Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1878. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1878-01-06 / 1. szám

VI. évfolyara S1? 8. 1-SŐ SZálll. Budapest, járta az 6. Pi LITI KAI HIR A D Ó. MULATTATÓ !TANULSÁGOS ÚJSÁG A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA. ---------------------------- " A KÉPES NÉPLAP egy évre 2 frt, félévre 1 frt. Az előfizetések a képes néplap kostájéhoz Megjelelt minden héten vasárnap. A háború-krónikával » 4 » » 2 » (Budapest, IV., egyetem-utcza 4. sz.endő­k. OJ__________________________________________________________________________________— Visszapillantja lefolyt évre. Bizonya megpróbálták éve volt ez is. Adja a jó ég, hogy az uj év boldog­ legyen ! A legnagyobb két és bizonytalanság között köszöntött be a lefolyt éve­kfelől tornyosultak aggasztó fellegek hazánk egére sem tudhattuk, jótékony eső ér-e bennünket a felhőkb egy pusztító vihar ? Az 1867-iki évben, Jon Magyarország, az elnyo­matás hosszú évei után ve rendezni kezdhette az ural­kodóhoz és az uralkodó fél országaihoz való viszonyát: igen sok kérdés maradt goldatlanul s épen oly kér­dések, melyeknek helyes mgoldásától a nemzet és az egyesek anyagi jólléte, filágzása, jövendője függ: az összes közgazdasági, törgyi, kereskedelmi és ipar­ügyek. Ez évnek lett voln feladata, hogy azok hazánk és a másik szerződő fél java, az igazság és méltányos­ság alapján megoldassa. E nagy czél elérése végett egyesültek az ország leglalmasabb pártjai, az ország­­gyűlésen úgy, mint magán az országban. Nem lett belőle sem­. A múlt év nem igazolta azt a reményt, a­melyig elébe indultunk. Az alkudo­zások megfeneklettek s­­ egész éven át alig haladtak valamennyire. Egyik hónban már késznek látszott az alku, a másikban ismét magusult s újra kellett kezdeni az egészet, így folyt ez kész éven át: a­hány lépés előre, annyi hátra. S más ott vagyunk, a­hol — a közmondás szavával élve,— a mádi zsidó. Bankunk meg mai napig sincs, habá ez áll legközelebb a milyen­olyan megoldásához; a vnszerződésből alig is lesz valami s habár a kormány laondott arról, hogy Magyar­­ország tulajdon érdekei álta parancsolt módon rendezze iparviszonyait, s elment jó­l túl az engedékenységben a méltányosság ama határn, melyet tőle joggal köve­telni lehetett: az alkudozst hajótöréssel fenyegeti a vámturista, melyre nézve a magyar és az osztrák bizott­ságok megállapodásra jut, nem tudnak. Hasonlóan vagyunk az idegen államokal kötendő kereskedelmi szerződésekkel is, melyeket megkötni addig állandóan, hosszabb időre nem is lehet míg önmagunkkal tisztába nem jutottunk. Nem különbn áll a dolog a még szintén függőben levő államadósság kérdésekre nézve, melyek meg szintén távol állnak attl, hogy eldöntessenek. A­mi kézzel fogható eedményt az országgyűlés felmutathat, az egyedül a büntetőtörvény, mely már csak a főrendiház elfogadásáa s a király szentesítésére vár, hogy életbe léphessen. S míg idebenn még ezeken felül is csupa zavarral és bizonytalansággal küzdöttünk, az alatt a külföldön is, tőszomszédságunkban is oly fergeteg keletkezett, mely szinte elsodrással fenyegette házunk tájékát s fenyegeti ma is, sőt ma még jobban, mint ma egy éve. Tudhatják olvasóink, hogy a háborúra czélozunk, mely bennünket oly közelről érdekel. Ma egy éve végét járta Szerbia lázadó háborúja. A török leverte a fölkelő hadakat s bizonynyal elveszi kedvét hasonló merénylettől sok időre, ha Európa közbe nem vegyül, s európai dolgot nem csinál abból, a mi sajátkép csak a török belügye volt s a hatalmak kon­stantinápolyi konferencziája színre nem hozza az egész keleti kérdést, melynek fegyverrel megoldására Orosz­ország már évtizedek óta készült s most látta elérke­zettnek a kedvező pillanatot tervei megvalósítására. Szerbiát tehát megmentette Európa, s első­sorban az osztrák-magyar monarchia, s előkészíté az utat Oroszországnak, oly engedményeket követelvén a török portától szláv tartományai javára, a­melyeket még egy elveszett háború után is csak nagy meggondolással lehetett volna elfogadni. S Törökországot, Európa beleegyezésével, vagy legalább néma elnézésével, háborúra kényszerité Orosz­ország, a legvéresebb, legborzasztóbb háborúra, a mely e században vitatott, még a napóleoni hadjáratokat és a német-franczia háborút sem véve ki. S április utolsó napjaiban, épen Oroszország véd­­szentje Szent-György napján, az orosz hadak átlépték a Pruthot s bevonultak Romániába, mely ámbár török fennhatóság alatt álló állam, tárt karokkal fogadta az ellenséget s mellé csatlakozott törvényes ura ellen. Lejött az északi nagy hadsereg egész a Dunáig s junius végén a Dunán is átkelt két helyen. A készület­len, meglepett török csapatok jelentéktelen küzdelem után mindenütt elvonultak előle; az orosz elárasztó egész Bulgáriát, a fellázadt bolgárokból külön hadsere­get állított s keresztül lopódzott Törökország második védvonalán, a Balkánon is, — midőn Ozmán pasa Yiddin várából kitörve, kis seregével a nagy orosz hadat oldalba támadá s a Plevna körül földhányásokból emelt várával az egész orosz betörést föltartóztatá — öt hó­napon keresztül. Magyarország ezalatt a legnagyobb aggodalommal kisérte Törökország sorsát. A törökök iránti rokonszenv, mely azáltal kezdett tényleges alakot ölteni, hogy a magyar ifjak a török fővezérnek diszkardot vittek Konstantinápolyba, abban találta folytatását, hogy a törökök küldöttsége visszaadta a látogatást, továbbá abban, hogy országszerte adakozás gyüjtetett a szen­vedő törökök részére, hogy nőink lépést készítettek, a föld népe pénz híjában terményt ajándékozott s igen sokan kimentek részint a hadseregben, részint a kórhá­zakban vállalni török szolgálatot, hogy minden török

Next