Keleti Ujság, 1943. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1943-01-01 / 1. szám

Standard rádió Kivégeztek Máramarosszigeten egy halálraítélt tolvajt Máramarossziget, december 31. A mára­­marosi törvényszék november 19-én halálra ítélte Frics Mihály tiszaveresmarti tolvajt, aki október 14-én éjjel behatolt Árba György padlására és az ott tárolt lekvárból másfél­­kilót megevett, nagy mennyiséget pedig el­vitt, valamint eltitte még Árba fiának egyik kalapját is. Az elitélt kegyelemért folyamodott. A ke­gyelmi tanács a felfolyamodást elutasította és Files Mihályt kivégezték. A Légoltalmi Liga felhívása a VI. körzet házcsoport parancsnokaihoz és házcsoport­­parancsnok­ helyetteseihez Kolozsvár, dec. 31. A Légoltalmi Liga veze­tősége, felhívja a VI-ik körzetbe tartozó házi csoportparancsnokokat és házcsoportparancs­­nokhelyetteseket, hogy az alább feltüntetett sorrendben és időpontban fontos utasítások átvétele végett szíveskedjenek pontosan megje­lenni a Mussolini-út 84. szám alatti reformá­tus népiskolában. Mindenki vigye magával a tanfolyamon ka­pott bizonyítványát és a parancsnoki kineve-­­­zését. 1943. ja­n. 3-án délelőtt 9 órakor: Apáthy, árnyas, Cenk, Gödrös, Görgényi, Göncöl, Gyepű, Hajnal, Haller Károly, Házsongárdi, Házsongárdi tető és Holdvilág utcák parancs­nokai és helyettesei. 1943. jan. 3-án délelőtt 11 órakor: Hegyes, Hegyvölgy, Hold, Kőkert, Kocs­ Antal, Kert, Kemény János, Nap, Pázsit, Pasteur, Pásztor, Segesvári, Schneller és Szöllő­ utcák parancs­nokai és helyettesei, 1943- ban­ 3-án délután 2 órakor: Szivár­vány, Trefort, Tátra, Tekintő,.-üstökös, Oldal, Apostol Királydomb, Zöldkert, Villamos, Vas­­i kapu, Szebbjövő telep, Arany János, Damja­nich, Bem, Bajka Péter köz és Nyárfasor­­utcák parancsnokai és helyettesei. 1943. jan. 3-án délután 4 órakor: Akácfa, Bors vezér, Dalos Elő, Ecetgyár, Fűzfa, Gör­be, Kisgereblye, Nagygereblye, Sütő, Bazsa­rózsa, Bánság, Csörgő, Kálvária, Mező, Déli és Kalános-utcák parancsnokai és helyettesei. 1943. jan. 4-én­ 2 órakor: Diófa, Délibáb, Domb, Fövény, Fenesi, Fogadó, Kalotaszegi, Kalász, Monostori, Rovás és Templom-utcák parancsnoki és helyettesei. 1943. jan. 4-én délután 4 órakor: Fadrusz János, Fürdő, Garibaldi, Linczeg, Múzeum, Mikó, Pata, Sörgyár és­­ Schütz János-utcák parancsnokai és helyettesei. 1943. jan. 5-én délután 4 órakor: Mussolini, Szélső, Tókörnyéki, Tompa Mihály és Fery Oszkár-utcák parancsnokai és helyettesei. A megjelenés­­t feltüntetett időben feltét­lenül kötelező­ Elnökség. Összes megrendelőimnek boldog új évet kívánok Laczy Feltő úri divat szé­ló Deák Ferenc­­ utca 46. sz- B 19­4­3. J­AN V­AU 10 A magyar Scatona a Donnál vitézül állj­a az őrséget A keleti arcvonalon további teret nyertek a német ellentámadások. Tuniszban erősen védett állásaikból füstölték ki az angolszászokat A tengelyh­atalmak és szövetségeseik a győzelem biztos tudatával állanak az új év küszöbén !'JEV NAPJÁN a tengelyhatalmak és szövetségeseik a háború eddig eltelt negy­ven hónapjának győzelmes harcai alapján nyugodt bizalommal tekinthetnek a jövőbe. Kétségtelen, hogy még kemény feladato­kat kell megoldaniok, súlyos harcok várnak haderőikre és nem harcoló polgáraiknak is áldozatokat kell vállalniok és viselniök, a helyzet tárgyilagos megvizsgálása azonban győzelmük irányába mutat. A mostan dúló nagy világháború mérle­gét már az egyes államok hivatalos távirati irodáinak diplomáciai szerkesztői és kato­nai tudósítói megvonták és megállapítá­saikból kitűnik, hogy a világ új arculatáért harcoló népek az elmúlt 1942-ik évben­ is hatalmas eredményeket értek el, jelentős lépésekkel jutottak közelebb céljukhoz és ami a legfontosabb, céljaik, elhatározásuk, belső erejük teljesen egységes, elentétek­­nek még a nyomai sem merültek fel és in­gadozás nélkül szilárd öntudattal és világos látással menetelnek a jövő felé. 1943 kemény esztendő lesz a tengely­­hatalmak és a hármas egyezmény szá­mára, de még keményebb a Szovjet és a plutokrata nemzetek számára — hangoz­tatja a Stefani Olasz Távirati Iroda. A Német Távirati Iroda katonai tudósí­tója megállapítja, hogy még hat nagy csata döntése nem következett be és az 1943-as évnek ezek adják meg majd jelle­gét. A hat nagy csata a következő: harc Angliáért, az afrikai csata, a Földközi­­tengerért folyó harc — az előbbivel szoros összefüggésben,­­ az európai légitérért folyó harc, a bolsevizmus elleni csata is végül a világtengerekért folyó harc. Ezek közül a bolsevizmus elleni harc eddigi lefo­lyása már most a tengelyhatalmak teljes győzelmére mutat, amennyiben megszerez­ték a területtel együtt azokat a nyersanya­gokat és készleteket, amelyek biztosítják a háború fokozódó erejű folytatását a végső győzelemig. Az afrikai csatában a „tarto­zik és követel“ oldal egyensúlyban van, a Földközi-tengerért folyó harc pedig An­gliára kedvezőtlenebbül áll, mint bármikor. A brit szigetország ostromában beavatott német körök a brit szigetország bombázá­sát csak előjátéknak tekintik s az európai légk­örért vívott küzdelemben leszámolás esetén az Angliának okozott kár majd jó­val nagyobbnak mutatkozik, mint amit a britek okoztak az európai szárazföldön. A tengeri csata állását mindennél jobban mutatja az a tény, hogy az ellenség kerek számban 28 millió tonna tartalmú hálóteret veszített a háború eddigi folyamán. Német­ország és szövetségesei egyre több tenger­alattjárót küldenek ki és ezenkívül új külön­leges szerkezetű hajók jelentek meg újabban a világtengereken, úszóhajó-,javítóműrktelyek a megsérült tengeralattjárók kijavítására s ezenkívül a harcoló búvárnaszádok ellátását szolgáló utánpótló-hajók s különösen külön­leges tartály-tengeralattjárók. Az olasz nép is a legnagyobb ha­tározottsággal és a végső győzelemig való kitartással áll a különböző harcte­reken az új év küszöbén. Nincs reá hatás­sal a Szovjet kétségtelenül nagy katonai erőfeszítése, mert tudja, hogy a szovjet had­vezetőség kényszerítve van tömegeinek kí­méletlen harcbavetésére s arra, hogy min­dent kockáztasson. Majd a szovjet támadás befejezése után­ lesz helye a mérleg felállí­tásának és a veszteség megállapításának. Azt is tudják Olaszországban, hogy az északafrikai angolszász vállalkozás ugyan­csak kényszerhelyzetben történt, mert az angol és amerikai közvélmény feszültsége már elpattanással fenyegetett és nem tud­ták volna elviselni a tengely és Japán to­vábbi hadászati­ sikerét. Számításaik azon­ban itt sem váltak be és a tengelycsapatok mindenütt felkészültek a hadászati tenek megvalósítására. Az elmúlt év két utolsó hó­napja —■, állapítja meg végül a­ Ştefani Iroda diplomáciai munkatársa — megmutatta, hogy az olasz nép nincs egyedül a hatalmas mérkőzésben s az ellenfélnél jóval hatalma­sabb szövetségesek állnak oldalán. Végül Távolkeleten Japán történelmének talán legdicsőségesebb évére tekinthet visz­­sza — amint azt Tozso miniszterelnök újévi üzenetében megállapította. A japán haderő küzdelmének egy éve alatt roppant terüle­teket­­szállott meg­ a szigetországot, biztosí­­ totta minden támadással szemben és meg­szerezte azokat a nyersanyagforrásokat és készleteket, amelyek birtokában a világ egyik legjobban ellátott államává lépett elő. Ezzel biztosította népfeleslege számára az elhelyezkedési területeket, harca azonban még nem ért véget s a miniszterelnöki üze­net szerint mindaddig tovább folytatja tá­madásait, ameddig európai szövetségesei ol­dalán véglegesen meg nem szünteti az an­golszász hatalmat s ki nem küszöböli a nagy Kelet-Ázsia ügyeibe való beavatkozási lehe­tőségeket. * 1942. SÚLYOS HÁLÓKKAL ZÁRUL. A szov­­jet hadvezetőség kíméletlenül kergeti újabb és újabb küzdelmekbe tömegeit, támadásai azonban a rugalmas német védelemben meg­felelő válaszra találnak és azokon a ponto­kon, ahol sikerült páncélos ékeket előretol­nia, ezek megsemmisítése vagy már megtör­tént, vagy pedig folyamatban van. Német ille­tékes körök megítélése szerint a szovjet tá­madás szétaprózódott kisebb, már-már helyi jellegű küzdelmekké és széles arcvonalú, egy­öntetű előnyomulásról szó sem lehet. Az el­múlt esztendei támadásokkal összehasonlítva meg lehet állapítani, hogy a bolsevisták kény­telenek voltak egyes harci szakaszokra kor­látozni próbálkozásaikat s ember- és anyag­­veszteségük még sokkal nagyobb, mint az el­múlt évben. A téli offenzíva kezdete óta öt­ezernél több harckocsi semmisült meg. A né­met ellenintézkedések óráról-órára hatáso­sabbak s a legújabb jelentések szerint a Vol­ga és a Don között az ellenséget északkeleti irányba visszaszorították s a nagy Don-ka­­nyarban eredményesen folyik a német ellen­­támadás-északafrikában egyelőre még mindig a na­gyobb hadműveletek előkészületei folynak. A tengelyhatalmak fölénye itt is kétségtelen. "Boldog új évei Moda megrendelőinek CZSNK, kelmefestő, vegytisztító Üzem A Terek vidékén és a Donnál újabb teret nyert a német ellentámadás Berlin, dec. 31. (MTI.) A Führer fő­hadiszállásáról jelentik a Német Távira­ti Irodának. A véderő főparancsnoksága közli A Terek mellett és a Don vidékén ke­mény harcokban ellenséges támadásokat vertünk vissza. A szovjet csapatok véz­­res veszteségeket szenvedtek és ismét sok páncélost vesztettek. A német ellen­­támadás újabb teret nyert. Több hely­séget rohammal elfoglaltunk. A légi had­erő kötelékei hatásosan avatkoztak be az elkeseredett földi harcokba. Ezekben a harcokban december 29-én és 30-án a keleti arcvonal déli részében összesen 51 szovjet páncélos harckocsit pusztítot­tak el a repülők bombatalálattal. A középső arcvonalszakaszon roham­osztagaink sok ellenséges kiserődöt rom­boltak szét. Az előretolt Velikije Luki támaszpont ellen a szovjet támadó osz­lopok minden oldalról rohamot indítot­tak. A védekezők megrendíthetetlen ma­gatartásán az ellenség minden támadá­sa súlyos veszteségek közepette össze­omlott. Az Ilmen-tótól délkeletre az ellenség megismételte eredménytelen támadásait, bár kisebb erőkkel, mint az előző napo­kon. A volhhovi arcvonalon az ellenség he­lyi jellegű támadásait részben már a ké­szenléti állásokban szétvertük. Német vadászok december 30-án a ke­leti arcvonal északi szakaszán számbeli fölényben lévő ellenséggel vívott harcok­ban 45 szovjet repülőgépet lőttek­ le. A december 29-én és 30-án lezajlott heves légiharcokban az ellenség összesen 117­ repülőgépet vesztett. A jeges-tengeri arcvonalon folytattuk a Kandalakia elleni légitámadásokat és a pályaudvari berendezésekben további rombolásokat okoztunk. Zuhanó harci­repülőgépek a Kola-öböltől nyugatra szovjet csapatgyülekezéseket ugrasztot­tak szét. A murmanszki kikötő területét is éjjel-nappal támadások érték. Német lap a magyar katona hősi harcairól Berlin, dec. 31. (MTI.) A „Berliner Lo­kalanzeiger“ „Magyar páncélos győzelem a Donnál“ címmel harctéri jelentést kö­zöl a magyar csapatok heves elhárító­­harcairól. A jelentés ismerteti a magyar gyalogsági csapatok, vadászrepülők és páncélosok eredményes küzdelmét és megállapítja, hogy a Don nyugati part­ján nincs ellenség, mert a magyar kato­nák vitézül állják ott az őrséget. Egy német tengeralattjáró hat fiatót süllyesztett el a Föld a­örg-tengeren A német véderő főparancsnoksága jelenti: Líbiában kölcsönös rohamosztag vállal­kozások folynak. Tuniszban m­egélénkült a tüzérségi harc. Az ellenséget kifüstöltük né­hány állásából. Gyors német harci repülők egy ellenséges légi támaszponton hat több­motoros bombázót pusztítottak el a földön. Az ellenség utánpótlási vonalait is súlyos csapások érték. Egy német távolsági harci kötelék csütörtökre virradókig rajtaütött a Casablanca­ kikötő Nyugatafrika tengerpart­ján. Több ledobott repesz- és gyújtóbomba nagy tüzeket okozott, amelyek messzire el­látszottak. Egy német tengeralattjáró a Földközi-tenger keleti részén elsülyesztett egy angol rombolót, egy tengeri vontatóha­jót és egy átrakódóha­jót. Ugyanaz a tenger­alattjáró Benghasl kikötője előtt négy nagy hajóból álló angol karavánt támadott meg, amelyet hat romboló biztosított és elsülyesz­­tett három szállítóhajót összesen 22.000 ton­na tartalommal. Ellenséges repülőknek a francia nyugati partok ellen intézett nappali támadásai során nyolc ellenséges repülőgé­pet lőttünk le. Gyors német harci repülők nappal bombázták Anglia déli partjainak be­rendezéseit. Róma, dec. 31. (MTI) A Stefani Iroda közli az olasz fegyveres erők főhadiszállásá­nak 930. számú közleményét: A Syrte vidéken előretolt osztagok tevé­kenysége folyt. Egy magas rangú tiszt veze­tése alatt álló angol ejtőernyős csoportot foglyuejtettünk. A tengely légi ereje sikere­sen vett részt a hadműveletekben. A líbiai sivatagban jelentékeny számú gépkocsit, köztük több páncélgépkocsit pusztítottunk el, míg a tuniszi szakaszon alacsony repü­léssel felgyújtott hat földön veszteglő k­ét­­motoros repülőgépet. Egy ellenséges repülő­gép a légvédelmi ütegek találata következ­tében zuhant le.

Next