Keleti Ujság, 1931. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1931-01-01 / 1. szám
Reading volt indiai és király lép lord Ielchett üzövébe Az elhunyt iparvezér politikai és gazdaságelméleti koncepciónak Henry Mond a szószólója (London, december 31.) A Daily Herald jelentése szerint az elhunyt lord Melchett helyébe az Imperial Chemical Industrie elnökévé lord Readinget fogják kinevezni. Reading régebben India alkirálya volt és egyben rokona lord Melchettnek. A külföldi lapok hosszasan foglalkoznak Melchett halálával és azt írják, hogy örökségéhez hozzátartozik végrehajtása azoknak az eszméknek, amelyeket ez az ízig-vérig modern ipari vezér hirdetett. Melehett egyrészt a racionalizálásnak, azaz a kémiai vállalkozások tömörítésének volt a szószólója, másrészt pedig a munkás és munkaadók közötti új szolgálati viszony megteremtésén fáradozott. Melehett olyan formulákat talált a szociális kérdés, a munkás és munkaadó közötti együttes termelési feladatok megoldására, amelyek a kapitalizmusnak új irányzatát jelentik és legalább is elméletileg alkalmasak arra, hogy az osztályharcot a minimálisra szállítsák le. A külföldi lapok szerint annak az örökösnek, aki idelenlett nyomába lép, ezeket a princípiumokat ismét a zöld asztalhoz kell vinnie. Lord Melehett tulajdonképpeni vagyoni örököse Henry Mond, aki nemcsak a lord címet örökli, de máris vezető tagja volt Melehett egyik másik nagy üzemének. Valószínűleg az ifjabb Mond és Reading meg tudják találni a maguk külön munkaterületeiket, annál is inkább, mert Mond, mint Liverpool kerület törvényhozási képviselője, politikai téren fog igyekezni elődje nyomdokaiba lépni. A kínai külügyminiszter a legrózsásabb színben látja Kína jövőjét A nagyhatalmak békés után visszaadták a koncessziónál a területek nagy részét és minden remény meg van a területenkívüliség kérdésének rendezésére is (Nanking, december 11.) Vang külügyminiszter nyilatkozatot adott ki, amelyben bejelenti, hogy az 1930. esztendő a különböző Kína érdekét szolgáló nemzetközi szerződések között a leggazdagabb és legszerencsésebb volt. Kina körülbelül tizenkét szerződést írt alá, amelyek közül egyik-másikban Anglia jelentős területeket bocsátott vissza Kína rendelkezésére Tiencsinben a belga koncessziós területeket adták vissza. A kínai külügyminiszter kijelentette, hogy országa most már bevezette az autonóm vámtarifát. Ami a területenkívüliség jogainak felfüggesztését illeti, Vang pillanatnyilag Angliával, Franciaországgal és Északamerikával folytat tárgyalásokat és reméli, hogy a jövő év tavaszán megnyugtató eredmények fognak bekövetkezni. Vang beszámol a kínai orosz tárgyalásokról a keletkínai vasúttal kapcsolatosan és megállapítja, hogy az orosz tárgyalási módszereknek az volt a célja, hogy ellenségeskedést szítson a központi kormány és a mandzsúriai kormány között. De amikor Oroszország látta, hogy Kína egységes, elfogadta a kínai kormány feltételeit. Végül megállapítja a külügyminiszter, hogy amióta az egyes államok respektálják Kína nemzeti törekvéseit,, a kínai kormány is szükségesnek látja a külföldiek személy és vagyon biztonságáról gondoskodni. a karácsonYES? Kísérteties történet Irtás CSEHOV ANTAL , L Panykin Iván, a diák, lecsavarta kissé a lámpa lángját és a félhomályban tompa hangon beszélni kezdett: — Ezernyolcszáznyolcvanháromban történt, szent karácsony éjszakáján, úgy emlékszem mindenre, mintha ma esett volna meg velem. Egy jóbarátom, — aki azóta meghalt — házában töltöttem a Szentestét és szórakozásképpen spiritiszta szeánszot rendeztünk. A kísérlet késő éjszakáig tartott , amikor a kongó és néptelen, szinte áthatolhatatlanul sötét utón hazafelé tartottam, felzaklatott, balsejtelmekkel teli, nyomott kedélyállapot lett úrrá fölöttem."A gyomrom égett az elfogyasztott italoktól, az édességek keserűen ülték meg a torkomat s egész ünnepi örömömet nedves, nehéz köd ülte meg. A rosszkedvem akkor kezdődött, amikor a spiritiszta szeánsz során reám került a sor és a szellem — a médium dadogó hangján — siri hangon megszólalt: — Iván Panykin! Közeledik életed vége. Szállj magadba és vezekelj bűneidért! Megpróbáltam nevetni, de kényszeredett vigyorgássá torzult a vidámságom. Tovább faggattam a szellemet, sürgettem a jövendőmondás részleteit, mire a szellem így folytatta: — Ma éjjel! Még ma éjjel... Itt hirtelen elhallgatott a médium. Ajka görcsösen összezárult, rángatódzni kezdett s nerd sokkal később, hatalmas fejfájással, felébredt transzából. Nem hiszek a spiritizmusban, babonás sem vagyok, de azon az éjszakán, a néptelen és sötét karácsonyesti uccán, soha nem érzett rettegés zsibbasztotta el a józanságomat Abban az időben Moszkvában laktam és pedig a ragyogó, vidám város egyik sötét és szomorú szegény negyedében. Az uccákon, amerre elhaladtam, egyetlen lámpa sem égett. Messziről vad hóvihar nyögdécselt. Emlékszem, egyre jobban siettem, végül valósággal szaladtam már és a fél világért sem mertem volna megfordulni. Úgy éreztem, hogy valaki követ, valaki, akit le sem üthetek, ha viaskodásra kerül a sor. Úgy éreztem, a halál jár a nyomomban. A megfoghatatlan és alattomos félelem a hatalmában tartott bilincsesen akkor is, amikor a vaksötét szobámba léptem. A vihar teljes erővel kitört, üvöltve trombitált a kályhakürtőben és kísértetiesen rázta záródó ablakomat. Összeborzongtam, amikor táncoló kezemben fellobbant a gyufa. E pillanatban mindennél hatalmasabb szélroham rázta meg a házat. A gyufa fénye fellobbant a kezemben, vakító, hatalmas lánggal s nyomban utána elaludt. Én felordítottam a rémülettől, minden érzés és gondolat megfagyott bennem, valósággal lenyűgözött az iszonyat. A gyufa éles lángjánál, a szobám közepén hatalmas, díszes fekete koporsó terpeszkedett. A fény alig egy pillanatig világította meg a szobát, de ez a pillanat örökkévalóságnak tűnt előttem, pontosan és tisztán láttam mindent, érzékeim nem csaltak... Kétségtelen, hogy egyszerű diákszobám közepén koporsó állt, középnagyságú, selyemmel áthúzott érckoporsó, ezüst lábakkal és fogakkal. Keskeny és karcsú, drágaművű koporsó, olyan, amit előkelő fiatal nők részére szoktak készíteni az összetört szívü hozzátartozók. Éreztem, hogy a hajam égnek mered. Vad rémületemben hátratántorodtam, nekiestem az ajtónak, ami — szerencsémre — kinyílt. Kizuhantam a lépcsőházba, pár lépcsőfokot le is buktam, úgy hiszem, aztán valahogy összeszedetem magamat és kirohantam a szabadba. Térdem reszketett, többször belebotlottam hosszú bundámba. A szívem úgy kalapált, mint valami motolla, torkom kiszáradt, ájulás környékezett, de én csak futottam, szinte eszeveszetten, erőm végső megfeszítésével. n. Nem tudom, meddig tartott ez a rohanás, egyszerre azonban valami lámpavilágos uccaszeglethez értem, ahol lihegve megtorpantam végre és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Nem vagyok részeg, nem szoktam hallucinálni, — állapítottam meg — amit a két szememmel látok az színtiszta valóság. Bizonyos, hogy nem tévedtem... És bizonyos, hogy ilyen rémülettel az sem töltött volna el, ha lángban találom szobámat vagy veszett kutya tör rám a sötétben. Mert az mind emberileg érthető és megmagyarázható dolog lett volna! De a koporsó? Egy főrangú, fiatal hölgy koporsója a szobámban... Megpróbáltam józanul okoskodni. Mérlegeltem az eshetőségeket. Gondoltam arra is, hogy talán tévedésből vitték be az én szobámba a koporsót. Egy emelettel feljebb, vagy egy emelettel lejjebb kellett volna vinniök... De nem, ez sem lehet! Honnan tudták volna, hogy a szoba kulcsa a lábtörlő gyékényszőnyeg alatt van... És a koporsószállító munkások nem olyan emberek, akik borravaló nélkül távozni szoktak. Nem, ez egy cseppet sem valószínű. A szélvihar e pillanatban egy marék havat csapott a nyakam közé. Kegyetlenül összeborzongtam... Nem tölthetem az utcán az éjszakát, okvetlenül fedél alá kell kerülnöm. Haza pedig nem megyek, semmiesetre. Ha mégegyszer meglátnám azt a koporsót, nem élném túl. Felmegyek aludni valamelyik barátomhoz. Körülnéztem, hogy hol vagyok s miután tájékozódtam, elhatároztam, hogy Upokom ad- arm »sf. i.sium.■Sul' * Papp Farkas halála Tegnap röviden megemlékeztünk, hogy maroscsegedi Papp Farkas, a marosvásárhelyi Ítélőtábla utolsó magyar elnöke, Budapesten, 74 éves korában meghalt. Az elhunyt kiváló férfiú erdélyi származású volt és leszámítva azt a néhány évet, amelyet mint kúriai bíró Budapesten töltött, egész működése Erdélyben Désén, majd Kolozsvárt az ítélő táblánál és végül 1912-től kezdődőleg a marosvásárhelyi tábla élén folyt le. Apja Papp Alajos, semmitőszéki alelnök, édesanyja pedig Kriza János unitárius püspök feleségének testvére, Fűzi Eszter volt. A megboldogult élénk részt vett Kolozsvár társadalmi életében feleségével, néhai Báró Bornemissza Annával együtt Huzamos ideig buzgó tagja volt a római Katholikus Státus Igazgatótanácsának. Több kitüntetésben is volt része, így tulajdonosa volt az I. osztályú polgári érdemrendnek is. A marosvásárhelyi tábla átvételekor Kolozsvárra költözött, ahonnan azután Budapestre repatriált és a királyi kúriánál folytatta működését, míg ezelőtt két évvel nyugalomba vonult. Halálát fia Alajos, ki Kolozsvárt főispáni titkár volt, leánya Liszka, testvérbátyja dr. Papp Sámuel volt tordai országgyűlési képviselő és kiterjedt rokonság gyászolja.