Képes Újság, 1964. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1964-07-04 / 27. szám

A LÁTOGATÓ HÁROMSZOR UGAT Ez a néhány szó írás egy kitépett naptárlapon, és ez a kutya néhány nappal ezelőtt életet mentett. Ayron Watkins skót juhász a mezőn legeltetett lóhátról, amikor a paripa hirtelen megbokrosodott, ledobta magáról a juhászt, és életveszélyesen megsebesítette. Ott fe­küdt egyedül a füvön, a legközelebbi lakott helytől 10 kilométernyi távolságra. Csak annyi ereje maradt, hogy kitépett naptár­lapjára né­hány szót írjon. Kutyája nyakára kötötte a cédulát, és elájult. A kutya megértette a veszélyt, nekiiramodott, és rövidesen leért a faluba. Ugyancsak a kutya vezette fel a segítőkész embereket, akik gyorsan kórházba szállították a szerencsétlenül járt juhászt. Watkins már gyógyul. Mindennapos látogatója a kórházban a kis Tim. Be nem jöhet, de az ablaknál hármat ugat, és ilyenkor gazdája — aki életét köszönheti a hűséges és okos állatnak — hálás szívvel néz megmentőjére. •r. •» rlu»*M naacH «*• I y 'tZtr'&h-V '«•» MlK — * MM \ ____----------xs* I Az életmentő Tim és a néhány szavas üzenet „4 KÍNZÁS LETT AZ ERKÖLCS..." A szélsőjobboldali párizsi bulvárlap, a Paris Presse szerkesztőségében mindennap izgatottan várják a postát: meghozza-e a vaskos levelet, amelynek tartalma újra a nap szenzációja lehet? Már ismerik a fel­adó jellegzetes kézírását. Ha 15 sűrűn tele­írt oldal is a levél, akkor is teret adnak neki az újság hasábjain. Hiszen a rikkan­csok egy-két óra múlva már ezt kiálthat­ják az utcán: — Megjelent a Paris Presse a gyilkos leg­újabb levelével! Az ismeretlen levelező az évszázad leg­furcsább, legvakmerőbb s egyben legelve­temültebb gyilkosa. Áldozata egy 11 esztendős kisfiú volt: Luc Taron, kereskedőszülők gyermeke. Még május 27-én fojtotta meg a verrieres-i erdőben. Mindent tud a rendőrség is, az újságol­vasó is a borzalmas gyilkosságról: a tettes valami páratlan közlékenységgel árult el minden részletet. Hogyan találkozott a metró egyik I. osztályú kocsijában a fiúcs­kával, mint elegyedett vele beszélgetésbe, miképp csalta el magával. . . Annak leírá­sával sem maradt adós, hol, hogyan, mikor és­­ miért végzett kis áldozatával. Telefonon és a szerkesztőségek címére el­küldött levelekben a legapróbb részletekig bevall mindent a gyilkos. A fiúcska apja tanúsítja is, hogy szinte minden adat egyez­het, a kis Luc valóban félt a farkasoktól, s íme, a gyilkos azt írja: •» Amikor az erdő széléhez értünk, a gyermek megszorította a kezemet s remegve kérdezte: Lehetnek itt farkasok?« De miért e szörnyű bűn? — Halló, itt a gyilkos. Ismételten el aka­rom mondani, hogy tettem lázadás volt a társadalom ellen ... — ez hallatszik a tele­fonban. A Taran-szülők készülékére mag­netofont szerelt a rendőrség. A szalag meg­­őrz a gyilkos megfontolt hangját. »Nem vagyok elmebeteg — írja egyik le­velében. — Nem hiszek többé rothadt tár­sadalmunk szavában. 1957-ben, Algírban, Massu-mál magamra találtam. A kínzás lett az erkölcs, az egyetlen, amely érvényes. Nem kedvtelésből gyilkoltam, hanem azért, hogy rászorítsam a társadalmat, hányja ki magából a pénzt, amely neki m­a­ istene...« Igen, a telefonáló-levelező gyermekgyil­kos váltságdíjat is akart szerezni a kis Lue-ért. Hogy abban a társadalomban a pénz az úr, azt valóban tudhatja: elmondja magáról, hogy egy magasrangú hivatalnok fia. Apjának Citroen DS gépkocsija van. Ő maga 1957-ben Algériában szolgált ka­tonaként az arabfaló Massu tábornok expe­­díciós seregében. A párizsi rendőrség több mint egy hónap­ja üldözi-keresi a bűnözőt. A temérdek te­lefonüzenet és levél ellenére még nem ke­rítette kézre. Pedig a nyomozók nem jár­hatnak messze. Egyik legutolsó levelében a gyilkos ezt írja: »Újabb gyermekgyilkos­ságra készülök, de nem tudom végrehaj­tani, annyira figyelnek...« A francia közvélemény visszafojtott lé­legzettel lesi­várja a kis Luc Taron gyilko­sáról szóló híreket. A rendőrség egyhónapos tehetetlensége felháborodást kelt, ugyan­akkor a legkalandosabb feltevésnek ad létjogosultságot. Az egyik kósza hír magát az apát tette gyanússá, a rendőrség hivata­los közlése szerint azonban Yves Taron el­len a nyomozás során semmilyen terhelő adat sem merült fel. Egyedül a bulvársajtó az, amely hasznot húz a bűnügyi krónikában páratlan eset­ből. Szinte másodnaponként ott a gyilkos levele a szerkesztőségi asztalokon és állandó ügyelet várja, hogy megszólaljon a telefon s a hallgatóban a már ismerős jiang szó­laljon meg: — Halló, itt a gyilkos! Az áldozat, a 11 esztendős Luc Taron egyik utolsó fényképe

Next