Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)

1933-10-01 / 225. szám

KUETIUlsm Vasárnap, 1933. október 1. Meddig halogatják a kolozsvári nagyváradi magyar színház megnyitását ? Csöndes éjfélutáni beszélgetés a színésznyomorról és egyebekről (Kolozsvár, szeptember 30 ) Az újságíró­­klubban színészek, festők és újságírók ülnek együtt.. Péntek van. Csöndes nap és éjfél után. Meghitt, intim a hangulat. A zongorista hal­kan és finoman fájdalmas tangót játszik, va­lami elnyomott néger törzs lelke sír a dalban. A szordinós világításban csak a cigaret­ták tüze izzik. És halk beszélgetés folyik. — Ma a hegedűmet adtam el, — mondja az egyik színész. — Kétszáz lejért? — szólt valaki a társa­ságban s hogy a közbeszólását megindokolja, még hozzá teszi: — Ki vásárol ma hegedűt? — Pénzt nem is kaptam érte, hanem zá­logba tettem a szabómnál, hogy egy régi ru­hámat átalakítsa. Nem mindegy? — mondja tovább, mintha önmagával beszélne, — azt mondtam a szegény embernek, hogy ha nem tudok fizetni, bármit csinálhat a hegedűmmel, akár el is adhatja. Hej, hogy szerettem pedig a hegedűmet... — Én már nem merek az uccára menni — mondja a másik színész —, mindenütt hitele­zőkkel találkozom. Félek a főpincértől, ott­hon vacsorázom s ha még tovább hitegetnek a színház megnyitásával, akkor nem állok jót magamért... Ezt kissé hangosabban mondotta és ideges mozdulatot tett. — Parancsol? — rohant oda a pincér. — Egy pohár vizet kérek — mondotta elő­véve a színpadi hangját és fölényét. — Mégis csak hangot kellene adni a saj­tóban — mondotta tovább az újságírók felé fordulva—, hogy Parlagi Lajos, az új igaz­gató azt ígérte a közönségnek és nekünk, sze­gény páriáknak... — Jól alakítja a páriát — mondja az egyik újságíró tréfásan. — Ez nem vicc uraim. Én tudom, hogy az önök cinizmusa mögött meleg szív lakozik, de az Istenre kérem önöket, ne hagyjanak to­vább nyomorogni. Mégis csak a sajtó hiva­tása ... — Mit ígért Parlagi igazgató? — veti közbe az egyik író, aki nem szívesen hallja, ha a sajtó hivatásáról beszélnek. — Mit igért? Az összes lapok megírták, hogy a kolozsvár—nagyváradi színtársulat október 5-én Váradon megkezdi az előadáso­kat. Hát mi erre voltunk berendezkedve. Úgy osztottuk be azt a néhány garast, amink még volt. És most újabb nyilatkozat hangzott el. Csak október 20-án akarják kezdeni az elő­adásokat. — Bizonyára még nem készülhetett el a színház, még nincsenek leszerződtetve a pesti tagok — próbálja menteni egy festőművész a színház vezetőségét. — Miért nem fogtak hozzá a szervezkedés­hez előbb? — mondja a másik színész. Lehet a közönséget tovább is várakoztatni? Lehet­sé­ges, hogy vidéki színtársulatok előbb kezdje­nek játszani, mint a kolozsvár—nagyváradi színház?! — Igaza van — szól közbe az éles judi­­cimumal bíró szerkesztő —, a közönségnek kell a színház. Telki szükséglet. Ma megnéz­tem egy úgynevezett slágerfilmet. Gyönyörű díszletek, bravúros felvételek, nagy attrak­ciók, nagynevű sztrárok és mit gondoltok, hányan voltak a moziban? — Zsufi ház — mondja­ a fiatal színész és felragyog az arca. — Dehogy, — legyint a kezével a szer­kesztő. Mindössze öt venen lehettek a nézőté­ren. A közönség megunta a hangosfilmeket és várja a jó színházat, mer­t az előszót, a mű­vész személyes megjelenésének varázsát s kü­lönösen a művészi előadás finomságait csak az élőszínpad adhatja nekünk... — Miért nem gyűjtenek már Kolozsváron és Nagyváradon bérletet, miért nem szervezik meg a színpadi művészet pártolására a ma­gyar közönséget? — szövik tovább a csöndes beszélgetést, akik együtt ülnek és a magyar színészet sorsát a szívükön viselik-Mindezek olyan kérdések, mire még nehéz feletet adni. Kétségtelen, hogy ma nagy a színésznyomor és még nagyobb az igazi szín­padi művészet utáni éhség és várakozás. Mert az a közönség, amely szereti a színpadi művé­szetét, az is éhes, épúgy, mint a színész, aki nem tudja, hogy holnap mit eszik és hova hajtja le a fejét. Ezek a gondolatok nemcsak éjfél után, ba­ráti körben, fájdalmas néger tangó mellett foglalkoztatják az írókat, művészeket és új­ságírókat, hanem fényes nappal is sokat és sokszor és kétségbeesetten beszél erről min­denki, aki szereti a magyar­ színházat. Megkockáztatjuk tehát a kérdést, meddig halogatják a kolozsvári nagyváradi színház megnyitását? Lehet-e tovább is a közönséggel és a színészekkel búvócskát játszani? A közel­múlt szomorú tanulságokkal szolgált. Szeretet­tel és megértéssel fogadjuk a Parlagi-rezsimet, ismerjük az emberfeletti nehézségeket, de a színház megnyitásának a határidejét tovább halogatni, a nyomorgó színészeket tovább éhez­­tetni nem lehet. Olajos Domokos. Nyirő Józsefről hallgat a krónika, aminek , talán egyetlen oka, hogy távol él Kolozsvártól, az erdélyi irodalom szellemi központjától. Köny­veire azonban felfigyelnek, így a legutóbbi a Budapesten megjelenő Korunk szava c. magas­­nívójű folyóirat a Kopjafákról a következőket írja: ,,Úgy vagyunk vele, hogy egy külön könyvet kellene írnunk róla, mely zsúfolt óriási értékeit a sorvadó magyar tudat eltömött s összeszáradt hajszálereibe csörgedezhetné. Rám olyan meg­rázó hatást tesz mindig, hogy csak részletekben bírom elolvasni, pedig folyton visszatérek hozzá, akár a „Bánk bánhozA mint a „Bánk bán“ a dráma keretein túl balladává tisztul és emelkedik, úgy Nyirő József könyve a novella­füzér keretein hol folyton népi önvallomássá mélyül Nyirő József udvarhelyi magányosságában nagy kitartással dolgozik. Az „Úz Bence“ című kötete, amelynek nagy része a Keleti Újságban jelent meg, elkészült, rövidesen ez is megjelenik könyvalakban. Nyirő Józsefről jut az eszünk­be, hogy említett Korunk szava erdélyi könyvek terjesztésével is foglalkozni akar és a Szép­­mives Céhtől sürgősen kért a Kopjafákból és Kós Károly Kalotaszegjéből ezer-ezer darabot. Sajnos, a kérés teljesítésének nagy akadálya, hogy mindkét könyv csaknem az utolsó példá­nyig elfogyott.* Benoit Duvernois és néhány tehetséges francia író, — gondolom heten — összeállóitok és közös regényt írtak, amelynek minden egyes fejezete egy másik író tollából született meg. A könyvnek nagy sikere volt, számos kiadás­ban jelent meg, magyar nyelvre is lefordították. Hasonló mű jelent meg a minap Földalatti hármak címen az erdélyi magyar könyvpiacon. Itt is hét erdélyi író szerepel: Ben a­mi Sándor, Fekete Tivadar, Szántó György■ Tüneti Ernő, Győri Illés István, Károly Sándor, Nagy Karola. A könyv három haloomban összekerült baj­­társ egymásba fonódó éle­tf­oly­osát tárgyalja a béke éveiben. A könyvhöz előszór Tamási Áron írt­ás többek között ezeket mondja: Az íróról szokták mondani, hogy abban mindig él a gyermek s az illetőknek ebben az egyben mintha igazuk is volna. Mert most, ahogy éppen olvastam ezt a kolektív írásbeli játékot, valami irigység-félét érnek s azt gondolom, hogy bizony én is szívesen eljátszot­tam volna ezzel a hét-nyolc gyermekkel, akik gondat­lanul és a gyermeket jelemző kecskebukákkal és szök­décselésekkel megírták „A földalatti h­árrunk“-at. De amit az íróról szoktak mondani, azt megszok­hatták már ugyancsak mondani az olvasóról is, mert amint magamon keresztül tapasztalom, abban is jócs­kán benne van a gyermek. Ugyanis nemcsak érzi, ha­nem élvezi és szereti a játékot. Ez nagy szerencséje az olvasóknak és ennek a regénynek egyaránt, mert le­számítva a gonosz, a nagyképű, vagy az erkölcsi hatal­makat, más hatalom nincs, ami veszélyeztesse ezt a bűvös szerencsét. Ez pedig nem jelent egyebet, mint azt, hogy ez a regény előcsalja az olvasóból a kalandos gyermeket, akinek bő szórakozása nyílik „A földalatti hár­­mak“-on, mert a világon minden meg van engedve nekik, még az is, hogy csúfolja őket. S ha kedve van hozzá, teheti egész bátran, hiszen gy­akori példa, hogy a rossz gyermekből jó ember lesz. Mint ahogy íme, a rossz regényíróból is lett egy jó olvasó, aki nem sajnálja, hogy ebben a csúnya, anyagias világban gondtalanul eljátszott „A földalatti hármak“okai. Az érdekes könyvnek bizonyára meg lesz a maga nagy sajtósikere s amire jellemző, hogy Bukarestben már román nyelven is van kiadója. • Rövid hírek: A szatmári Singer Bernát ki­adó most jelenteti meg második kiadványát, Baradlay László A változott viszonyok miatt című regényét.­­ Bárd Oszkár befejezte Teleki Lászlóról írt színdarabját, amelyet beavatottak kiváló alkotásnak mondanak. A darab már Vojnovich Gézának, a Nemzeti Színház igaz­gatójának kezében van, akihez Janovic­s Jenő juttatta el több oldalas levél kíséretében. Jano­­vics az elragadtatásnak hangján ajánlja Voj­novich Ügyelmébe a darabot, amelyet az utóbbi évek kimagasló történelmi darabjának tart.­­ A Révai könyvkiadó vállalat ismét, több erdélyi írótól ad ki könyvet, így Szántó Györgytől, aki Halál után című regényét már át is adta a­ kiadónak. Ugyancsak új regénye jelentik meg a Franklinnál közelebbről Török Sándornak, a Keleti Újság budapesti munkatársának, aki­nek emellett elfogadott darabja van a Nemzeti Színháznál. — Elkészült új regényével, sőt új regényeivel Károly Sándor is, aki­vel a ma­gasba és a Láng című könyvekkel már az őszi könyvpiacon debütálni fog. — Az újságíróklub­­ban pódiumot kapnak az erdélyi írók és tudó­sok. Valószínű, hogy a külföldiek is, néhány budapesti író és humorista, természetesen a leg­javából. A vadász és vizslája Írta Félix Endre. Számos képpel. ., Ara 72'- lel A vadászat, mestere. Irta Dorszovásy Ákos. Ára 120 L. Postán utánvettés Kérjen ingyen jegyzékeket. ZSÍROS, PATTANÁSOS ARCBŐRHÖZ PUDER HELYETT SAFAMYL M­AES/PUDEIS Megszünteti az arc pattanásait, miltesszereit. Szaküzletekben kapható.

Next