Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1878. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1878-06-30 / 26. szám
m KÉPES NÉPLAP ÉS POLITIKAI HÍRADÓ. Ha valaha háborúba mégy és győztök, a legyőzött ellenség iránt nagylelkűséggel viseltessél, szüntelen lelked előtt lebegjen nemzeted és királyod becsülete ; durvaság, erőszakos prédálás csak vad és műveletlen nép fijához illő, és rablóvezér zsivány czimborájához, nem pedig lelkes nemzet fiaihoz. Röviden mondva: az élet minden pillanatában becsülj meg másokat, úgy becsülnek meg téged is. Amiket nem írtam, gondold utána, amiket írtam pontosan megtartsd. Levelem el ne hányd, ha valaha rész útra tántorodnál, vedd elő és olvasd el bátyád utasítását, s jusson eszedbe, hogy erre s ezeknek megtartására, téged szerető testvéred, elhalt anyánk szétporlott hamvára kér. Most bezárom levelemet, azon óhajtással, hogy bár soha a becsület útjáról le ne tévelyednél, bár soha önméltóságod érzete el ne hagyjon, bár soha annak meggondolása, hogy te polgár vagy, egyúttal hon- és trónvédő, tekinteted elől el ne sikamodjék, bár lennél mindig szerencsés ez életben. Még egyszer isten áldjon ! — bátyád László: Katona-élet. Nem rég tettünk említést a «Képes Néplap »-ban két könyvről, mely sok jóízű tréfás dolgot tartalmaz egyik a bakancsos, a másik a huszáréletből. * Épen a fajta háborúsdi világ lévén, ime kiválasztunk egy kis kedvderitőt a szemen szedett gyűjteményből. ♦ Ágyukat vittek keresztül a falun. Az ujoncz baka strázsára volt kirendelve éjjelre. (') azonban minden habozás nélkül odahagyta őrhelyét s bement a legközelebbi korcsmába s poharazni kezdett. — Lánczos lobogós! — kiáltá a káplár, midőn az őrhelyet vizsgálván, azt üresen, s az őrt a korcsmában iddogálva találta. — Rettenetes dolog ez. Ilyenért az embert könnyen főbe lőhetik, hogy merte kend állomását odahagyni ? — Sohase búsuljon káplár uram. Bolondság volt, amit reám bíztak. Egy pár ember úgy sem vihetné el innen az ágyukat, ha pedig sokan jönnének, mit tehetnék annyi erőnek ellenében ? * Eresztgették a mustra után a legényeket szabadságra. Szokás szerint azonban a tisztek csak azoknak adtak hazamenetelre engedélyt, kiknek volt hová menni, vagy legalább kimutatták, hogy otthon becsületes keresetre számíthatnak. Jött a kérelmezők közt egy hirtelen barna ficzkó, vagyis hogy el ne tagadjuk az igazat, a czigányból lett dobos. — Te is haza akarsz menni, — kérdé a százados, — miből fogsz otthon élni, hogy szégyenünkre ne válj ? — Elélek én százados uram a jég hátán is, mert én művész vagyok. — Művész ? Micsoda művész ? — Szép nótákat húzok én, hogy meghasad bele a szive az urfiaknak. — Eleresztelek, ha igazán megmondod, mennyit kereshetel a télen át a farsangon? — Sokat .... nagyon sokat .... akár ezer forintot is. — Hazudsz máré. — Megesküszöm a devlára. A százados nevetett, s a fiút hazaeresztő műutazásra. Midőn aztán készült a legény haza felé, jött hozzá egy falujabelije, ki szemére hányta hazugságát. — Marczi, hiszen ha hazudtál volna, isten neki, az még megjárja ; de te a mellé még meg is esküdtél! Nem szeretnék a bőrödbe lenni, mert e miatt lelked még a pokol fenekére kerülhet. — Bizd csak rám, — felelt mindenre készen a czigány dobos, — én csak arra esküdtem, hogy keresek, de azt egy szóval sem mondtam, hogy találok is. * Egy beszállásolt bala töltött káposztát kapott ebédre gazdaasszonyától és kibontogatván a káposzta leveleit, a tölteléket megette, a többit ott hagyta. Látva az ilyen szokatlan dolgot az asszony kérdi, miért cselekszi ezt ? —• Azért galambom — felelé a baka, — hogy megmaradjon a káposzta holnapra, ha megint meg akarná azokat számomra tölteni. * Tábori gyakorlat volt és mindennek azon renden kellett mennie, mintha valóságos háború lett volna. A baka ujonczát kitették sorposztra, s megmondták neki, akárki jön kiáltson rá: — Megállj! Ki vagy ? Azonban a szép hadilátvány kissé szórakozottá tette az ujonczot, és épen előtte haladván el a tábori körjárat, akkor vette észre a dolgot, midőn azok már vagy húsz lépésre tova mentek. A «megállj! ki vagy?» kiáltással már elkésvén, ezt kiáltá utánok: — Megállj ! Ki voltál ? » A vérmezőn. — Lábat emelni! vezényli a káplár a bakákat. Tévedésből egyik ujoncz a jobblábát emelte föl s az oldalt álló káplárnak feltűnvén, hogy két láb egészen egymás mellett nyúlik ki, dühösen förmed föl: — Ha pokolba emeli ott az az ember mind a két lábát a levegőbe ? * — Már meg mit tipeg-topog, mint a tojó galamb ? Ha én azt mondom: indulj ! ki kell lépni azzal a disznólábbal (ballábával egyet lépve), igy ni! * A katonákat az úszási tempókra, mielőtt vízbe vinnék, csakúgy szárazon tanítgatják, egy padra fektetve. Sehogy se tetszett ez a vén bakának, ki el nem tudta képzelni, hogy a pad másra is legyen használható, mint bakancspuczolásra, vagy emberen lévő nadrágot puczolni. Hogy elnyujtóztatták a padon és mutatták, hogy kezét-lábát hogy mozgassa, — igy fakadt ki: — Ugyan hadnagy uram, legyen istene, ne mókáztasson itt hijába, hanem ha már deresen kell feküdni, méressen rám egy huszonötös bakaporcziót. * — Mit fog kend csinálni, ha poszton van és feléje jön egy szabalis tiszt ? — Hát azt kiabálom, hogy kverausz ! — Jól szólott kend. De hátha éjjel egy csoport részeg ember jön kend felé a poszton, hát akkor mit fog csinálni ? — Akkor is azt kiáltom, hogy kverausz. * Babahumor. Huszárhumor. Két kötet, összegyűjté a Rokkant huszár. Megjelent Budapesten a Franklin-társaság kiadásában. Aza egyik-egyik kötetnek frt.