Keleti Ujság, 1937. február (20. évfolyam, 26-48. szám)

1937-02-03 / 26. szám

4 HCEJETIU­ FLXG 1937. FEBRUÁR 3.XX. ÉVF.,28. SZÁM SANGHAJI UTAS A BUCURESTI Aki csaknem áldozatául esett az ópiumszivás kárhozatos szen­vedélyének . Két évenként hazahozza a honvágy a sanghaji behozatali iroda távolkeletre szakadt, európai tulajdonosát (Bucuresti, január 30. Saját tudósítónk­­tól.) Ketten ültünk a vasúti fülkében. Velem szemben egy barnabőrű, szikár arcú, elegáns szürke utazó­ruhába öltözött úr. Feje fölött a hálóban 2 hatalmas bőrkoffer, teleragaszt­­va Athén, Ankara, Kairó, Aden legelőkelőbb szállodáinak címkéivel. Miután bőröndjeit és őt magát jól szemügyre vettem, olvasni pró­báltam. Utitársam egyik cigarettát a másik titán szívta és közben figyelmesen tekintge­­tett ki az ablakon. Mellette az ülésen egy francia lap és egy német magazin hevert. Nem tudott lekötni a könyv s bár szemem a Sorokat futotta végig, mégis éreztem, hogy utitársam tekintete többször megpihen raj­tam. Elnyomtam egy kitörni készülő ásitást s félretéve a könyvet most már együtt néz­tünk ki a homályos ablakon a szomorú téli délutánba. Az uzsonára hivó csengő hangjára mind­ketten egyszerre álltunk fel. Udvariasan ma­gam előtt akartam engedni, s figyelmessége­­m­et utitársam német szóval köszönte meg s egyben németül jelentette ki: „Csak ön után Uram!“ A folyosón balra indult s csak mikor figyelmeztettem, hogy az étkező éppen ellen­kező irányban van — megforult s mosolyog­va haladt­ utánam. Megtört a jég. Az étkező­ben már egy asztalnál fogyasztottuk­ teánkat, lassan beszédbe elegyedtünk. Az időjárás s a spanyol események témájának kimerítése után kölcsönösen érdeklődtünk egymás uta­zási végcélja iránt. A singhv'l u­­is — Bécsbe utazom, — mondotta. Két évenként egyszer megyek fel Bécsbe, hogy egy szanatóriumban kezeltessem idült gyo­morbajomat. Azt hiszem most már nem úszom meg műtéti beavatkozás nélkül. U­dvariaskodva mondottam ellent neki, hogy nem olyan fekete az ördög, mint ami­lyennek festik, stb. de a szája köré kereke­dett keserű vonás azt bizonyította, hogy nincs igazam. Látszik, hogy rá van készülve s ez az elhatározás már teljesen megérlelő­dött benne. Más témára fordítottam tehát a beszélgetést s banálisan tettem fel a kérdést, hogy mióta lakik a román fővárosban! Cso­dálkozva rám nézett, majd mosolyogva je­gyezte meg, hogy soha se lakott Romániá­ban, de két izben már átutazott az országon. — Most különben Sanghajból jövök, ahol már 15 éve élek — mondotta. Évi és be­hozatali irodám van, de kétévenként nem­csak a gyomorbajom, hanem az Európa utá­ni vágy is elfog. Ilyenkor felkerekedem s na jóval Konstancáig jövök, aztán vasúton f­oly­tatom utamat. Néhányszor végig vonaton utaztam Oroszországon keresztül az úgyne­vezett Sanghai expressel, de túlságos unal­masnak és fárasztónak találom a hosszú vas­úti utat. Nem a Keleten élő ember idegeinek való az ilyen távutazás egy vasúti kocsi bör­tönébe zárva. A hajóm mégis csak jobban el lehet tölteni az­ időt! Látva kiváncsi érdeklődésemet, mesélni kezdett, de nem politikáról, hanem önmagá­ról. __— Mint kezdő, én is beleestem a mohó kíváncsiságnak abba a betegségébe, ami oly kitűnően jellemzi az európai embert. Szabad időmben mindent igyekeztem kitapasztalni. Nem számoltam azokkal a veszélyekkel, ame­lyek azokat fenyegetik, akik a Kelet sejtel­mes világáról fel akarják lebbenteni a fá­­tyolt. Én alaposan ráfizettem kíváncsisá­gomra. Ismét egy csésze gőzölgő teát töltött a csészébe, csonkig szívott cigarettájánál a­ira gyújtott rá s tovább folytatta egyre érdeke­sebb elbeszélését. Hogyan lesz valaki az ópium vakja ? — Először a várost tekintettem meg .Pár nap alatt az európai negyedet, mint a tenyeremet ismertem. Hiába figyelmeztettek ismerőseim, akik már régebben laktak Kele­­ten, hogy elégedjek meg a látottakkal s ne pró­báljam­ meg a külvárost, főleg pedig a kí­naiak kerületét megismerni. Nem hallgattam rájuk. Nevetve legyintettem, hogy egy öntu­datos német polgárt nem érhet semmi ve­szély s no aztán: miért van német követség! Rablótámadásra gondoltam s nem számítot­tam a „látha,tatban veszéllyel“ — ahogy ezt ott az európaiak nevezik. Mint a mágnes a vasdarabot, úgy vonzott magához a sejtel­mekkel tele kínai negyed. Első utamon a szál­lodám hivatásos idegenvezetője kisért el. A mozikból valószínűleg ön által is ismert giccsszerű helyeket mutatta meg. Második, harmadik s a többi utaimra már egyedül men­tem. Űzött a kíváncsiság. Többizben látogat­tam meg egy a túlzott udvariasságában, egé­szen ti­ alázatig menő kínai vendéglőjét, m­íg végre annyira megnyertem bizalmát, a­hogy megmutatta vendéglőjének titkos kijáratát. Ez az ajtó az ópiumszivók termébe vezetett- Amit ott láttam, első ízben a legtökéletesebb undort váltotta ki belőlem. A kemény deszka ágyra terített vékony gyékényen nyit­­t szá­jú emberek, — köztük néhány európai — aludta az ópium bódító álmát. Misdig több­ször jártam végig a sötét, alig megvilágított édeskés szagú helyiséget, annál inkább ha­talmába kerített az ópium ördöge. Egyszer én is pipát kértem, kínai tulajdonos, mint a hálójában megbújt pók, fi­gyelte a ver­gődésemet. Már biztos volt áldozatában. Hosszú körmü sárga ujjai szakavatott moz­dulattal készítették el a pipát s alighogy ki­szívtam az elsőt, már dugta ajkaim közé a másodikat s aztán már nem emlékszem rá, hogy, a hányadikat. Reggel tértem m­agam­­hoz.­Zúgott a fejem, keserű volt a szám s im­bolygó léptekkel azzal az elhatározással lép­tem ki a friss levegőre, hogy soha többé nem teszem be a lábam oda. De jött az este. Erőt vett rajtam az idegesség s szinte önkívületi állapotban siettem vissza­­ a földi p­oolba. A szenvedély lassanként teljesen rabjává tett. Már hiányzott az ópium. Munkakedvem megcsappant s honfitársaim szánakozva i­ la­pí­tolták meg, hogy menthetetlenül elsülyedek a Kelet átkozott fertőjében. Menekülés az ópium-mámorból az alkoholizmusba — Mikor már mindenki elveszettnek hitt, akkor jött a mentőangyal egy orvos-honfitár- képében. Eleinte, szép szavakkal próbálta megmagyarázni, hová visz ez az élet, de ami­kor látta, hogy ezzel semmire sem megy, minden este leitatott. Egyik mérget a másik­kal próbálta legyőzni. És sikerült is neki. Ma már undorodva fordulnék el a Pipáról, pedig a legtöbb kigyógyított ópiumista, a pipa és a kanóc láttára újból elveszti akarat­erejét s megint rabja lesz a szenvedélynek. A visszaesőket már kigyógyitani nem lehet. Ez lebegett állandóan szemem előtt s ez tartott vissza attól, hogy az ópiumbarlangot még­­egyszer felkeressem. — Arra viszont már megmentőm sem gondolt, hogy a túlerős italok a gyomromat teszik tönkre. Vagy lehet, hogy a két rész kö­zül a kisebbet választotta. Most a­ legjobb után vagyok, hogy ezt a szenvedélyt is le­győzzem. Láthatja ön is, mutatott teáscsé­széjére. Eddig nem tudtam volna meginni teámat legalább két pohár rum nélkül, de ma már csak egy „ohne alles“ esik jól. Igaz, hogy néha, ha mégis rávetemedtem a rumra, oly kínzó fájások fogtál ei, hogy inkább legyő­zöm magamban a káros szenvedélyt sem­hogy elviseljem a mérhetetlen fájdalmakat. Csak még a­ cigarettáról kellene leszoknom s azt hiszem, teljesen rendbejönnék. De vi­szont akkor már mit ér az élet, ha minden örömömről lemondok. Ebben a egyben teljesen igazat adtam úti társamnak, mélyet szippantva cigarettám­ból. Gyárfás László. A LisCUEDÉLYfcSS­­B LUXuL­­ BUCKREST1BEN A ’ „DREIMADERLHAUS" Calea Grivita 41 (lánga Calea Victoriei) Bécsi konyha, bécsi énekesnők, a híres béjisi „Schranin!­,­Husik“ Végleg elutasította a tábla a Birger-sörgyár keresetét Egy régi nagy kisebbségi cég szomorú útja a bukásig (Tárgumures, február 1.) A tárgumuresi Ítélőtábla előtt a napokban érdekes és a város közigazgatási életének történetében nevezetes­­ döntés történt a Bürger Albert sörgyár rész- ■ vénytársaság évek óta húzódó kényszeregyez-­­ ségi ügyében. Ez a hatalmas vállalat 1932 októberében kényszeregyezséget kért a targumuresi tör­vényszéknél s a kérésnek helyet is adtak. Mint hogy azonban a hitelezők egy csoportja felleb­bezett, az Ítélőtábla is foglalkozott az üggyel s 1934 áprilisában helybenhagyta a törvényszék ítéletét, amely szerint a vállalatnak 5 év alatt kell tartozása 70 százalékát a kényszeregyezési ajánlatban meghatározott részletekben kifizet­nie. Az első részlet 1934 április 13-án lett volna esedékes, de a részvénytársaság a vállalt köte­lezettségének nem tett eleget. A hitelezők egyik csoportja végrehajtást akart kérni, de ekkor a részvénytársaság a törvényben biztosított tü­relmi határidő meghosszabbítását kérte. A ké­rést a törvényszék csak részben teljesítette, de egyben megállapította, hogy az első törlesztési részlet 1934 június elsejéig esedékes. A gyár újabb fellebbezése az Ítélőtábla ismét helyben­hagyta a törvényszék ítéletét. A sörgyár azonban ekkor sem fizetett s 1935 áprilisában a konverziós törvény 50. sza­kaszára való hivatkozással azt kérte a törvény­széktől, hogy a kényszeregyezési kérésben vál­lalt 70 százalékos visszatérítés 60 százalékát 15 évi egyenlő részletben fizethesse vissza. Csak­hogy a törvényszék a hitelezők ellentmondásá­ra kimondotta, hogy miután a részvénytársa­ság a­­kényszeregyezségi törvényben biztosí­tott kedvezményt egyszer már igénybe vette s ez az eljárás jogerőre emelkedett, nincs joga a konverzió kedvezményéhez sem. A részvénytársaság fellebbezése folytán a helyi ítélőtábla a napokban foglalkozott a Bürger-féle sörgyár kényszeregyezségi ügyé­nek ezzel az ágával és elvi jelentőségű határo­zatban hagyta helyben a törvényszék ítéletét és az okozott költségekben is elmarasztalta a részvénytársaságot. Érdekes, hogy a Bürger sörgyár vagyoni helyzete a kényszeregyezség megkérésekor, az utolsó mérleg adatai szerint 61 millió 493.687 lej volt, a hitelezők összkövetelése pedig 43 mil­lió 653.534 lej. Ebből bekebelezett követelés mintegy 29 millió lej. A valamikor hatalmas Bürger-vállalatok so­rában egyébként a sörgyár a második, amely a kényszeregyezségi eljárás során beszüntette a működését. Az Agrár Takarékpénztár, amely­nek legutoljára Bürger Albert volt az elnök­­igazgatója, ugyancsak megbukott és jelenleg már csak a két­yszerfelszámolás megejtéséig éli névleges életét . A Habsburg tragédia — Brúnó Brehm vi­lághírű történelmi regényei, így kezdődött (Apis és Este). Fűzve 172, kötve 231 lej. A két­fejű sas lehull. Fűzve 172, kötve 231 lej. Ez lett a vége (Brest-Litowsktól a békekötésig). Fűzve 172, kötve 231 lej Lepagenál Cluj. Vidékre utánvéttel azonnal.

Next