Képes-Ujság, 1867 (3. évfolyam, 7-24. szám)
1867-01-01 / 7. szám
őrnek, kik jobban el vannak foglalva, az időveszteség némi kárpótlásául a nyereség kis részét szánják, ezt az egylet egyes tagja meg sem érzi. S ne is gondolják, hogy ez „bécsi nemzeti bank“ vagy „magyar kereskedelmi bankaféle nagyszerű intézet, melyet csak olyanok kezelhetnek, akik az összes kereskedelmi, pénzügyi, s egyátalában nemzetgazdasági tudományokban jártasak. Csak három dolog kell ide: becsületesség, józan ész és pontosság. Aki olvasni, írni és derekasan számolni tud, és kiben meg van a jó akarat, hogy buzgón sáfárkodjék embertársai érdekében, az sikerrel fog eljárhatni az ily kisebbszerű népbank alapítása és vezérlete körül. És amennyiben szüksége lesz tanácsra és útbaigazításra, amennyiben vagy nem tudna idegen pénzt szerezni, vagy az egylet pénztárában pillanatnyira heverő tőkét hova fektetni, bátran fordulhat az ügy pesti barátjaihoz, kiknél biztos támaszt talál. A dolog egyszerű lesz talán, aki épen azért kicsinyléssel fog az ügyről szólani. Az ily kételkedőket a már eddig kivívott eredményekre kell utalni, vagy ha ez sem segítne, ki kell őket nevetni, vagy szánni, mert nem tudják, mit cselekesznek. B. Kemény Zsigmonus és Jókai Mór. (Képekkel.) Látott már nyájas olvasóm egymást szerető rokonokat, kik valami dolog felett összezördültek? — íme én bemutatok itt kettőt. Mindenikök édes gyermeke közös anyánknak, mindenik híres, és megérdemli nagy hírét, egy levegőt szívnak, egy városban laknak, egy mesterséget űznek, s imerész szomszédokká lőnek, porolnék egymással. Talán az a baj köztök, hogy egyik a Pesti Naplót, másik a Hont szerkeszti ? talán a konczot féltik egymástól? — Oh nem ! mindenik hírlapja elég nagy és országszerte kedvelt arra, hogy szerkesztőjének dicsőséget is, konyhára valót is nyújtson. Hanem az bennök a hiba, hogy egyik sem akarja a másiknak elhinni, hogy amaz szereti jobban ezt az édes magyar hazát, mint .. . Érdeme mindkettőnek nagy. Nem is azért tettem egyik arczképét czirádák közzé, mintha ezzel azt akarnám jelenteni, hogy: ime ezt jobban megilleti a koszorú, — hanem mert véletlenül épen így illett e kép az újságba; nem is azért áll b. Kemény Zsigmondé elöl, mintha ezzel az ő elsőségét akarnám jelölni, mert én részemről mindeniket egyaránt tisztelem, — hanem mert kettőjök közt ez az idősebb. B. Kemény Zsigmond 1816-ban született Erdélyben; 1823—1834-ig a nagy-enyedi főiskolának volt növendéke; 1834—1837-ig otthon gazdálkodott, tanulmányokkal foglalva el szabad idejét. Majd egy évet Maros-Vásárhelytt töltött, hol ügyvédi censurát tölt. Innen 1839-ben a bécsi egyetemre ment. 1840-ben visszatért Erdélybe s elvállalta az „Erdélyi Híradó“ vezetését. Kemény már első ifjúságában leginkább a politikához és szépirodalomhoz vonzódott, írt regényeket és vezérczikkeket. Azonban politikai hatása még akkor szűk körű volt, mit leginkább az erdélyi viszonyoknak kell tulajdonítni. Magyarországon legelőször a kortes kérdésről írt röpirata csinált hatást. Széchenyinek annyira megtetszett e mű, hogy egy lap szerkesztésével kínálta meg a fiatal embert, a magyar tudós társaság pedig e mű megjelenése után tagjául választotta. Kemény Pestre jött, beleélte magát az itteni viszonyokba és azóta folyvást egyik jelesebb tagja a politikai irodalomnak. De hírlapírónk nem lett hűtlen a szépirodalomhoz sem. Több beszélyt és regényt irt, melyek közzül a „Férj és nő“, „Ködképek a kedély láthatárán”1, kitűnők, az „Özvegy és leánya“, a legjobb szerkezetű magyar regény, a „Rajongók“ pedig és a „Zord idők“ báró Kemény tehetségét teljes erejében mutatják. Regényei többnyire történetiek. 1848-ban a pesti nemzetgyűlésre Kővárvidékén képviselővé választatott. Az országgyűlést Debreczenbe követvén, 1849. tavaszán Szemere belügyminisztériumában tanácsosságot vállalt. E miatt hadi törvényszék elé állíttatott, de a kereset ellene, mint több társai ellen is, megszüntetett. Azután pár gyönyörű kisebb munkát írt, majd ismét a hírlapirodalomhoz fordult. 1855-ben átvette a Pesti Napló szerkesztését, s azóta mindig azt folytatja. Egész 1860-ig nem írhatván azt, a mit akart, nem irta azt, a mit mások akartak; a társadalmi, irodalmi dolgokra s a külügyek magyarázatára vetette lapja fősulyát Némely fontos eseménynél hallgatagsága valóságos ékesszólás volt. 1858-ban, midőn a behozott hirlapbélyeg mind megbuktatta a magyar napilapokat, kemény anyagi áldozattal is járult a „Pesti Napló“ fenntartásához, így zengett a „Pesti Napló“ egész 1859-ig, de nyomot hagyott mind irodalmi, mind politikai tekintetben. Mint irodalmi közlöny központja volt a jelesb, idősb és ifjabb íróknak, mint politikai lap pedig képviselője a nemzet elnyomott vá