Képes Sport, 1972. január-július (19. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-04 / 1. szám
Egyre több szó esik Sapporóról, hiszen pontosan egy hónap múlva kezdődik a XI. téli olimpia. Ismét hallatott magáról Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is. Újabb körlevelet intézett a nemzeti olimpiai bizottságokhoz. Figyelmeztette őket, hogy minden tekintetben tartsák be az olimpiai szabályokat, mert különben könnyen törölhetik versenyzőiket. Hangsúlyozta, hogy a versenyzők öltözékén nem lehet reklámkép, a nyitó- és záróünnepségek felvonulására nem vihetnek magukkal filmfelvevőt vagy fényképezőgépet. Tilos az ilyenfajta „emlékkészítés". Brundage leszögezi: a játékoknak az olimpiai szabályok tiszteletben tartásával kell lezajlaniok. Angliában labdarúgó bajnoki mérkőzések jelentették a fő ünnepi sportműsort. Ebben néhány óriási rés is adódott, meglepőA két hete még öt ponttal vezető Manchester United 3:0 arányú vereséget szenvedett a West Ham United csapatától, és előnye ma már mindössze két pont a Leeds és a Manchester City előtt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nagy formának vége. A mérkőzésen egyébként a West Ham teljesen „kijátszotta” Best-éket. Sokan szinte szégyenletesne tartják a Manchester United vereségét. 42 000 néző látta a meglepő kilencven percet, amelyen az első gólt a 39. percben Robson lőtte. Az 55. percben a bermudai születésű Clyde Best növelte a gólok számát, majd a végső csapást a 81. percben Hurst (képünkön) mérte Bobby Charltonékra. Milánó is feliratkozott az „Év első.. .”-1 közé. A San Siro stadionban tört ki ugyanis az év első botránya. A Milan–Juventus rangadó 80 000 nézőt vonzott a lelátókra, néhány ezren azonban már nem kaptak jegyet. Nekirontottak a bejárati kapuknak, s a rendőrök csak könnygázbombákkal és kézigránátokkal tudták visszaverni a kintrekedőket. Több szurkoló kórházba került. Az év első világcsúcsa a nyugatnémet gyorskorcsolyázó, Erhard Keller nevéhez fűződik. Intelben - a világ talán leggyorsabb pályáján - 38,30 másodpercre javította saját 500 méteres világcsúcsát, amelyből pontosan 0,12 másodpercet faragott le. Tavaly, pontosabban 1971. december 31-én 23 óra 40 perckor indították Sao Palulóban a 47. szilveszteri futóversenyt. Éjfél után alig több, mint három perccel érkezett be a célba — nem kis meglepetésre — a mexikói Rafael Tadeo Palomares. Minden bizonnyal ő volt az év első versenyének győztese. Az év első napjának másik nagy eseménye a négysánc síugró verseny második fordulója volt Garmisch Partenkirchenben. Már nem keltett különösebb meglepetést, hogy a japán Kaszaja 92,5 és 93,5 méteres ugrásokkal is megszerezte a győzelmet. Kaszájáról általános a vélemény, hogy 1970. évi világbajnoki második helyezése óta rendkívül sokat fejlődött. Legnagyobb ellenfelei, a norvégok mondták róla, közvetlenül a győzelem után. Kaszaja ma a világ legjobb síugrója és Sapporóban legalább egy aranyérmet biztosan fog nyerni. Kaszaja aztán, egy nappal később, mintha csak igazolni akarta volna a véleményalkotókat, Obersdorfban, a harmadik sáncon is biztosan győzött, s az összetettben fölényesen vezet. Egy ünnepélyes pillanat december 28-áról. Fellobban az olimpiai láng. Aztán az új év második napján már Japánban folytatja útját Sapporóig.