Képes Sport, 1986. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1986-07-01 / 26. szám

Az NSZK „titka” Jakab Róbertné, a Magyar­­országi Szlovákok Demokra­tikus Szövetségének a főtitkára. — Nem értek egyet azzal a vélt férj-feleség ellentéttel, amely állítólag a­ világbajnok­ságot végigkísérte, ezt csak a humoristák találták ki. Nálunk nem volt semmilyen nézetelté­rés, én is ott ültem a képer­nyő előtt. Ne nevessen ki, de azt tapasztaltam, hogy mindig az a csapat győzött, amelynek tagjai szépen, lelkesen énekel­ték himnuszukat. Mi erről a véleménye? — Le vagyok lombozódva! Bevallom, az én mulasztásom, hogy nem beszélek eleget szép­­asszonyokkal a labdarúgásról. Így háti egyszerűen, nincs véle­ményem. Ámbár... ha így visszagondolok, a mieink elég nyamvadtan énekeltek! Dr. Kapolyi László, iparügyi miniszter: — Nekem nagy élmény volt ez a Mundiál. Örömmel láttam és élveztem a közvetítéseket. Egyet azonban nem értek. Miért szerepeltek a szocialista országok olyan gyengén? — A szocialista országok ál­talában nem azt nyújtják lab­darúgásban, amit joggal vár­nánk el tőlük. Nem csak a mostani Mundialon és a töb­­bieken, hanem a nemzetközi tornákon sem. Hogy divatosan fejezzem ki magam, a befek­tetés nem kamatozik. Különö­sen­ meggondolkoztató, hogy ez elsősorban a szeniorokra vo­natkozik, mert az ifik és a serdülők eredményesebben sze­repelnek. A szocialista labda­rúgó szövetségek elnökei és fő­titkárai minden évben találkoz­nak, de ezek az értekezletek nem sok hasznot hajtanak. A régi nóta: ha viszont négy-, vagy hatszemközt vagyunk, rögtön valós problémák merül­nek fel. Hányszor vitattuk az eredményesség témáját néhai Valentin Granatkinnal, a FIFA volt alelnökével és Václav Jirá­­val az UEFA jelenlegi alelnö­kével ! Nekem már nagyon régóta szilárd meggyőződésem, legjobb szakembereinket kéne egy hétre valahol „összeeresz­teni”, hogy alaposan meghány­­ják-vessék ezeket a gondjain­kat. Az olyan jelenségeket is, sm­nt a most kipattant igen sú­lyos jugoszláv bundaügy, Bul­gáriában a CSZKA és a Levszki felszámolása, aztán mi sem felejtettük még el a saját korrupciós eseteink soro­zatát. Valami olyan hátrahúzó erő dolgozik labdarúgó-spor­tunkban, amit fel kellene derí­teni. Emellett a szakmai kérdé­sek régióját lehetne értékelni, hozzátéve a mostani vb-szerep­­lést. A választ ugyanis minden­képpen a szakmában kell el­sősorban keresni, csak másod­sorban a szervezésben. Dr. Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, az Elnöki Tanács tagja: — A nyugatiak óriási pénze­ket fektetnek be a labdarúgás­ba. Hogyan lehet ezt nekünk egyensúlyozni? — Ismerem ennek a mecha­nizmusát, s tudom, ha nálunk egy vállalat 1 milliót ad szak­mai klubjának, az 1 millió fo­rintba kerül neki. A tőkések­nél más a helyzet. Náluk en­nek az összegnek — ha meg­tartanák — 50—60—70%-át el­­vinnék adóba. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a ka­pitalista országokban a futball jó üzlet. Mert csak néhány ki­emelkedően jó egyesületnek az. Mondjuk a Real Madridnak, amelynek 130 ezer fizető pár­toló tagja van. A profi klubok nagy többsége a tönk szélén áll, úgy mentik át egyik évről a másikra. Ez azonban nem változtat a kérdés helytállósá­gán. Úgy hiszem, hogy mi jobb szervezéssel, hatékonyabb szak­mai ellenőrzéssel, keményebb érdekeltségi- és követelmény­­rendszerrel, több egyénre le­bontott munkával, ki tudjuk ezt ellensúlyozni. Egyelőre azonban ez csak célunk. Veress Péter külkereskedelmi miniszter: — Számomra a legnagyobb meglepetést az NSZK okozta. Úgy jött és az elején úgy is szerepelt, mint egy szürke csa­pat. Mit mondjak? Szívesebben néztem Paraguay és Marokkó futballistáit. Aztán lassan meg­indult a gépezet. Nem látvá­nyosan, de nagyon céltudato­san. Hova tegyem ezt a furcsa, fordítottnak nevezhető jelensé­get, hiszen a nyugatnémetek szemlátomást nem vesztettek erejükből, mint a többi csapat, hanem éppen ellenkezőleg, mind erőteljesebben, jobban játsza­nak. — Ennek két magyarázata van. Az egyik a fejlett edzés- és önedzés-rendszerben, vala­mint a hallatlanul leterhelő bajnokságban keresendő. Igaz,­­ ez a másik szürke csapatnál, az angolnál is adva volt. Csakhogy — s itt jön a második magya­rázat —, az erő egymagában még nem boldogít. A szakem­ber látja, hogy Matthausék, ha nem is villognak, azért na­gyon jó, megbízható futballis­ták. " Példájuk azonban nem egyedülálló. Így nyerte az elő­ző világbajnokságot Olaszor­szág, hogy Argentínáról ne is beszéljünk, mert ne felejtsük el, hogy az argentinok sem fent kezdték, ők is úgy emel­kedtek a csúcsra! Egy felbe­csülhetetlen plusszal, Marado­­nával...* S most hallgassuk meg ko­szorús költőnket Petőfi Sán­dort: „Végét vetik a zenének S hazamennek a legények.” Kár. PINTÉR ISTVÁN JELENTI A MÁR ÜRES AZTÉK- STADIONBÓL: MARADONÁÉK LEGYŐZTÉK AZ NSZK-T Megvan az új világbajnok! A Mundial előtt is esélyesnek tar­tott argentinok legyőzték a Né­met Szövetségi Köztársaság csa­patát. Franz Beckenbauer annak idején mint újdonsült szövetsé­gi kapitány éppen az argenti­nok elleni barátságos mérkő­zésen ült először a kispadon. A csapat — ezért még nem őt, hanem elődjét Jupp Derwallt tették felelőssé — Düsseldorf­ban 3-1-re kikapott 1984 szep­temberében. Nem egészen két esztendő telt el azóta. És a Német Szövetségi Köztársaság csapata most a mérkőzések mérkőzésén sem tudott vissza­vágni. De aligha volna bárki is, aki ezért akár Beckenbauert, akár játékosait elmarasztalná. Három héttel ezelőtt a világ­bajnokság derekán még abban is nagyon kevesen hittek, hogy az NSZK együttese a döntőig juthat. A csoportmérkőzéseken nem a legjobban kezdtek. Dá­nia ellen 0-2-re vesztettek, dír utána is nehezen vették az akadályokat. Marokkót Matt­häus utolsó percekben lőtt sza­badrúgásával késztették meg­adásra, majd a házigazda Mexi­kót 11-es rúgásokkal verték ki, de utána a Franciaország— Brazília mérkőzés után torony­magasan világbajnokjelöltnek számító Franciaországot győz­ték le hallatlan küzdeni aka­rással s jutottak a döntőbe. A mérkőzés előtt Franz Beckenbauer a második hellyel is kiegyezett volna. — Egy ezüstérem 1986-ban értékesebb számunkra, mint az aranyérem volt 1974-ben — nyilatkozta a mérkőzés előtt. — Akkoriban ugyanis mi számí­tottunk a világ legjobb csapa­tának és szinte kötelességünk volt győzni a világbajnoksá­gon. Most? Bizony, nincsenek olyan csillogó futballistáink, mint akkoriban voltak. Paul Breitner, Beckenbauer egykori világbajnok társa, aki négy évvel ezelőtt még ját­szott a Mundial döntőjében, amelyet akkor az olaszok nyer­tek meg, most mint az egyik nagy nyugatnémet bulvárlap kommentátora van jelen és szokása szerint ellentmondott a „Császárnak”. — Két rossz világbajnokság után — jelentette ki —, ezúttal magas színvonalú mérkőzések egész sorozatából álló Világ Kupát láttunk. Nagyszerű erőn­létben van csaknem minden csapat. Ebben egyenlőek. Ép­pen ezért maradtak el a dur­vaságok, nem bikaviadal, ha­nem igazi futball játszódott le a pályákon. Azt hiszem, a kon­díció terén már nem lehet előrelépni. És éppen ezért a technika, a szellemes, fordula­tos játék, az igazi futball ke­rül előtérbe. És van itt egy olyan nagy játékosegyéniség, mint Maradona, amilyen min­den tíz évben sem akad ... Maradonát ugyan az első fél­időben többnyire sikerült ki­kapcsolni a játékból, s csak ak­kor volt baj, amikor a félidő derekán a 16-os oldalvonalától nem messze szabálytalanul akadályozták, s a beívelt sza­badrúgásnál Schumacher a lab­da alá futott, s Brown úgyszól­ván akadálytalanul fejelhetett a hálóba. A nagy Diego, aki már Spa­nyolországban csodagyereknek számított (Guy Thys, aki már akkor a belgák kapitánya volt 4-1-es argentin—magyar után. ..Maradona zseni, még sokat fogunk hallani róla...”) ezen a világbajnokságon állítólag egyedül jelentette Argentínát. A döntőbe jutást eredményező mérkőzésen épp úgy kétszer

Next