Képes Sport, 1958. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1958-01-07 / 1. szám

­■ lyozni tudta a Dózsa nagy tech­nikai fölényét. Másodszor egy kapuscserének tulajdonítható az a bizonyos négy gól. Hircsák helyett a Dózsa tartalékkapusa jött be,­­akinek tudása nem hogy klub­társa, de a többi csapati kapu­­védőjének tudását sem közelíti meg. S végül még egy tény. A Dó­zsa nagyon sokat „tologat“ a kapu előtt. A csatárok alig-alig lőnek. Ez egyébként minden csapat nagy betegsége. Valamikor (nem is olyan régen) Tichy- és Hárai­­féle hatalmas hálószaggató bombáknak tapsolhattunk. Most­­egy-egy távoli lövés ritkaság­­számba megy. Válogatottak a kiapadón A védőmunkában is sok fo­gyatékosságot lehet felfedezni. Legtöbbször minden elgondolás nélkül vágják előre a korongot, s így nehezen tudnak veszélyes helyzeteket teremteni a csatá­rok. Mindez nem érdektelen a né­hány hét múlva sorra kerülő VB előtt. Az sem lehet érdektelen, hogy ebben az idényben két vá­logatott játékos csak a kiapad­tál szemlélhette a küzdelmeket. Patócs Z.-ről és Kondorosiról van szó. Mindkettő egyesületet akar változtatni, de a szabályok értelmében el kell tölteniük (méghozzá tétlenül) a kivárási időt. A világbajnokság előtt két válogatott játékos esetében le­hetett volna áthidaló megoldást találni. Hiszen ez a magyar sport érdeke. Bodicsek Néha-néha szikrázott a kor­csolya egy-egy belemenés nyo­mán. A gyengébbek behunyták szemüket, de az igazi „jeges“ megszólal: — Ah, semmi, szabályos bo­dicsek volt! Hát azért álljunk csak meg egy szóra a keménységnél és a durvaságnál... Igaz, hogy ez nem­­kisasszonysport. A kemény játék itt elengedhetetlen. De azért nem durva játék a jég­korong! És sokan összetévesztik e kettőt. Nemcsak a játékosok, de a játékvezetők is. Persze, hogy a szurkolók is. A szurkolók, akik a jéghideg­ben kitartottak szeretett sport­juk mellett és rekedtre kiabál­ták magukat ezen a rangadós fordulón is. —lak—to— , hiszen városszerte beszélnek a női kosárlabda válogatott nem éppen dicsőséges szerepléséről. No, nem a VB során elért eredményekről, hanem a hazatérésükről van szó. A tények már ismeretesek, a napilapok megírták. A vi­har meg sem csendesedett, s ezt egy nagyon helyesen­­ megindított fegyelmi váltotta ki. Amikor a Magyar Kosárlabda Szövetség tudomást szer­zett Szabó János edző és Szabó Ágnes játékos meg nem engedett üzleteiről, vizsgálatot indított. És határozott. A játékost örökre eltiltották a válogatott mérkőzéseken való szerepléstől, az edzőt pedig leváltották tisztségéről. Nem tudjuk, milyen mérlegelés alapján hozták a fenti ítéletet. Az bizonyos, nagyon sok vitára adott alkalmat. Mi is érthetetlennek tartjuk, hogy a játékos örökre szóló eltiltást kap, edzője pedig hasonló cselekményért csak le­váltást. Hát elsősorban ki a felelős a történtekért? Az edző. Hiszen rá van bízva a játékosok tudásának csiszolása mellett az erkölcsi nevelés is. Az edző nem csak erről, de a személyes példamutatásról is megfeledkezett. A kosárlabdázóknál arról is beszélnek, hogy miért éppen ebből kellett „ügyet“ csinálni. S nyilván arra gondolnak, hogy előttük és velük egyidőben más sportág képviselői hasonló dolgokat követtek el. Igazuk van mindazoknak, akik egyforma elbírálást kö­vetelnek. S ha egyes szövetségek erejéből erre nem telik, úgy intézkedjem az MTSZ. Ezt követeli a becsületes sportoló, a sportszerető közön­ség, és ezt diktálja a józan ész. Egyesek a külföldi versenyeken, mérkőzéseken előtérbe helyezik az üzletelést. Bonyolult kapcsolatokat építenek­­ ki s ez minden gondolatukat elfoglalja. Jól tudja mindenki, hogy nem azokról a sportolókról van szó, akik apróbb ajándékokat vásárolnak, s hoznak haza. A „fekete“ üzletelésről van szó, ami idegen a szocialista sporttól. Újpesti Dózsa—Bp. Építők 1:1. Molnár (A. Dóssá) gólt üt Boróczi előtt a nagy helyzet, de nem gól Sokat pepecselnek a kapu előtt a lila-fehér csatárok (Képes Sport, Komlós Tibor felvételét)

Next