Képes-Ujság, 1867 (3. évfolyam, 7-24. szám)
1867-09-16 / 24. szám
gyilkossal nem lakik egy fedél alatt. Régi ismerősei félre húzódtak tőle, nem csak, hanem minden lehető alkalommal szemére vetették bűnét, folytonosan ingerelték, nem is volt már más neve, mint „gyilkos, gyilkos.“ Sokszor láttam ezen szép harmincz éves férfiút, bánatos, elkeseredett arcza önkénytelenül felébresztette részvétemet, oly jól esett neki, ha szívesen köszöntettem, szóba állottam vele, meghallgattam panaszoskodását, vigasztaltam, s végül kezet fogtam vele. Ilyenkor kiderült arcza, a bánat oszladozni kezdett róla, karcsú, magas alakja kiegyenesedett,s felemelt fővel ment végig az utczán, míg kevés idő múlva ismét visszaesett csüggetegségébe, mert az utcza gyermekek, a kapu megött suttogó asszonyok ismét a legkegyetlenebb kíméletlenséggel emlékeztették bűnére. Oh, a törvény, melyet ti nem is neveztek másképp, mint szigorúnak, sokkal szelidebben büntet, mint a nép meggondolatlansága Az a szigorú törvény figyelembe vette Bandinak korábbi feddhetetlen életét, bűnét sem nevezte gyilkosságnak, mert maga az eredmény nem volt szándékában, de az emberek szigorúbban ítéltek felette, még mindig elveszettnek tartották, kitaszították társaságukból, megvetették, felesége elhagyta! Csoda-e, ha ily körülmények közt Bandi az ivásban keresett menedéket? Mindig gyakrabban járt el a korcsmába, már csaknem egész vagyona zsidó kezébe került, de nem törődött ő azzal, iszive, lelke tele volt keserűséggel, jól esett neki, habár a részegség idejére elfeledheti baját. Egy vasárnap délután egyedül ivott Bandi a fogadóban, midőn néhány félig ittas ember is oda került. Az ingerkedés újra megkezdődött. „Miféle vérszagot érzekli? kérdé az egyik. ,,,Hát nem látod, hogy gyilkos van a házban“'? felelt rá a másik. Erre felállott Bandi bánatos alakja: „Ne keserítsetek — szólt — mert istenemre oly dolgot teszek, mit magam is megbánok ! Ti elválasztottátok tőlem feleségemet; kiűztetek magatok közül; részegessé lenni kényszerítettetek, s nem hagytok nekem egy csendes órát. Ne ingereljetek tovább, mert a kétségbeesett emberrel nem jó tréfálni“, ,Nézzétek, még fenyegetődzik ez a gyilkos, ki vele innen" — hangzott mindenfelől, s hozzá is fogott a társaság, hogy Bandit kivesse. Ő is védelmezni kezdte magát, kiragadta egyik megtámadójának kezéből fokosát, jobbra-balra vágott vele maga körül, hirtelen megpillantott egyet, ki legtöbbet ingerelte. „„Most meghalsz kutya“ “ ordította neki határtalan dühében, oroszlányi erővel rohant rá, földre derítette, s úgy ütötte fejbe a csákánynyal, hogy veleje kilocscsanva — szörnyet halt. — Néhány hét múlva Bandi ismét nehéz vasba verve ült a sz . . . i börtön egyik piszkos zugában, a törvény ismételt, és most már szándékos gyilkosságért 15 évi börtönre ítélte.—Igy azon ember, ki okosabb bánásmód mellett ismét derék, hasznos tagja lehetett volna a társadalomnak, örökre elveszett. Előbb elpusztította vagyonát, azután folytonosan ingereltetve újra vétkezett, s visszakerült a börtönbe. Szíves olvasóm, nem ok nélkül beszéltem el e szomorú történetet. Magad is rájöttél valószínűleg a tanúságra, de én is elmondom. Ezelőtt néhány héttel mindenik magyar újság egész hosszú névsort közlött, azon egyének névsorát, kik megkegyelmezés útján a börtönből kiszabadultak. A derék jó Horváth Boldizsár igazságügyminiszter azzal kezdte megműködését, hogy több ezer szerencsétlen rabnak adta vissza az édes szabadságot. Az isten áldja meg érte azt a derék embert, hejh, csak meglátszik rajta, hogy közülünk emelkedett oly magasra, a király után az első helyre, saját érdeme és nem fényes születése által, mert tudja a szegény nép baját. — Soha Magyarországon egy évben annyi rab nem szabadult ki, mint az idén; bizonyára igen kevés olyan olvasója lehet e lapnak ki vagy egyet ne ismerne közülök. — Most már rajtunk a sor, hogy az igazság miniszterének nemes tettét befejezzük, vagy legalább sikerét el ne rontsuk. Tegyünk meg mindent a magunk részéről is, hogy azon szerencsétlen embereket a társadalomnak viszszanyerjük. Ne bosszantsuk, ne gúnyoljuk, sokkal szerencsétlenebbek ők, mint amilyen rosszak. Bűneiknek büntetését elvették a törvénytől, s veszik folytonosan saját lelkiismeretöktől, ne büntessük mi is őket, hanem a büntetést bízzuk arra, ki a szíveket és veséket vizsgálja, mert csak ő tudja igazán megítélni, ki milyen nagy bűnös, milyen nem. Állítsuk helyre régi családi életeket, adjunk nekik munkát, életmódot, nehogy a szükség ismét bűnre kényszerítse ; bánjunk velük úgy mint bűneikből teljesen megjavult emberekkel,s ha a szigorú törvény megelégelte már bímhödésöket, elégeljük meg mi is. Vegyünk példát szegény szerencsésen Józsa Bandi történetéből, mely könnyen ismételheti magát; gondoljuk meg, hogy sokkal nemesebb és a társadalomra nézve hasznosabb dolog egy embert megjavítni, mint megbüntetni, s ne legyünk felettébb igazak. KOVÁCS ALBERT.