Képes Ujság, 1860 (2. évfolyam, 1-13., 1-39. szám)
1860-04-22 / 4. szám
Én imádlak Camilla! — megőrülök ha elutasítasz — remélhetek? — A remélés öntől függ, de teljesül-e ? az már más kérdés — felelt Camilla mosolyogva. — Ne ily hidegen — e gúny kétségbe ejt. — Hát melegen, forrón, izzón? — hogy kell azt? — Egy bátorító szót. — Én bátorítsam ? — én, egy gyönge nő, egy erős férfit bátorítsak? menjen, ön nem tudja mit beszél. — Oh nagyon is tudom — hallgasson meg. — Tehát mit tegyek ? — kérdé Camilla egy karszékbe ereszkedve — azt akarja hogy karjai közé omoljak, elájuljak, s ha magamhoz tértem, azt kérdezzem hol vagyok, aztán önt meglátva ismét elájuljak örömömben? — Camilla! ! — Érzelegjek, mondjak egy sereg ah-ot és ohot, átkozzam a sorsot, mely önt nőssé tette, nevezzem el önt szívem bálványának, s végre — hogy a mérték teljes legyen, megőrüljek? — ez mégis sok volna tréfának. — Ne, ne gúnyoljon — hallgasson türelemmel, aztán — aztán taszítson el, ha szíve oly üres, oly kegyetlen..... s én főbe lövöm magam, nem — leszúrom, a Dunába ugrom. — — Ne tegye azt, nem vagyok oly kegyetlen, hát beszéljen, csak szerelméről ne. Jól sikerült Kazinczy-atillája ? — Egy kérést engedjen — rimánkodék Kesselewkeny. — Hadd halljam. — Előbb ígérje meg, hogy megteszi. — Legyen. De csak úgy, ha lehet. — Jöjjön velem, hagyjuk el a világot, vonuljunk magányba, egy csendes faluba — — Hol eledelünk lesz a sóhajtás, hangversenyünk a bikabömbölés és kakaskukorikálás, sétatérünk a legelő. — — Boldogok leszünk. — Színházunk az él — — Egymásnak élünk — szerelmünknek. — S éhenhalunk mellette. — Kegyed mellett a halál is boldogít. — De engem nem. — Boldogítson — jöjjön velem. — Szökjem ? — Nem, majd én szöktetem. — Hát neje? — Talál ő magának más vigasztalót. — S vőlegényem? — Átengedem neki nőmet. — A világ ítélete ? — Nem állít el szándékomtól. — Esküje, mit az oltár előtt tett? — Visszavonom a világ előtt. — S én önnek szeretője legyek? — Nem, csak tűrjön el oldalánál. — Rabja legyek? — Királynőm lesz, s én rabszolgája. — S teszi, amit mint királynő parancsolok ? — Mindent, habár életembe kerüljön is. — Tehát — hagyjon el. — Ezt az egyet nem. — úgy hát én teszem. Alasszolgája. S Camilla a mellékszoba ajtaja felé távozott. Jenő azonban elébe ugorván, letérdelt előtte. — Íme térdemen kérem, ne utasítson el. — Megmondom nejének. — Aztán nem bánom, elébb tegye meg amit kérek. E pillanatban inas lépett a szobába. Először megütközött ugyan e látványon, de később egész komornyiki méltóságát összeszedve szólt: — Kesselenkeny Jenőné e nagysága. — Nem! — az istenre kérem — mondja hogy nincs honn. — Szívesen látom, — szólt Camilla az inashoz. — Ha nem meglát — hol kalapom? — kiálta Jenő felugorva, s a szobában körülszaladva, kalapját kérése. — Kalapját keresi? — Igen. — Hisz kezében van. Kesselewkeny ki akart rohanni az ajtón, de a mint kinyitá, nejével ütközött össze. — Hozott Isten, kedves Emmám —— szólt Camilla az érkező elé sietve. — Jó reggelt, angyalom, — de Jenő, mit keressz te itt? — Férjed ma különösen jókedvű— szólt Camilla — képzeld csak, minek köszönhetem e látogatást. — Nos? — Emma — szólt Jenő zavarban s félelemben — nem hozta el a szabó ruhámat? — Nem még. De Camilla, mond el hát, mi ügyben van itt férjem ? — Igen különösben. Megtudván, hogy — — De Nagysád, — csekélység édesem — pusztán illedelmi látogatás. — Tehát megtudván hogy férjhez megyek, meg akart előzni, s kért, hogy — — Bocsánatot, de távoznom kell. — Egy kissé maradjon még. — Tehát kért, hogy ő akar — — Sürgős dolgaim vannak. — Ő akar oltárhoz vezetni. — De nagyság! — Én erre elmondom neki, a mit mint jogászviselt embernek tudnia kellene, mily büntetés vár a férfira, ki két feleséget tart, ő azonban elnevette magát, s mondá, hogy násznagyságért esedezett. — Igen — s Emmám — ugye ez nem lesz ellenedre? — Épen nem; sőt ha hajadon volnék, magam is mint nyoszolyólány lépnék fel. — Kesselenkeny úr, tehát neje engedelméből kérelme meghallgattatott, — szólt Camilla — ön fog oltárhoz vezetni. — Véghetetlenül lekötelez. — Jenő, te azt mondod, hogy sürgős dolgaid vannak — mondá Emma férjének, égve a kíváncsiságtól, e látogatás indokát megtudni, mert hogy nem ez volt a valódi, arról meg volt győződve. — Igazad van — tehát nagysád, ajánlom magamat. — Isten önnel. Kesselenkeny örömtől sugárzó arczcal lépett ki a házból. Ő úgy okoskodott magában, hogy ha Camilla nem szereti, most bizonyosan elárulja őt neje előtt, hogy pedig nem tette, ez legkiáltóbb bizonysága szerelmének. Egy utczasarkon fordult most be, mely a Dunához vezetett, s innét hideg csípős szél üté meg. Összébb akará gombolni budáját, de ekkor látja, oh malheur! hogy egy szál atillában jött el Camillától. Fázott is, szégyelte is magát, ha valaki meglátja, beleült tehát egy bérkocsiba s haza hajtatott. Kesselenkeny Jenő gazdag nemesi családból származott. Szüleit tiz éves korában elvesztvén, a szülei gondos figyelmet s szeretetet az intézeti hiányos nevelésnek kelle kipótolnia. De jaj az olyan ifjúnak, ki meg van fosztva szerető szülei kezétől, jó tanácsaitól, s pénzleső és önhasznukat vadászó nevelők kezei közé kerül. Az ilyennek, hacsak különös veleszületett erkölcsi szilárdság és állhatatos lelkülettel nem bír, el kell többé-kevésbé romlania, így történt Jenővel is. A bérelt gondoskodás, a megfizetett tanácsok nem teték lelkére a kívánt hatást, s ő mire nagykorú lett, mint jószivű bár, de könnyelmű és kicsapongó ifjú volt ismeretes. Semmiben nem volt állandó, csak az állhatatlanságban, legkevésbé pedig a szerelemben. Vagyona őt nem korlátozván, kalandos életet élt, csinos külsejével s megnyerő modorával nem egy varró- vagy divatárusleány szivét s eszét zavarta meg. De mindezen apró kalandok s szerelmeskedések mellett szive üres maradt, s ő nem is érzé a szükségletet, hogy ezért betöltse. Huszonöt éves korában egy barátja tanácsla neki, hogy nősüljön, s javaslóit is neki egy jómódú leánykát, ki árvaságát fukar nagynénje oldalánál töltötte. Jenő ráállt s arczképét egy levélhez mellékelvén, melyben vagyoni állásáról s helyzetéről tudósítja a nagynénit, útnak eresztette. A levélre kedvező válasz érkezvén, ő rögtön sietett a család meglátogatására, s a hatás, melyet reá Emma ten, felülmúlá várakozását. Egy hó eltelte múlva férj és nő lettek. Őt azonban sem a házasság szent kötelékei, sem nejének odaengedő szerelme nem akadályozók újabb kalandokban, s így történt, hogy szerelme, melyre egyedül csak nejének volt joga, többfelé oszlott el. Szive hevesen kapott lángra, s ilyenkor, midőn azt képzelé magának hogy szeret, őrül volt, — de e láng nem volt egyéb szalmatűznél, a mily hamar keletkezett, oly gyorsan enyészett is el. Ily állapotban volt jelenleg is, midőn Hídlaky Camillának vallott szerelmet. Camilla húsz éves fiatal özvegy volt, s nejének, kivel gyermekkorukban egy intézetet jártak, kebelbarátnője, jelenleg pedig mennyasszonya Csongrády Gyulának. Haza érkezve, inasát meneszté el Camillához budájáért. Midőn neje a látogatásból megjött, ennek arczkifejezésében egy árnyát a gyanúnak vélte felfedezni, de Emma igyekezett őt szeretetreméltó viseletével s gyengédségével az ellenkezőről meggyőzni. Sőt midőn neje azt mondá neki, hogy elmegy estve egy házi mulatságra, melyre különben férje is hivatalos volt, s pedig mivel ez vonakodott, nélküle is — lelki nyugalma tökéletesen helyreállott. De annál inkább kezde gyomra nyugtalankodni, mit is bebizonyított az ebédnél, elpusztítván egész halmazát a fánkoknak. Ebből még azt a következtetést is vonhatná valaki, hogy ha az ember örül, vagy boldog szerelmesnek képzeli magát, többet 38