Képes-Ujság, 1867 (3. évfolyam, 7-24. szám)

1867-01-01 / 7. szám

őrnek, kik jobban el vannak foglalva, az idő­­veszteség némi kárpótlásául a nyereség kis részét szánják, ezt az egylet egyes tagja meg sem érzi. S ne is gondolják, hogy ez „bécsi nemzeti bank“ vagy „magyar kereskedelmi bankaféle nagyszerű intézet, melyet csak olyanok kezelhetnek, a­kik az összes kereske­delmi, pénzügyi, s egyátalában nemzetgazda­sági tudományokban jártasak. Csak három dolog kell ide: becsületesség, józan ész és pontosság. A­ki olvasni, írni és derekasan számolni tud, és kiben meg van a jó akarat, hogy buzgón sáfárkodjék embertársai érdeké­ben, az sikerrel fog eljárhatni az ily kisebb­­szerű népbank alapítása és vezérlete körül. És a­mennyiben szüksége lesz tanácsra és útba­igazításra, a­mennyiben vagy nem tudna ide­gen pénzt szerezni, vagy az egylet pénztárában pillanatnyira heverő tőkét hova fektetni, bát­ran fordulhat az ügy pesti barátjaihoz, kiknél biztos támaszt talál. A dolog egyszerű­ lesz talán, a­ki épen azért kicsinyléssel fog az ügyről szólani. Az ily kételkedőket a már eddig kivívott eredmé­nyekre kell utalni, vagy ha ez sem segítne, ki kell őket nevetni, vagy szánni, mert nem tudják, mit cselekesznek. B. Kemény Zsigmonus és Jókai Mór. (Képekkel.) Látott már nyájas olvasóm egymást sze­rető rokonokat, kik valami dolog felett összezördültek? — íme én bemutatok itt ket­tőt. Mindenikök édes gyermeke közös anyánk­nak, mindenik híres, és megérdemli nagy hí­rét, egy levegőt szívnak, egy városban laknak, egy mesterséget űznek, s ime­rész szomszé­dokká lőnek, porolnék egymással. Talán az a baj köztök, hogy egyik a Pesti Naplót, másik a Hont szerkeszti ? talán a kon­­czot féltik egymástól? — Oh nem ! mindenik hírlapja elég nagy és országs­zerte kedvelt arra, hogy szerkesztőjének dicsőséget is, kony­hára valót is nyújtson. Hanem az bennök a hiba, hogy egyik sem akarja a másiknak el­hinni, hogy amaz szereti jobban ezt az édes magyar hazát, mint .. . Érdeme mindkettőnek nagy. Nem is azért tettem egyik arczképét czirádák közzé, mintha ezzel azt akarnám jelenteni, hogy: ime­ ezt jobban megilleti a koszorú, — hanem mert véletlenül épen így illett e kép az újságba; nem is azért áll b. Kemény Zsigmondé elöl, mintha ezzel az ő elsőségét akarnám jelölni, mert én részemről mindeniket egyaránt tiszte­lem, — hanem mert kettőjök közt ez az idősebb. B. Kemény Zsigmond 1816-ban született Erdélyben; 1823—1834-ig a nagy-enyedi főis­kolának volt növendéke; 1834—1837-ig ott­hon gazdálkodott, tanulmányokkal foglalva el szabad idejét. Majd egy évet Maros-Vásár­­helytt töltött, hol ügyvédi censurát tölt. Innen 1839-ben a bécsi egyetemre ment. 1840-ben visszatért Erdélybe s elvállalta az „Erdélyi Híradó“ vezetését. Kemény már első ifjúságában leginkább a politikához és szépirodalomhoz vonzódott, írt regényeket és vezérczikkeket. Azonban politikai hatása még akkor szűk körű volt, mit legin­kább az erdélyi viszonyoknak kell tulajdo­­nítni. Magyarországon legelőször a kortes kérdésről írt röpirata csinált hatást. Széche­nyinek annyira megtetszett e mű, hogy egy lap szerkesztésével kínálta meg a fiatal embert, a magyar tudós társaság pedig e mű megjele­nése után tagjául választotta. Kemény Pestre jött, bele­élte magát az itteni viszonyokba és azóta folyvást egyik jelesebb tagja a politikai irodalomnak. De hírlapírónk nem lett hűtlen a szépiro­dalomhoz sem. Több beszélyt és regényt irt, melyek közzü­l a „Férj és nő“, „Ködképek a kedély láthatárán”1, kitűnők, az „Özvegy és leánya“, a legjobb szerkezetű magyar regény, a „Rajongók“ pedig és a „Zord idők“ báró Kemény tehetségét teljes erejében mutatják. Regényei többnyire történetiek. 1848-ban a pesti nemzetgyűlésre Kővár­vidékén képviselővé választatott. Az ország­gyűlést Debreczenbe követvén, 1849. tavaszán Szemere belügyminisztériumában tanácsossá­got vállalt. E miatt hadi törvényszék elé állít­tatott, de a kereset ellene, mint több társai ellen is, megszüntetett. Azután pár gyönyörű kisebb munkát írt, majd ismét a hírlapiroda­lomhoz fordult. 1855-ben átvette a Pesti Napló szerkesztését, s azóta mindig azt folytatja. Egész 1860-ig nem írhatván azt, a mit akart, nem irta azt, a mit mások akartak; a társadalmi, irodalmi dolgokra s a külü­gyek magyarázatára vetette lapja fősulyát Némely fontos eseménynél hallgatagsága valóságos ékesszólás volt. 1858-ban, midőn a behozott hirlapbélyeg mind megbuktatta a magyar napi­lapokat, kemény anyagi áldozattal is járult a „Pesti Napló“ fenntartásához, így zengett a „Pesti Napló“ egész 1859-ig, de nyomot ha­gyott mind irodalmi, mind politikai tekintet­ben. Mint irodalmi közlöny központja volt a jelesb, idősb és ifjabb íróknak, mint politikai lap pedig képviselője a nemzet elnyomott vá­

Next