Keleti Ujság, 1933. november (16. évfolyam, 251-275. szám)
1933-11-01 / 251. szám
Szerda, 1933. november 1. mmmmammmmmmmmmmmmantnujsss Kétségbeesett diákok megmentésére gyorssegélyt kellett szétosztani A szigorú rendelet miatt nem tudtak az utolsó nap beiratkozni A diáksegélyakció bizottsága kedden ülést tartott Inczéd&Koksmann Ödön dr. elnöklete alatt s megállapította, hogy a kolozsvári egyetem szegénysorsú magyar hallgatói életsorsuk szomorúan válságos napjait élik. Szinte katasztrofális helyzet elé jutottak, mert a drákói szigorúságú egyetemi rendelet az összes díjaknak egy összegben való befizetését követeli, a beiratkozás utolsó napja volt a tegnapi keddi nap , aki az egész összeget nem tudta befizetni, annak a féléve, illetőleg az egész éve elveszett. A segélyakciónak az volt a terve, hogy karácsonyig csak a gyűjtéssel foglalkozik s a segélyezést csak januárban kezdi meg, mert az eddig befolyt összeg nem elégséges rendszeres segélyezésre. Viszont januárban megkezdheti a gyűjtési eredménynek a legcélszerűbb felhasználását. A bizottság azonban megállapította most, hogy kétségbeesett magyar diákok állanak az egyetem előtt tehetetlenül, akik nem tudnak az utolsó nap beiratkozni. A katasztrófális helyzet gyorssegélyt kíván, különben sokan kinnrekednek. A bizottság nem tehetett egyebet, mint azt, hogy a rendelkezésére álló összeget a kétségbeejtő helyzetbe került ifjak között szétosztotta. Sajnos, ezzel az összeggel, a díjak magas volta miatt nem menthetett meg mindenkit, de a legszegényebbeket odasegítette, hogy beiratkozhattak. Sajnos, a heivatkozottak egy jó része most kenyér nélkül, ellátás nélkül kezdi meg a tanulást s a segélyakciónak nincsen rá módja most, hogy bármit is adhasson számukra. Csak a magyar közönség megindult jószive segíthet ezen a súlyos válságon. Csak a beérkező adományok menthetik meg a szegény magyar ifjak életsorsát. Kell, hogy e komoly helyzet megértésre találjon. Lehetetlen, hogy e segélykiáltás siket fülekre találjon a magyarság soraiban. Egy-egy darab kenyér ahol van, küldje be a segélyakcióhoz. Bármilyen kis összeget adhat valaki, ne mulassza el beküldeni, mert minden fillér enyhít valamit a diáknyomoron. A diáksegélyakció javára újabban a következő adományok folytak be: Nagylaki párttagozat 751 lej. Dr. Vékás Lajos, Kolozsvár 200 „ Kerekes A., Élesd 100 „ X. Y. 300 „ Dr. Kedves András, Kolozsvár 100 „ Dr. Vékás József, Dés 300 „ Boros Jenő, Szatmár 100 „ Domahidy István, Domahida 500 „ Dr. Nagy Imre, Szentkatolna 300 „ Brutsi Ulászló, Kolozsvár 300 „ Dr. Kölcsey Ferenc, Domahida 150 „ Dr. Schill József, Arad 200 , Báró Kemény Katalin, Nagyenyed 500 „ Háromszék megyei főiskolai hallgatók estélyének jövedelméből ____2980 lej. Eddig begyült adományok összege 31.313 lej, összesen 38.094 lej 6781 lej. Newyorkban utcai harcok voltak a sztrájkoló soffőrök tömegével (Newyork, október 31.) A newyorki soffőrsztrájk hatalmas arányokat öltött, amely szélsőséges megnyilvánulásokban is kirobbant. Tegnap háromszáz gépkocsi körül 2500 soffőr vonult fel. Járműveket borítottak fel, lámpaoszlopokat döntöttek ki és sok sztrájktörőt súlyosan bánalmaztak. Forradalmi jelenetek játszódtak le az utcán. A tüntetők a rendőrség megjelenésére sem oszlottak szét. A rendőrség fegyverét használta, mire a soffőrök elbarikádozták magukat. Csak az erősítő rendőrcsapatok megérkezése után tudták szétzavarni a tüntető tömeget. Több súlyos sebesült maradt az utcai harc színhelyén. IZZÓ LÁMPÁT Bomba és revolver egy hamburgi nemzetiszocialista gyűlésen (Hamburg, október 31.) Hamburgban tegnap merényletkísérlet történt, amely izgalomba hozta a várost. Kaufmann Károly nemzeti szocialista kerületi vezér választási beszédet mondott, melyen mintegy hétezer főnyi tömeg gyűlt össze. A kijáratnál álló őr- szemes rendőr gyanús személyre lett figyelmes. A rendőr megállásra szólította fel a férfit, mire az eldobta a kezében tartott csomagot, előrántotta revolverét és többször rálőtt a rendőrre. A lövések zajára több rendőr rohant a helyszínre, de a merénylő ekkor már elmenekült. A rendőr, akire a merénylő rálőtt, könnyebben megsebesült. A rendőrség megtalálta az eldobott, csomagot és megállapították, hogy nagyerejű bombát tartalmazott. Ha a merénylő terve sikerül, óriási pusztítást végzett volna a nagyszámú hallgatóság között. Amikor a gyűlésen elterjedt a történtek hite, pánikhangulat lett úrrá az embereken, hanyatthomlok menekültek s a gyűlést nem tudták befejezni. A nyomozást megindították a merénylő kézrekerítésére, a sebesült rendőr által adott személyleírás alapján. IIHIMHIHHIMHMMWIHiltlUHMW««»»! Viharos napja volt ma a berlini nagy pörnek Az egyik tanú nagy izgalom között elmondotta, hogy Torgler tizenhatezer márkát ígért neki, ha felgyújtja a birodalmi gyűlés palotáját . Torgler és Dimitrov magukból kikelve tiltakoztak a vád ellen (Berlin, október 31.*) Izgalmas nap volt ma a birodalmi gyűlés palotája felgyújtásának főtárgyalásán. Lebermann tanú rendkívül súlyos vallomást tett Torgler terhére. Kijelentette, hogy a berlini kommunista pártnak a tagja volt, mint ilyen ismerkedett meg Torglerrel, aki azt mondotta, hogy a hamburgi anarchista szervezet kötelékébe tartozik. Torgler 1932 januárjában kijelentette, hogy a hitleristák ellen nagyszabású akciót indítanak, melynek során fel kell gyújtani a középületeket és a parlamentet is. A birodalmi gyűlés épületének felgyújtására a március 6-i dátumot határozta meg. Utasítást is adott, hogyan hajtsa végre ezt a megbízást— A mondott időben nem mentem el a parlament épületéhez, mire a lesben álló Torgler jött el hozzám, összeszidott, embereivel valóságos házkutatást tartott nálam és magával vitte a ránézve kompromittáló írásokat, — mondotta óriási izgalom közben a tanú. Lebermann elmondotta még, hogy ezután Kraefeldbe költözött, de Torgler ott is felkereste. Hogy meneküljön, rendőrséggel fenyegetőzött, mire Torgler több társával súlyosan összeverte, megrugdosták, úgy, hogy hetekig feküdt. Feljelentést nem tett, mert félt, hogy Torglerék beváltják halálos fenyegetésüket. Elnök: Mennyit ígért Önnek Torgler a parlament épületének felgyújtásáért? Tanú: Tizenhatezer márkát. A vádlottak padjáról magából kikelve, ordítozva felugrik Torgler és úgy kiáltja az elnök felé, hogy semmiféle anarchista szervezetet nem ismer, ilyennek tagja nem lehetett, a tanú minden szava hazugság. Dimitrov is felugrik és ordítva kérdi az elnöktől: — Ki befolyásolta a tanút gyalázatos vallomásában? Az elnök erélyes közbelépéssel állítja helyre a rendet.