Képes Sport, 1970. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-06 / 1. szám

Túrák után közel egyhónapos szünet után folyta­tódnak a jégkorong bajnokság küzdelmei. S bár a jégkorong kedvelők hosszú ideig maradtak hazai esemény nélkül, a váloga­tott csapat, és a legjobb ifjúságiak nem pihentek. Felnőtt válogatottunk előbb a budapesti Duna Kupán, majd a lengyel, NDK és dán túrán vett részt. A túrák sikere — ha csupán a számszerű eredményeket vesszük figyelembe — felemásnak mond­ható. Igaz, két alkalommal legyőztük a dán válogatottat, s az NDK bajnokság egyik élcsapata, az Empor Rostock ellen is diadalmaskodtak legjobbjaink, a lengyel túrán azonban nem remekeltek. A mér­kőzések viszont jó szolgálatot tettek a világbajnokság felkészülési tervének si­keres végrehajtásához. Megmutatták, hogy a csapat leggyengébb pontja válto­zatlanul a hátvédsor. Hátvédeink továbbra is „puhák”. A szabályos testtel való já­tékban rendszerint alul maradnak a csa­tárokkal szemben, s ez különösen ebben az évben mutatkozott meg, amikor beve­zették az egész pályás bodicseket. Az át­alakított csatársorok helyenként már jó teljesítményre is képesek. Amíg a felnőttek készültek, az ifik vizs­gáztak. Mégpedig — enyhén szólva — nem a legjobban. Az ifjúsági Európa-baj­­nokság „B” csoportjában hetedikek lettek — hét csapat közül. Van tehát még javítani való. A baj­nokság további szakasza, az elkövetkező válogatott mérkőzések, a világbajnoki küzdelmek adják majd meg a választ: mennyire sikerül a javítás ... (faludi) A „Televíziót minden iskolának” mozga­lom keretében az MI­S Országos Tanácsá­nak dolgozói egy Viktória tv-készü­léket juttattak a Vas megyei Nagymizdó isko­lásainak. A televíziót Varga Gábor, a szak­­szervezeti bizottság titkára adta át , megismerkedhetnek az Olvasók.­ Sok esztendős sorozat folytatása: megjelent a Sportvilág című magazin legújabb száma. Az előzőkhöz hason­lóan színes, változatos, könnyed formá­ban, sok képpel számol be az elmúlt esztendő kimagasló eseményeiről, leg­érdekesebb egyéniségeiről. Gyűjtők, szurkolók, sportemberek . . . ezt valóban kár lenne kihagyni. *■ 20 év piros-fehérben 40 év piros-feketében „Hatvan esztendeje immár, hogy meg­alakult a Kispesti Atlétikai Club, és két évtized telt el azóta, hogy ez a nagymúltú munkásegyesület beolvadt a Honvédba.” A napokban jelent meg a „20 év piros­fehérben, 40 év piros-feketében” című dí­szes kiadású képes album, amely a Bu­dapesti Honvéd és elődének, a Kispesti Atlétikai Clubnak történetét dolgozza fel és az olvasmányos kiadványban az egyik legeredményesebb egyesület jelenével is

Next