Képes Ifjúság, 2009 (64. évfolyam, 2541-2553. szám)

2009-05-06 / 2541. szám

a spo­r *­­ P . motorosok jó emb Martonoson ismét feldübörögtek a csodásabbnál csodásabb motorok hangjai. Voltak, akik két keréken, de akadtak olyanok is, akik több keréken érkeztek meg a mar­­tonosi focipályára, ahol a Helldorado MC szervezésében megrendezték a II. Baráti Motoros Találkozót. A résztvevők már a reggeli óráktól kezdve regisztrálhatták magukat, később persze azok, akik motoron érkeztek, finom babgu­lyást is kaptak, ezzel is buzdítva az embereket, hogy minél többen menjenek el a futballpályára. De a babgulyáson kívül sok érdekes program is várta az odalátogatókat. Volt kötélhúzó, sörivó- és szkanderverseny, sőt, traktor­­gumi-gurításban is megmérkőzhettek. A zenei „ZAJ-ról" négy együttes gondoskodott: a szabadkai What's Up, a törökkanizsai Good Old Times, a magyarkanizsai Head­less és a helyi „zúzógépek", a Fireball zenekar. A csapatok nagyszerű hangulatot teremtettek, még inkább fokozva az élvezeteket. Mint tudjuk, a motoros találkozók sajnos a legtöbb esetben nem múlhatnak el úgy, hogy ne történne valamilyen baleset. Éppen ezért a helybeli Vöröskereszt elsősegélynyújtó előadást tartott, hogy bemutassák az érdeklődőknek, milyen esetben mi a teendő. Az est csúcs­pontja a tombolahúzás volt, amelynek keretében sok értékes nyereményt sorsoltak ki. A fődíj egy kismotor volt, amit idén is a szebbik nem képviselője vihetett haza. Remélhetőleg jövőre is legalább ekkora sikert arat majd a Baráti Motoros Találkozó! '

Next