Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)

1930-05-01 / 97. szám

4 Jöwminlware XIII. IJVF. 97. SZÁM. „Ne higyyék, hogy dollárt kívánatra házhoz hordják!“ Amerikai magyar mérnök, aki tréfás versikében oktatja ki a kivándorlókat . Hat év után látogatott haza Kolozsvárra Rosinger Arthur newyorki vegyészmérnök Frissen borotváltarcú, ruganyos járású, igazi amerikai yenki-típus: ismét egy azok közül, akik még pár évvel ezelőtt hamisítatlan kolozsvári ben­­szü­löttn­ek számítottak, most pedig már csak előke­lő idegenek, számunkra pár napos látogatásra haza­­kukkintó amerikai állampolgárok. Bámulatos az Egyesült Államok külsőt és talán karaktert is át­formáló ereje. Régi ismerősünk, aki most impozáns külsejű amerikai útlevéllel a zsebében egy-két nap­ra hazalátogatott, még hat évvel ezelőtt egy kolozs­vári gyár vegyészmérnöke volt. Most is vegyész­­mérnök, ugyancsak egy gyárban, azonban ez a gyár nem a vasúti síneken túl elterülő, úgynevezett gyá­ri negyedben, hanem Newyork néhány százezer la­kosú gyári negyedében, New­ Yerseyban található. Július elsejéig azonban Rosinger Arthur európai globetrotter. Őszintén szólva, nem gondoltunk interjúra, ami­kor a kávéházban szembekerültünk a márványasz­tal mellett. Akármilyen kicsi város Kolozsvár, any­­nyira nagy azonban mégis van, hogy egy innen el­került amerikai vegyészmérnök még nem „városunk nagy fia”, akitől legális nyilatkozatokat várnánk Kolozsvár amerikaias lendületű fejlődéséről lokál­patrióta érzelmeink legyezgetésére. A beszélgetésből azonban mégis csak újságcikk kerekdik ki. Amit ugyanis Rosinger Arthur 43 éves, nőtlen, newyorki illetőségű, nagyváradi születésű vegyészmérnök mond, az tagadhatatlanul érdekes, sőt tanulságos. Emlékszünk rá, hogy amikor Rosinger mérnök úr hat évvel ezelőtt pénzzé tette, amije volt és meg­váltotta amerikai hajójegyét, arról álmodott, hogy az akkor még embrióban levő rádió tökéletesítését szolgáló találmányait fogja értékesíteni s rövid idő alatt — legalább romániai értelemben — milliomos lesz. Ezért mindenekelőtt ezt kérdeztük tőle: — Ugye rádiógyárban van? — Nem, sokkal prózaibb a foglalkozásom. Egy kémiai gyár második mérnöke vagyok és a bőrcser­zéshez szükséges anyagok előállításával foglalko­zom. — És mi van a találmányaival ? — Hát bizony Amerika azokra nem igen volt kiváncsi. És hogy őszinte legyek azt is elmondom, hogy hét hónapon keresztül nem is végeztem mérnö­ki munkát, voltam kifutósra, közönséges gyári mun­kás, egy rádióüzletben is alkalmaztak, de csak, mint szolgát. Végre bejutottam abba a gyárba, ahol azóta is alkalmazásban vagyok. Kezdtem harmincdolláros heti fizetéssel és ma havi háromszáz dollárt kere­sek. Nem panaszkodom, jól megélek belőle, havonta félre is tudok tenni száz dollárt. — Mindezt, — folytatta Rosinger mérnök — annak köszönhetem, hogy energiámat, bizonyos tes­ti ügyességeimet és munkakészségemet átmentettem Európából Amerikába és az első sikertelenségekkel nem hagytam elkedvetleníttetni magamat. Amerika annak, aki dolgozni akar, a kenyeret legalább is biztosítani tudja. Pretenziókkal azonban senki se tegye rá a lábát az Egyesült Államok földjére. Ta­lán két évvel ezelőtt levelet kaptam egy régi deb­receni barátomtól. Azt kérdezte tőlem, tudok-e ne­ki valamelyik amerikai gyárban szerződést biztosí­tani, mert csak éppen annyi pénze vám, amiből ki­telik egy hajójegyre és ha nem kapna állást, ez „katasztrófa volna számára.” Azt is megkérdezte, ne küldje-e ki az oklevelét? Sietve válaszoltam: azt tanácsoltam, hogy maradjon Európában. Akinek a számára ugyanis katasztrófa az, ha előre nem bizto­sítanak állást neki, aki nem érez magában elegendő önbizalmat arra, hogy kiverekszik valamit magának, az nem való Amerikába. Az oklevél it­t nem fontos. Szóban is bejelentheti bárki a végzettségét, hisznek neki. Ha aztán egy-két napi próba után kiderül, hogy akár van oklevele, akár nincs, nem ért ahoz a mesterséghez, aminek az ellátására vállalkozott, szó nélkül, könyörtelenül kiteszik a szűrét. Ha be­válik, akkor szerződés nélkül is megtartják, sőt fi­zetésemeléssel is kifejezésre juttatják megelégedésü­ket. — Vágyik-e haza Európába? — Én már amerikai állampolgár maradok ha­lálomig. Nehezen tudnék beletörődni abba, hogy a fizetésem egyötödét az államnak adjam adóban. Nálunk nagyon egyszerű az adófizetés technikája. Nőtlen ember évi 1500 dollár keresetig egyáltalában nem fizet adót, a nős 3500 dollárig. — És mennyi az Ön adója? Rosinger mérnök úr benyúl a tárcájába és elő­veszi egy postautalványnak a szelvényét. — Éppen elutazásom előtt küldtem el posta­­utalványon az egész évi adómat: öt dollárt. Ameri­kában az adózás progresszív. Én az adómat pár órai munkámmal meg tudom keresni, a milliárdosok azonban jövedelmüknek tekintélyes részét kénytele­nek a köz céljaira adni. — Szóval, mégis csak jobb amerikai állampol­gárnak lenni? — Engedje meg, hogy erre a kérdésre egy tré­fás versikével feleljek, amiért bizonyára nem kerü­lök a Parnasszusra, de azért mégis elmondom: Bizonyára nem lesz nektek Megoldhatatlan talány, Hogy nem éppen pont reám várt A Vanderbilt kisleány. És az Equitable-trösztnek Elnöke sem jött elém, Bár bevallom, hogy jómagam Sem egész’ úgy képzelem. Az bizonyos: Amerika Szerencsés és boldog ország, De ne higyyék, hogy a dollárt . Kívánatra házhoz hozzák. A dollár egy keskeny papír, Az alakja hosszúkás, Erősen fogják a végét , érte dolgozni szokás. Eddig tart az amerikai magyar mérnök verses figyelmeztetése a kivándorlóknak. Bizonyára nem akar vele a Baumgarten-díjra pályázni, de aki be­tartja, az legalább is elér annyi anyagi eredményt, mint amennyi a legnagyobb Baumgarten-díj. Rosin­ger mérnök úr a példa rá. Az EKE alapszabályainak jóváhagyása a hivatalos lapban (Kolozsvár, április 29.) Egy közel évtize­des kulturális ügy kedvező elintézése nyert befe­jezést azzal a törvényszéki hirdetménnyel, mely a „Monitorul Oficial“ I. évi április 12. számában az EKE-ről megjelent. Az EKE tisztikari taná­csának legutóbbi értekezletén megilletődéssel vették tudomásul az elnökség erre vonatkozó be­jelentését, elismeréssel adózva mindazok iránt, akik az ügy érdekében közreműködtek. Különö­sen kiemelték Merza Gyula buzgó közbenjárá­sát, ki abban a szerencsés helyzetben volt, hogy még április 3-án átvehette és Bukarestbe küld­hette a nagyfontosságú okmányt, melynek nyil­vános közzététele most a magyar turisták közt élénk örömet keltett. gi/m» «LESZ VILÁGON 5S5 PORTABLE­*| tuam , MASK. AZ AMERIKAI ROYAL-IRÓGÉP a legkedveltebb Írógép­ minden civilizált országban nagy keres­letnek örvend és ezért nemzetközi jelentőségű. — Az AMERIKAI grOYALl-IRÓGÉP minden modell­jét a tökéletes gyártás, gyors és könnyű működés, szép kivitel és a rendkívül tartós, megbízható szerkezet jellemzik. «W* A a:1­ . ROYAL TYPEWRITER COMPANY. INC.,NEW YORK VEZÉRKÉPVISELŐ ERDÉLYBEN ÉS BÁNÁTBAN: Goldstein Emanuel Oradea,StP. Poromlansug. Tel.7-97

Next