Képes Újság, 1964. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-04 / 27. szám
A LÁTOGATÓ HÁROMSZOR UGAT Ez a néhány szó írás egy kitépett naptárlapon, és ez a kutya néhány nappal ezelőtt életet mentett. Ayron Watkins skót juhász a mezőn legeltetett lóhátról, amikor a paripa hirtelen megbokrosodott, ledobta magáról a juhászt, és életveszélyesen megsebesítette. Ott feküdt egyedül a füvön, a legközelebbi lakott helytől 10 kilométernyi távolságra. Csak annyi ereje maradt, hogy kitépett naptárlapjára néhány szót írjon. Kutyája nyakára kötötte a cédulát, és elájult. A kutya megértette a veszélyt, nekiiramodott, és rövidesen leért a faluba. Ugyancsak a kutya vezette fel a segítőkész embereket, akik gyorsan kórházba szállították a szerencsétlenül járt juhászt. Watkins már gyógyul. Mindennapos látogatója a kórházban a kis Tim. Be nem jöhet, de az ablaknál hármat ugat, és ilyenkor gazdája — aki életét köszönheti a hűséges és okos állatnak — hálás szívvel néz megmentőjére. •r. •» rlu»*M naacH «*• I y 'tZtr'&h-V '«•» MlK — * MM \ ____----------xs* I Az életmentő Tim és a néhány szavas üzenet „4 KÍNZÁS LETT AZ ERKÖLCS..." A szélsőjobboldali párizsi bulvárlap, a Paris Presse szerkesztőségében mindennap izgatottan várják a postát: meghozza-e a vaskos levelet, amelynek tartalma újra a nap szenzációja lehet? Már ismerik a feladó jellegzetes kézírását. Ha 15 sűrűn teleírt oldal is a levél, akkor is teret adnak neki az újság hasábjain. Hiszen a rikkancsok egy-két óra múlva már ezt kiálthatják az utcán: — Megjelent a Paris Presse a gyilkos legújabb levelével! Az ismeretlen levelező az évszázad legfurcsább, legvakmerőbb s egyben legelvetemültebb gyilkosa. Áldozata egy 11 esztendős kisfiú volt: Luc Taron, kereskedőszülők gyermeke. Még május 27-én fojtotta meg a verrieres-i erdőben. Mindent tud a rendőrség is, az újságolvasó is a borzalmas gyilkosságról: a tettes valami páratlan közlékenységgel árult el minden részletet. Hogyan találkozott a metró egyik I. osztályú kocsijában a fiúcskával, mint elegyedett vele beszélgetésbe, miképp csalta el magával. . . Annak leírásával sem maradt adós, hol, hogyan, mikor és miért végzett kis áldozatával. Telefonon és a szerkesztőségek címére elküldött levelekben a legapróbb részletekig bevall mindent a gyilkos. A fiúcska apja tanúsítja is, hogy szinte minden adat egyezhet, a kis Luc valóban félt a farkasoktól, s íme, a gyilkos azt írja: •» Amikor az erdő széléhez értünk, a gyermek megszorította a kezemet s remegve kérdezte: Lehetnek itt farkasok?« De miért e szörnyű bűn? — Halló, itt a gyilkos. Ismételten el akarom mondani, hogy tettem lázadás volt a társadalom ellen ... — ez hallatszik a telefonban. A Taran-szülők készülékére magnetofont szerelt a rendőrség. A szalag megőrz a gyilkos megfontolt hangját. »Nem vagyok elmebeteg — írja egyik levelében. — Nem hiszek többé rothadt társadalmunk szavában. 1957-ben, Algírban, Massu-mál magamra találtam. A kínzás lett az erkölcs, az egyetlen, amely érvényes. Nem kedvtelésből gyilkoltam, hanem azért, hogy rászorítsam a társadalmat, hányja ki magából a pénzt, amely neki ma istene...« Igen, a telefonáló-levelező gyermekgyilkos váltságdíjat is akart szerezni a kis Lue-ért. Hogy abban a társadalomban a pénz az úr, azt valóban tudhatja: elmondja magáról, hogy egy magasrangú hivatalnok fia. Apjának Citroen DS gépkocsija van. Ő maga 1957-ben Algériában szolgált katonaként az arabfaló Massu tábornok expedíciós seregében. A párizsi rendőrség több mint egy hónapja üldözi-keresi a bűnözőt. A temérdek telefonüzenet és levél ellenére még nem kerítette kézre. Pedig a nyomozók nem járhatnak messze. Egyik legutolsó levelében a gyilkos ezt írja: »Újabb gyermekgyilkosságra készülök, de nem tudom végrehajtani, annyira figyelnek...« A francia közvélemény visszafojtott lélegzettel lesivárja a kis Luc Taron gyilkosáról szóló híreket. A rendőrség egyhónapos tehetetlensége felháborodást kelt, ugyanakkor a legkalandosabb feltevésnek ad létjogosultságot. Az egyik kósza hír magát az apát tette gyanússá, a rendőrség hivatalos közlése szerint azonban Yves Taron ellen a nyomozás során semmilyen terhelő adat sem merült fel. Egyedül a bulvársajtó az, amely hasznot húz a bűnügyi krónikában páratlan esetből. Szinte másodnaponként ott a gyilkos levele a szerkesztőségi asztalokon és állandó ügyelet várja, hogy megszólaljon a telefon s a hallgatóban a már ismerős jiang szólaljon meg: — Halló, itt a gyilkos! Az áldozat, a 11 esztendős Luc Taron egyik utolsó fényképe