Képes Kiállítási Lapok, 1873 (1-25. szám, Új Folyam 1-17. szám)

1873-06-30 / 18. szám

206 A magyar bortermelésről. A kiállításra érkezett magyar vendége­inktől gyakorta hallottunk már az iparpalo­tában elégületlen nyilatkozatokat. Látoga­tóink közül nem egy Anglia, Francziaország, Németország s a szomszédos Ausztria virágzó iparával hasonlította össze csecsemő­korban levő iparunk kiállítását s elkomorultan azon leverő gondolattal végző szemléjét, hogy még nagyon szegény ország vagyunk. Igaz, hogy a műipar terén még számta­lan a tenni s tanulni való és a már meglevő­ből is mást mutathattunk­­volna fel a világ­nak, ha kissé felrázzuk magunkat abból az ázsiai lassúságból, mi bevándorolt iparosa­inknak is csak úgy verőkké vált, mint a magyar kenyér. Azért még­sem vagyunk olyan nagyon szegény nemzet. Van erezünk, szenünk, van talajunk és munkaerőnk, ezekhez­ még csak törekvés és kitartás kell s akkor lesz min­denünk. Ki Magyarország gazdagságát látni akarja, az ne az iparpalotában keresse azt, hanem vándoroljon el a keleti mezőgazdasági csarnok legkeletibb részébe, hol a magyar agrikultúra kincseinek kiállítása van fel­­halmozva. Találunk ott a borkiállításban mindjárt olyan kincset, minőhöz hasonlót a nemes és csinált borok hazáját, Francziaországot ki­véve, Európa, sőt a világ egyetlen állama sem képes felmutatni. Való ugyan, hogy ez a kincs is köszörü­lésre vár, mert bortermelésünk is nagy rész­ben csak nyerstermelés, habár az újabb idő­ben az észszerű borgazdálkodás terén is nagy lendületet tapasztalhatunk. Különösen serkentő erővel hatott a magyar borgazdákra azon esemény, hogy a magyar borok már a londoni és párisi világkiállításokon s a ham­burgi, boroszlói és lyoni nemzetközi kiállí­táson is mindig a legnagyobb kitüntetésben részesültek. Ezen kiállítások üdvös eredménye gya­nánt tekinthető, hogy a nyugat, sőt még az Európán túl eső távol tartományok is kez­denek kitűnő magyar borainkkal megismer­kedni. A magyar borok első kóstolásra nagy erejöknél fogva nem igen izlenek az integen­­nek, de ha egyszer ízlése hozzá szokott, el nem cseréli a világ semmiféle boráért sem. Csakis a magyar bor kitűnőségéről tesz tanúságot a magyar borok kivitelénél ta­pasztalható lendület, melynek következmé­nye, hogy a magyar borok Németországban, Angliában, Amerikában, sőt még Kelet­ Indiákon is nemcsak hogy ismertek, hanem még kedveltek is. Azonban, épen mivel a borkivitel ily üdvös lendületnek indult, a bortermelő gaz­dák első kötelessége, hogy a bortermelés, kezelés és finomítás terén semmiféle áldozat­tól s­e riadjanak vissza, mert hogy borkivite­lünk, kitűnő boraink daczára sem érte el azt a magas fokot, mit rendes körülmények kö­zött okvetetlenül el kellett volna érnie, annak fő-fő oka, a fölcsigázott vitelboren és a magyar bornak a külföldi boroktól egé­szen eltérő ízén, illatán és erején kívül, kü­lönösen a helytelen borgazdálkodásban ke­resendő. Pedig e téren az okszerű és helyes gazdálkodás annyival kívánatosabb, mert­­ már a bortermelésre alkalmas tér is oly nagy, hogy ha azt helyesen fel tudjuk hasz­nálni, nemzeti gazdagságunk egyik alapját vetettük meg. Birodalmunk szőllőtermesztésre alkalmas tér tekintetében jóval túlszárnyalja­­az osz­trák társbirodalmat, mert míg a lajtántúli tartományokban összesen 385,314 kát. hold szőllőföld található, addig a magyar korona országaiban, Dalmácziát ide nem számítva, 658,800 kát. hold van szőllővesszőkkel beültetve. Érdekes tudni, hogy a bortermelés ho­gyan oszlik meg a birodalom különféle tar­tományaiban. A legutolsó katastrális felmé­rések szerint, Dalmácziát is beszámítva külön szőllőföld van: Magyarországban . . . 505,800 hold Erdélyben.......................... 47,000 „ Horvátországban . . . 56,000 „ az előbbi Határőrvidéken 50,000 „ Dalmácziában .... 120,000 „ Összesen : 778,800 hold Kivéve Árva-, Turócz-, Liptó-, Szepes-, Sáros- és Mármarosmegyéket, Csik- és Há­romszéket, Naszód és Fogars vidékét s végül a károlyvárosi határőrvidéket, Ma­gyarország minden részében foglalkoznak bortermeléssel. A bortermelés mégis némi határok közé van szorítva, ezek: északon Vinna Ungban, Kassa Abaújban, Csetnek és Jolsva Göndörben, Beczkó és Svábra Tren­­csénben. Ezeken k­ívül Szabolcs, Jászkun­ság-, Békés-, Csanád-, Csongrádmegyében, Pest- és Fehérmegye homokos talaján, to­vábbá az egész Heves megye tiszai járásában, egész Szolnokmegyében, Biharban Debre­­czen környékén, Derecske és Szalonta vidé­kén s végül Torontál- és Pozsonmegye né­mely részein csupán kerti borok teremnek, melyek pedig korántsem versenyezhetnek nemes hegyi borainkkal. A magyar korona országaiban az átlagos évi bortermelés 22.237,200 adóra tehető, mi a mai kezdetleges viszonyok között körül­belül 17.000,000 frt értéket képvisel. Ezen átlagos évi termés a magyar korona tartományaiban következőképen oszlik meg: Magyarországon terem 17.667,160 akó Horvátországban. . . 1.999,340 ,, Erdélyben .... 1.174,700 „ volt katonai őrvidéken 1.396,000 „ összesen: 22.238,200 akó A magyar borok közt mindenekelőtt említendő a világhírű tokaji, mely a Szántó és Kis-Toronya közt elterülő Hegyalján terem­. A Hegyalja háromszöget képez, vég­pontjai a tokaji, sátorhegyi és újhelyi hegyek. Legjobb bor terem a nyugati és délnyugati szelektől óvott déli tehenekben, minek „Nagyszőllős“, „Disznókő“, „Zsákos“, „Me­szes“ és még több más. Hegyalján legked­veltebb szőlőfajok a „rózsahárs - levelű“, „leány- és muskotály-szőllő“, meg a „bala- i lant“ venyigéi. A tokaji után rögtön említendő a sötét­­- vörös ménesi ássza, mely Ménes, Gyorok, Kovasincz, Világos és Kladova vidékén te­rem. Itt legelterjedtebb szőllőfajok a „fekete kadarka“, „fekete bajor“, „porcsin“, „fekete kincsoma“, „lom­pó“, „mézes“ és „fehér bodor“. Magyarország legnemesebb borai közé számíthatók a balaton­melléki borok, melyek­­ közül a kiállításon különösen a Botka-féle , somlai és badacsonyi borok tűnnek ki rend­kívüli finomságuk által.­­ A balatonvidéki borok közt kiemelendő még a fölséges neszmélyi, villányi, érmelléki és magyarádi és végre a ruszti fehér borok. Vörös boraink közt első helyen említendő a kitűnő egri bor, mely kiállításunkon elég mostohán van képviselve. Tudtunkra egyet­len egy egri bortermelő küldött bort a kiál­lításra, holott a Likhegy, Eged, Rózsás és a Maklány, hol az egész országban híres lány­bor terem, szőllőiből számos jó nevű egri bortermelő küldhetett volna felülmúlhatat­lan borfajokat. A Tóbnána­k Domoszló vidéki visontai, továbbá a villányi bor, melyek mind a „fe­kete kadarka“, „ráczfek­ete“, „kéknyelű“ és „balafánt“ szőllőfajokból termeltetnek, jó­ságban nem sokkal állnak az egri mögött. A magyarországi számtalan jó bor közt lehetetlen, hogy említés nélkül hagyjuk még a budai sashegyi s a pozsonymegyei borokat. Erdélyország az utolsó években példás haladást tanúsít a bortermelés terén, olany­­nyira, hogy kiállításra küldött borai a ma­gyarországi borokkal egy rangra helyezhe­tők, sőt le is győzik egy némelyiket. A Maros mentén, Csombord, Vesszős környékén és a Rózsamálon a legjobb borok teremnek. Horvátországban a legkeresettebb s leg­jelesebb borok közé tartoznak a gusezoro­­váczi, moslavini, goljáki és bukováczi borok. A szőllő legdíszesebben tenyészik ezer lábnyi magasban, habár a dunavölgyi tra­­chyt-hegyek déli oldalain még 1450 láb ma­gasban is szépen tenyésző szőllős-kertek ta­lálhatók. A szőllő legszebben tenyészik trachyt- és dolomit-talajon. Daczára, hogy a magyar birodalom ily számos bortermő vidékben bővelkedik s oly fölséges borokat képes felmutatni, boraink * KÉPES KIÁLLÍTÁSI LAPOK.

Next