Képes-Ujság, 1867 (3. évfolyam, 7-24. szám)

1867-09-16 / 24. szám

gyilkossal nem lakik egy fedél alatt. Régi is­merősei félre húzódtak tőle, nem csak, hanem minden lehető alkalommal szemére vetették bűnét, folytonosan ingerelték, nem is volt már más neve, mint „gyilkos, gyilkos.“ Sokszor láttam ezen szép harmincz éves férfiút, bánatos, elkeseredett arcza önkényte­lenül felébresztette részvétemet, oly jól esett neki, ha szívesen köszöntettem, szóba állottam vele, meghallgattam panaszoskodását, vigasz­taltam, s végül kezet fogtam vele. Ilyenkor ki­derült arcza, a bánat oszladozni kezdett róla, karcsú, magas alakja kiegyenesedett,s felemelt fővel ment végig az utczán, míg kevés idő múlva ismét visszaesett csüggetegségébe, mert az utcza gyermekek, a kapu megött suttogó asszonyok ismét a legkegyetlenebb kíméletlen­séggel emlékeztették bűnére. Oh, a törvény, melyet ti nem is neveztek másképp, mint szi­gorúnak, sokkal szelidebben büntet, mint a nép meggondolatlansága Az a szigorú törvény figyelembe vette Bandinak korábbi feddhetet­len életét, bűnét sem nevezte gyilkosságnak, mert maga az eredmény nem volt szándéká­ban, de az emberek szigorúbban ítéltek felette, még mindig elveszettnek tartották, kitaszítot­ták társaságukból, megvetették, felesége el­hagyta! Csoda-e, ha ily körülmények közt Bandi az ivásban keresett menedéket? Mindig gyakrabban járt el a korcsmába, már csaknem egész vagyona zsidó kezébe került, de nem törődött ő azzal, i­szive, lelke tele volt kese­rűséggel, jól esett neki, ha­bár a részegség ide­jére elfeledheti baját. Egy vasárnap délután egyedül ivott Bandi a fogadóban, midőn néhány félig ittas ember is oda került. Az ingerkedés újra megkezdő­dött. „Miféle vérszagot érzekli? kérdé az egyik. ,,,Hát nem látod, hogy gyilkos van a házban“'? felelt rá a másik. Erre felállott Bandi bánatos alakja: „Ne keserítsetek — szólt — mert iste­nemre oly dolgot teszek, mit magam is megbá­nok ! Ti elválasztottátok tőlem feleségemet; kiűztetek magatok közül; részegessé lenni kényszerítettetek, s nem hagytok nekem egy csendes órát. Ne ingereljetek tovább, mert a kétségbe­esett emberrel nem jó tréfálni“, ,Nézzétek, még fenyegetődzik ez a gyilkos, ki vele innen" — hangzott mindenfelől, s hozzá is fogott a társaság, hogy Bandit kivesse. Ő is védelmezni kezdte magát, kiragadta egyik megtám­adójának kezéből fokosát, jobbra-balra vágott vele maga körül, hirtelen megpillantott egyet, ki legtöbbet ingerelte. „„Most meghalsz kutya“ “ ordította neki határtalan dühében, oroszlányi erővel rohant rá, földre derítette, s úgy ütötte fejbe a csákánynyal, hogy veleje kilocscsanva — szörnyet halt. — Néhány hét múlva Bandi ismét nehéz vasba verve ült a sz . . . i börtön egyik piszkos zugában, a tör­vény ismételt, és most már szándékos gyilkos­ságért 15 évi börtönre ítélte.—Igy azon ember, ki okosabb bánásmód mellett ismét derék, hasznos tagja lehetett volna a társadalomnak, örökre elveszett. Előbb elpusztította vagyonát, azután folytonosan ingerelt­etve újra vétkezett, s visszakerült a börtönbe. Szíves olvasóm, nem ok nélkü­l beszéltem el e szomorú történetet. Magad is rájöttél va­lószínűleg a tanúságra, de én is elmondom. Ezelőtt néhány héttel mindenik magyar újság egész hosszú névsort közlött, azon egyének névsorát, kik megkegyelmezés útján a börtön­ből kiszabadultak. A derék jó Horváth Boldi­zsár igazságügyminiszter azzal kezdte meg­­működését, hogy több ezer szerencsétlen rab­nak adta vissza az édes szabadságot. Az isten áldja meg érte azt a derék embert, hejh, csak meglátszik rajta, hogy közülünk emelkedett oly magasra, a király után az első helyre, saját érdeme és nem fényes születése által, mert tudja a szegény nép baját. — Soha Magyaror­szágon egy évben annyi rab nem szabadult ki, mint az idén; bizonyára igen kevés olyan ol­vasója lehet e lapnak ki vagy egyet ne ismerne közülök. — Most már rajtunk a sor, hogy az igazság miniszterének nemes tettét befejezzük, vagy legalább sikerét el ne rontsuk. Tegyünk meg mindent a magunk részéről is, hogy azon szerencsétlen embereket a társadalomnak visz­­sza­nyerjük. Ne bosszantsuk, ne gúnyoljuk, s­okkal szerencsétlenebbek ők, mint a­milyen rosszak. Bűneiknek büntetését elvették a tör­vénytől, s veszik folytonosan saját lelkiisme­­retöktől,­­ ne büntessük mi is őket, hanem a büntetést bízzuk arra, ki a szíveket és veséket vizsgálja, mert csak ő tudja igazán megítélni, ki milyen nagy bűnös, milyen nem. Állítsuk helyre régi családi életeket, adjunk nekik munkát, életmódot, nehogy a szükség ismét bűnre kényszerítse ; bánjunk velük úgy mint bűneikből teljesen megjavult emberekkel,s ha a szigorú törvény megelégelte már bím­hödésö­­ket, elégeljük meg mi is. Vegyünk példát sze­gény szerencsésen Józsa Bandi történetéből, mely könnyen ismételheti magát; gondoljuk meg, hogy sokkal nemesebb és a társadalomra nézve hasznosabb dolog egy embert megjavítni, mint megbüntetni, s ne legyünk felettébb igazak. KOVÁCS ALBERT.

Next