Képes Ujság, 1859 (1. évfolyam, 1-23. szám)
1859-10-09 / 12. szám
is elgyújtani, minek már nagyobb hatása jön, mert a budaörsiek rémülve bújtak össze, midőn a lángoló körből újra látták fölemelkedni a fehér alakot, és ijedtükben most már azt sem tudták: előre menjenek vagy hátra ? A hatást nem lehetett eltagadni, de Mihály bácsi teljes győzelmet akart, s mielőtt a megrémültek tájékozhatták magukat, elsüté a harmadik kört is, mi pokoli jön, mert a vastagon elhintett tűzpor sutorgása közt a fehér lepedős nem csak fölegyenesedett, de sőt már ki is lépett, mire a budaörsiek eszeveszetten rohantak szét az erdőségnek. Ezen naptól fogva a budaörsiek mindig elkerülték a régi utat, s énekük miatt a színészek már most nyugton alhatának. Az ó világ hét csudája, III. Jupiter szobra. A Nílus és Euphrates gyönyörű vidékéről a nyájas Görögországba vezetjük olvasóinkat, az Alpheus folyam mosolygó partjára, Olympiának sötét olajfái alá. Ott a szent berek előtt — amelyben a dicsőséges nemzeti ünnepélyek tartottak — állott egy Zeus, vagy rómaiasan, Jupiter tiszteletére emelt templom, mely egyike volt a kis Görögország legnagyobb építményeinek. Ezen templomban állott a „mennydörgő istennek“ Phidiás által faragott remek szobra, melyben a plastikai tökélyek megtestesítése tetőpontját érte el nemcsak a görög, hanem minden népek között, nemcsak a hajdani korban, de egész napjainkig. — E szobormű — melynek csak igen hiányos leírását lírjuk — annyira bírta az a világ embereinek csodálatát, hogyha valaki a nélkül halt meg, hogy e remekművet életében csak egyszer is látta volna: mindenektől boldogtalannak tartatott; sőt azon hiedelem is uralkodott, hogy e szobor készítésekor vagy isten szállott alá a művészhez, vagy a művésznek kellett istenhez fölszállania, csak ily módon alkothatván ennyire tökéletes művet. Jupiter trónon ülve ábrázoltatott e szoborműben, mely a talapzattal együtt 42 lábnyi magas volt, de meglepő alakjánál fogva még jóval magasabbnak látszott. Bal kezében hosszú, felső végénél sassal díszített s nemes érczektől ragyogó királyi pálcza tündökölt, s míg jobbján a győzelem istennőjének kis képszobrát tartá, a mint az diadalajándékait Zeusnak felajánlja. E kis szobornak, valamint magának a Jupiter nagy szobrának is, mezítelen testet ábrázoló részei elefántcsontból, a bő köpeny pedig, mely az olympi isten termetét körülövedző, tarka színekkel emailirozott aranyból készítetett. A hajfürtök szintén aranyból voltak, rajtuk zöldre emailirozott babérfüzért helyettesítő aranykoszorúval. Maga a trón pedig a szép művészetnek szintén remek alkotmányát képezé, s gazdagon föl vala ékesítve képekkel, s négy ivalaku oszlopocskán nyugodott, melyek ismét alul ■ befalazott gerendákhoz valának erősítve, hogy az egész szobormű roppant súlyát biztosan tarthassák. A trón sötét kékre volt festve, hogy így a palástnak tarka színeivel ellentétet képző alapszínezetül szolgáljon. E palást emailírozása Phidiás unokaöcscsének, a festész Pananosnak tulajdoníttatott. A trón lábaihoz négy-négy női alakot ábrázoló szobrocska illeszkedett, míg alul a talapzat a görögöknek Herkules és Theseus idejében az Amazonok ellen folytatott harczai voltak részint lefestve, részint domborműben kifaragva. Jupiternek lábai pedig egy zsámolyon nyugodtak, melyet két nyugvó oroszlán tartott, míg a trón széles lépcsőjén Aphroditének a tenger habjaiból való kikelése, s az olympi istenek általi ünnepélyes fogadtatása volt lefestve ; e kép oldalánál bal felül a hold, s jobb felül a nap istene látszott előtűnni, mintegy azt akarván ez által a művész jelenteni, hogy a szerelem istennőjének születésével egy egészen új világ veszi kezdetét. A csodamű későbbi állapotára nézve megjegyezzük , hogy az bármily éber gondviselés alatt tartatott is: mindazáltal fölállítatása után már 60 évvel az elefántcsontból készült részek szétbomladoztak, úgy, hogy az egész remekmű megsemmisülésétől lehetett tartani. Míg végre a jeles tehetségű Damophon szobrásznak sikerült a bomladozásnak indult részeket újra öszszeilleszteni. Miután Caligula császárnak azon szándéka volt, hogy e szobrot Olympiából Rómába vitesse , kivihetlennek bizonyult be — a remekmű régi helyen megmaradott egész nagyszerűségében Kr. után 408-ik esztendeig, a mikor is a templom, melyben állt, lángba borulván, az emésztő tűznek martalékává lön. Ez II. Theodosius császár idejében történt. Némelyeknek azon állítása, hogy e tűzből megmentetve Konstantinápolyban vitetett volna, és csak ott hamvasztatott volna el egy más 475-ben támadt tűz által: ezen állítás—mondjuk — hiteles történetírók bizonyítása szerint teljesen alaptalan. Ami végre e szobor készítőjének, a híres Phidiásnak élettörténetét illeti, arra nézve csak annyi bizonyosat tudunk, hogy ő Athénében született Kr. előtt körülbelül 500 évvel, s szülővárosát 65 éves koráig el sem hagyó, mígnem akkor Olympiába távozott a hírneves Jupiterszobrot elkészítendő. Dicsőséggel és kitüntetéssel tetézve tért vissza a remekművének létrehozása által ünnepelt művész Athénébe 432-ben. Ott akkor egy párt létezett, mely a kormányzó Perikles és barátai ellenébe helyezé magát: ezen párthoz csatlakozott Phidiás is, ki az akkor Athénét díszítendő minden szépművészeti építmény főigazgatójává és vezetőjévé neveztetett ki. Periklessel azonban a nagy szobrász mind jobban-jobban ellentétbe jővén: az Phidias egyik segédjét Menort megvesztegeté, hogy mesterét egy a Minerva-statua elkészítéséhez szükségelt nagy darab termésarany elsikasztásával vádolja be, — ami meg is történt. — De Phidias ellenei ez alkalommal nem érhettek czért; istensértéssel vádolák tehát másod ízben őt, mert Minerva pajzsára saját arczképét véseté. — Ezen vádra Phidias fogságba vettetett, ahol nem sokára meg is halt, — talán a háladatlan világ fölötti bújában. Sokan azt is állítják, hogy mérget adtak volna be neki, de ez nem bizonyos. Halálakor 68 éves volt. Kaukázusi képek. (Képmagyarázat.) Oroszország, mint tudjuk, majd harmincz éve folytat véres háborút a kaukázi cserkeszek ellen; oly sok éven át példátlan vitézséggel küzdöttek óriás elnyomójuk ellen a bátor bérczlakók, úgy, hogy sok időn keresztül dicsteliesen vezettek vissza a százezernyi muszka seregek a maroknyi hősileg elszánt cserkesztörzs által. Az Elborus-hegye gyakran látta az orosz szurony-erdőket büszkén közelegni, de látta ugyanazon szurony-erdőket ingani és elpusztulni is Shamyl bey harczainak vihara előtt, és a Kaukázus sasai sokáig a leölt oroszok húsával táplálkozának, és a klímás vadjakál elesett orosz bajnokok csontjain rágódott. De végre is győzelmeskedni kellett a roppant túlerőnek. Baratinsky herczeg a kaukázusi orosz hadsereg fővezére volt azon szerencsés férfiú, kinek sikerült a véres drámát bevégeznie ; hadai a legközelebbi nyáron előnyomulván, elfoglalák egész Czirkassziát, sőt magát a cserkesz nép hős vezérét Shamyl beyt, az ember fölötti csodaférfiút, a prófétát családjával együtt fogságba ejtették. Pétervárra küldetett az elbukott törzsfőnök, további sorsa és élete a minden oroszok czárjának kegyelmére bízatván. — Hős védői elfogatásakor részint elhullottak oldala mellett, részint vezérük szomorú sorsában osztoztak. — Azonban az orosz lapok maguk megismerik, hogy Shamyl még most sem győzethetett volna le , ha pártoskodás nem emeli föl ellene fejét önalattvalói között. Megunták ők már a hosszú véres harczot, s vezérük ellen föllázadva, elhatározták fölvenni a szolgaság jármát. Shamyl elfogatásaután Baratinsky herczeg a győzelmes sereg élén pazarfényű bevonulást tartott az újonnan hódított országrészeken keresztül a már rég orosz kézen levő Tiflisbe. (Lásd a képet). Fogadtatása a már rég muszka érzelmű fővárosban — kivált honfiai részéről — dicstelies és nagyszerű volt. A keleties stylban épült házak terraszai, erkélyei, sőt tetői is telve voltak kiváncsi nézőkkel; a festői öltözetű cserkesz lányok nézegettek le az ablakokból turbános fejecskéikkel — ki tudja, tán némelyik kényes szemekkel? — a büszke tartásu hadfiakra, kiknek élén táborkarával, czifra szerszámzata gyönyörű paripáján maga a diadalmas tábornok-herczeg lovagolt. Az utczákat ellepő néptömeg oly nagy volt, hogy a hírnökképen előre küldött lovas kozákok alig tudták magukat keresztül törni a hemzsegő utczákon és tereken a székesegyházig, melynek tornyában a harangok zúgtak, míg alant a templomban a győzelem örömére ünnepélyes isteni tisztelet tartatott. A herczeg a városnak ó-georgiai részeit áthaladván, az oroszok által lakott városrészben szállt meg a királyi helytartó palotájában. Itt nagy ebéd várta az érkezőket, melyhez a tartomány mind katonai- mind polgári notabilitásai meghivattak. Míg az étteremben az ebéd ideje alatt az asztali zene hangozott, oda lenn a kormányzósági palota előtti téren a nép örömkiáltásai harsogtak; majd este felé a herczeg tiszteletére nemzeti tánczünnepély tartatott, mely alkalommal a férfitánczban egy déli termetű ifjú járta a sereg — a nézőközönség nem kis gyönyörűségére — míg a körülállók mindegyike égő fáklyát tartott kezében. (Lásd a képet). A másik tánczvigalmat a győző hadvezér tiszteletére a georgiai nemesség adá, a főgymnasium persa Ízlésben alkalomszerüleg 135