Képes Sportlap, 1948. január-június (3. évfolyam, 1-28. szám)

1948-01-06 / 1. szám

égi dolog, hogy a csapatok „házi” dolgairól sokszor többet lehet megtudni egy ben­­fentes szurkolótól, mint bárme­lyik vezetőtől. Erre gondoltunk, amikor a napokban úgy estefelé beléptünk a latorca utcai Elek­­tromosklubház ajtaján. Marosi, a „tulaj” mindjárt mellénk lépett.­­ Éppen itt van a fél vezető­ség — mondta, miközben a nagyterembe kisért, — a csapatról tárgyalnak... — Nem őket keressük — felel­tük és szétnéztünk. Az egyik sarokasztal vendégei keltették fel figyelmünket. — Mondja, kik azok? — Szurkolók. Mind a ketten csaknem minden este itt boroz­­­nak... — No, ezek jobban érdekelné­nek ! Letelepedtünk a szurkolók asz­talához. Egy kicsit meglepődtek, amikor megtudták, miről van szó. Node nem azért edződik meg a szurkoló esőben, szélben a le­látón, hogy megijedjen egy új­ságírótól. .. Az őszeshajú Pali bácsinak bizony mindjárt meg­­­ered a nyelve : — Jó is lesz, ha egy újságíró meghallgat minket ! Merthát annyi baj van most a csapat körül, hogy akár reggelig is cseveghetnék ró­la !... — Ugyan, Pali bácsi, ne mond­jon már ilyeneket! — vág közbe ifjabbik asztaltársunk. — A csa­pat a tizedik helyet verekedte ki magának az őszi idényben ! Ez már csak elég , örülhetnénk, ha ez volna a tavaszi helyezésünk isd...­­— Nem oda Buda, Pista öcsém ! Az igaz, örülnénk a baj­nokság végén is a tizedik helynek, de ha nem hidalják át ügyesen a jelenlegi belső válságot, akkor bi­zony nemhogy a tizedik, de a 16. helyen sem lesz a csapat !... Hát mi a baj a Troihosban? — kérdem. Pali bácsi húz egyet a pohárból, majd ezt mondja : Ha megszavaztatnánk a nagy­­közönséget, hogy melyik az NB I. legjobb hátvédhármasa, bizo­nyára igen sokan szavaznának a csepeli védelemre. Rédei,Nagy 11., Kónya tényleg a legjobbak közé tartozik és nagy részük van abban, hogy a Csepel az őszi bajnokság­ban az első helyen végzett. Fel­kerestük a csepeli betonvédelem­­ egyik oszlopát, Rédei Józsefet, aki éppen az őszi idény folyamán ju­tott fel a legjobbak közé. Rédei, akit máskülönben „Csi­nosnak” hívnak, már nem olyan határozott velünk szemben, mint a pályán. — 22 éves vagyok, vagy 8 éve futballozom. A CSTK-ban kezd­tem megtanulni a labdarúgás alap­elemeit. Szerencsém volt, mert az iskolában szívesen látták a fut­ballistákat és így ott is gyakorol­hattam. Mert hát én Mester-utcai diák voltam ! Persze sokszor hív­tak a Fradiba, hiszen köztudomású­­ dolog, hogy a Mester-diákok mind­­ a Fradiban játszanak. Én azonban hű maradtam a csepeli színekhez — Válogatott volt? — Négyszer voltam ifi váloga­tott, egyszer pedig a B-csapat tar­taléka. Nem tagadom, legszebb ál­maim közé tartozik az, hogy egyszer Gallawich Tibi bácsi rámgondoljon és címeres mezben léphessek a pályára. — Mi a véleménye a csepeli vé­delemről? •— Itt elsősorban ki kell térnem arra, hogy téves az emberek hír­— Hát először is kezdjük a ve­zetőséggel. .. Elsősorban ezen a ponton akadozunk... Négy vezetőt felfüggesztettek valami állítólagos anyagi „disznóság*” miatt. Éppen azokat a vezetőket, akik a legtöbbet tettek a csapat érdekében. Nekem bizony az a gyanúm, hogy csak fúrás az egész. Ehhez tudni kell, hogy a vállalatnál sokan pályáznak a futballszakosztály vezetőségi poszt­jaira ... — S most ki intézi a csapat ügyeit? — Egy öttagú bizottság. Azaz senki. Merthát a bizottság egyik tagja sem akarja vállalni a felelős­séget a csapat dolgaiért. És éppen most, a holtidényben, amikor pedig rendezgetni kellene a dolgokat a tavaszi idényre, éppen most nincs, aki erős kézzel csinálna valamit ! Arról nem is szólva, hogy a játé­kosok a felelősség áthárítása miatt még a legminimálisabb kalóriapénzt sem kapják meg idejében... — Hát az egyszer szent, hogy mostohán bánnak a fiúkkal ! — teszi hozzá másik szurkoló asz­taltársunk. — Még karácsonyra sem kaptak semmit ! Pedig van dögivel pénze a vállalatnak, csakhát nem adnak semmi komoly támoga­tást a csapatnak... — Nem hát ! Igaly doktor, szak­osztályvezető fel is ajánlotta, hogy „bérbe veszi** a csapatot, ellátja a játékosokat, fizeti az egész rezsit, cserébe persze övé a bevétel. Hát ebbe persze nem ment bele a vállalat, pedig jobb lett volna, mint így... Koccintunk a Tromos „egész­ségére*”, majd megkockáztatom : — Úgy hírlett, edző­válság is van a Tromosban... Igaz ez? — Az edzőnket is futogatják egyesek, pedig a játékosok szeretik, és amellett nagyon érti a dolgát. Ilyen edzője sem lenne egyhamar a csapatnak. Igaz azonban az, hogy ilyen áldatlan körülmények között nincs kedve teljes szívvel foglalkozni a játékosokkal. Az egyik játékos például a fülem hallatára jegyezte meg, hogy két év óta nem vett részt két olyan edzésen sem, amelyet ko­molynak lehetne nevezni... Dehát ez, mondom, nem is a Sopi hibája, hanem azoké, akik gáncsoskodnak körülötte... — Sőt én azt hallottam, hogy Soponyait annyira bántja a sok fúrás-faragás, hogy Francia­­országba távozik a közeljövőben... és helyet csinál ott három-négy Tro­mos-játékosnak is... Nagy Ili­ről, Mezőről és még egy-két focis­tánkról van szó... — Ez még semmi — legyint je­lentősen a társa. — Hanem Maj­­tényi távozása még nagyobb veszte­sége lesz a csapatnak . Az Újpest már nagyon előrehaladott tárgya­lásokat folytat Majtényivel, aki már unja, hogy mindig őt szidják a vesztett meccsek után akkor is, amikor pedig éppen ő játszott a legjobban. De hát Majtényi mellett a többi játékosnak sincs kedve a játékhoz a vezetők vaskalapossága miatt... Mert hát képzelje, van aki azt is kifogásolja, hogy edzések és meccsek után vacsorát adnak a játékosoknak ! Hát nem röhej ez ? Bizony az ! Node a vezetőkről már eleget beszéltünk. Vajjon más vonalon nincs hiba? — Mi az, hogy nincs ! 7 Van baj még elég ! — bólint kérdé­sünkre Pali bácsi. — „Szörnyű sokan” vagyunk szurkolók ! Va­gyunk vagy — kétszázan. Azt hi­szem nincs még egy olyan első­osztályú csapat a világon, melynek ilyen „marhasok” szurkolója lenne... Emiatt aztán akkor is idegen pályán kell játszanunk, amikor pályaválasztók vagyunk.. . Lassan kiürül a terem, s Marosi barátunk bejelenti a zárórát. Még egy utolsó kérdést teszünk fel : — Mondja, kedves Pali bácsi, mit gondol, mi lesz a Tromps sorsa az új esztendőben? A kérdés persze nem olyan, hogy Pali bácsi ne mondjon rá egy* „hm**-ot. Majd így foly­tatja : — Ha csak a szívemre hallgat­nék, akkor azt kellene mondanom, hogy az Elektromos az idén meg­nyeri a bajnokságot... Ifjabb szurkoló barátunk szé­gyenkezve közbeszól. — De Pali bácsi, a szerkesztő úr nem a vicclap munkatársa... — Jó, jó, éppen azért tárgyilagos leszek... Szerintem a Tromos a tavasszal sem lesz a kiesők között. Érzésem szerint a 11—12. helyen fogunk végezni — ha ugyan egy­általán indul a csapat a tavaszi fordulóban... — Micsoda? ! — Úgy bizony... — válaszol csendes szomorúsággal a hangjá­ban Pali bácsi. — Elárulom, hogy a közeli hetek tervezett választmányi ülésétől teszik függővé a csapat sor­sát. Biztos helyről hallottam, hogy ezen az ülésen felvetik majd a kér­dést : milyen támogatást ad a vál­lalat a jövőben a csapatnak. Ettől függ ugyanis, lesz-e csapat, vagy sem... Mert hát vagy csinálnak rendes csapatot és azt NB szín­vonalon támogatják, vagy sem ilyet semi..* Vagy NB I., vagy a vállalati bajnokság negyvenéves já­tékosokkal. . . Más út nincs l Lenni vagy nem lenni... ez a nagy kérdés a tabella közepén álló Elektromosban... Mi lenne itt, ha utolsó helyen végzett volna a villanyos csapat? I... Szathmáry Sándor /Paa# nem lenni? MI VAN HÁT A TROMOS KÖRÜL? SI. KORCSOLYA-felszerelések STRAUB SPORT V,József Attila-u. 1B. Tel. 185-278 4 del me ! A csepeli védelem nem durva, legfeljebb csak ke­mény. Nem taga­dom, mi szeretünk testtel játszani, de sem Híres, sem Kónya, de jómagam sem rúgunk meg senkit. Ha véletle­nül mégis eltalálja az ember az ellen­felét, arra kár rá­fogni, hogy az kész­akarva történt. — Igaz, hogy a csepeli védelem szerezte meg az őszi első helyet? — Ezt így nem lehet mondani, mert nálunk mind a 11 ember egy­formán harcolt és küzdött. Nekünk talán több volt a munkánk és egy hajszállal jobban is játszottunk, mint a csatárok, de egyet ne tessék elfelejteni, hiába játszunk mi akár­milyen jól, ha a csatársor nem képes egy gólt sem összehozni. Erre vi­szont nem volt panasz, mert Keszt­helyi Misáék mindig jól beleszólnak és alaposan megkeserítették az el­lenfél védelmének az életét is. — Hogy állunk a gyorsasággal? — Ott nincs hiba. 11.2 mp-re futom a 100-at. Ez, azt hiszem sok „hivatásos" atlétának is becsületére válnék. Ezért merem megengedni néha azt, hogy csak nyugodtan fus­son a csatár előttem, aztán én utána megyek és elveszem tőle a labdát. — Kedves Rédei barátunk, ezekből a szerelésekből az ősszel három komoly sérülés született. Erről mi a véleménye? — H­igyje el, nem tehetek róla. Szabályosan, felsőtesttel löktem őket ! Mit csinál­jak, ha annak a kis Óvárinak olyan gyönge volt a váll­­perece, hogy egy sima esés következ­tében már eltörött ! De ártatlan vagyok Kovács II. és Hor­váth sérülésében is. Tudom mit jelent a futballistának az egészsége, éppen ezért igyekszem arra vigyázni. Ekkor ki­áltották ki rám, hogy durva vagyok. Ez fáj nekem a leg­jobban, mert tessék nekem mutatni egy hátvédet, aki puha és hagyja magát nyomni ! Ha volna, az, azt hiszem nyugodtan szögre akaszthatná a futballcsukát! — Ki a labdarúgó ideálja? * — Kispéter ! Nagyon tetszik ne­kem a Hosszú Miska. Hatalmas felszabadító rúgásai, tért ölelő fe­jesei, kemény szerelése révén sze­rintem most ő a legjobb védőjátékos. Ha tudja tartani ezt a nagyszerű formáját, akkor Szűcs Sanyi nem­igen lesz válogatott. — Ki ellen szeret legjobban játszani? — Nekem teljesen mindegy, de ha már választanom kell, a gyors szélsőket szeretem. Tudja, akkor jól lehet futni és futás közben harcolni a lasztiért. Tóth Matyi ellen még nem játszottam, pedig őt tartom a legjobb magyar balszélsőnek, amel­lett ő is hihetetlen gyors, szóval jó lenne már egyszer megmérkőzni vele. — Kinek és minek köszönheti, hogy ilyen nagy formába len­dült? — Kár az én nagy formámról beszélni ! Ha talán az ősszel ment is egy kicsit a játék, ki tudja, a tavasszal nem esem-e vissza ? I Rengeteget köszönhetek edzőmnek, Kalmár Jenőnek is, ő belőlem is, akárcsak a csapat többi tagjából, kihozta mindazt, amit csak kihozni lehetett. Nagyon hálásak vagyunk mindannyian a Jenő bácsinak, mert sokat tett értünk. Véleményem szerint abban, hogy most jól megy a csapatnak, nagy szerepe volt annak is, hogy az őszi idény folyamán jónéhányszor voltunk külföldön. Módunkban állt más ellenfelekkel is játszani, mint azokkal, akikkel itthon szoktunk. — Mit vár a tavaszi idénytől? — Nekem is, mint minden cse­peli labdarúgónak, az a vágyam, hogy megnyerjük a bajnokságot. Mondanom sem kell, ez nagyon nehéz lesz. Csuda jók a többi csapa­tok is, de azért nem félünk, bele­szóltunk és lehet, hogy sikerül meg­szereznünk vezetőink és szurkolóink részére azt az örömöt, hogy bajnokok leszünk. Sokat beszélnek arról, hogy az őszi idényben szerencsénk volt. Erre csak azt mondhatom , tessék nekem mutatni olyan csapa­tot, amelyik bajnokságot nyert és nem volt néhány mérkőzésen hatal­mas szerencséje. — Mit szeret a legjobban? Van valami szenvedélye? — Futballozni szeretek! Ez az egyetlen szenvedélyem ! Nem mon­dom, néha elmegyek egy moziba. Egy picit szívesen táncolok, de csak akkor, ha az edzés megengedi. Itt állnak mellettünk a többi csepeli labdarúgók is. Nagy sze­retettel beszélnek Rédei Jóskáról. Azt mondják, olyan szerény já­tékos, hogy a pályán kívül alig lehet hangját hallani. Búcsúzunk a csepeli gárdától és ahogy végig­nézünk a lelkes baráti gárdán, megállapíthatjuk: nem véletlen az, hogy most Csepel dolgozói­nak labdarúgói állnak az első helyen !

Next