Keleti Ujság, 1928. július (11. évfolyam, 146-171. szám)
1928-07-01 / 146. szám
XI. ÉVF. 146. SZÁM Bethlen György a bánsági magyarság előtt mondotta el a kormányhoz intézett figyelmeztetését A jobbágyok szabad költözködési jogát megelőző korszak felfogásával állunk szemben . „Nem leszünk méltatlan vezetői minden dicséretre méltó népünknek “ (Temesvár, június 30.) Pénteken, Péter és Pál napján ünnepélyes közgyűlést tartott a temestorontáli Magyar Párt a Bánság nagyvárosában, Temesváron. A nagy és lelkes munkával újraszervezett bánsági tagozatnak impozáns gyűlése volt ez, amelyre a pártközpont elnöksége és a parlamenti csoport képviselete is leutazott, Bethlen György gróf elnök, Inczédy-Joksmann Ödön dr. ügyvezető alelnök és Gyárfás Elemér szenátor vezetésével. A gyűlésnek eseménye volt az a beszéd, amit Bethlen György gróf pártelnök elmondott. A beszédnek a hangja is, a kijelentéseknek a súlyos jelentősége is, a mai helyzethez hűen tüntetik fel azt a komoly elszántságot, amivel a kisebbségi sors legközelebbi jövője elé ma nézni lehet. Ma a bánsági pártszervezet a Magyar Párt legerősebb szervezetei közé tartozik és a szervezetnek ez az erőssége megmutatkozott a gyűlés külsőségeiben is. Bethlen György gróf pedig a bánsági magyarság előtt mondotta el azt a beszédet, amely Útmutató a magyarság számára, de amelynek fontos kijelentései Bukarest felé is szólanak. Bethlen György expozéja Mélyen Tisztelt Uraim! Szeretett Magyar Testvéreim! Őszinte örömmel ragadtam meg az alkalmat, hogy a bánsági magyarság érdemes vezetősége szíves meghívásának eleget tegyek, hogy itteni magyar testvéreim körében megjelenve, magam is hozzájárulni igyekezzem kölcsönös összetartozandósági érzésünk, pártegységünk eszméjének fokozottabb megerősítéséhez. Amikor tiszta szívből üdvözlöm a temestorontál megyei Magyar Párt mai mélyen tisztelt közgyűlését, kívánom, hogy Isten áldása kísérje úgy a mai napon, mint örök időkig közös céljainkért történő fáradozásainkat! Közös tragédia Ami a szorosabb értelemben vett Erdély magyarságát a Királyhágón túli és a Bánság magyarságával minden kényszer nélkül, sőt talán éppen annak ellenére és anélkül, hogy a földrajzi helyzetből folyólag gyakori összeköttetéseink lettek volna — a legszorosabb egységbe forrasztja, az anyanyelvünk azonossága —, közös tragédiánk. Együtt kell küzdjünk egy közös célért — jelölteinkért és jobb jövőnkért. Különös, hogy a mai, elsősorban szazdasági és technikai eszmék által telített és jellegzett korszak, amelyet felvilágosodottnak állítanak, éppen az utóbbi elnevezést meghazudtoló módon, kulturális téren, Európa majdnem 40 millió lakosát nagy részben mondhatni kizárja az emberi kultúra áldásaiból. Az államok nagy része, ahelyett, hogy szabad teret engednének a faji, nyelvi kisebbségeket kitevő milliók szellemi fejlődésének és ezáltal hasznos közreműködésüket az általános emberiség és az államok javára igénybe venné, arra kényszeríti a kisebbségeket, hogy erőik, képességeik túlnyomó részét a védekező harcban őröljék fel, viszont az államok is sok-sok építésre fordítható anyagi és szellemi erőt pocsékolnak el a huszadik század szégyenére oly intézkedések megtételére, melyek alkalmasak lehetnek a kisebbségek gazdasági, vagy kulturális gúzsbakötésére, de semmiesetre sem, valódi emberi eszméknek előbbre vitelére. A Gondviselés akaratából a nekünk kiosztott emberöltő reánk, ma élő magyarokra azon magasztos, de végtelenül terhes feladatot rótta, hogy ne Hálókocsiban való utazás menetjegy, bérletjegy, podgyászszállítás stb., stb. tudnivalóit és árait román, magyar és német nyelven ismerteti a „Hermes" vasúti menetrendkönyv IX-ik nyári kiadása, mely minden könyv- és hírlapárusnál kapható és ára csak 50'- lett hagyjuk sok súlyos veszélyt látott, átélt és kihevert fajunkat elesni, hogy csüggedés nélkül küzdjünk fajunk jobb jövőjének megalapozásáért. Ámde nemcsak e súlyos küzdelemre vagyunk kötelezve mi, hanem emellett arra is, hogy gondoskodjunk arról, hogy utánunk nálunknál harcrakészebb, derekabb bajnokai legyenek örök életre rendelt magyar fajunknak. Anyanyelv —oktrojjal Legdrágább kincsünk ifjúságunk, jövőnk letéteményese megtartásáért kell küzdenünk, mert hisz annak magyar lelkét veszélyezteti Románia, helyesebben a jelen kormány és úgy akarom hinni, Anghelescu közoktatásügyi miniszter iskolapolitikája. Ennek egyik torzhajtása az, hogy magyarul beszélő, magukat annak valló keresztyén, vagy zsidó szülők azon jogát kobozza el, hogy gyermekeiket olyan iskolába írathassák be, amelybe akarják. Ehelyett a miniszter, vagy tisztviselői, rendelik el és határozzák meg azt, hogy ki milyen anyanyelvű legyen? A lelkiismereti szabadság, a vallás szabad gyakorlata és a jobbágyok szabad költözködési jogának biztosítását megelőző korszak felfogásával, a személyes szabadság tagadásával állunk szemben. Feltéve, de meg nem engedve, hogy az Anghelescu miniszter úrnak álmatlan éjszakákat okozó, a román állam létét fenyegető gyanús és kétes és újból elrománizálandó elemek, illetve utódjaik mind és pedig erőszakkal ragadtattak volna el a románságtól, még akkor sem veheti el egy miniszter, vagy akár az állam, a szülők és anyák legszentebb jogát és helyettük azt nem gyakorolhatja. A fajok problémájáról egyébként tudjuk, hogy abban még a tudomány is alig tud eligazodni, tiszta faj jóformán a föld kerekségén nem létezik, a fajok eredetének kutatása során a legkülönfélébb keveredéseket, áthasonulásokat szemlélhetjük, máskor meg megfejthetetlen kérdések zárják el látásunkat e téren. Ne felejtse el Anghelescu miniszter úr, hogy a régi román királyság egy részét régebben magyarok lakták, hogy Erdélyben bár csekély számban román anyanyelvű róm. katolikusokat is találhatunk, amelyeknek utódai és kik tehát az ő elvei szerint magyarok kellene hogy legyenek és hogyha az ő okoskodását, alapelvét, vagyis a faji eredet kérdésének kutatását keresztül visszük, úgy rendkívül sok bolgár, görög, stb. eredetű kiváló honfitársára akadnánk. Hága — mellettünk döntött E kérdésben a hágai nemzetközi állandó bíróság legutóbbi döntése is igazolja álláspontunk helyességét és e döntés egyúttal a fennálló iskolapolitika elítélését foglalja magában. s. f cim. Iffisim I A VULKÁNSZIGET! j■ 1000 m. mélységből feltörő kénes iszapforrások I HARHEUMA, ISCHIAS-IZZADMÁNYOK eseteiignél. A„Thermia Palace" elsőrangú gyógyszálló | |||| az iszapfürdőkkel a házban, Középosztály szám | || mára nagy választék, penziók Kb. 45-től feljebb | ||| teljes diétákkal. Gondozott ősparkja Vág melEn lett strandfürdők, halászati sport, tennisz, golf ví 3 pályák stb. Információt SINGER L. gyógysz. S Timisoara, 1., Strada Tegle No. 2. Az államsegélyek és az iskolák nyilvánossági joga Egy további sérelmünk az, hogy dacára annak, hogy mi is hozzájárulunk, mégpedig amint nemrégiben hivatalos adatok alapján számszerűtt is bizonyítást nyert, aránylag többel, mint román polgártársaink, az állam terheihez, mégsem kaphatták még meg iskoláink, az őket megillető államsegélyt. Ennek megadását a békeszerződés alapján is igényelhetjük az államtól, amely egyébként azáltal juttatta iskolafenntartóinkat oly siralmas anyagi helyzetbe, hogy az agrárreform rendjén mondhatnék kártérítés nélkül vette tőlük el az iskolák fenntartására rendelt birtokokat. Egyébként az annyit ócsárolt magyar uralom alatt is, tetemes anyagi segélyben részesültek a román felekezeti iskolák. Végül megállapíthatjuk azt, hogy bármennyi lenne is a nekünk nyújtandó anyagi segély, még ez is alig fog felérni azzal az anyagi áldozattal, amelynek meghozatalára köteleztetnek a magyarlakta községek lakói, az állami iskolák építési kényszere folytán. Erre még oly községek is köteleztetnek, melyek lakossága kizárólagosan magyar, még oly esetekben is, mikor azoknak teljesen megfelelő magyar felekezeti iskoláik vannak. A folyó évi iskolai évzárás előtt néhány nappal villámcsapásként ért annak híre, hogy számos iskoláink nyilvánossági jogoktól megfosztalak. Bár rövid idő múlva, ez intézkedés részben jóvátétetett, kérdem: növelje az állam tekintélyét ily rendeletek és visszavonó ellenrendeletek váltakozó megjelenése? Más részről azt kell kérdeznünk, hogy még meddig kell elszenvednünk azt, hogy ál-okok, pld. lényegtelen tanszerek állítólagos, vagy tényleges hiányossága, okai lehessenek évszázados múlttal bíró iskoláink halálraítéltetésének, akkor, amikor bízvást mondhatjuk, hogy még a fővárosi állami iskolák sem állanak, sem a tanárok képesítése, sem pedig dologi berendezések tekintetében átlagosan magasabb színvonalon, mint a mi iskoláink átlaga? Rendszer a zaklatásban A jelenlegi tanítási rendszerről általánosságban megállapítható, hogy az a sok drákói újítás, újabb és újabb követelés, valóságos terror hatásával bír mind a szülőkre és tanuló ifjúságra, mind pedig a tantestületre, így pedig, minthogy valamely minőségben majdnem mindenkit érint közülünk e rendeletek hatása, sok-sok álmatlan éjszakát okoz az minden itt élő magyarnak. Emlékezhetünk arra, hogy egyesek elméjét zavarta az meg, másokat öngyilkosságba kergetett és emlékezhetünk még élénken arra a nyugtalanító érzésre, azon nagyfokú elkeseredésre, mely a legutóbbi hetekben úrrá lett Telkeinken. Hát ha tényleg szükség is lett volna ilyen rendeletre, kellett-e azt néhány nappal a vizsgák előtt kibocsájtani, nem kellett volna-e azzal a vizsgák befejezéséig várni? Az állam iskolapolitikájának nem lehet, nem szabad, hogy célja és eredménye polgárai egy nagy része lelkének elkeserítése és megkínoztatása legyen! Tudjuk, hogy mindnyájan, az idősebbek, még inkább ifjúságunk, minden igyekezettel törekszünk román nyelvtudásunk tökéletesítésére. A gyakorlati szükségesség is erre kényszerít mindnyájunkat. Természetes, hogy e téren — nem román anyanyelvű tanulókról lévén szó, — csak fokozatos eredményeket lehet elvárni. Semmi szükség sincsen tehát arra, hogy a mi ifjúságunkkal szemben, még e téren is teljesíthetetlen követelményekkel, igényekkel lépjenek fel, akkor, mikor a román anyanyelvű ifjúság is alig tud megfelelni a jelenlegi tanrendszer rendkívüli követelményeinek — amely pedig már az által is, hogy egy nyelvvel kevesebbet kell hogy megtanuljon és amit tanul, anyanyelvén tanulja, óriási előnnyel bír felettünk. A nagy bukási százalék így lehetünk tanúi annak, hogy tanárok és tanulók egyaránt reszketve a