Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1880. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1880-11-21 / 47. szám
Vili. évfolyam, 18S0. 47 szám Budajpest, november* 21 As előfizetések a KÉPES NÉPLAP kiadó-hivatalához (Budapest, IV., egyetem-utcza 4. sz.) küldendők» Megjelen minden héten vasárnap. A KÉPES NÉPLAP . . . »gy hrt 2 frt, f.l.rt. 1 frt. A VILÁG-KRÓNIKÁVAL » 4 • • 2 ■ ÉS POLITIKAI HÍRADÓ. MULATTATÓ ÉS TANULSÁGOS ÚJSÁG A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA. A földrengésekről. Az elemi csapások legborzasztóbbika, mely közelebb Zágráb városát annyira megrongálta s oly nagy területen volt érezhető, indokolttá teszi, ha ez alkalommal elmondunk egyetmást a földrengések természetéről. A földnek, mint ezt már a tudomány rég bebizonyította, csak a felső burka szilárd, belseje azonban izzó cseppfolyós s mint ilyen, ugyanazokat a tüneményeket mutatja, mint pl. a tenger, vagy a földgömb légköre. Ha földünk a hold közelébe jut, a nagy vonzerő miatt a tenger megdagad a földnek a hold felé eső oldalán s lesz ár, ellenkező oldalán apály. Ugyanígy van a légkörnél is, s ugyanígy kell lenni a föld gyomrában levő tüzes folyó anyagnál is. Ha e tüzes anyaghoz beszivárgás, vagy a földkérgének megrepedése folytán víztömeg kerül, a tűz és víz egyesüléséből nagy mennyiségű gőz fejlődik, mely a föld kérgén nyomást gyakorol s utat keres belőle a kiszabadulásra. Ilyen utak a vulkánok, tűzokádó hegyek, melyeken keresztül a gőz mindenféle lávarészeket kavarva föl, kiszabadul. De ha ilyen szellentyűt nem talál, akkor zúz és rombol a föld alatt s megreszketteti, s e közben néha meg is repeszti a föld felületét. Ezek a földrengések. E tüneménynek három faját ismerjük: a rotatoriust, a succussoriust és az undulatoriust vagyis magyarán : az örvénylőt, a fölszökkenőt és a hullámzót. Az első a legritkább, de egyúttal a legveszedelmesebb is. Ily földrengésnél a föld olynemű mozgást látszik végezni, mint az örvénylő víz, mely egy középpont körül tölcsér alakjában kering. Az ilyen földrengésnek, ha csak nem túl gyenge az ereje, semmi sem képes ellenállani. Az épületeket elcsavarja, sokszor mintegy ketté töri az egész falazatot, messze hajítván a talaptól a felső részt. Olykor talpon álló fákat facsar el gúzsalakúlag, sőt előfordult eset, hogy embereket ütött agyon. Hogy a földrengésnek ez a faja milyen különös hatást szülhet olykor, annak illusztrálására bemutatjuk itt a farrai temető egy sírkövének rajzát, melyet az 1873. június 29-iki, bellunóinak nevezett, de voltakép egész Olaszországot megrázkódtatott rengés egészen elferdített. A talapzat egészen más világtájék felé fekszik mint eredetileg, az oszlop legalsó darabja ferdén nyugszik rajta, ezen ismét elferdítve a fölötte levő rész és úgy tovább. Valparaisóban pedig egy ily alkalommal három pálma egészen összefonatott egymás köré, Riobambában pedig több ház egészen megfordult. Második, nem sokkal gyakoribb, de nem is sokkal ártatlanabb faja a földrengésnek az, midőn a lökések alulról látszanak jönni fölfelé. A földön álló tárgyak, állatok és emberek fölfelé löhetnek, a könynyebb tárgyak nagy magasságra dobatnak föl, s maguk a legerősebb épületek is elhányják magukról olykor a fedélzetet, olykor a falak is fölhajíttatnak. Ilynemű földrengés 1783 ban Kalábriában az utczakövezetet is fölfelé dobálta. A leggyakoribb módja a földrengésnek a hullámzó. Oly féle mozgást érez az ember lábai alatt, minőt a folyóvíz, vagy a nyugodt helyzetéből kizavart állóvíz mutat, midőn egyre tovább és tovább látszanak haladni a hullámok és azoknak gyűrűzése. A föld részecskéi itt is nemcsak látszanak részt venni ebben a mozgásban, hanem tényleg részt is vesznek benne, mégpedig olykor láthatólag. A Messinát elpusztított rész alkalmával 1785-ben nemcsak a tenger vize vette föl ezt a hullámzást, hanem távolról ki lehetett venni azt is, hogyan képződnek a föld felületén majd hullámhegyek, ormójukon egy-egy fával vagy épülettel, majd pedig hullámvölgyek, melyek elnyeléssel fenyegették a beléjök temetkezni látszó tárgyakat. A földrengésnek ez a módja nagyon közönséges s némely vidékeken oly gyakori, hogy a múlt század első felében nem is vették sokba, s abban a véleményben voltak az emberek, hogy nagyobb károkat csak ritkán okoz, valóságos veszedelmet pedig sohasem. Lisszabon veszedelme azonban más véleményre hozta az emberiséget. Három lökés, mely alig néhány másodperczig tartott (1755. november 1.) elpusztította Portugállia virágzó fővárosát, romjai alá temetvén a lakosságot kevés kivétellel. Magokban álló falak és épülettömbök, vékony deszkaalkotmányok és bomba kövekből épült masszív kupolák zúzattak össze, míg máshol ismét magasba nyúló s gyengébbeknek látszó toronyfalak maradtak épen. S azóta ha nem is akkora, de roppant pusztító Földrengés által okozott földhasadások.