Keleti Ujság, 1935. december (18. évfolyam, 276-300. szám)

1935-12-01 / 276. szám

4 Teljes egészében napvilágra került a sarmisegetuzai amfiteátrum, melynek köröndjén másfélezer esztendővel ezelőtt római színészek deklamáltak Az­ ásatások jó állapotban hozták felszínre a kilencven méteres átmérőjű színházat . Az értékes archeológiai leletek egész tömegére bukkantak a Sarmisegetuzán feltárt római sírokban (DEVA, november 29.) Tavaly szeptember 9-én fényes ünnepség keretében az uralkodó maga tette meg az első jelképes csákányütést a sarmisegetuzai római amfiteátrum kiásásának megkezdésére. Jobban mondva, újrakezdésére, mert az amfiteátrum egy része már régóta napvilágon volt. Király Pál már ISSN-ben beszámolt „Ulpia Traiana Augusta Colonia Dacica Sarm­isegetuza metropolis. Dácia fővárosa“ című művében a sarmisegetuzai ásatások eredményei­ről. Dacia királyainak, majd a római Dácia provin­ciának hajdani székhelyén végzett kutatások során rendkívül sok érdekes lelet került napvilágra, külö­nösen sok feliratos emlék. Az újabb ásatások tavaly ősszel kezdődtek meg, de november végével a télre fordult idő miatt meg is akadtak. Tatarescu miniszterelnök ,­Sarm­­segetuza“ néven kulturáális egyletet alakított, melynek célja a sarmisegetuzai római színház, teljes kiásása volt. Az egyesület díszelnöke a király, elnöke pedig Tatarescu miniszterelnök lett. Ez év májusában kezdődött újra a munka Daico­­vici cluji professzor és Floca Octavian dévai múzeum­­igazgató vezetésével. Több-kevesebb munkaerővel egészen mostanáig folytak az ásatások­­éspedig teljes eredménnyel. Másfélezer esztendő után teljes egészé­­ben napvilágra került az amfiteátrum Az elmúlt napokban fejezték be az ásatásokat és végre napvilágra került a ré­gi" római színházból mind­az, ami belőle megmaradt. Az amfiteátrum, a régi római kultúra beszédes erdélyi maradványa az 1935. esztendő őszén fürdött először a ragyogó napfényben, több mint másfélezer év után... A szemlélő jólesően állapíthatja meg, hogy a ró­mai színház csaknem teljes egészében, jó állapotban maradt meg. Az amfiteátrum külső fala mintegy három méter magas lehetett, ma azonban valamivel alacsonyabb, mert a fal felső széle nagyon is ki volt téve a por­ladásnak. A belső fal azonban, mely a köröndöt vá­lasztja el a nyolc pad és széksortól, szinte teljesen épen maradt meg. Jelenleg ez az amfiteátrum legma­gasabb része. A színház nagyobbik átmérője kilenc­ven, a kisebbik hetven méter hosszú. Négy kijárata­ van, kettő nagyobb és kettő kisebb, egymással szem­ben elhelyezve. Középen van a csatorna, mely a vizet vezette ki a föld alatt. Nagyon érdekes, hogy ez a facsatorna teljesen ép, ami azzal magyarázható, hogy a cserfa — ebből készült a csatorna, — sohasem rothad el, ha vízben áll. A nyolcsoros ülőhelyeken márványpa­dok, kőpadok és székek vannak. Az előkelőségek nyilván márványpadokon, a többiek pedig kőpadokon ülve szemlélték a játékokat. Arra vonatkozólag, hogy volt-e Sanníseget után állandó színház a rómaiak idejében, semmi bizonyíték­a Indi. Valószínű, hogy vándortársulatok játszottak az amfiteátrurában. Érint­eten római­aír és más szenzációs leletek A „Sarmisegetuza" egyesület nem elégszik meg azzal, hogy feltárta a maradványokat, hanem a szín­házat, vagy legalább is egy részét rekonstruáltatni akarja. A munkálatok tulajdonképen ezzel a helyre­állítással érnek véget. Talán még a régi színháznál is érdekesebb és fontosabb leletekre bukkantak azonban Sarmisege­­tuzán A hozzáértők szerint valóságos archeológiai szenzációval szolgált az egyik sírlelet. A napokban gödröt ástak a sarmisegetuzai jegyzői lak udvarán. A munkások csákányai valami kemény tárgyba ütköztek. Azonnal telefonáltak Flora Octa­via­ múzeumigazgatónak, aki a helyszínre sietett. A szakszerű vezetés alatt folyó ásatás egy teljesen érin­tetlen római sírt hozott napvilágra. A sír kívül is, belül is vastag malterréteggel volt bevonva, úgy, hogy az egészet ki lehetett emelni a földből. Mikor leemel­ték, a vastag kőlapokból álló fedelet, megtalálták a csontvázat, mely fejével észak felé forduva feküdt a sírban. A sír vörös téglából készült, úgy összerakva, ahogyan a falakat rakják. A téglák között öt-hat centiméteres malterréteg. A kőfedél négy sarkán egy­­egy kicsi könnykorsót találtak, gyengén beágyazva a malterbe, mely megóvta a romlástól az edényeket az évszázadok során. A sírban néhány értékes cserép­edényt, találtak, köztük egy nagyon ritka és fontos leletet: egy sárga-vörösre zománcozott cserépedényt, amilyen a római sírokban nagyon ritkán fordul elő. Öt római sírt rekonstruáltak a múzeumban Az utóbbi időben nyolc sírt tártak fel Sarmisege­­tuzán s ezek közül ötöt, a fontosabbakat, teljesen re­konstruálva hel­y­zték el a sarmisegetuzai fiókmúze­­umában. A többieket visszahelyezték a földbe, újból eltemetve a megbolygatott csontokat. Megjegyzésre érdemes, hogy ezek a feltárt sírok építés szempontjából mind különböznek egymástól. Egyikben lapjával, másikban élével rakták a téglá­kat, van olyan is, ahol a tégla és kő vegyesen fordul elő. Némelyikben koporsó is volt, amit az bizonyít, hogy hatalmas szegeket s a koporsó fadarabjait, il­letve a szegek mellett a koporsó porát is megtalálták a sírban. A napokban feltárt teljesen érintetlen sír­ban nem volt koporsó, mert semmiféle nyom sem maradt utána. Ezen az őszön még két sírt fedeztek fel a sarmi­segetuzai közigazgatási épület építése közben. A sí­rokban érdekes érmeket, edényeket s egy római lám­pát találtak. Sarmisegetuz­a tehát kimeríthetetlenül szolgáltatja az archeológiai kincseket és az adatokat a régi római birodalomról. Erdély hajdani lakóiról Kovács Károly. — Nos, bolonddá tartani mégse hagyom ma­gamat. Ha az élet nem teljesíti azokat a követel­ményeket, amelyeket vele szemben támasztok, akkor nincs rá semmi szükségem! Akkor csak os­toba és unalmas játék az egész, amelynek nem érdemes kivárni a végét! A doktor szemei jókedvűen pislogtak és csúnya arcát vigyorgásba ráncolta. — Ó, édes fiam! Micsoda tökéletes ostobasá­gokat beszél. Lám, az ifjúság, az ifjúság! Nemso­kára úgy, mint aki lakatlan szigeten él, meg fogja tanulni, hogy lemondjon arról, amit meg nem kaphat és hogy megbecsülje azt, amije van. Egy kis józan ésszel, egy kis elnézéssel és egy kis nevető kedvvel nem is képzeli, milyen kelle­mesen lehet berendezkedni ezen a bolygón. — Hogyne. Ha lemondok mindenről, amiért az életet élni érdemes, úgy mint maga. De én azt akarom, hogy az élet méltányos legyen! Én azt akarom, hogy az élet bátor és becsületes le­gyen! Én azt akarom, hogy az emberek tisztes­ségesek legyenek és hogy a dolgok igazságosan végződjenek! Ezzel csak nem kívánok túl sokat? Vagy igen? — Azt nem tudom. De mindenesetre többet, mint amennyit az élet­ nyújthat. — És magának ez mindegy? — Körülbelül. — Maga megelégszik azzal, hogy szenny­­csatornásan éldegéljen? — Meglehetősen sok szórakozást találok ab­ban, ha azoknak a fintorait figyelem, akik ott élnek. Ered dühösen rázta meg magát és sóhaj sza­kadt fel a melléből. — Maga nem hisz semmit. Maga nem tisz­tel senkit. Maga feltételezi az emberekről, hogy aljasok. Maga olyan,­ mint a nyomorék, aki a to­lószékhez van láncolva és ezért bolondságnak tartja, ha mások sétálnak vagy futkároznak. — Attól tartok, hogy nincs jó véleménnyel rólam, — mondta a doktor szelíden. — Maga elvesztette a szívét, a reménységét, a hitét és az áhítatát! De az Isten szerelmére mije maradt akkor? — A megnyugvás. A fiatalember talpra szökkent. — Megnyugvás?! Ez a legyőzöttek menedé­ke. Tartsa meg magának a megnyugvást! Nekem nem kell! Nem vagyok hajlandó belenyugodni a gonoszságba, az ocsmányságba és az igaztalan­­ságb­a! Nem akarom végignézni, amint megbün­tetik a jókat és megjutalmazzák a gonoszokat! H Ha az élet értelme abból áll, hogy megtapossák az erényt, kigúnyolják a becsületet és megro­­hasztják a szépséget, akkor vigye el az ördög az egész életet ! — Édes fiam, úgy kell elfogadni az életet, amilyennek látja. — Torkig vagyok az élettel, úgy ahogy lá­tom k­ínózattal tölt el... Vagy olyannak kell, ami­lyennek képzelem vagy sehogyse! Hetykélkedés. A fiú ideges volt és kimerült. Hiszen ez nagyon természetes. Saunders doktor nem kételkedett abban, hogy egy vagy két nap múlva józanabb lesz és most a válaszával le akar­­ta csillaptani. — Olvasott arról valaha, hogy a nevetés az embernek egyetlen olyan jussa, amelyben nen­ osztozik az állatokkal? — Mit akar mondani ezzel? — kérdezte Fred mogorván. — A megnyugváshoz engem a nevetséges­ség iránt való csalhatatlan érzékem vezetett el. — Hát akkor nevessen! Nevessen, amíg bele­­nem szakad! — Csak­­addig, amig birok, — felelte a dok­tor elnéző jókedvvel pillantva rá. — Az istenek elpusztíthatnak, de mégis legyőzetlen maradok. — Hetykélkedés? Lehet. Talán a végtelenségbe nyúlt volna a beszél­getés, ha ebben a pillanatban nem kopognak a­z ajtón. — Ki az ördög lehet ez? — kérdezte Fred ingerülten. Egy boy jött be, aki csak keveset tudott an­golul. Jelentette, hogy valaki beszélni kivan Freddel, de azt már nem lehetett megérteni, hogy ki az, Fred vállat vont és éppen indulni ké­szült, mikor valami az eszébe jutott és megállt: — Férfi vagy nő? Két-h­árom különböző szóval kellett megis­mételnie a kérdést, míg végre a boy megértette. Akkor egy mosollyal, amelyet saját értelmessé­­gének méltánylása még ragyogóbbá tett, azt fe­lelte, hogy nő. — Louise! — Fred nagy határozottsággal, rázta meg a fejét. — Mondd meg, a Tuan beteg, nem jöhet. A boy megértette és visszavonult. — Helyesebb volna, ha beszélne vele.. — mondta a doktor. — Soha! Erik tízszer annyit ért, mint ő! írta: W. SOMERSET MAUGHAM f­orrSîînfra : Clarlon Rena jq KPjTTjUj$|$* 1933. DECEMBER 1 - XVIII. ÉVF. 276. SZ. * A könyvelésről, számlázásról, felbélyeg­zésről, könyvek megőrzéséről szóló legfonto­sabb rendelkezéseket tartalmazó f. é. au­g. 15-én életbelépett 30S.659—1935. sz. mini­szt­eri rendelet magyar fordítása kapható Dr. Man­­del, Fordító irodában. Str. Memorandului 24. Ára IC, vidékre 20 lej (bélyegben).

Next