Képes Sport, 1986. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1986-07-01 / 26. szám
Az NSZK „titka” Jakab Róbertné, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének a főtitkára. — Nem értek egyet azzal a vélt férj-feleség ellentéttel, amely állítólag a világbajnokságot végigkísérte, ezt csak a humoristák találták ki. Nálunk nem volt semmilyen nézeteltérés, én is ott ültem a képernyő előtt. Ne nevessen ki, de azt tapasztaltam, hogy mindig az a csapat győzött, amelynek tagjai szépen, lelkesen énekelték himnuszukat. Mi erről a véleménye? — Le vagyok lombozódva! Bevallom, az én mulasztásom, hogy nem beszélek eleget szépasszonyokkal a labdarúgásról. Így háti egyszerűen, nincs véleményem. Ámbár... ha így visszagondolok, a mieink elég nyamvadtan énekeltek! Dr. Kapolyi László, iparügyi miniszter: — Nekem nagy élmény volt ez a Mundiál. Örömmel láttam és élveztem a közvetítéseket. Egyet azonban nem értek. Miért szerepeltek a szocialista országok olyan gyengén? — A szocialista országok általában nem azt nyújtják labdarúgásban, amit joggal várnánk el tőlük. Nem csak a mostani Mundialon és a többieken, hanem a nemzetközi tornákon sem. Hogy divatosan fejezzem ki magam, a befektetés nem kamatozik. Különösen meggondolkoztató, hogy ez elsősorban a szeniorokra vonatkozik, mert az ifik és a serdülők eredményesebben szerepelnek. A szocialista labdarúgó szövetségek elnökei és főtitkárai minden évben találkoznak, de ezek az értekezletek nem sok hasznot hajtanak. A régi nóta: ha viszont négy-, vagy hatszemközt vagyunk, rögtön valós problémák merülnek fel. Hányszor vitattuk az eredményesség témáját néhai Valentin Granatkinnal, a FIFA volt alelnökével és Václav Jirával az UEFA jelenlegi alelnökével ! Nekem már nagyon régóta szilárd meggyőződésem, legjobb szakembereinket kéne egy hétre valahol „összeereszteni”, hogy alaposan meghányják-vessék ezeket a gondjainkat. Az olyan jelenségeket is, smnt a most kipattant igen súlyos jugoszláv bundaügy, Bulgáriában a CSZKA és a Levszki felszámolása, aztán mi sem felejtettük még el a saját korrupciós eseteink sorozatát. Valami olyan hátrahúzó erő dolgozik labdarúgó-sportunkban, amit fel kellene deríteni. Emellett a szakmai kérdések régióját lehetne értékelni, hozzátéve a mostani vb-szereplést. A választ ugyanis mindenképpen a szakmában kell elsősorban keresni, csak másodsorban a szervezésben. Dr. Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, az Elnöki Tanács tagja: — A nyugatiak óriási pénzeket fektetnek be a labdarúgásba. Hogyan lehet ezt nekünk egyensúlyozni? — Ismerem ennek a mechanizmusát, s tudom, ha nálunk egy vállalat 1 milliót ad szakmai klubjának, az 1 millió forintba kerül neki. A tőkéseknél más a helyzet. Náluk ennek az összegnek — ha megtartanák — 50—60—70%-át elvinnék adóba. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a kapitalista országokban a futball jó üzlet. Mert csak néhány kiemelkedően jó egyesületnek az. Mondjuk a Real Madridnak, amelynek 130 ezer fizető pártoló tagja van. A profi klubok nagy többsége a tönk szélén áll, úgy mentik át egyik évről a másikra. Ez azonban nem változtat a kérdés helytállóságán. Úgy hiszem, hogy mi jobb szervezéssel, hatékonyabb szakmai ellenőrzéssel, keményebb érdekeltségi- és követelményrendszerrel, több egyénre lebontott munkával, ki tudjuk ezt ellensúlyozni. Egyelőre azonban ez csak célunk. Veress Péter külkereskedelmi miniszter: — Számomra a legnagyobb meglepetést az NSZK okozta. Úgy jött és az elején úgy is szerepelt, mint egy szürke csapat. Mit mondjak? Szívesebben néztem Paraguay és Marokkó futballistáit. Aztán lassan megindult a gépezet. Nem látványosan, de nagyon céltudatosan. Hova tegyem ezt a furcsa, fordítottnak nevezhető jelenséget, hiszen a nyugatnémetek szemlátomást nem vesztettek erejükből, mint a többi csapat, hanem éppen ellenkezőleg, mind erőteljesebben, jobban játszanak. — Ennek két magyarázata van. Az egyik a fejlett edzés- és önedzés-rendszerben, valamint a hallatlanul leterhelő bajnokságban keresendő. Igaz, ez a másik szürke csapatnál, az angolnál is adva volt. Csakhogy — s itt jön a második magyarázat —, az erő egymagában még nem boldogít. A szakember látja, hogy Matthausék, ha nem is villognak, azért nagyon jó, megbízható futballisták. " Példájuk azonban nem egyedülálló. Így nyerte az előző világbajnokságot Olaszország, hogy Argentínáról ne is beszéljünk, mert ne felejtsük el, hogy az argentinok sem fent kezdték, ők is úgy emelkedtek a csúcsra! Egy felbecsülhetetlen plusszal, Maradonával...* S most hallgassuk meg koszorús költőnket Petőfi Sándort: „Végét vetik a zenének S hazamennek a legények.” Kár. PINTÉR ISTVÁN JELENTI A MÁR ÜRES AZTÉK- STADIONBÓL: MARADONÁÉK LEGYŐZTÉK AZ NSZK-T Megvan az új világbajnok! A Mundial előtt is esélyesnek tartott argentinok legyőzték a Német Szövetségi Köztársaság csapatát. Franz Beckenbauer annak idején mint újdonsült szövetségi kapitány éppen az argentinok elleni barátságos mérkőzésen ült először a kispadon. A csapat — ezért még nem őt, hanem elődjét Jupp Derwallt tették felelőssé — Düsseldorfban 3-1-re kikapott 1984 szeptemberében. Nem egészen két esztendő telt el azóta. És a Német Szövetségi Köztársaság csapata most a mérkőzések mérkőzésén sem tudott visszavágni. De aligha volna bárki is, aki ezért akár Beckenbauert, akár játékosait elmarasztalná. Három héttel ezelőtt a világbajnokság derekán még abban is nagyon kevesen hittek, hogy az NSZK együttese a döntőig juthat. A csoportmérkőzéseken nem a legjobban kezdtek. Dánia ellen 0-2-re vesztettek, dír utána is nehezen vették az akadályokat. Marokkót Matthäus utolsó percekben lőtt szabadrúgásával késztették megadásra, majd a házigazda Mexikót 11-es rúgásokkal verték ki, de utána a Franciaország— Brazília mérkőzés után toronymagasan világbajnokjelöltnek számító Franciaországot győzték le hallatlan küzdeni akarással s jutottak a döntőbe. A mérkőzés előtt Franz Beckenbauer a második hellyel is kiegyezett volna. — Egy ezüstérem 1986-ban értékesebb számunkra, mint az aranyérem volt 1974-ben — nyilatkozta a mérkőzés előtt. — Akkoriban ugyanis mi számítottunk a világ legjobb csapatának és szinte kötelességünk volt győzni a világbajnokságon. Most? Bizony, nincsenek olyan csillogó futballistáink, mint akkoriban voltak. Paul Breitner, Beckenbauer egykori világbajnok társa, aki négy évvel ezelőtt még játszott a Mundial döntőjében, amelyet akkor az olaszok nyertek meg, most mint az egyik nagy nyugatnémet bulvárlap kommentátora van jelen és szokása szerint ellentmondott a „Császárnak”. — Két rossz világbajnokság után — jelentette ki —, ezúttal magas színvonalú mérkőzések egész sorozatából álló Világ Kupát láttunk. Nagyszerű erőnlétben van csaknem minden csapat. Ebben egyenlőek. Éppen ezért maradtak el a durvaságok, nem bikaviadal, hanem igazi futball játszódott le a pályákon. Azt hiszem, a kondíció terén már nem lehet előrelépni. És éppen ezért a technika, a szellemes, fordulatos játék, az igazi futball kerül előtérbe. És van itt egy olyan nagy játékosegyéniség, mint Maradona, amilyen minden tíz évben sem akad ... Maradonát ugyan az első félidőben többnyire sikerült kikapcsolni a játékból, s csak akkor volt baj, amikor a félidő derekán a 16-os oldalvonalától nem messze szabálytalanul akadályozták, s a beívelt szabadrúgásnál Schumacher a labda alá futott, s Brown úgyszólván akadálytalanul fejelhetett a hálóba. A nagy Diego, aki már Spanyolországban csodagyereknek számított (Guy Thys, aki már akkor a belgák kapitánya volt 4-1-es argentin—magyar után. ..Maradona zseni, még sokat fogunk hallani róla...”) ezen a világbajnokságon állítólag egyedül jelentette Argentínát. A döntőbe jutást eredményező mérkőzésen épp úgy kétszer