Keleti Ujság, 1940. november (23. évfolyam, 252-275. szám)
1940-11-10 / 258. szám
í94í?. NO VEM B EH Í O _JsL_ Kérdésire felelet Irta : Fiola Zoltán A Nyugat novemberi szákma több vonatkozásban is széles körben érdekelheti a® erdélyi olvasóközönséget. Ismertetést ad a Baumgarten-díjjal kitüntetett Wass Albert új regényéről, Hoffmain Edit dr. az „Erdélyi művészek stílusalakító törekvései"-ről közöl igen értékes fejezeteket, de minket mégis a magas színvonalú folyóirat vezető cikke érdekel legközelebbről. A vezető cikk tulajdonképpen öt írás: Illyés Gyula, Joó Tibor, Keresztury Dezső, Schöpflin Aladár és Tolnai Gábor hozzászólása az „Egységes magyarság" nagy kérdéséről. Ezek az értékes írások a kérdést más és más szempontból világítják meg. Mindenik mond valamit, amit érdemes tudomásul venni. Most azonban legyen szabad a hozzászólások közül kiemelnünk Illyés Gyula írását, ezt a szívvel és ideggel átérzett kérdést, mert azt nem foghatjuk fel másképpen, mint az anyaország szellemének kérdését a hazatért erdélyi részek szelleme és lelke felé. Nagy szeretet sugárzik és némi aggodalom felnézik Illyés Gyula soraiban. A szeretet magától értetődő és — siessünk leszögezni — kölcsönös. Az erdélyi szellem a hazatéréssel nem lép át határokat, csak épp a maga kicsiny szobájának két évtizeden át lezárt ajtaján keresztül belép az egyetemes magyar szellem tágasabb, ünnepélyesebb termébe. Hazatértünk, hazamegyünk: a szó a maga tömörségében a legtalálóbban fejezi ki a lényegét. Az elmúlt, kisebbségi sors után valóban az erdélyi ember életérzését tolmácsolja Illyés Gyula cikke első soraiban: „Az országrészek fájdalommal szakadtak el, sajátos öntudattal térnek vissza. Az öntudat feltámadásában nyilván épp az elszenvedett fájdalomnak volt legnagyobb sarkaló ereje: az elszakadt részek kiállták a próbát, megálltak saját lábukon. Lehetett, pillanat, midőn azt hitték: önállóan is megálltak volna. Hisz sorra külön szellemet teremtettek s egy testnek csak egy lelke lehet." Aztán így folytatja: „Ők is visszatértek, meghatottan köszöntjük őket. Hozni azonban, azt hiszem, ők sem hoztak többet, mint amennyit az elszakadáskor vittek s közben hazulról ugy-ahogy várakozásunkat. S hadd nyomjam meg a tollat, már magunk közt vagyunk, hadd segítsem őszinteséggel az őszinte választ. A felvidéki szellem nékem politikai parafrázis, az erdélyi szellem ma itt könyvkiadói sorozat. Erdély múltja óriási: a két pogány elöl erőnk gyakran odahúzódott. De most a jelenről s a jövőről beszélek. A felvidéki és erdélyi szellem közt egy harmadik szellemről, az egész magyarságéról. Politikában a regionalizmus híve vagyok, a lehető legkisebb egységek függetlenségéé. Ennek köszönhetik a nemzetek is, egyének is szabadságukat. Szellem dolgában a lehető legnagyobb egységeket helyeslem, ez békítheti össze a félreértések miatt veszekvő népeket és egyéneket. Politikai egységnek Ozora, sőt Gyánt-puszta is sok, szelleminek Európa is kevés. Az erdélyi szellemnek lesz pályafutása a politikában, ahogy a felvidékinek is volt, olyan, amilyen. Szellemi tájon is a Felvidéket követi? Beolvad, vagy megőrzi különállását? A kérdés fogas, veszélye is van. De csak az írók, az erdélyiek oldhatják meg. Mi az ő hajlamuk? S mit tanácsolhatunk nekik? Ha van erejük, valóban országot hódíthatnak; ha nincs, örökölt szép állásukat is elvesztik. Én az előbbire biztatnám őket, de némi figyelkeztetéssel." A szeretet édességébe itt csöppen bele az aggodalom ürömje: beolvadunk, vagy őriz- zük különállásunkat? Tudjuk, ez az aggodalom nem újkeletű. S azt is tudjuk, minket efféle gondok sohasem busitottak. A nagy egész gyermekei voltunk s bár pillanatnyilag senki sem mérheti fel mi van a tarsolyunkban, mit és mennyit viszünk haza, mégis már itt sietek leszögezni: ha szellemben talán, esetleg megméretünk és könnyűnek is találtatunk, valamit viszünk magunkkal mégis. Azt a lelki erőt, amely két évtizeddel ezelőtt kábultan is, de az életakarat ősi tudatával lépett át a nagyszobából a kisszobába. Talán nem is a minőség kérdése ez. Inkább a kiállás vad és elszánt hősiességére legyen szabad utalnom. És most, hadd iktassam ide Illyés Gyula hozzászólásának utolsó bekezdését: „íme, az első kézfogás után megosztjuk gondunkat velük: az a legmeghittebb fogadtatás, a legőszintébb bizonyíték, hogy valóban testvérként üdvözöljük őket. Nem azt várják tőlük, hogy mik ők külön, hanem azt, hogy mik velünk. S hogy mit tegyünk immár együtt? Ha mondanivalójuk van, ne Erdély nevében mondják, hanem az egész magyarság nevében. Magyaros bátorságra biztatnám őket, nekünk is van ebben iskolánk." Meg kell köszönnünk Illyés Gyulának kemény szókimondását és egyenes őszinteségét. De — azt hiszem bátorság, erdélyi bátorság, sőt virtus kell ahhoz, hogy kimondjam — az erdélyi szellem e pillanatban még nem érkezett el oda, hogy ne a maga, hanem az egész magyarság nevében beszéljen. Helyesebben: az erdélyi lélek (annyiszor idézték komoly felelősség súlyát vállukon viselő tényezők, szellem és gyakorlat emberei egyaránt) a trianoni adottságok kicsi szobáját a nagy teremtől elválasztó küszöb másodszori átlépésekor már nem engedheti meg magának a hősi kiállásnak ugyanolyan virtusát, mint két évtizeddel ezelőtt. Illyés Gyulának és a minket testvérként hazaváró minden szellemi embernek meg kell fontolnia, hogy ez a két utolsó évtized nemcsak fölöttünk zúgott el sokfajta viharaival! A magyar szellem is megtette a maga útját s épp Illyés Gyula a legilletékesebb annak megállapítására: várjon mi, boldog hazatérők ugyanabban az állapotban, ugyanolyan minőségben látjuk-e viszont a magyar szellemi életet, mint ahogyan 1914. nyarán és 1918. őszén elszakadtunk attól. Mi ezt az utat, a magyar szellem utolsó két évtizedes útját, nem ismerhetjük. A mi sorsunk kis szobájának ajtaja zárva volt, a Tisztviselőnőknek, egyetemi hallgatóknak? fiatal leányoknak szobát adnak reggelivel Szociális Testvérek Rákóczi-út 35 szám. |f| *36 és olcsó » CarmoL Beváltja, amit ígér. 12al Ninca_ vele bajlódás, teafőzés, [y/ keserűizü anyagok nyelése, stb. Jóízű hashajtó at. mitvi »» Már 14 fiterért is kapható fliópikertárban. v2Xas*áatá ki küszöbön csak ritkán, szórványosan került beljebb a magyar szellem egy-egy vándora. Nem a mi hibánk, kötelesség mulasztás vádjával senki se illessen minket. Láttunk és megismertünk részleteket, de a nagy egészet, a folyamatot „per longum et latum" nem tekinthettük végig. Éppen ezért meg kell érteni, hogy az erdélyi szellem és méginkább az erdélyi lélek a hazatérés boldog s túláradó sorsfordulatában is zavart és tájékozatlan. Tudatára ébredtünk annak, hogy földrajzi és politikai elszakítottságunk megszűntével ismét a nagy egész kicsi, de fontos részeivé váltunk s ebben a vonatkozásban felelősségünk az öncéluságon felül mérhetetlenül nagyobb lett. Erdélynek — egy hosszabb, rövidebb átmenetre — szükségszerűen el kell némulnia most is, hogy közben tájékozódhassák, beilleszkedhessék a régi, de közben megváltozott magyar élettér minden kerékvágásába. Mi sokat tanultunk az elmúlt két évtizedben s ha a nyomás alatt valóban nő a pálma, a mi lelkünk és szellemünk életkészsége valóban nagyobb lett. De megszólalnunk, különösen az egész magyarság nevében vájjon ildomos-e, vájjon hasznos-e? Engedtessék meg, hogy mégis csak a magunk nevében közöljük mondanivalónkat. Az ilyen megnyilatkozásoknak felelősség vállalása valószínűbb, sőt bizonyosabb. A három nemzet és a sok felekezet földjének lelke tapintatra, megértésre, az embert embertől elválasztó sorompók elhárítására rendezkedett be, a sok völgy és hegy megtanított nemcsak a munkára, de a fizikai javak fölött csapongó képzelet tündéri játszadozására is. Itt lehetnek felfogásbeli és személyi különbözőségek, mégis az egy cél tudata nemcsak politikai programm, hanem élettartalom. Meg kell azt is érnem, hogy — épp a trianoni Magyarország példái bizonyítják — amikor a politika és a szellem útja hovatovább elválaszthatatlanabb lett, az egységtudatot életkérdésnek való erdélyi léleknek az anyaország politikai áramlataival is meg kell ismerkednie. Kell! E pillanatban még talán nem időszerű ez a kategorikus imperatívusz, de elérkezik az a pillanat, amikor a szellemi megnyilatkozások rendjébe is kikerülhetetlenül beavatkoznak a politika áramlásai. És a ma politikája, akármilyen is le-gyen a színe, nem türelmes, mert nem engedheti meg magának a türelem fényűzését. Ez MEGTAKARÍTÁST jelent a 100 képes ff ■ " VÁNGZém kincses receptkönyv, hogy«n"1c0ldi a VÁNCZA-GYAR jgg Budapest, 10-eaposta. VANCZA a világ gyorsabban, idegesebben forog „keserű levében" s aki nem alkalmazkodik a megnövekedett forgási sebességhez, megsemmisül, legyen az nemzet, vagy egyén. Az erdélyi lélek a hazatérés nagy és felemelő pillanataiban is érzi az irtózatos történelmi vihar sodró erejét. Itt már nemcsak arról van szó, hogy az a bizonyos transzilván szellem miképp illeszkedik bele a magyar szellemiség egyetemes rendjébe, hanem inkább az van a mérlegen, hogy az egyetemes magyar lélek miképp vállalja tovább a maga sorsát Európában és a világban. A kicsi szoba és a nagy terem között most nyitva az ajtó, szabad az átjárás és a két elkülönült atmoszférának szükségszerűen keverednie kell. Állást foglalni, ma? Az egész magyarság nevében? Igen, megtesszük, mert ez kötél**,ségünk. Csak előbb tájékozódunk, ismerkedünk, számvetést csinálunk, örömünk, gondunk egyaránt, nagy, mély és őszinte. Ki kell egyenlítenünk magunkban a dolgokat, össze kell hangolnunk a magunk életérzését, felelősségtudatát a nagy egész minden apró részletével. S addig — felelősséggel, a magyar sors vállalásának súlyos felelősségével — nem beszéltetünk. Az erdélyi léleknek türelmi időt kell kérnie szelleme javára, amíg felocsúdik és újra eszmélkedik. Hazatértünk! De a haza vezető utat még nem tettük meg egészen. Ez minden, amit a magyar sors vállalásának ünnepélyes pillanatában felelá-r--. mondani lehet. ROYAL-SIO filmszínházak 2 órai pazar szórakozás! Elnörekisasszony Végig mulattató, ötletes, zenés filmvígjáték. Ellenállhatatlan humor, gagyogó muzsika, kitűnő szereposztás. Főszerepben: Muráti Lili, Jávor Pál, Gombaszögi Ella, Habos Gyula. Sz. Jakab Géza: KOLOZSVÁRI EMLÉK I. ...úgy áll előttem néha, mint egy régi kép, ódon s fakult: elnézem néha délután s szivemben fölzenél a múlt. Ám néha már emlék csupán, mi tűnt napokra visszaint s lelkem taván úgy ring, miként vizen a könnyű kis balint. II. A sétatér... Fák és padok. Friss színek és friss illatok. Már fáj az őszidők szele és hull, csak hull a gesztenye. ...Ne menjünk erre. Hasztalan látnád tavát, vigasztalan s mit sem-mondon a kis sziget körül hiába jár szived. Nincs itt egy út sehol, sehol, hol sejthetnéd, megnyughatol, emlékek, képek, emberek, s a régi lelked nem leled. III. A Farkas ucca álin a tag közén bús hársak állanak. Virágos, rácsos ablakok nem nézik, merre ballagok. Ez a holt város... Istenem, de régesrég is ismerem!... A templomajtó szép ívét, a vén kolégyomok szivét, oh Istenem, ily kincseken éltünk itt hősen s nincstelen, a régi csönd csak átölel, öreg falak árnya föd el. itt él a vár, sok vén terem, csak mi halunk meg jeltelen... IV. Fehérre festett vén falak közénag út öreg szalag, poros, vagy sáros járda: bolyonghatsz erre fesztelen, csak itt-ott nyúlik nesztelen egy-egy hás álmos árnya. Nagy múltak és kisemberek emléke egyként ellebeg kavargó, könnyei sorban ; a Fellegvár is furcsa rom s a sétatéren unalom legkel minden bokorban. ... Ám selymes álom-vánkoson pihen a rég! Városom — alszik, mint a mesékben, s míg rajzát ujraálmodom, az álmaim fölött a Dóm őrként vigyáz a Téren. .. régi kép, te régi szép rólad mondok ma halk misét, emlékezen s szegényen, hisz itt bolyongtam egykor én s e vén, kapott kövek ölén gyaladt föl ifjú vérem. Ti, sétatéri térzenék!... A kisdiák, mondd, néz-e még csillagokat a tóban?... Vagy télen, kint, a hegytetőn üt még frissen és vakmerőn vidám csatát a hóban?... Örök csavargó, vén Szamos partján lesni az iszamos halakra kis horoggal — és élni könnyű életet és inni édes mérgeket örökszomjas torokkal... Gyönge üdére itt a hálák az élet mindig rámtalál, mikor csak visszatérek szivedre. Városom, maradj, emlékün drága boltja vagy, és ma, mindent visszakérek. 5000 • havi jövedelmet biztosít az angolatenyésztés. Ismertetőt küld válaszbélyeg ellenében Hungária angóratenyészet Pécel, Pest megye