Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1880. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1880-07-04 / 27. szám

214 KÉPES KÉPLAP ÉK POLITIKAI HIRAHÓ Kérdés azonban, hogy valóban megkapja-e, vagy hogy nem fegyverrel kell-e viaskodnia az új területért. A porta visszautasítására el lehet készülni. Az új határ Konstantinápolyban nagy ingerültséget okozott. S a dallah bej, a berlini török nagykövet, előlegesen értesítette a konferenczia elnökét, Hohenlohe herczeget, hogy ha a hatalmak anyagi segélyt is adnának Görögországnak a porta vonakodásának megtörésére, attól a pillanattól kezdve, mikor Görögország a zendülést török területre viszi át, Törökország védeni fogja alattvalóit. Hohenlohe kijelentette, hogy franczia vagy olasz csapatok nem fognak ugyan török területen partra szállani, de a nyugati hatalmak a komoly presszió egy újabb kísérletéről sem fognak lemondani. Erre Sadullah azt felelte, hogy más hatalmak majd lényegesen korlátolni fogják a nyugati hatalmak pressziójának körét. Ez világos utalás arra, hogy a porta a berlini határozatok ellen Oroszország karjaiban fog menekülést keresni. Görögország az átveendő terület népességének arányához (450,000 lakos) képest vállal egy részt a török államadósságból. A török egyházi alapítványok kérdése nem fog nagy bajjal járni, minthogy ily birtokok nem igen vannak azon területeken, s mindössze Larissában és Janinában igényelnek rendezést. Szó van róla, hogy a vallásszabadságot is megállapítják, mi Görögországés a porta között külön tanácskozások tárgyát képezi. Átalános azonban az aggodalom, hogy Törökország meghajlik-e a konferenczia határozatai előtt. Görögország, melynek királya jelenleg Londonban csinál jó véleményt országa mellett, úgy akarná birtokba venni a neki ítélt területet, hogy az ott lakó görögök közt lázadást támaszt, s mikor a nyugtalanságok kitörnek, katonasággal ront be, hogy a görög testvéreket megvédje. Aztán természetesen ki sem vonul onnan. Csakhogy a porta is készül ez eshetőségre, s a fenyegetett pontokra csapatokat szállít. Az albán lakosság is mozog és tiltakozást adott be a konferencziának, kijelentve, hogy hazája területét fegyverrel fogja védeni. A konferenczia tehát épenséggel nem csillapította a keleti bajokat. Themistoklés.* (Élt 400 körül Kr. e.) Themistoklés korántsem volt oly fényes származású, mint aminő hírnevet szerzett magának a történelemben. Atyja Neoklés volt, a Leontidák nemzetségéből, és nem volt valami kiváló ember Athénben; anyja Euterpé még csak görög se volt, hanem Halikarnassosból, Kariában, származott. Eleven, rendkívül értelmes gyermek volt, és már ekkor kitűnt hajlama a komoly foglalkozás és az országos ügyek iránt. Szünetnapokon, vagy midőn a tanulásból kipihenhetett, sohasem játszott vagy lustálkodott, mint a többi gyermekek, hanem gyakran meglepték, amint beszédeket csinált és maga magának elszavalta. Valának pedig ezek gyermek-pajtásairól szóló, vádoló avagy védő beszédek. Meg is mondá neki többszörösen tanítója: «Fiam, belőled vagy nagyon jó, vagy nagyon gonosz, de bizonyára nem lesz középszerű ember.» A tisztán erkölcsművelő tanulmányokat, és művészeteket, a melyek csak szórakozást nyújthatnak, a finomabb miveltségre tanítanak, nem igen szerette, és csak lanyhán és kedvetlenül folytatta. Ellenben korát meghaladó buzgalommal tan A kis Görögország újra mozog s elsősorban foglalkoztatja Európa diplomatáit. Határait ki fogják terjeszteni, hogy megszerezzék számára azokat a föltételeket, melyek számot tevő állammá tehetik. Ezentúl tehát csak fiainak jóravalóságától fog függni, hogy az uj Görögország a régi Hellasznak megnyitott kiadásává váljék s megmutassa Európának, hogy végkép még el nem korcsosult s az ókori ősök emlékétől lelkesedni bir. Ama nagy ősök egyikének életrajzát mutatjuk be a fentebbi sorokban,nulmányozá az okoskodáson alapuló tudományokat és mindazt, a mi az államügyek vezetésére vonatkozott. Midőn egyszer e miatt társai, a kik látszólag jártasabbak valának nálánál az ilynemű ékes, és mint mondák, szabad embert megillető ügyességekben, kigúnyolták, ő némi hetykélkedéssel így felelt nekik: «Én ugyan nem tudom a lyrát felhangolni, sem apsaltériont kezelni, de igenis tudnék, ha alkalmam volna, egy kicsiny és jelentéktelen várost nagggyá és hatalmassá tenni. Tanítója Mnésiphilos volt. Ez kiválólag az úgynevezett sophiára (bölcsességre) tanította. Tőle tanulá a kormányzás mesterségét, ő magyarázá meg neki a közügyeket, és megtanítá az államférfinak szükséges fogásokra. Kora ifjúságában nagyon széleskedő és könnyelmű volt. Tüzes természetét nem gátolá meg sem a megfontlás, sem nevelése, és egészen a maga kényére hagyatva borzasztó szélsőségekbe, sőt még rossz tettekre is ragadta. Ezt később maga is megvallotta, mondván, hogy a legvadabb csikókból lesznek a legjobb lovak, ha csak becsületes nevelésben és ügyes bánásmódban részesülnek. Mondják, hogy atyja el akarván őt vonni a közügyektől, egyszer a tengerpartra vezette, és rámutatva a széltében heverő elhagyott és rothadozó elavult hajókra, igy szólott: «Lám, így bánik a nép is vezetőivel, ha egyszer nincs rájuk szüksége.» Themistoklés korán tényleges részt ven a közügyekben, még pedig ifjúsága egész lángoló hevével. Hatalmasan ösztönzi őt a dicsőség vágya, és minthogy mindjárt az első akart lenni, ellenségeivé lőnek a város leghatalmasabb és legkiválóbb férfiai, de különösen Aristeidés, Lysimachos fia, aki sohasem szűnt meg egész erejéből ellene működni. Még életmódjukban és erkölcseikben is merőben különbözők valának, úgy hogy mindinkább növekedők a szakadás közöttük. Aristeidés ugyanis nyájas természetű és feddhetetlen erkölcsű ember volt; nyilvános működésében nem kérése sem a nép kegyét, sem a dicsőséget, hanem mindig a lehető legjobbat választá, hogy intézkedései ne legyenek kárára sem a közbiztonságnak, sem az igazságnak. Minthogy pedig Themistoklés a népet folyton izgató, és nagy újításokat kívánt behozatni, gyakran kénytelen volt neki ellenszegülni, hogy rohamosan növekvő hatalmát megszorítsa. Mert, amint beszélik, Themistoklés már ifjú korában annyira lángolt a dicsőségért, a hírnév annyira ösztönöző nagy tettek véghezvitelére, hogy midőn a marathoni győzelem után Miltiadés országszerte dicsőitteték, ő komoran magába vonula, az éjeket álmatlanul átvirrasztá, kerülé barátait, s fölhagya mindennapos mulatságaival. Midőn pedig kérdőre vonatnék, azt felelé, hogy nem alhatik Miltiadés diadalától. Hírvágyban, az igaz, még soha senki sem múlta fölül. Még fiatal és ismeretlen volt, amidőn Epiklést, korának leghíresebb kuharistáját kérve kérte, hogy játszszék egyszer a házánál, azon reményben, hogy sokan fognak hozzá tódulni, és ily módon hírnévre teszen szert. Egy más alkalommal meg Olympiában Kimónnal versenyzett, és vendégségeivel, sátrai fényével és pompájával akará őt elhomályosítani. Ebből azonban nem valami nagy dicsőség háramlott rá. Mert Kimónnak, aki nagy tekintetű és gazdag családból származott, még csak elnézték az ilyesfélét. Themistoklés magaviseletét ellenben hiú kérkedésnek mondották, mert tisztán feltűnni vágyakodván, vagyoni állását jóval meghaladó fényűzést fejtett ki. Mindazonáltal sikerült neki megnyerni polgártársai bizalmát és szeretetét. Mindnyájával szívesen és leereszkedőleg bánt, mindenkit nevén tudott szólítani. Jól ismerték őt részrehajlatlanságáról is; pörös ügyeiket mindig igazságosan intézi el. Beszélik, hogy egyszer Oimonidés, a költő, valami nem egészen jogos dologban pártfogását kérte. Themistoklés ekkor egyike volt az athéni tábornagyoknak. «Te rósz költő volnál»,igy felelt neki, «ha dalaidban nem tartanád meg az ütemet, én meg rósz tisztviselő, ha a törvény ellenére kedveznék neked.» Hatalma és befolyása ily módon folyton növekszik vala. Midőn már biztos és állandó népszerűségre tett szert, addig fondorkodott, míg végre versenytársát Aristeidész az ostrakismus útján száműzető. Mindenki azt hive, hogy a marathoni győzelem egyszer mindenkorra véget vetett a barbárok betöréseinek. De Themistoklés jól tudta, hogy ez csak amolyan ízelítő volt, és a valódi küzdelem csak még ezután veszi kezdetét. Azért maga is gya mogírva az ókor egy Hagy Írójától, Elutarkhosztól, kinek klasszikus szépségű előadását híven igyekezett visszaadni a magyarban Szilasi Móricz. A könyv, melyből e mutatványt veszszük, csak az imént jelent meg a Franklin-társaságnál s IX. és X. füzetét teszi az «Ifjusági Iratok Tárásnak s e két füzet összesen tizenegy életrajzot tartalmaz a hírneves görög írótól. Az első füzet ára 60 kr., a másodiké 1 írt.