Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1880. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1880-01-11 / 2. szám
Vill. évfolyan, 1880. ____ 2. Szám. BucScapest, J onnan 11. ÉS I Megjelelt minden héten vasárnap. POLITIKAI HÍRADÓ. MULATTATÓ ÉS TANULSÁGOS ÚJSÁG A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA. Petőfi szülői. Épen újévnapkor múlt ötvenhét esztendeje, hogy Magyarország legnagyobb lantos költője, Petőfi Sándor, megszületett. Ennyi éves volna, ha életben tartja számunkra a gondviselés. S ez év január 6-án tarta ez évi közgyűlését a nevéről nevezett irodalmi társaság. Ez ülésen fölolvasták a költő egy barátjának, gróf Teleki Sándornak «Petőfi Koltón» czimü szép rajzát, melyet melléklapunkban a «Világkróniká»-ban mi is megismertetünk olvasóinkkal. Ebben írja Teleki: «Petőfinek huszonnyolcz költeménye alatt diszlik a Koltó név, valamenynyit itt irta, s mig magyar él, e kis falu mindig geográfiai nevezetesség lesz e hazában. Ez a lángész hatalma.» Valóban, mint a hogy a nap mindent megaranyoz, a mire sugarait veti, úgy a lángész is mindennek kiváló érdeket kölcsönöz a mivel érintkezésbe jött. Ha egy kis helység nevezetességgé válhatott az által, mert egy nagy költő nehány költeményének szülőhelye volt, hogy ne érdekelnék a nemzetet azok, akik őt egy oly halhatatlan költővel ajándékozták meg: a szülők. Többször volt már alkalmunk bemutatni a «Képes Néplap» olvasóinak a nagy költő arczképeit, s a «Világkrónika» egyes jeleneteket is közölt életéből. Ezúttal megragadjuk az alkalmat, hogy szóljunk néhány szót a jó öregekről, kiknek Petőfi Sándort köszönheti a magyar nemzet. Petőfi atyja Petrovics István, anyja Hrúz Mária volt, mindketten aszódi születésű evangélikusok. De Petrovics mint mészáros, illetőleg székárendás Szabadszálláson lakott, midőn nejét, kivel 1814. szept. 15-én Aszódon kelt egybe, hazavitte. Nehány évig nem volt gyermekök, de anyagilag elég jól állottak. 1821 végén a mészárszék haszonbéri ideje letelvén, Petrovics a kis-kőrösi mészárszéket és husvágási jogot vette ki árendába s tartotta egész 1824. végéig. Már ekkor Szabadszálláson csinos birtokot szereztek s a tehetősebb ifjú mesteremberek sorába tartoztak, házuk, szőlejük, földjük volt, a mit Kis-Kőrösre költöztükkor árendába adtak. Itt született fiuk Sándor 1823. jan. 1 én. Születését apja maga irta be a nagy bibliába. A gyermek már másfél éves volt, midőn szülei 1824 novemberében Félegyházára költöztek, s apja a félegyházival s mással társaságban a kecskeméti mészárszéket is haszonbérbe vette. Itt növekedett a kis Sándor hat éves koráig, kinek időközben egy fivére is született. Az árenda oly jól sikerült, hogy 1827-ben a félegyházi határon levő ferenczszállási fogadót is, a hozzá tartozó szántóföldekkel és kaszálókkal, kivette Petrovics 650 vertért, mig a mészárszékért 550 váltó forintot fizetett. Midőn a fiú hat éves korát elérte s a tanulás iránti hajlamának is némi jelét adta: szülei Kecskemétre adták, hol iskoláit kezdte, két évig járván az evangélikus altanodába. 1830 ban a szülők ismét visszakerültek Szabadszállásra, de Sándor nem itt járt iskolába, hanem Szent- Lőrinczen, aztán egy évig Gyönkön, majd háromig Pesten (1832—35) s ugyanannyi ideig Aszódon, honnan Selmeczre ment a rhetorikába. Csendes, magánykereső gyermek volt az időben, a miért szülei sokszor pirongatták. Csak könyveit bújta, ezekben telt minden gyönyörűsége. Lovagolni nem szeretett, pedig apja «Lengyel» nevű paripája a lovak királya volt, — mint Petőfi István írja. Második szabadszállási lakásuk alatt Petőfi szülei igen jól bírták magukat. Ekkorról szól a vers: apja «alig tudta számát ökrének, lovának»;nagyon jó házat, szekeret, fogatot, hátaslovat tartott s kedves elsőszülöttje neveltetésétől semmit sem sajnált. Aszódon még zongorára és rajzra is oktattatta, ami nem csekély befolyással volt a fiú szépérzékének kifejlesztésére. A zenéhez nem értett ugyan, de a festészetet illetőleg igen helyes ítélettel bírt. Milyen jó módban voltak akkortájon Petrovicsék, kitetszik abból is, hogy egyszer Gyönkről szünidőre hazatérvén Sándor, amint újabban szerzett könyveit, barátjának megmutatandó, az u. n. nagy szobából a lakószobába hozta, a könyvekkel együtt két darab százasbankót is föl talált markolni, de a konyhában elejtette. A szolgáló fölkapta, iziben eldugta s csak nagy zaklatásra adta vissza. Épen Selmeczre volt menendő Sándor, midőn vagyoni viszonyaikat különböző csapások egyszerre megrongálták s csaknem tönkrejutottak. Legtöbb kárt szenvedtek az 1838-iki nagy árvíztől, mely házukat is elvitte. Egyik adósuk, akinél tetemes tőkéjük volt befektetve, családostul megszökött. Ide járult a sikertelen árenda, mely anyagi jólétükön hirtelen oly nagy hézagot ütött, hogy a jó emberek két évtizedi véres verejtékkel szerzett minden vagyonukat kénytelenek voltak eladni. Húsz holdnyi tért egy tagban, a várostól délre, a község vásárolt meg tőlök, s most temetőül és faiskolául használják. Az ezutáni évben örökre elhagyta a Petrovics-család a Kunságot. A megcsökkent vagyonból már Sándor taníttatási költségei is alig teltek, s a szegény fiú rendkívül szorult helyzetben tengődött Selmeczen. Nem is fejezte be ott tanulmányait. 1838-ban a legnagyobb tél idején, ott hagyta az iskolát s egy árva garas nélkül, gyalogszerrel jutott el Pestre, hol Kecskemét városának zöldfa-utczai