Keleti Ujság, 1928. július (11. évfolyam, 146-171. szám)

1928-07-01 / 146. szám

­­XI. ÉVF. 146. SZÁM Bethlen György a bánsági magyarság előtt mondotta el a kor­mányhoz intézett figyelmeztetését A jobbágyok szabad költözködési jogát megelőző kor­szak felfogásával állunk szemben . „Nem leszünk méltatlan vezetői minden dicséretre méltó népünknek “ (Temesvár, június 30.) Pénteken, Péter és Pál napján ünnepélyes közgyűlést tartott a te­­mestorontáli Magyar Párt a Bánság nagyvárosá­ban, Temesváron. A nagy és lelkes munkával újraszervezett bánsági tagozatnak impozáns gyű­lése volt ez, amelyre a pártközpont elnöksége és a parlamenti csoport­ képviselete is leutazott, Bethlen György gróf elnök, Inczédy-Joksmann Ödön dr. ügyvezető­ alelnök és Gyárfás Elemér szenátor vezetésével. A gyűlésnek eseménye volt az a beszéd, amit Bethlen György gróf pártelnök elmondott. A beszédnek a hangja is, a kijelentéseknek a sú­lyos jelentősége is, a mai helyzethez hűen tünte­tik fel azt a komoly elszántságot, amivel a ki­sebbségi sors legközelebbi jövője elé ma nézni le­het. Ma a bánsági pártszervezet a Magyar Párt legerősebb szervezetei közé tartozik és a szerve­zetnek ez az erőssége megmutatkozott a gyűlés külsőségeiben is. Bethlen György gróf pedig a bánsági magyarság előtt mondotta el azt a be­szédet, amely Útmutató a magyarság számára, de amelynek fontos kijelentései Bukarest felé is szólanak. Bethlen György expozéja Mélyen Tisztelt Uraim! Szeretett Magyar Testvéreim! Őszinte örömmel ragadtam meg az alkalmat, hogy a bánsági magyar­ság érdemes vezetősége szíves meghívásának eleget tegyek, hogy itteni magyar testvéreim körében meg­jelenve, magam is hozzájárulni igyekezzem kölcsönös összetartozandósági érzésünk, pártegységünk eszmé­jének fokozottabb megerősítéséhez. Amikor tiszta szívből üdvözlöm a temestorontál megyei Magyar Párt mai mélyen tisztelt közgyűlését, kívánom, hogy Isten áldása kísérje úgy a mai napon, mint örök időkig közös céljainkért történő fáradozásain­kat!­­ Közös tragédia Ami a szorosabb értelemben vett Erdély ma­gyarságát a Királyhágón túli és a Bánság magyar­ságával minden kényszer nélkül, sőt talán éppen annak ellenére és anélkül, hogy a földrajzi helyzet­ből folyólag gyakori összeköttetéseink lettek volna — a legszorosabb egységbe forrasztja, az anyanyelvünk azonossága —, közös tragé­diánk. Együtt kell küzdjünk egy közös célért — jelö­­lteinkért és jobb jövőnkért. Különös, hogy a mai, elsősorban szazdasági és technikai eszmék által telített és jellegzett korszak, amelyet felvilágosodottnak állítanak, éppen az utóbbi elnevezést meghazudtoló módon, kulturális téren, Európa majdnem 40 millió lakosát nagy részben mondhatni kizárja az emberi kul­túra áldásaiból. Az államok nagy része, ahelyett, hogy szabad teret engednének a faji, nyelvi kisebbségeket kitevő mil­­liók szellemi fejlődésének és ezáltal hasznos közre­működésüket az általános emberiség és az államok javára igénybe venné, arra kényszeríti a kisebbsége­ket, hogy erőik, képességeik túlnyomó részét a véde­kező harcban őröljék fel, viszont az államok is sok-sok építésre fordítható anyagi és szellemi erőt pocsékolnak el a huszadik század szégyenére oly intézkedések megtételére, melyek alkalmasak lehetnek a kisebbségek gazdasági, vagy kulturális gúzsbakötésére, de semmiesetre sem, valódi emberi eszméknek előbbre vitelére. A Gondviselés akaratából a nekünk kiosztott emberöltő reánk, ma élő magyarokra azon magasz­tos, de végtelenül terhes feladatot rótta, hogy ne Hálókocsiban való utazás menetjegy, bérletjegy, podgyászszállí­­tás stb., stb. tudnivalóit és árait román, magyar és német nyelven ismerteti a „Hermes" vasúti menetrendkönyv IX-ik nyári kiadása, mely minden könyv- és hírlapárusnál kapható és ára csak 50'- lett hagyjuk sok súlyos veszélyt látott, átélt és kihevert fajunkat elesni, hogy csüggedés nélkül küzdjünk fa­junk jobb jövőjének megalapozásáért. Ámde nemcsak e súlyos küzdelemre vagyunk kötelezve mi, hanem emellett arra is, hogy gondoskodjunk arról, hogy utánunk ná­lunknál harcrakészebb, derekabb bajnokai legyenek örök életre rendelt magyar fa­junknak. Anyanyelv —­oktrojjal Legdrágább kincsünk ifjúságunk, jövőnk leté­teményese megtartásáért kell kü­zdenünk, mert hisz annak magyar lelkét veszélyezteti Románia, helye­sebben a jelen kormány és úgy akarom hinni, An­­ghelescu közoktatásügyi miniszter iskolapolitikája. Ennek egyik torzhajtása az, hogy­ magyarul beszélő, magukat annak valló keresztyén, vagy zsidó szülők azon jogát kobozza el, hogy gyermekeiket olyan isko­lába írathassák be, amelybe akarják. Ehelyett a miniszter, vagy tisztviselői, rendelik el és határozzák meg azt, hogy ki milyen anyanyelvű legyen? A lelkiismereti szabadság, a vallás szabad gyakorlata és a jobbágyok szabad költözködési jo­gának biztosítását megelőző korszak felfogásával, a személyes szabadság tagadásával állunk szemben. Feltéve, de meg nem engedve, hogy az Anghelescu miniszter úrnak álmatlan éjszakákat okozó, a román állam létét fenyegető gyanús és kétes és újból elro­­mánizálandó elemek, illetve utódjaik mind és pedig erőszakkal ragadtattak volna el a románságtól, még akkor sem veheti el egy miniszter, vagy akár az állam, a szülők és anyák legszentebb jogát és helyettük azt nem gyakorolhatja. A fajok problémájáról egyébként tudjuk, hogy abban még a tudomány is alig tud eligazodni, tiszta faj jóformán a föld kerekségén nem létezik, a fa­jok eredetének kutatása során a legkülönfélébb ke­veredéseket, áthasonulásokat szemlélhetjük, máskor meg megfejthetetlen kérdések zárják el látásunkat e téren. Ne felejtse el Anghelescu miniszter úr, hogy a régi román királyság egy részét régebben magyarok lakták, hogy Erdélyben bár csekély­ számban román anyanyelvű róm. katolikusokat is találhatunk, amelyeknek utódai és kik tehát az ő elvei szerint magyarok kellene hogy legyenek és hogyha az ő okoskodását, alapelvét, vagy­is a faji eredet kérdésének kutatását keresztül visszük, úgy rendkívül sok bolgár, görög, stb. eredetű kiváló honfitársára akadnánk. Hága — mellettünk döntött E kérdésben a hágai nemzetközi állandó bíró­ság legutóbbi döntése is igazolja álláspontunk he­lyességét és e döntés egyúttal a fennálló iskolapo­litika elítélését foglalja magában. s. f c­im. Iffisim I A VULKÁNSZIGET! j■ 1000 m. mélységből feltörő kénes iszapforrások I HA­RHEUMA, ISCHIAS-IZZADMÁNYOK esetei­ig­nél. A„Thermia Palace" elsőrangú gyógyszálló | |||| az iszapfürdőkkel a házban, Középosztály szám | || mára nagy választék, penziók Kb. 45-től feljebb | ||| teljes diétákkal. Gon­dozott ősparkj­a Vág mel­­­­­En lett strandfürdők, halászati sport, tennisz, golf­­ ví 3 pályák stb. Információt SINGER L. gyógysz. S Timisoara, 1­., Strada Tegle No. 2. Az államsegélyek és az iskolák nyilvánossági joga Egy további sérelmünk az, hogy dacára annak, hogy mi is hozzájárulunk, még­pedig amint nem­régiben hivatalos adatok alapján számszerűtt is bizonyítást nyert, aránylag többel, mint román pol­gártársaink, az állam terheihez, még­sem kaphatták még meg iskoláink, az őket megillető államsegélyt. Ennek megadását a békeszerződés alapján is igényel­hetjük az államtól, amely egyébként azáltal juttatta iskolafenntartóinkat oly siralmas anyagi helyzetbe, hogy az agrárreform rendjén mondhatnék kártérítés nélkül vette tőlük el az iskolák fenntartására rendelt birtokokat. Egyébként az annyit ócsárolt magyar uralom alatt is, tetemes anyagi segélyben részesül­tek a román felekezeti iskolák. Végül megállapít­hatjuk azt, hogy bármennyi lenne is a nekünk nyújtandó anyagi segély, még ez is alig fog felérni azzal az anyagi áldozattal, amelynek meghozatalára köteleztetnek a magyarlakta községek lakói, az állami iskolák építési kényszere folytán. Erre még oly községek is köteleztetnek, melyek lakossága ki­zárólagosan magyar, még oly esetekben is, mikor azoknak teljesen megfelelő magyar felekezeti iskoláik vannak. A folyó évi iskolai évzárás előtt néhány nappal villámcsapásként ért annak híre, hogy szá­mos iskoláink nyilvánossági jogoktól meg­fosztalak. Bár rövid idő múlva, ez intézkedés részben jóvá­­tétetett, kérdem: növelje az állam tekintélyét ily rendeletek és visszavonó ellenrendeletek váltakozó megjelenése? Más részről azt kell kérdeznünk, hogy még meddig kell elszenvednünk azt, hogy ál-okok, pld. lényeg­telen tanszerek állítólagos, vagy tényleges hiányos­sága, okai lehessenek évszázados múlttal bíró is­koláink halálraítéltetésének,­­ akkor, amikor bíz­vást mondhatjuk, hogy még a fővárosi állami iskolák sem állanak, sem a tanárok képesítése, sem pedig dologi berendezések tekintetében átlagosan maga­sabb színvonalon, mint a mi iskoláink átlaga? Rendszer a zaklatásban A jelenlegi tanítási rendszerről általánosság­ban megállapítható, hogy az a sok drákói újítás, újabb és újabb követelés, valóságos terror hatásával bír mind a szülőkre és tanuló ifjúságra, mind pedig a tantestületre, így pedig, minthogy valamely minő­ségben majdnem mindenkit érint közülünk e rende­letek hatása, sok-sok álmatlan éjszakát okoz az minden itt élő magyarnak. Emlékezhetünk arra, hogy egyesek elméjét zavarta az meg, másokat öngyilkosságba kergetett és emlékezhetünk még élénken arra a nyugtalanító érzésre, azon nagyfokú elkeseredésre, mely a leg­utóbbi hetekben úrrá lett Telkeinken. Hát ha tényleg szükség is lett volna ilyen rendeletre, kellett-e azt néhány nappal a vizsgák előtt kibocsáj­­tani, nem kellett volna-e azzal a vizsgák befejezéséig várni? Az állam iskolapolitikájának nem lehet, nem szabad, hogy célja és eredménye polgárai egy nagy része lelkének elkeserítése és megkínoztatása legyen! Tudjuk, hogy mindnyájan, az idősebbek, még inkább ifjúságunk, minden igyekezettel törekszünk román nyelvtudásunk tökéletesítésére. A gyakorlati szükségesség is erre kényszerít mindnyájunkat. Ter­mészetes, hogy e téren — nem román anyanyelvű tanulókról lévén szó, — csak fokozatos eredménye­ket lehet elvárni. Semmi szükség sincsen tehát arra, hogy a mi ifjúságunkkal szemben, még e téren is teljesíthetetlen követelményekkel, igényekkel lépje­nek fel, akkor, mikor a román anyanyelvű ifjúság is alig tud me­gfelelni a jelenlegi tanrendszer rend­kívüli követelményeinek — amely pedig már az által is, hogy egy nyelvvel kevesebbet kell hogy meg­tanuljon és amit tanul, anyanyelvén tanulja, óriási előnnyel bír felettünk. A nagy bukási százalék így lehetünk tanúi annak, hogy tanárok és tanulók egyaránt reszketve a

Next