Képes Sport, 1968. január-december (15. évfolyam, 1-53. szám)
1968-01-03 / 1. szám
ben? Hogy már vége legyen, az isten szerelmére. Három évet öregedtem MTK-ügyben. De most már elmúlt, és ígérem, soha többé nem fordul elő. Jól erősítettünk, optimista vagyok. Igaz örömet tulajdonképpen a válogatott jelentett nekem az idén. Az, hogy a fiatalok tíz mérkőzésből kilencet nyertek Dél-Amerikában, nagyszerű dolog. Még akkor is, ha nem vagyok vele tisztában, kivel is játszottak. A könyvállvány főhelyén egy másik jobbszélső önéletrajza, Sir Stanley Matthewsé. Jó, Stan tízegynéhány évvel tovább bírta, de őt nem ringatja hintaszéken az asszony így szilveszter táján. Tovább egy házzal és vissza húsz évvel. Almássy Zsuzsi egy fekete kismalaccal hancúrozik. Mazsola ildomtalanul viselkedik, visít és röfög, ő ennek a kalandos éjszakának kimagaslóan legharsányabb figurája. — A legkínosabb momentum? Egyben a legboldogabb is. Száz kínhalált haltam az EB kür alatt. Azért a bronzéremért még egy kicsit adósa vagyok a sportágamnak. A boka most tökéletes, Zsuzsi délután érkezett az NSZK-ból, Garmischban, Oberstdorfban és Füssenben szétverték a helyiséget a kürje láttán. Utolsó állomás, ellenpont. Estélyi ruhák a Sportuszoda lelátóján, a medencéből porondot, sőt manézst formáltak, matrózruhás bohócok locsolgatják egymást műanyag vödrökből. Az ember szíve elszorul, Komjádi Béla életét adta ezért az uszodáért, ott érte a halálos roham, ahol most piros füstbombát pukkantanak el a nagyobbak kedvéért. Hajnali fél öt. Az ember lefékez a Sziget felső csúcsán, a zenélő kút mellett és csendes szilveszteri fejmosásban részesíti önmagát: hát ez volt. Valid be, zűrösebb dolgokra készültéig fűszeresebb, sőt borsosabb látványokra állítottad be a fantáziádat. Az utolsó éjszaka — gondoltad — kicsit elengedik magukat, kinyitnak néhány palackot a nagy, olimpiai roham előtt. Lásd be, tévedtél. Hacacárés szenzációk helyett csendes, boldog, céltudatos embereket találtál. A legjobbak — hiába — okosabbak voltak nálad. Jól van ez így. Nyolc fiú és nyolc lány veszi körül a kocsit. Betrombitálnak az ablakon, lila papírorrokkal bólogatnak. Mit keresnek hajnali fél ötkor a zenélő kút tájékán? Hová igyekeznek? Tudja az ördög. Bizonyára nem Mexikóba. (peterdi) Út év, új sombrero - új egyesület. Sanyi és Sanyika Almási László, Falus István és Farkas József felvételei Januári vendégünk: sós KÁROLY .ét és féléves távollét után hazajött egy magyar szakember. Sós Károly az NDK válogatottjának szakfelügyelőjeként, illetve szövetségi kapitányaként dolgozott — igen eredményesen. Az Ékszerész SC-ben kezdett futballozni, 14 éves korában. Aztán áthívták az FTC ifibe, onnan pedig a Nemzetin, a Vasason és a miskolci Attilán át Franciaországba vezetett az útja. Három évig játszott francia földön, majd egy-egy esztendő következett Svájcban és Csehszlovákiában. Amikor hazajött, a Budafokhoz szerződött. A Budafok és a Gamma fúziója után az új csapatnál egy évig játékos-edzőként, majd 3 évig, 1944-ig csak edzőként működött. 44-ben még néhány hónapot a Salgótarjáni BTC-ben játszott, majd a nyilasok büntetőtáborba küldték. (Csak úgy mellékesen jegyezzük meg: nem ártana végre számbavenni és a demokratikus magyar sport eszmei aranykönyvében összegyűjteni azokat a sportembereket, akik a haladás, a humanizmus érdekében harcoltak, szenvedtek, s mintaképül állítani őket a felnövekvő sportoló ifjúság elé.) 1947 JÚNIUSÁBAN jött haza s a Szombathelyi Haladáshoz került edzőnek. Edzői munkájának következő állomásai: Újpest, Salgótarján, Dorog, Ferencváros, Bp. Honvéd. Legnagyobb edzői sikerét éppen a magyar válogatott csapat szolgálatában aratta. Bukovi Márton szövetségi kapitánnyal együtt állította helyre az 1954-es világbajnoki döntőben elszenvedett vereség és a balul sikerült 1955-ös esztendő után önbizalmát vesztett „aranycsapat” lelki egyensúlyát. Az 1956-os esztendőben a nagyszerű Bukovi—Sós kettős öt emlékezetes győzelemre vezette válogatottunkat, s az újra magára talált együttes nemcsak a lengyeleket verte meg idehaza, hanem Belgrádban a jugoszlávokat, Moszkvában a szovjet válogatottat, Párizsban a franciákat és Bécsben az osztrákokat. (Idehaza minden bizonnyal legyőztük volna a svédeket is, ha az ellenforradalom közbe nem szól.) Ezután az ellenforradalom által szétzilált, kényszerből alaposan megfiatalított Honvéddal a második és harmadik hely igen nagy teljesítmény volt. 1960-BAN MANFRED EWALD, az NDK sporthivatalának elnöke Budapesten járt és magyar szakembert kért a felsőbb sporthatóságunktól. Sós Károlyt ajánlották, így került ki 1960 őszén Berlinbe. 7-8 hónapig tanulmányozta odakinn az NDK labdarúgását, elkészítette a kért jelentést, utána pedig megbízták a szakfelügyelői tisztség ellátásával. És ahogy egymás után teltek az évek, az NDK válogatottja a szürkeségből, középszerűségből egyre magasabbra emelkedett. Nagyszerű eredmények — köztük a Szovjetunió, aztán Uruguay válogatottja ellen, s legutóbb rendkívül értékes győzelem az EB-selejtezőn éppen ellenünk, a klasszisokkal teletűzdelt magyar tizenegy ellenében — igazolták, hogy az NDK labdarúgóválogatottjával ma már minden ország együttesének számolnia kell.