Képes Sport, 1941. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-08 / 1. szám

A Ferencváros öt ponttal vezet a bajnokság­ban. Bizony más esztendőkben az őszi forduló végén nem látszott ilyen lefutottnak az NB. baj­noksága, mint az idén. A Hungária eltűnt a po­rondról és nem akadt egyesület, amely a helyére tudott volna lépni. A régi nagy triász harmadik tagja, az Újpest szerényen húzódik meg a má­sodik helyen. Azért szerényen, mert valahogy alig hallat magáról a lila-fehér klub. Hiszen más esztendőkben is előfordult, hogy az őszi for­duló vég­én öt pontos előnyre tett szert a Fe­rencváros, vagy a Hungária, de a nyomukban jövök olyan csatazajjal készültek a tavaszi össze­csapásokra, hogy senki sem tartotta lefutottnak a bajnokságot. Az idén miért ilyen nagy a csend? Miért nem hallat magáról az Újpest? Ezekkel a kérdésekkel robogtunk ki a nagy újpesti gyárba­, ahol együtt található az Újpest vezérkara és játékosgárdája. Első utunk termé­szetesen Langfelder Ferenc, a futball­igazgatóhoz, a népszerű Patyi bácsihoz vezetett. „Dehogy is adtuk fel a harcot!“ — mondja Patyi bácsi — Dehogy is adtuk fel a reményt a bajnokság elhódítására. Nem csapunk nagy csatazajt, csend­ben, de annál alaposabban készülünk a tavaszi küzdelmekre. A régi nagy sikerek katonái közül jó félcsapatra valót egészen fiatal, ifjúsági kor­ban lévő játékosokkal cseréltünk fel. Antos, Ba­logh n., Németh, Jobbágy, Nagymarosi és Berzi kapott helyet az Újpest élcsapatában. Ezeknek a játékosoknak legnagyobb része az amatőrcsapa­tunkból került fel. A fiúknak rutint kellett sze­rezniük, már pedig rutint csak a pontokra menő bajnoki küzdelmekben lehet szerezni. Az csak természetes, hogy ezek a gyerekek nem pótolhat­tak máról-holnapra olyan játékosokat, akik ál­landó tagjai voltak a magyar válogatott csapat­nak is. A kívülállók és a közönség közül sokan nem látták, vagy nem akarták meglátni azt a nagy akaratot, amely bennünket a csapat gyöke­res felfrissítésére késztetett. Tizenhárom mérkő­zésből hármat veszítettünk el. Ez nem nemzeti szerencsétlenség. Az angoloknál nincs is olyan Ferencvárosi!­ a­mandrási Mjpecseti bajnoki forduló, ahol bármelyik csapatot leg­alább ennyi vereség ne érné. Végeredményben a második helyen állunk és a körülményeket figye­lembe véve, ezzel elégedettek lehetünk. Sajnos, a rendszer akaratunkon kívül bennünket is ma­gával ragadott. Nem akartuk a fejünket a ho­mokba dugni, mi is haladni akartunk és később döbbentünk rá, hogy ferde úton jártunk. A 4:4-es Dr. MÁVAG meccsen tiprusan angol gólokat kap­tunk. Azóta leszűrtük a tapasztalatokat és fel­hagytunk az angol rendszerrel. Frissen, öntudato­san készülünk a tavaszi idényre és üldözőbe vesszük a Ferencvárost. Zsengellér „betörésre készül“ Kiss Zoltán igazgatónak, a klub társelnökének az osztályán, az íróasztala mellett találjuk meg Zsengellér Gyuszit. A népszerű »Abel« nem nagy híve az angol rendszernek. Arról beszél, hogy ha a középcsatárnak gyenge napja van és a közép­­fedezetnek minden sikerül a mérkőzés alatt, ak­kor valóban elmegy a kedve az embernek a center játéktól. -Szívesen játszik középcsatárt, de ha akadna egy Langara rendszerű középcsatár az Újpestben, akkor éppen olyan örömmel menne jobb- vagy balösszekötőbe. — A Ferencváros elleni mérkőzésen — mondja — az első húsz percben nyomasztó fölényben voltunk, gólhelyzeteket is teremtettünk, kapufát rúgtunk és ha ekkor sikerült volna a vezetést megszereznünk, tán fordított lehetett volna az eredmény. A Ferencváros védelmét azért nem tudtuk megbontani, mert Ádám hamar megsérült és szélsők nélkül nem lehet játszani. Éppen Ádám gyorsaságára építettünk ezen a mérkőzésen. Sze­rencsétlen mérkőzés volt. Tóth helyett is tartalé­kot szerepeltettünk és Szűcs­ sem játszhatott sé­rülése miatt. Nem adjuk fel a reményt a bajnok­ság megnyerésére. Harmincöt-negyven százalék esélyünk van a bajnokság elhódítására. Hogy hallgatunk, ennek több oka van. Szerények va­gyunk és szerényen akarunk »betörni.« Lehet, hogy erősítünk is. A Ferencváros szerintem le­törőben van és több nehéz mérkőzése lesz ide­genben. Igaz, hogy öt-hat játékosunk bevonult katonának, de reméljük, hogy ők is rendelke­zésre fognak állni. — Az angol rendszer szerintem csak akkor lehetne jó, ha védőjátékosok, akikre a támadó lefogása hárul, külön-külön minden tekintetben felette állanának tudásban a támadóknak, de az ilyesmi alig fordul elő. Ha csak egy védő­játékos gyengébb, mint a vele szemben álló csa­tár, összedől az egész védelmi rendszer, így volt ez a Ferencváros­ Rapid mérkőzésén is­ szert, akkor iktassuk azt törvénybe. Ám addig ne hagyjunk bolondot csinálni magainkból. Vincze Jenő is elismeri, hogy amit nálunk ját­szanak a csapatok, az minden, csak nem angol rendszer. Az angolok? Igen, azok jól játsszák. Vincze egyébként bízik a bajnokságban. Mint mondja, a Hungária tavaly már hat ponttal veze­tett , mégis alulmaradt. Mikor 1939-ben az Újpest­hez került, szintén öt pont előnye volt a Hungá­riának, mégsem lett bajnok. Reméli, hogy a fiatalok már megszerezték a szükséges rutint és tavasszal már nem érik a csapatot olyan kelle­metlen meglepetések, mint az Elektromos ellen és Salgótarjánban. Most átsétálunk a gyár másik végén lévő rak­tárba, ahol Czipper Oszkár, az Újpest szövetségi képviselője a főnök. — Az igazi sportember — mondja Czipper — nem mondhat le a legnagyszerűbb célról, a baj­nokságról. Aki ötpontos hátrány láttán feladja a versenyt, az ne is kezdjen hozzá. Nem igazi ve­zető az, aki ilyen esetben reménytelenségről beszél. Zsengellér az íróasztal mellett is »válogatott« klasszis Szűcs Gyurka »lekopogja« a bajnoki reményeket Vincze Jenőnek oly sok a dolga, hogy egy telefonnal be se ért Vincze bízik a fiatalokban Mindjárt a mellette lévő szobában találjuk meg Vincze Jenőt, az Újpest egyetlen angolpárti játékosát, ő kölyökcsapatára hivatkozik, amely hibátlanul játssza­­a »rendszert.« »Diki«, a vezérdrukker most közbeszól: — Ez azért van, mert a mi kiöl­yö­k­ös alp­a­tu­nk minden ellenfelénél egy klasszissal jobb játsz­hatna bármilyen rendszerben, úgyis győzne. Ne­kem­­különben az a véleményem — folytatja Diki — hogy akik a rendszert kitalálták, adjanak a magyar futballnak két évi türelmi időt, ezalatt ne tartsanak bajnoki mérkőzéseket, fizessék ők a já­tékosokat és tökéletesítsék a rend­szert az általuk elképzelt legmagasabb fokra. Azután lépjenek a pályára a csapatok és ha jól játsszák a rend- Jobbágyot alig ismertük fel .új Szttes: Az angol rendszer meg­­­­felelzi a játékosok lelkületét Ezen a® osztályon dolgozik Szűcs Gyurka, a ki­tűnő középfedezet. Éppen egy műszaki írógépen dolgozik, amikor neki szegezzük a kérdést. Ezt mondja: — Az Újpest helyzete nehéz, de nem remény­telen. Egy sereg példát tudnék felhozni, amikor öt pont hátránnyal nyertek már bajnokságot. Az Újpest gyengébb szereplésének egyik fő oka sze­rintem az angol rendszer volt. Ez a rendszer való­sággal megfekszi a játékosok lelkületét, mert ha valaki nem hajlandó elismerni az angol rendszert, az valósággal meghalt a magyar futball számára. Ami a »kullancs« szerepet illeti, én azt mondom, hogy bolond az, aki nem fogad el valamit, ami jó és helyes, de nem lehet hibátlan az a rend­szer, amelyben ha három játékos közül csak egy is indiszponált, már bekövetkezhet az összeom­lás Játszottunk mi azelőtt is biztonsági játékot, nem kisebb ellenfelek, mint Sárosi dr., Sindelár, stb. ellen, de, hogy minden mérkőzésre úgy men­jen ki a csapat, hogy a centerhall minden körül­mények között védekezzék, ez nem lehet üdvös, mert nem felel meg a magyar játékosok vérmérsékletének. Mi is szerettük volna ezt a rendszert jónak elfogadni, de sajnos, ez drága pontokba került. Szűcs Gyurka csendesen és megfontoltan fejtette ki nézetét a bajnokságról, az Újpestről és a rendszerről, mint ahogy itt ebben a nagy" fiy­ár­ban mi mienki csendesen és megfontoltan b­es­zél.­­Sotki pompás diadal ragyog ezeknek a játéko­soknak é­s vezetőknek sport­­múltjában. Most is a leg­nehezebb feladatok egyikét szeretnék­­m­egol­dan­i. Nem fogad­koznak nagy hanggal, c csa­k halkan, majdnem fino­man jegyzik meg, hogy ezt a bajnokságot, még nem futották le. Most ők­ veszik üldözőbe a Ferencvárost. G.T

Next