Képes Európa, 1997. április-június (6. évfolyam, 12-24. szám)
1997-04-02 / 12. szám
MINDENRE KÉPES EURÓPA RÓZSA PÉTER A szt&pto Kezdjél új életet! Miért a felszólító mód? Itt a romokon, hogy éppen ezen az üszkös terepen? Romok hátán építeni megint? Nem unalmas ez? Ismételni, ami a történelemben annyiszor... Nézz rá kívülről, fentről, innen az Árpád hídról! Mit látsz? Romcsarnok, romtemplom. Itt már nem lakik az Isten. Elköltözött, rendszert váltott, káoszt hagyott maga mögött. Káoszt és koszt. Törmeléket. Törmelék időt. Hajnalban a hajógyár sziluettje még ugyanolyan, mint amikor még működött. Korabeli híradó - csak a film néma. Felirat, cím, új fejezet címe sincs a képek között: Reggel hat óra. Megszólal a kürt. Nem szólal meg, csak némán felkel a Nap. A romok ugyan beszélnek magukban. Még csak nem is mormolnak semmit. Te beszélsz a sziget helyett. A folyamatos pusztulás kimerevített pillanatai a reggeli séta közben. Csőkígyók helyett csonkok. Nem visznek semmit, csak a semmibe vesznek. Gőzvezetékek csonkokban végződnek, egy nyitott világra néznek üresen. A víz felé, az öbölre. Hajózható. A hajó pedig áll. Zavartalanul vesztegel a parthoz kötve. Lassan, láthatatlan nyolcasokat leírva ringat az állóvíz egy autóroncsot a hajótest felé. Közelítenek egymáshoz, a század eleji báli hajó és a század végi autókarosszéria hamarosan megtalálják egymást a pusztulásban. Nem rendszerspecifikusak - mondaná a politológus, ha erre sétálna egyik reggel. Bármely kor magára hagyott manifesztumai lehetnének. Konflis és tricikli, báli kalap és napernyő, zsabó és kendő — amíg el nem merülnek a vízben a szerelemidéző összekoccanás előtt. Sodródnak mind, elázott, töredékes leletek, néma tárgyak, maradványok. Nem kellenek ide buldózerek, tarol maga az idő, a felpörgetett idő, a múlás egyengeti a tájat. Csorba lépcsőfokok vezetnek a vízhez, ahol panelváros négyszögei tükröződnek. A város, ahonnan kivonultak a szentek, és visszaszálltak az égbe a bukott angyalok. Utánuk romtalanításra vár a táj. Az Óbudai Hajógyári sziget. MOTTÓ: „Tetteink a múltból mindig követnek bennünket, és amik voltunk, az tesz azzá bennünket, amik vagyunk. ” (George Eliot) EUROPA I 3 I