Keleti Ujság, 1936. március (19. évfolyam, 59-74. szám)

1936-03-13 / 59. szám

4 Rendkívüli közgyűlésen foglalkozott a satu-marei katholikus egyházköz­ség a Szent István és Szent László szobrának eltávolítását kérő pre­fektusi átirattal A válasz biztosítja a prefektust, hogy a szentek szobrai csak vallásos érzést váltanak ki a katolikus hívekből s a vallás felülemelkedik a politikai küzdelmeken A Vatikántól várják a hi­vek a végső szó kimondását (Satu-Mare, március 11.) Megírtuk, hogy dr­ Ardelean Octavian, satumarei megyefőnök átiratot intézett az ottani katholikus egyház­­községhez, elrendelve, hogy a katholikus székesegyház előtt álló Szent István- és Szent László-szobrot haladéktalanul távólittassa el­ A római katholikus egyházközség a püspök­ség útján a Vatikánhoz fordult, kérve a legfel­sőbb egyházi fórum döntését az ügyben. „Nem vallási kegytárgyak, hanem propagandaeszközök.*' A római katholikus egyháztanács rendkí­vüli közgyűlést hívott össze­, hogy megvitassák a prefektus rendeletét, amelyben nemcsak a szobrok, hanem a satumarei templomot­­díszítő képek eltávolításáról is szó van. A megyefő­nök­ rendelete hangsúlyozza, hogy nem állt szándékában, a katholikus hívek vallásos érzé­seinek megsértése. Csupán azért ragaszkodik a szobrok és képek eltávolításához, mert hasonló szobrok és képek Magyarországon nem vallási kegytárgyak, hanem „propaganda-eszközök11. A prefektus kifejti, hogy —ha a kifogásolt szen­tek szobrai továbbra is helyükön maradnak,­­ az kárára volna a román nép és a római ka­­tholikus magyarság között fennálló jóviszony­nak. Ezért a satumarei Szent István- és Szent László-, valamint a baia-spriei Szent István-, Szent László-, Szent Imre-szobrok, továbbá egy negyedik ismeretlen nevű szent szobrának eltávolítását, esetleg kicserélését kéri. Ugyan­ekkor kéri, hogy vagy távolítsák el, vagy fes­sék át a satumarei székesegyház egyik fest­ményét. A vallás felülemelkedik a po­tikai küzdelmeken Az egyháztanács megbeszélése arra irá­nyult, hogy felvilágosítsa,, a­ prefektust a szent szólók eredeti hivatásáról és a­ hívek belső lelki világairól. Megállapították, hogy a satu­marei római katholikus hívek körében a szentek szobrai csupán vallásos érzé­seket támasztanak és sohasem szolgál­tak politikai célokat. Az egyháztanács véleménye szerint a szent szobrok és festmények tisztelete nem sérti a román állam érdekeit, a hit és a vallás felül­emelkedik a politikai küzdelmeken. Példákat soroltak fel az ülésen, hogy más országok sem tiltották el a szentek tiszteletét, majd felsorolták a szentek egyházi téren elért érdemeit. Szent István a magyarok első kirá­lya a kereszténységgel szelídítette meg a har­cias magyarokat s ezzel Európa békéjét szol­gálta. Szent László a Kelet felől betóduló po­gány népeknek állta útját és ezzel megbecsül­hetetlen szolgálatot tett az egyetemes keresz­tény kultúrának- Ugyanekkor a romániai magyarság bátran állít­­ja, hogy szentjeik tiszteletét sem ma, sem a jövőben nem használja, fel politikai pro­paganda eszközéül-Az egyháztanács ebben az értelemben vá­laszolt a megyefőnök átiratára, de semmi újabb lépést nem tesz, míg a Vatikán utasítása meg nem érkezik. A satumarei római katholikus egyházköz­ség igazsága tudatában reménykedve várja a megyefőnök további intézkedéseit, amelyek a jog és egyenlőség alapján állva csak előnyö­sek lehetnek a katholikus egyházközségre nézve. ­ Tedn Gyenge az unitárius püspöki palotában Tegnap délután 5 órai teára volt hivatalos Gyenge­­uin­a, (más nevén Anna Roselle) a világhírű énekes­nő az unitárius püspöki palotában. Boross György püspök úrnak az énekesnő amerikai ismerőse. A püs­­pöki család hölgytag,iáin és a művésznőn kívül meg voltak még híva: M. Tévay Ilonka kitűnő énekes­nőnk, Hevesi Piroska zongoraművésznő, Pfeiffer Alf­réd operaénekes, dr. Szent-Iványi unit. theológiai ta­­nár és e sorok írója. Ritka öröm volt egy órát tölteni a bájos püspöki házaspár és a világhírű székely éne­kesnő társaságában. Boross György unitárius püspök és felesége utolérhetetlenek, mint vendéglátók, Anna Roselle pedig nemcsak közvetlen és bájos a társas érintkezésben, de szellemes csevegő és bölcs életfelfo­­gása. A nagy énekesnő gyermekes örömmel beszélt arról az időről, mikor még Clujon járt iskolába a De Gerando felsőbb leányiskolájában, mikor még az opera helyén szénatér és marhavásártér volt, mikor azon a vidéken por és sártenger mutatta, hogy itt a város vége. Sok szeretettel beszélt hazájáról a Szé­kelyföldről, majd amerikai életéről, ahova 1919-ben került és ahol akkor kezdett énekelni tanulni attól a mestertől, aki Galli Curcit is kiképezte. Beszélt ma­gyar férjéről, akit imád és fiáról, aki sajnos, már csak rosszul beszél magyarul. Galli Cu­rciról meséli, hogy az énektanárja ingyen tanította és mikor ez a tanár elhelyezte a newyorki Metropolitan Operánál, letagadta énekmesterét és azt mondta, hogy a mada­raktól leste el énektudását. Mesélte, hogy semmi a világon nem érdekli az éneklésen kívül, mert az em­berek megbízhatatlanok, de egy énekpartiéra építhet, ha azt alaposan, becsületesen megtanulja, mert az előadáson, azt kapja százszázalékosan, amit belefek­­tetett. Munkájában sohasem csalódott, de az embe­rekben sokszor. Új operák szólamának megtanulása mennyi munkába, fáradtágba, gondba és izgalomba kerül, hogy éjjel szólamokról álmodik és felébred ál­­mából, ha valamelyik taktusnak egyik hangja vagy ütembeosztása nem jut eszébe. Pesten fog énekelni hat Tiszt dalt a Hubay palota egyik e havi hangver­­senyén és vissza kell mennie Newyorkba három Puc­cini operának ez évadban való eléneklésére. Jövő év­ben öt hónapot fog Európában tölteni és visszajön hozzánk is, mert nincsen szebb és kellemesebb dolog a világon a gyermekkori emlékeknél. Mindezt egy­szerűen, kifogástalan magyarsággal, őszintén kedvesen meséli. Szeretettel hallgatja Pfeiffer mester élményeit, Hevesi Piroska sikereit, Tévay Ilonka emlékeit. Kö­­zös ismerősöket emlegetnek és őszinte érdeklődéssel kérdezget mindenkiről, aki csak szóba kerül. Komoly elmerüléssel hallgatja Hevesi Piroska zongorázását, akitől azt kérte, játszon Tiszttől valamit. Mindenki kedvességének és tudásának legjavát nyújtja a mű­vésznőnek, aki maga is szívesen énekelne, de fáradt és nincsen kottája sem a kéznél. Már mindenki elmon­dott magáról mindent, mikor Boross püspök úr felém mutat, aki mint csendes szemlélő élveztem az esemé­nyek mozgását és tájékoztatja az énekesnőt, hogy 1936. MÁRCIUS 13.X­ X ÉVF. 39- SZ. egy jóhírű vonósnégyesnek vagyok a vezetője és hogy a komoly zeneirás és zenekritika terén voltak némi sikereim. — Pista fiam — mondja a püspök úr, — most aztán már rajtad a sor, mesélj te is valamit sikere, idiöl a művésznőnek. — Úgy érzem magam — mondom — mint Mas­­senet „Jongleur de Notre-Dame­ című operájában a bohóc, aki templomba ment imádkozni és Szűz Mári­ának szeretett volna valami különöset az oltárára he­lyezni, mert megsegítette. Nem volt azonban pénze, hogy értékeset vehessen, hát azt tette oda, amit leg­­jobban tudott: három bukfencet szányt az oltár előtt. Mondja művésznő — kérdem — járt-e a román opera táján és látta-e az új templom körül kiképzett mo­dern teret? Biztosított, hogy egyik legszebben meg­tervezett része a városnak. — fin mérnök vagyok — mondom — és ezt a te­­ret én csináltam. Ez volt a legkülönb, amit mint muzsikus a világ­hírű magyar énekesnőnek prezentálhattam. Ezzel az­tán komoly sikerem volt. Egy kellemes és értékes óra emlékével távoztunk a püspöki palotából és a püspökné­v méltósága búcsúzóul még figyelmeztetett, hogy miután hüléséből szerencsésen felgyógyult, az ő havi kulturdélutánját, melyen vonósnégyestársasá­gom is játszani fog, már 21-én megtartja, Lakatos István. Szemrehányást kaptunk Szabályszerű pecséttel és aláírásokkal ellá­tott levelet kaptunk a Romániai Székely Alkal­mazottak Társaságától. Vannak levelek, melye­ket ilyen megjegyzés kíséretében szoktak borí­tékba tenni: — No, ezt nem teszi az ablakába! Bizonyára ezzel a megjegyzéssel borítékol­ták ezt a kezünkben levő levelet is a derék székely legények, mert mi tűrés-tagadás, bi­zony nem a legbarátságosabb hangon íródott. Súlyos szemrehányást tartalmaz, azt mondja, hogy ha két székely legény történetesen össze­verekedik és beveri egymás fejét, másnap már a sajtó „világgá repíti“ a hírt, hogy a széke­lyek verekedtek, de most, amikor a székely al­kalmazottak szép munkára vállalkoztak és nagy munkával, lelkesedéssel, szorgalommal be­tanulták, előadták a „Gyimesi vadvirág“-ot, nem tartottuk érdemesnek, hogy erről beszá­moljunk olvasóinknak. A derék székely legényeknek, akik a mél­tatlankodó levelet hozzánk küldték, bizonyára nagy meglepetést szerzünk most, amikor Leve­lüket mégis az „ablakba tesszük“. Mert annak a beismerése, hogy mulasztást követett el, még senkinek sem ártott s nekünk se nagyon árthat, ha szívünkre tett kézzel ismerjük be, hogy bi­zony a napi események zajlásában, a világpoli­tika nagy felfordulásában, a súlyos és létünk gyökerét támadó problémák megvitatásának lázában elfeledkeztünk megemlékezni székely testvéreink kedves és dicséretremél­tó színházi produkciójáról. Pedig ott voltunk az előadá­son, együtt tapsoltunk a tapsolókkal, örvendez­tünk az örvendesekkel és igen nagy szeretettel állapítottuk meg, hogy íme, a székely alkalma­zottak olyan dolgokra is képesek, melyek össze­tartást, hónapokon keresztül tartó közös mun­kát és sok-sok lelkesedést kíván. A kedvesen szemrehányó levél csak egy dologban téved. Mégpedig abban, hogy mi is a sajtónak ahhoz a részéhez tartoznánk, mely szenzációt csinál a bicskázásokból. A legtöbb­ször rosszvégű, átkos virtuskodás szomorú eredményeit csak nagyon ritkán jegyezzük fel s akkor is együttérző fájdalommal és rossza­­lással tesszük. Éppen azért kétszeres örömmel „tesszük ablakba“ a hozzánk érkezett levél egyik részét, mely igy hangzik: „Mi, akiknek a gazdasági krízis a Székelyföldön vándorbo­tot adott a kezünkbe és batyut kötött a há­tunkra, mi, akik itt a városban szolgasorsban keressük mindennapi kenyerünket, azért alakí­tottuk meg társaságunkat, hogy kivegyük test­véreink kezéből a bicskát, kiirtsuk a testvéri ellenségeskedést a szívekből, helyébe a testvéri szeretetet és faji összetartást ültessük és kultu­rális fejlődésüket elősegítsük. Őszinte szívvel kívánjuk a Székely Alkal­mazottak Társaságának, hogy szép terveit mi­nél teljesebb mértékben valósíthassa meg. Az eddigi jelek biztatóan mutatnak arra, hogy fá­radozásuk nem marad sikertelen. (—) Rendkívüli Árleszállítás! Czirner Gizella : Az egészség és takarékosság szakács­könyve. Eredeti ár 35­— lej. Mig a készlet tart 12 lejért, portóköltséggel kapható kiadóhivata­lunkban Cluj, Str. Báron L. Pop 5.

Next