Képes Kiállítási Lapok, 1873 (1-25. szám, Új Folyam 1-17. szám)
1873-06-30 / 18. szám
206 A magyar bortermelésről. A kiállításra érkezett magyar vendégeinktől gyakorta hallottunk már az iparpalotában elégületlen nyilatkozatokat. Látogatóink közül nem egy Anglia, Francziaország, Németország s a szomszédos Ausztria virágzó iparával hasonlította össze csecsemőkorban levő iparunk kiállítását s elkomorultan azon leverő gondolattal végző szemléjét, hogy még nagyon szegény ország vagyunk. Igaz, hogy a műipar terén még számtalan a tenni s tanulni való és a már meglevőből is mást mutathattunkvolna fel a világnak, ha kissé felrázzuk magunkat abból az ázsiai lassúságból, mi bevándorolt iparosainknak is csak úgy verőkké vált, mint a magyar kenyér. Azért mégsem vagyunk olyan nagyon szegény nemzet. Van erezünk, szenünk, van talajunk és munkaerőnk, ezekhez még csak törekvés és kitartás kell s akkor lesz mindenünk. Ki Magyarország gazdagságát látni akarja, az ne az iparpalotában keresse azt, hanem vándoroljon el a keleti mezőgazdasági csarnok legkeletibb részébe, hol a magyar agrikultúra kincseinek kiállítása van felhalmozva. Találunk ott a borkiállításban mindjárt olyan kincset, minőhöz hasonlót a nemes és csinált borok hazáját, Francziaországot kivéve, Európa, sőt a világ egyetlen állama sem képes felmutatni. Való ugyan, hogy ez a kincs is köszörülésre vár, mert bortermelésünk is nagy részben csak nyerstermelés, habár az újabb időben az észszerű borgazdálkodás terén is nagy lendületet tapasztalhatunk. Különösen serkentő erővel hatott a magyar borgazdákra azon esemény, hogy a magyar borok már a londoni és párisi világkiállításokon s a hamburgi, boroszlói és lyoni nemzetközi kiállításon is mindig a legnagyobb kitüntetésben részesültek. Ezen kiállítások üdvös eredménye gyanánt tekinthető, hogy a nyugat, sőt még az Európán túl eső távol tartományok is kezdenek kitűnő magyar borainkkal megismerkedni. A magyar borok első kóstolásra nagy erejöknél fogva nem igen izlenek az integennek, de ha egyszer ízlése hozzá szokott, el nem cseréli a világ semmiféle boráért sem. Csakis a magyar bor kitűnőségéről tesz tanúságot a magyar borok kivitelénél tapasztalható lendület, melynek következménye, hogy a magyar borok Németországban, Angliában, Amerikában, sőt még Kelet Indiákon is nemcsak hogy ismertek, hanem még kedveltek is. Azonban, épen mivel a borkivitel ily üdvös lendületnek indult, a bortermelő gazdák első kötelessége, hogy a bortermelés, kezelés és finomítás terén semmiféle áldozattól se riadjanak vissza, mert hogy borkivitelünk, kitűnő boraink daczára sem érte el azt a magas fokot, mit rendes körülmények között okvetetlenül el kellett volna érnie, annak fő-fő oka, a fölcsigázott vitelboren és a magyar bornak a külföldi boroktól egészen eltérő ízén, illatán és erején kívül, különösen a helytelen borgazdálkodásban keresendő. Pedig e téren az okszerű és helyes gazdálkodás annyival kívánatosabb, mert már a bortermelésre alkalmas tér is oly nagy, hogy ha azt helyesen fel tudjuk használni, nemzeti gazdagságunk egyik alapját vetettük meg. Birodalmunk szőllőtermesztésre alkalmas tér tekintetében jóval túlszárnyaljaaz osztrák társbirodalmat, mert míg a lajtántúli tartományokban összesen 385,314 kát. hold szőllőföld található, addig a magyar korona országaiban, Dalmácziát ide nem számítva, 658,800 kát. hold van szőllővesszőkkel beültetve. Érdekes tudni, hogy a bortermelés hogyan oszlik meg a birodalom különféle tartományaiban. A legutolsó katastrális felmérések szerint, Dalmácziát is beszámítva külön szőllőföld van: Magyarországban . . . 505,800 hold Erdélyben.......................... 47,000 „ Horvátországban . . . 56,000 „ az előbbi Határőrvidéken 50,000 „ Dalmácziában .... 120,000 „ Összesen : 778,800 hold Kivéve Árva-, Turócz-, Liptó-, Szepes-, Sáros- és Mármarosmegyéket, Csik- és Háromszéket, Naszód és Fogars vidékét s végül a károlyvárosi határőrvidéket, Magyarország minden részében foglalkoznak bortermeléssel. A bortermelés mégis némi határok közé van szorítva, ezek: északon Vinna Ungban, Kassa Abaújban, Csetnek és Jolsva Göndörben, Beczkó és Svábra Trencsénben. Ezeken kívül Szabolcs, Jászkunság-, Békés-, Csanád-, Csongrádmegyében, Pest- és Fehérmegye homokos talaján, továbbá az egész Heves megye tiszai járásában, egész Szolnokmegyében, Biharban Debreczen környékén, Derecske és Szalonta vidékén s végül Torontál- és Pozsonmegye némely részein csupán kerti borok teremnek, melyek pedig korántsem versenyezhetnek nemes hegyi borainkkal. A magyar korona országaiban az átlagos évi bortermelés 22.237,200 adóra tehető, mi a mai kezdetleges viszonyok között körülbelül 17.000,000 frt értéket képvisel. Ezen átlagos évi termés a magyar korona tartományaiban következőképen oszlik meg: Magyarországon terem 17.667,160 akó Horvátországban. . . 1.999,340 ,, Erdélyben .... 1.174,700 „ volt katonai őrvidéken 1.396,000 „ összesen: 22.238,200 akó A magyar borok közt mindenekelőtt említendő a világhírű tokaji, mely a Szántó és Kis-Toronya közt elterülő Hegyalján terem. A Hegyalja háromszöget képez, végpontjai a tokaji, sátorhegyi és újhelyi hegyek. Legjobb bor terem a nyugati és délnyugati szelektől óvott déli tehenekben, minek „Nagyszőllős“, „Disznókő“, „Zsákos“, „Meszes“ és még több más. Hegyalján legkedveltebb szőlőfajok a „rózsahárs - levelű“, „leány- és muskotály-szőllő“, meg a „bala- i lant“ venyigéi. A tokaji után rögtön említendő a sötét- vörös ménesi ássza, mely Ménes, Gyorok, Kovasincz, Világos és Kladova vidékén terem. Itt legelterjedtebb szőllőfajok a „fekete kadarka“, „fekete bajor“, „porcsin“, „fekete kincsoma“, „lompó“, „mézes“ és „fehér bodor“. Magyarország legnemesebb borai közé számíthatók a balatonmelléki borok, melyek közül a kiállításon különösen a Botka-féle , somlai és badacsonyi borok tűnnek ki rendkívüli finomságuk által. A balatonvidéki borok közt kiemelendő még a fölséges neszmélyi, villányi, érmelléki és magyarádi és végre a ruszti fehér borok. Vörös boraink közt első helyen említendő a kitűnő egri bor, mely kiállításunkon elég mostohán van képviselve. Tudtunkra egyetlen egy egri bortermelő küldött bort a kiállításra, holott a Likhegy, Eged, Rózsás és a Maklány, hol az egész országban híres lánybor terem, szőllőiből számos jó nevű egri bortermelő küldhetett volna felülmúlhatatlan borfajokat. A Tóbnának Domoszló vidéki visontai, továbbá a villányi bor, melyek mind a „fekete kadarka“, „ráczfekete“, „kéknyelű“ és „balafánt“ szőllőfajokból termeltetnek, jóságban nem sokkal állnak az egri mögött. A magyarországi számtalan jó bor közt lehetetlen, hogy említés nélkül hagyjuk még a budai sashegyi s a pozsonymegyei borokat. Erdélyország az utolsó években példás haladást tanúsít a bortermelés terén, olanynyira, hogy kiállításra küldött borai a magyarországi borokkal egy rangra helyezhetők, sőt le is győzik egy némelyiket. A Maros mentén, Csombord, Vesszős környékén és a Rózsamálon a legjobb borok teremnek. Horvátországban a legkeresettebb s legjelesebb borok közé tartoznak a gusezorováczi, moslavini, goljáki és bukováczi borok. A szőllő legdíszesebben tenyészik ezer lábnyi magasban, habár a dunavölgyi trachyt-hegyek déli oldalain még 1450 láb magasban is szépen tenyésző szőllős-kertek találhatók. A szőllő legszebben tenyészik trachyt- és dolomit-talajon. Daczára, hogy a magyar birodalom ily számos bortermő vidékben bővelkedik s oly fölséges borokat képes felmutatni, boraink * KÉPES KIÁLLÍTÁSI LAPOK.