Keleti Ujság, 1934. június (17. évfolyam, 120-144. szám)

1934-06-01 / 120. szám

msmmmmmmmm » Még a legigényesebb­nek is boldogító meglepetés! Teljesen megbízható. *jégusz miatít A fattyú érzőjét talán áldanom, talán átkoznom kel­lene■ Egyelőre nem dönthetett. Nem igen tudhat róla, de ő volt az, aki 1926-ban Zilah­on, az egy kalap alatt rendezett véndiák és Ady-estélyen Adyról, a zilahi diákról mondott prológ­jával megfogott a betűnek. Nevét jól ismertem, hi­szen a Szilágyság minden száma hozott tőle akkoriban valamit: verset, novellát, stb. Sze­mélyesen csak később ismertem meg. Mindig vártam azóta, hogy ez a szikár, cigánybarna, zárkózott ember egyszer csak megunja a­ sülel­­medi parochia csöndességét s „betör" valahol valami ujjal, valami nagyszerűvel Mostanig kellett várnom. Két-három napja itt van Ko­lozsváron. Főleg a Magyar Színházban, ahol amit este kerül színre a „Fattyú“ c­ színműve. Furcsa egy ember ez a Tapsony Endre. Valahányszor látom, a szilágysági földeket juttatja eszembe. Ha meg a Szilágyságot já­rom. Tapsony Endrére kell gondolnom. Vala­hogy elválaszthatatlanok A föld, amely adta, az író, amely a földet adja■ Zárkózottak, csodáravárók s valami nagy hallgatás nyug­szik bennük. Néha beszélnek. Ilyenkor titkok pattannak, m­elül a sugás-bugás, kibeszélik ami a szivüket nyomja■ Nagy bennük az Ígéret, mint a búzában, amely kalászi hány május felé. Tudom, sokan meg vakar­ják majd fülük tövét s igy szólnak: — Ejnye, honnan az Isten csodájából jött ez az ember, hogy egyszerre csak itt van be­jelentés nélkül, a Partiam másik, végéből! Mert Janovics Jenő színigazgató is elcso­dálkozott, amikor egy ismeretlen valaki egy­szerre csak kész színdarabbal állított be hozzá, amiről így vélekedett: —■ Ez a színmű Erdély drámairodalmának utolsó tíz évében a legeredetibb, legtehetsége­sebb. Mert derekasabb, irodalmibb, emberibb és becsületesebb alkotást keresve sem találhat­tunk volna Erdély utóbbi éveinek drámater­melésében. Egyszerű, mint a patak csobogása, szép, mint a napfelkelte- Pusztán azért szép, mert van, mert így van és nem lehet más, mint a Csobogó patak, vagy a felkelő nap■ Színne nyers, hamvas, mintha egy csodálatos késsel vágták volna ki valamelyik isten háta mögötti szilágysági falucska elejéből, parasztjával, zsidójával, szagával, levegőjével együtt. Lehet, hogy akik a­­sikamlós, agyonól létezett operet­tekhez szoktatták fülüket, szemüket, keveset fognak magukba szívni ebből a darabból, de akiknek kell még az ésszerűség, a maga való­ságában gördülő élet, a mélység, a szépség, azok nem fogják tudni elégszer megnézni ezt a darabot. Ott­ ültem szerdán délelőtt Tapsony Endré­vel a próbán. A férfiak önmagukat múlják felül a színpadon, de a nők is kitesznek magu­kért. Fekete Mihály feledhetetlen. Ahogy folyik fenn a próba hiányos díszletekkel, jelmezek nélkül, néha közbeszól Tapsony Endre, utasí­­tásokat ad s csak ilyenkor ébredek arra, hogy nem otthon vagyok, valamelyik kis szilágy­­megyei faluban, hanem a színház nézőterén, töméntelen üres székek előtt az első sorban, Tapsony Endrével. Ivoós-Kovács István. Nincs rossz Üzletm­enet, ha a Keleti Újságban hirdet! mniMaammmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm KazTinism M acpY£l«1' £ocp»cs»Imr»«It hangzottak el Barabás Béla sírjánál Bethlen György pártelnök mondott** a beszédet az erdélyi magyar nép nevében . Megrendítő búcsúbeszédek után helyezték el a nagy magyar vezérférfiu­ az aradi temetőben (Arad, május 30.) Arad és Arad megye ma­­gyarságának impozáns részvéte mellett ma délután 4 órakor temették el dr. Barabás Bélát. Az aradi városháza előtti térségen felállított katafaik közül mintegy háromezer gyászruhába öltözött nő és férfi állott, hogy utolsó útjára kísérjék a magyar­­­ság nagy halottját. Megjelent az Országos Ma­gyar Párt képviseletében gróf Bethlen György pártelnök is, de a legtöbb magyarpárti tagozat szintén képviseltette magát. Lakatos Ottó dr. plé­bános fényes papi segédlettel szentelte be a rava­talt, utána pedig gróf Bethlen György mondotta el mélyen megható gyászbeszédét. 3 Bethlen György a romániai összmagyarság isttenkozzádíját hozta el — A halál komorsága általában, de még in­kább, midőn hosszú életút végén nyújt örök pihe­nőt a földi vándornak, mély gondolatokra kész­teti az embert — mondotta. Isten megmásíthatat­lan akaratába bele kell nyugodnunk. Szorongó ér­zésekkel állok e helyen, amikor az Országos Magyar Párt, helyesebben a Romániában élő ma­gyar nép utolsó istenhozzádját tolmácsolom Is­tenben boldogult testvérünknek. Amikor a mai, mindnyájunkra nézve gyászos esemény alkalmá­ból áttekintek drága halottunk életén, mely Isten kegyelméből nemcsak hosszú volt, de utolsó per­cáig szellemi és testi frisseséggel megáldott; né­hány szóval kifejezést kívánok adni azon uralkodó gondolatoknak, melyek e szemlélet folyamán úgy bennem, mint mindnyájunkban keletkeznek. Megemlékezik a székely eredetű, egyszerű pá­lyájának ifjúkori lendületéről, majd a következő­ket mondja: „Élete alkonyán szülőföldjét Romániához csatolták s e hű maradt hozzá élete utolsó percéig, a nemzetéhez való ragaszkodás, a fajáért való küz­dés tövises útját választotta. Emberies, nemes ér­zésének parancsát követte politikai pályáján. Min­dig, minden tettében az igazság és méltányosság vezérelte, úgy a saját fajtestvérei, mint az idegen anyanyelvűekkel szemben. Elmondhatjuk, hogy rá­nézve a kölcsönös kiengesztelődés már életében be­következett. Tisztelet övezte körül, mely tisztele­tet még politikai ellenfelei sem vonhattak meg tőle. Ez az erdélyi székely faj kiválóságait bizo­nyítja és örökké való cáfolata ama valótlanságnak, mely a magyar közélet exkluzivitását hurcolta vi­lággá. A mai, külsőségekben egyszerű, de lelki el­mélyedésben annál ékesebb végtisztességadáskor megfogadjuk, hogy megboldogult nagy halottunk nyomdokait fogjuk követni. Hogy lelkünk erős le­gyen, mint az övé, mert erre mindnyájunknak nagy szükségünk van. Örökké élni fog a söcétszakíthatatlan magyarság szellemében Bethlen György után dr. Nagy Sándor volt függetlenségi magyar képviselő mondott meg­rázó beszédet. Az elhunyt utolsó kívánsága volt, hogy e hűséges híve mondjon a sírjánál búcsúz­tatót. — Lehullott a mi fejünk koronája, mert elha­gyott bennünket az, akit legjobban szerettünk. Meghalt a nagy Barabás Béla. Visszaem­l­ékezett a Barabás Béla egész életére, pályafutására. Különösen kihangoztatta, hogy Barabás Béla, amikor a magyar politikai élet ve­zéralakja volt, nemzetiségi és felekezeti különbség nélkül jótevője volt mindenkinek, aki reá szorult. Demokratikus világszemléletének akkor adott leg­jobban kifejezést, mikor mindenkit egyenlő igaz­ságos elbánásban részesített. __ Döbbenetes látni a magas tőig­yet a földöm elterülve — mondotta. .Tól tudjuk, "hogy a halál elkerülhetetlen. De kétségbevonhatatlanul érezzük, hogy ez a halál csak a testnek a halála, a­­lelke, a szelleme él és itt lesz ezután is közöttünk. Beszéde további részében az impériumvál­tozás utáni politikai szereplésével foglalkozott. _Hiába várta őt óriási politikai karrier­t– mondotta, hiába várta az érvényesülés nagy lehe­tősége Magyarországon, az aradi temető az, amely hazahívta. Kilenc évet élt kisfia, Lajos itt van el­temetve és saját kívánsága teljesül most, az mikor rászegezzük Aradon a koporsó fedelét. A Barabás Béla emberi érzéseinek méltatása után annak a meggyőződésének adott egész Erdély magyarsága nevében kifejezést, hogy ami érték, tehetség volt benne, az nem fog vele együtt a sírba, szállani. Az nem veszhet el nyom­talanul,­­ Barabás non omnis moriar! Tekintsünk csak fel a csillagos egekre s meglátjuk a végtelen magasság­ban az ő impozáns magyar alakját, mely fekete éj­szakákon csillagképről csillagképre lépve halad az Úristen trónja felé. Barabás Béla örökké élni fog az egymást szerető, szétszakithatatlan magyarság törhetetlen szellemében. A megye magyar népe nevében, Nagy Sándor nagyhatású beszéde után Purgly László volt. vármegyei főispán, az arad­­megyei magyar nép, a párttagozat nevében mon­dott búcsúbeszédet. Az erdélyi magyar falvak egyszerű népének utolsó üdvözletét teszi a bata­­falk elé.­­ A Bánság és Bihar magyarjainak búcsúja. Veteránig Auktor a bánsági magyarpárti ta­gozat képviseletében beszél, Árvay Árpád nagy­váradi párttitkár Bihar megye száznyolcvanezer főnyi magyar lakosságának utolsó istenhozzádját hozta el a halottnak. Utal Barabásnak egy alka­lommal a magyar ifjúsághoz intézett beszédében mondott ama kijelentésére, hogy: " ..Én vagyok a lenyugvó, de ti vagytok a felkelő nap..." A nap lenyugodott s utolsó bucsu­­sugarait nekünk kell magunkba szívnunk, hogy életünk ne legyen fénytelen. Mint a nap, mint egy világító torony állott a mi életünkben s eltá­vozásával felhő szökött az erdélyi magyarság egére. — Nagy magyar voltál, aki szimbólummá ne­mesedtél. Legendás alak, akit soha sem feledünk el, mig ezen a földön egyetlen igaz magyar él. Sze­retett halottunk, Isten veled! A gyászbeszédek elhangzása után útnak in­dult a tömeg a temető felé s a katafalkról leemel­ték a koporsót, hogy a legnagyobb részvét mellett utolsó útjára kísérjék Barabás Bélát.

Next