Képes Sport, 1963. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-02 / 27. szám

Az általános következtetések mérlege feltétlen pozitív az egész magyar labdarúgás szem­pontjából is. Ezt így értékelte a leghivatottabb kritikus, a szur­kolók népes tábora is, amikor az előző éveket lényegesen felül­múló érdeklődésével adott kife­jezést elismerésének. Elsősorban a bajnokság sokat vitatott színvonaláról kívánunk szólni. Év közben gyakran hang­zottak el kifogások, gyakran voltunk elégedetlenek a nívóval. Visszapillantva az egész bajnoki évre, mégis meg kell állapíta­nunk, hogy a mérkőzések átlag­­színvonala és ezzel együtt az egész magyar labdarúgás általá­nos színvonala emelkedett eb­ben a bajnokságban. Ha nem is minden héten, de elég gyakran láthattunk elsőrangú mérkőzé­seket, sokszor kimagasló egyéni és csapatteljesítményeket nyújtó szép játékot. Csapatainknak, s egész labdarúgásunknak sike­rült „összeszedni” magát úgy, hogy a jövőben labdarúgásun­kat nemcsak a válogatott együt­tesünk, hanem a kialakulóban levő néhány nagyon sokat ígérő klubcsapatunk is reprezentál­hatja. Csapataink előreléptek ebben az esztendőben. Techni­kai felkészültség dolgában sem volt hiba, de még ennél is töb­bet nyújtottak taktikai elgon­dolásaikkal, amelyről Bukovi Márton,a labdarúgásunk egyik legkiválóbb szakértője a napok­ban nyilatkozta, hogy ő talán a legjobb Európában. A csapatokról külön-külön is érdemes néhány megjegyzést tenni. A bajnok Ferencvárosról például a közelmúltban, ha na­gyon jót akartunk mondani, úgy (Folytatás a 4. oldalon) Fenn: Mátrai Sándor, az FTC közép­hátvédje megköszöni a szurkolók üdvözlését. Lent: Tóth, a szegedi kapus merész vetődéssel hárít Albert elől. Hátul Makrai

Next