Képes Újság, 1967. július-december (8. évfolyam, 26-52. szám)

1967-07-01 / 26. szám

A nyárnak abban az időszakában vagyunk, amikor a legtöbb termesz­tett növényünk kezdi már megmutatni, milyen termést hoz. Régen a föld­műves ember ilyenkor kiment a határba, megállt a búzatáblánál, összemar­kolt egy csomó kalászt, nézegette, majd — csak úgy szemmel — felmérte az egész táblát. Aztán kalapjához fűzött egy-két kalászt, hazament, s ott­hon azt mondta: „Jó lesz a búzánk. Megadja a 12—13 mázsát.” Azt hi­­szem, aki csak élt falun, mindenki ismeri a termésbecslésnek ezt az egészen egyszerű, s mégis kicsit ünnepélyes aktusát. Mai ember alighanem ajá­biggyesztve, lekicsinylően beszélne erről a módszerről, s nem is minden alap nélkül, hiszen napjaink technikája, a termelés szinte minden mozza­natához hozzáadott már valamit. Némelyik termelőszövetkezet például éves tervét bonyolult számológéprendszerek segítségével készíti, vetőmag­vakat, talajszerkezetet korszerű laboratóriumokban vizsgálnak. De vajon van-e korszerű termésbecslő módszer? Mert hiszen a sok ezer holdas gaz­daságokban még fontosabb előre látni, hogy milyen lesz a termés. Ilyenkor tehát, aratás előtt, amikor nagyjából már megmutatja, hogy mit ad, ma is VALLATJÁK A BÚZÁT Az a bizonyos jól sikerült ter­mésbecslés ilyen módszerrel ké­szült. A kalászszámot egy négy­zetméternyi területre számítot­ták ki Minta­kalászok : nagy, közepes és kicsi Tonnák a patika­mérlegen. Az átlagszem­­súlyt — noha erre országosan elfogadott szabályok vannak — nem árt mérlegen ellenőrizni. (Ifj. Soproni Béla felvételei)

Next