Képes Ifjúság, 2000. (55. évfolyam, 2185-2201. szám)

2000-02-02 / 2185. szám

„Valahol a Fekete Hegyekben, a Tüskék Sziklájától nyugatra a Pulykaláb Szoros,­­ északon a Fekete Kutya Szakadék és a Nagy Ünnep Rét, amerre a Nevető Víz kanyarog , a Szarvhalál Völgyön át... ’(Cseh Tamás) ...megkezdődtek a 2000-es évek. Na és? Elvégre: CSODÁNAK EZ NEM IS OLYAN KICSI. Legfeljebb múlt századiak lettünk. Legfeljebb alaposan felpaprikázzuk Nostradamust a sírjában. Legfeljebb önként vállaljuk ezt a Péntek nélkü­li robinson(os)kodást. Legfeljebb a vipera belehal a saját mérgébe. Legfeljebb ki kell javítanunk a síremléken a ti­­zenkilencest.­­ Miből lesz a millenniumi cserebogár? Lehetséges, hogy az ezredforduló valósá­gos, de a köréje penderített látvány, amivel ezt a „profán" dátumváltást pofán öntötték, nem­igen lehet több ügyes szemfényvesztésnél, si­ma optikai csal(ód)ásnál. Annyira mesterkélt. Félig nomád módon élünk, körülöttünk meg veszettül millenniumoznak. Ekkora felhajtást! Pro nihilo. Mert ugyan mitől lesz valami millenniu­mi? Mert annak hívjuk, annak kiáltjuk ki, azzá léptetjük elő? Mindenesetre az én nyárspolgári agyam irtózik ettől a műragyogástól. „Ki itt belépsz, készülj fel ■SS mindenre! Anyaországunkon például tornádóként­­ söpört végig az ünnepi millenniumi hullám. A nagyobb áruházakban és a bevásárlóköz­pontokban - alkalomhoz illően - apait-anya­­it beleadva meglódult a millenniumi árzuha­nás. Egyes helyeken, Isten tudja, miért, de ke­reken kétezer termék árát csökkentették egyetlen tollvonással. Az árcédulák mellé a két M is felkerült, legfőképpen a „kimondot­tan szilveszteri” portékára, így aztán, ha ez­redfordulós bugyi meg gatya nem is illegette magát a kirakatokban, de millenniumi öl­töny és kisestélyi annál több. Aztán megszületett a millenniumi zászló, bé­lyeg és érme. Az arany és ezüst érméket az 1000 éves Magyarország emlékére bocsátották ki. TP Volt millenniumi tevegetés. Volt millenni­umi nyitóünnepség az Operaházban... Sz „Legyen csillagporos ez az éjszaka!” - szólt a reklám, amely a Duna-parti millenniu­­ ­­ mi tűzijátéknak csinált hírverést. Rögtön tud­tam, hogy ez csakis az Önök Kérték különki­adása lehet, és a (bel)vízkárosultak, a hajlék­talanok és a vajdasági magyar menekültek ke­ze van a dologban. Ők azok, aki beérik a po­tom 40 millió forintos, kézi vezérlésű, földi ve­­zénylésű égi tüneménnyel. (Mellesleg: az augusztus 20-i 78 milcsit emelt ki az állami kincstárból.) Sok hűhó mindenért! Bepörgött a nagyvilág is. Mindent a mil­lenniumért! Most az egyszer senki sem szerette volna a homokórát megállítani. Volt például esztelen sivatagi száguldás és intenzív homoknyelés 10 ezer kilométeren, a Dakar-Kairó autósmaratonon. A keréknyomokat már 22 éve mintázzák a „csodagépek” a homokban, de még soha sem volt ekkora cécó a sivatagi mélyszántás körül. Ez az út nem akácos. Homokos és tövi­ses. Nem olcsó, de azért ráz. És nem a pokolba vezet. Nem aludta át a famázus éjszaka rettegett dátumváltását Jean Michell Jarre, a szintetizá­torok guruja sem, aki a két évezred között tör­ténetesen az egyiptomi piramisok tövében ka­limpálva múlatta az időt. lelki malaszt­ ­ Louise L. Hay és barátai: 2000 1 Olvasom, hogy kimondottan Neked szán­ták ezt a könyvet, ha méltóságod egyáltalán mél­­tóztat, még olvasni, ha úgy gondolod, hogy a 2000. év beköszöntével katasztrófahullám veszi kezdetét. Hidniillik a baráti társaság épp arról szeretne meggyőzni, hogy nem így van. Hanem hogy? Homlokegyenest ellenkezőleg. Vakvágányon vesztegelsz, balfácán. És mindhiába ráncigálod az ezoterikus vészféket. "Ipai nem nagy öröm rendet rakni az örömtanyán, de azért csak mássz elő a libidó­kuckóból, tántorogj ki a cybertérből, és bukdá­csoló emberhez illően, hajtsd meg azt a kétel­kedő tök fejedet, mert a vég nélküli szeretet és a határtalan béke lódult meg irányodba, teljes gőzzel. És ezt még lehet fokozni: a lehetőségek meg az újrakezdés évezrede. Már, ha egyáltalán elhiszed. Igaz, bukott már jól bele abba, hogy (hagymázas) víziói nem igazolódtak be szóról szóra. De mi lenne, ha nem lenne millennium? Szabó Angéla Ili SZOMBAT ESTI IWCIÚ Szombat este volt, valami pocsék film ment a tévében, jobb dolgunk nem lévén, az ekránt bá­multuk, amikor megcsörrent a telefon. - Szevasz, én vagyok. Ugye, fogjátok a Sza­bad Európát? Igen, persze, de hogy jön ez most ide? Aha, szóval rálőttek! És meghalt? A Szabad Európán akkor már a Kelet- Timorról szóló infók mentek, egy teljes órát kellett várni a bizonyosságig. Hiába, nem mindennapi a hír, nem is igazán hiszi el az ember, hogy az or­szág egyik legjobban őrzött-védett emberével is megtörténhetett. Illetve dehogynem. Hiszen öltek már meg itt belügyminisztert is úgy, hogy gyilkosait máig nem találták meg. Hogy akkor a különféle gárdapa­rancsnokokról, ilyen-olyan „üzletemberekről” ne is beszéljünk. Vidimo se u čitulji - hangzott a kilencvenes évek közepén kiadott könyv és film címe, mely a belgrádi maffiózók életét dolgozta fel. Az ott be­mutatott társaság szépen, lassan valóban átköltö­zött a gyászjelentésekben megjelölt végső nyug­helyekre. Az utolsó úton általában hatalmas pom­pával, díszsortüzekkel és illusztris vendégekkel kísért földi halandó pillantását rendszerint egy­­egy nagyobb kaliberű fegyver csöve szegezte az égre. Ilyen alkalmakkor a legnagyobb példányszá­mú napilapok folyóméterekben közölték a gyász­­­­jelentéseket, mindenki mély megdöbbenését fe­jezte ki és esküdözött égre-földre, hogy a tettest hamarosan utoléri az igazságszolgáltatás keze.. A gyászjelentések, végső búcsúk ezúttal sem maradtak el (az egyik napilapban kereken 18 ol­dalnyi volt belőlük!), de valahogy hiányoztak az ilyenkor már megszokott fogadkozások. A tévé­­csatornák, melyek életében annyira sztároltak, hirtelen elhallgattak, a hatalmi struktúrák, melyek utasítására tevékenykedett, egyszerre szó nélkül maradtak. Vagy - ami még furcsább - kinyilatkoz­­ták, hogy azt kapta, amit megérdemelt. S ez valahol igaz is. Mondjuk, abban az or­szágban, ahol büntetlenül lehet egész városokat kirabolni, ahol a takarításnak egy meglehetősen sajátos, etnikai alapja van (és tisztogatásnak ne­vezik), ahol nemzeti hős a nemzetközileg körözött bűnöző, ahol tigrisekkel tartják sakkban az ősho­nos „idegeneket”, ahol egy énekesnő és egy cuk­rász házasságkötését élő egyenesben közvetíti a televízió, ahol a focicsapat tulajdonosának a meccsen való puszta megjelenése annyira megri­asztja az ellenfelet, hogy labdába sem tud rúgni (ha mégis, akkor a második félidőben már módjá­ban sem áll a pályára lépni...), ahol ötezer ember jelenik meg egy temetésen... Sok volt az ellenség, sokaknak lépett a tyúk­szemére, s az álmoskönyv szerint ez nem egy életbiztosítás. És mégis, vannak, akik azt mondják, nem így kellett volna. Leginkább azok vélekednek így.

Next