Képes Magyarország, 1957 (3. évfolyam, 1-9. szám)
1957-04-01 / 1. szám
Kibomlott a tavasz, itt a húsvét, s az ország különböző vidékein néhány napra felelevenednek a már-már feledésbe menő húsvéti népszokások. Húsvét időszaka összetalálkozik azokkal a messzi régi, a pogánykort is megelőző jeles napokkal, amelyek a tavasz jöttét köszöntötték s amelyeken a termésvarázslat különféle praktikáit kellett elvégezni a hajdani időkben. A mögöttünk maradt sokezer év megváltoztatta, átalakította ezeket a praktikákat, de népszokások és „babonák” formájában ma is élnek, a négy jelkép Húsvétot ünnepelvén, tegyünk rövid sétát az ünnepbe ágyazódó népszokások között. Itt van mindjárt a jószág első, nagypénteki legelőrehajtásának szokása. Sok helyen ma is komoly ünnepélyességgel, de már a rég elfelejtett varázslatok nélkül megy végbe a hajtás, amely feltétlenül frissen vágott mogyorófavesszővel történik. Mogyorófavesszőt hordtak a pásztorok, gulyások, kondások a nagyheti bérfizetés napján is, ezzel nógatták a jószágot, hogy „el ne kóborogjon, vad el ne pusztítja, tolvaj el ne lopja, betegség ne érje, bogarak ne bántsák, féreg el ne lopja, fényes szőre ne legyen, fel ne fúvódhassék ...” Hogy jól szaporodjék, ennek okából tojásokon léptették át az állatokat. Aztán megvédi a jószágot, a legelőt meg minden egyebet is a bajtól a nagyszombati parázsból élesztett tűz is, amelynek füstje „eloszlatja a ködöt, véd a jégesőtől s a benne pörkölt virágos bodzafa még a daganatot is elapasztja”. De biz’ nemcsak tejelő meg igavonó és zsírt adó jószág van a világon: a méhekre is, halakra is tekintettel kell lenni. Az öregebbje még jól emlékszik rá, hogy a méhet jó mézgyűjtővé akképpen lehetett tenni, hogy nagypéntek hajnalán merített vizet kellett önteni az itatóba. A kanizsai idős halásznemzedék pedig a „Tiszaverés”-t őrzi az emlékezetében; ugyancsak a mondott nap, nagypéntek hajnalán a folyó partjára hasaltak a halászok és szapollyal ütögették a vizet, hogy egész évben szerencsével halásszanak. És véget nem érne a felsorolás, ha itt most számbavennénk minden húsvéti népszokást. A java még hátra van, de az eddigiekből is kiviláglik, hogy fontos szerep jut a vesszőnek, a tojásnak, a tűznek és a víznek azokban az ősi „varázslat-emlékekben”, amelyek Húsvétkor a természet éledésének időszakát köszöntötték. Így tán közelebb jutunk a barkaszedés, a hímestojás, a tűzszentelés és a locsolkodás szerepének megértéséhez. A kizöldülő vesszőbe, a gallyba az ősi hit szerint a tavasz lelke költözött: az újjáéledés, a megújult erő, a termékenység szimbóluma. Innen erednek a vesszővel kapcsolatos húsvéti-tavaszi népszokások. A geszti legények húsvét keddjén nyolc fűzfavesszőből korbácsot fonnak, s azzal verik meg a lányokat, ez a „suhadás”. Nógrádban dívik a „villőzés” szokása: virágvasárnap a lányok feldíszítenek egy fűzfaágat (mintegy virágot akasztanak rája) sorra járják vele a falu házait a következő dal kíséretében: „Virágvasárnap, — A kulcsokat kinek adtad? — Odaadtam Virágos Györgynek, — Virágos György kelj fel, — A földeket nyisd fel — Hogy fonjam be sárhajam — Hogy vegyem rám gyócsingem — Villő, Villő". Aztán az egyik lány letör egy gallyat a „villéről”, a feldíszített fűzfaágról és ezzel a gallyal végigsuhint a lányokon s ezt mondja: „Mind menjetök firhez!" Lehetetlen itt észre nem venni a szerelem, a termékenység, a férjhezmenési jóslás hátterét. Ez maradt meg a mai barkaszedésben, az állatok frissen vágott vesszővel történő hajtásában (itt a vessző a jó szaporodás szimbóluma), a májfa felállításában, amely valamikor határozott házassági ígéret volt olyannyira, hogy a bíróságok törvényes eljegyzésnek minősítették. Számtalan, máig megmaradt ének, tánc és játék utal erre az ősi eredetre: elég, ha ezek közül a „Bújj, bújj zöldág, zöld levelecske” kezdetű gyerekjáték ma már elfelejtett, kultikus hagyományőrző jellegét említjük meg. Cs piros tojás kultikus szerepe Az egyik legérdekesebb húsvéti szimbólum a tojás. Vissza kell térnünk a nógrádi „villőzésre”: a zsérei lányok hímestojást kötöznek a fűzfaágra. Ez úgy készül, hogy a hagymalében, börzsönylében pirosbarnára főzött tojáshéjra rákarcolják az ábrákat, vagy pedig előzőleg viasszal rajzolják fel a mintázatokat, ezeknek vonala azután főzés közben fehér marad. Dalolás köziben kijön a ház gazdasszonya a lányokhoz és tojást ad nekik. Tojást kapnak a locsolkodó legények is, tojással vendégelik meg a látogatókat Ennek a piros tojásnak ugyanolyan kultikus szerepe van, mint a piros almának: az egészség erotikus hátterű jelképe. Mint a termékenység szimbólumának, házasságjósló jelentése van. A jó szaporodás érdekében ezért léptetik át a nagypénteken először kihajtott jószágot tojásokon. Hajdani rítusos szerepe kitűnik abból, hogy régi palócföldi fiatalasszony sírokban a halott sarka alatt tojást találtak, a halál sem szakítja meg a termékenység folyamatát, az élők, ott fenn, viszik tovább az életet... Húsvét hétfőjén legények lopakodnak be a faluszéli kis házba ... Az udvaron elkapják a lányokat, menyecskéket... 4 ''mísikben