Ellenzékkel, hát nem tudják, mit gondoljanak a világ folyá­sáról. De most ráfordítom a szót arra, amire le­het, hogy Ön nem kiváncsi már, miután cikké­ben mindent igen jól elintézettnek tart. Mégis arra fordítom rá a szót és sorba veszem a pa­naszokat. 1. „Pártot alakítanak. Népgyűlésre hívják Kalotaszeg népét. Sőt pártprogrammot is adnak és az a céljuk,­ hogy képviselőjüket az ország házába küldjék“. Ilyenformán kezdi Ön és vas­tag betűkkel tűzi ki Ön a mi célunkat: képvi­selői küldeni akarnak. Igaza van Önnek! Igenis, azt akarjuk. Sőt el akarjuk küldeni képviselőinket a községházába, vármegyeházára és városházára is. Igenis, ott akarunk lenni mindenütt, ahol minket számará­nyunk, kultúránk, erőnk, tehetségünk és főkép­­pen törvényben biztosított jogaink szerint hely illet. Sőt, — horribile dictu — el akarjuk kül­deni képviselőinket a „Magyar Szövetség“ ala­kuló közgyűlésére is, kinyilvánítandó azt, hogy a politikai pártszervezetben tömörült kalo­taszegi magyarság a „Magyar Szövetség" tago­zata kiván lenni, hogy programmját csupán ke­retnek tekinti, melyet az erdélyi magyarság min® den tömörülését magában egyesíteni hivatott „Magyar Szövetségiben való együttes tanácskoz­zások alapján akar kitölteni azzal a tartalom­mal, mely Erdély összes dolgozó magyarságá­nak programmja lehessen. Egyelőre ezt akarjuk! 2. Nehogy feleslegesen ez a kérdés is hosz­­szas sajtóvitára adjon alkalmat, itt jegyzem meg, hogy dr. Jankó Jánosnak „Kalotaszeg Magyar Népe“ című néprajzi tanulmánya (Bp. 1892. Atheneum) Kalotaszeg magyar lakosságá­nak számát húsz esztendővel ezelőtt a hivata­los statisztikai adatok napján 29­95­-ben álla­pítja meg. Eszerint mertük szerényen felhívá­sunkban „harmincezernyi“-nek becsülni né­pünket. 3. Igazság az is, hogy Kalotaszeg népe még nem foglalt állást és ezidőszerint ránk

Next