Képes Sport, 1940. július-december (2. évfolyam, 27-53. szám)
1940-07-02 / 27. szám
Bogács felsegíti elcsúszott ellenfelét, Kerschbaumert. Torma II. két menet között, Torma állon vágja Waltert. Minden franzstadti srác tudja, hogy a KiK-ban nem kell félteni a Fradit, ha idegenbe megy mérkőzni. Mert ha győz, alkkor semmi baj, ha pedig kikap, akkor pláne semmi baj, hiszen köztudomású tény, hogy gólelőnyök behozásában a Ferencváros specialista. (Ajánlólevelek az Austriától, Kladnótól, AS Romától stb.) Sőt, talán még jobb is, ha nem győz a Ferencváros idegenben. Kell neki az a kis behoznivaló itthonra, kell neki, mint gyereknek a játék, anná is a meccset nélküle. No de fordítsuk komolyra a szót és emeljünk kalapot a Ferencváros csapata előtt. Igen, emeljünk kalapot, noha 1:0-ra kikapott a BSE-tól és vereség után nem általános szokás a kalapemelés. De: A KK-mérkőzések lélektana más, mint az egyszerű mérkőzéseké. Az a csapat, amelyik kupamérkőzését először otthon játssza, minden erejével a támadásra fekteti a fősúlyt, mert a legtökéletesebb védekezéssel sem szerezhet vérmes kilátásokat a végső győzelemre. Aki először üt, az minden erejét összeszedi, hogy mennél nagyobbat üssön. S ha valahol, itt helytálló a mondás: nem az a legény, aki üt, hanem aki állja. A Ferencváros állta a BSE ütését, ezt bizonyítja az 1:0-ás veresége, amelynél szerényebb vereséget el sem szenvedhetett volna. Most vasárnap pedig a Ferencváros fog ütni, s a múlt tapasztalatainak alapján jogosan remélhetjük, hogy ezúttal az lesz a legény, aki üt. Ez pedig a döntőbejutást fogja jelenteni, így legyen t éded !Véném, a tkigyelmed szorgos Kelemen rí esősek.onba tori estve megtekintette az magyar-osztrák boxmettset, de köszöni szépen, epe-görzsei csillapodóban vagynak, s hahogy visszagondul az szombati estére, inkább az nevetőgörtsök kínozzák.. Hallgassa meg, édes. Nőném,elbeszélem úgy ahogy esett, de elébe bocsájtom, hogy az, ki ennél csúnyább estvét tud magának szerezni, annak igen magas protekciója lehet. Nyelckor kellett volna kezdeni az metiset, de ferrálórával előtte leszakadt az napi zápor. Medárd óta naponta esik, és bár sok a jóból is medárd, nintsen nap, amellyet meg ne csúfolna az első. Ennek következtében az publikum zöme otthulmaradt, s ez volt az szerencséje. Mert kerek egy óra hosszat kellett várakozni, míg végre feltünedeztek az légi nyék, hogy elkezdjék az tusakodást. Valami cifraruhás úriember megafonon köszöntötte a publikumot, de édes Néném, illen tsuda megafont anya még nem szült. Ea a megafon hápogott, krákogott, köhögött, recsegett, ropogott, kopogott, de abból értelmes hang elő nem bújt. A kigyelmed Kelemenje ugyancsak elszégyellte magát, amikor az isodaszép himnuszokat is emez ördögmasinán recsegtették el. Az német himnusz hogy elhangzott, következett az magyar, ennek kellős középén a gramofon lejárt, mert elfelejtették felhúzni. Amikoron idáig eljutottunk, az cifraruhás úriember kiállt az ring középső pontjára, s az tribünről csak annyit lehetett látni, hogy tátogatja, az száját. Utóbb kiderült, hogy azt hérdezi az publikumtól: hallják-e, amit ő beszél? Ulyan ez Édes Néném, mint az berettyók és régi strand, abin a mélly vizben tábla van, s az áll rajta írva: »ha a víz olly magas, hogy emez tábla már nem látszik, akkor az fürdés tilos«. Végrehát elkezdték az bemutatólegényeket. Kiderült, hogy az osztrákok csak öten vagynak nyolc helyett, mert három legény nem tudott szabadságot kapni. Helyettük bemutatométisek lesznek. Ennek hallatán az publikum káromkodni percet sem késlekedett. No mindegy. — Tsak kezgyék már el, üvöltötte valaki — én mostan jöttem be Kőbányáról gépkocsin, ottan már ujfent esik az eső! Végrehát elkezdték az bemutatóin ettset. Ám ekkor meg kiderült, hogy az ring talaja úgy csúszik, akár az banánhéj. Hát persze, hogy tsúszott, scilicet meg ázott az essőben, az ponyva, amivel betakarva volt. Hogy ne tesszék olly fenemód, behintették valamiféle fehér porral, amitől azután olly zsuszóslett, miként az jégpálya. Az bemutató-metzselője folton hasra* vágódtak, s az publikum mindenféle jó tanátsokat adni nem habozott. Volt, aki azt vélte, hogy az ringet itatós-papirossal szárítsák föl, megint más* azt ajánlani, hogy rakjanak tüzet alája, nem restelte. Azt is tanácsolta valaki hogy törülgessék fel az ringet a megafinnal, mert azt másra amúgy sem lehet felhasználni. Két bemutató metzó volt, amelyen bemutatták az új találmányt, az korcsolyabokszot. Végül eldöntötték, hogy megfordítják, az ponyvát, mert az másuiik oldala még száraz. Ez vagy egy fertájórát eltartott, de érdemes volt, mert az másik oldala csakugyan nem volt olyan nedves. No mindegy, csak kezgyék már el. Hát elkezdték, édes Néném, de abban köszönet nem akadt, mivelhogy az osztrákok igen-igen gyenge embereket hoztak. Mind az öt metiset mi nyertük meg, s fél 11 órára vége volt az egésznek. De az a közönség nem volt elégedett, mert keveselte az metiseket. Úgy volt ezzel, mint az Totzák úr a vendégségben, aholl is néki egy szép libamadarat tállaltak fel, megsütve. Potzák úr megkóstolni az ötket percet sem tartóztatta meg magát, de minő nagy volt az, meglepődése, midőn észelte, hogy az libamadárnak kellemetlen szaga van. Ám Potzák úr mégis megette a 73 sültet s utána megszólalt: —■ Ez a libamadár büdös vala, de ha már büdös vala, mért vala ollyan kitsi ? Illyen a közönség, édes Néném. Egyebekben nem sok más újságról beszélhet a kigyelmed Kelemenöccse, legfeljebb az vasárnapnak az legkisebb eseményiről, arról, hogy az Hungária Salgó-Tarjályban mérkőzött. Emez mettssel tartozott az Hungária még Turán miatt, kit megszerezni az tarjániaktól nem átallott, de ki azóta már vissza, is ment Tarjánba. Látom én már az tarjánnak szándékát, édes Néném ezzel a Turán-gyerekkel. S mert Mikes Kelemen mindenre tud kádenciát, hát elárulom: úgy van az tarjáni csapat, mint az Méritek a volt kit is hallomásból ös mérni Néném is fog. Ez Móritzka egyszer nagybúsan így sóhajtott fel: — Hej, hogy ha nékem egy ötpengősöm volna! Meghallja ezt az papája s szól hozzá imigyen: — Mit tsinálnál te egy öt-pengőssel, Móritzka fiam? Mire Móritzka nagy buzgalommal magyarázokodik: — Az öt-pengőst felváltanám öt egy-pengősre, aztán meg mindegyik egy-pengőst felváltanám húsz-filléresekre, aztán még az húsz-filléresekért kérnék tíz darab ötven-fillérest, azért meg egy darab öt-pengőst. Ezt csinálnám én tátika. Nevet az apja s mand: _ No Móritzka, csak mégis vagy te egy blőd. Hát hol az hasznod Ügy! Nevet az Móriczka és mond: — Ugyan tuti, hát oly sok váltásnál csak téved’ valaki?? Erőt, egésséget, semmi csapadékotkáván Nénémnek öccse, Kelemen.