Képes Újság, 1971. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-03 / 1. szám
Két falu — kétféle sors (2) ÚJ UTÓN MAROKBA Húsz ház áll még a holt faluban. Szakemberek leltároztak föl mindent, s megállapították: a húsz ház félmillió forintot ér. Legértékesebb az utolsónak elköltözött Hári Szabó József háza: értéke 150 ezer forint. Legkevesebbre Váradi János ingatlanát becsülték, kétezer forintra. Van ház, amelyik „bekötött szemmel”, bedeszkázott ablakkal, vaksin áll a lenyugvó nappal szemben. Van ház, amelyiknek kitárt, nyitott ablakán át fehér függöny leng a szélben, mintha valaki ott bent megadta volna magát. Van ház, amelyiknek ledöntötték a falait, megrokkanva, térdre bukva cseng. Van ház, amelyiknek ajtaját ki-be csapkodja a szél, mintha láthatatlan valakik járnának át rajta. És a kutak ... Majd’ minden udvaron kerekes kút, nagy kerékkel, még épek, de a küllők közé fölcsúszott a kúszónövény, befonta, behálózta, megbéklyózta, soha senki ne forgathassa meg. És bent a házakban, szanaszét limlomok, viharlámpa, rossz bakancs, üres üveg, anyját vesztett asztalfiók, régi iratok, papucs, kis szék, üvegtörmelék, kopott fakanál, kiskáté, szakadt kötény, guzsaly, kipukkadt villanyégő. „Mindent elhoztunk onnan, kérem. Csak azt hagytuk ott, ami érvénytelen.” Elszaporodtak a bolhák és az egerek. És megjelent az első hippi külsejű, kóbor jövevény. Azt mondják, olyan volt, mint a hírhedt Manson. Sötét estében, fázósan összehúzódva ülünk hazafelé a kocsin. Jó ideig szótlanul. — Hát igen — mondja később Lakatos Ferenc. — Egy út kellett volna ide. Semmi más, egy jó út. Akkor senki nem ment volna el innen. — Mibe került volna? — Gondolom, nyolc-tíz millió forint. — Azt mondják, nem érte volna meg. Hiszen a húsz ház csak félmilliót ér. — Félmilliót a házak, de ott van Kisibafa, Korpád. Utat kaptak volna. És amit ez a nép itt megtermelt: jószág, termény, szőlő. Meg a kétszáz ember ... — Van olyan virág vagy növény, amit úgy hívnak, hogy Gyűrűfű? — Gondolom, a pitypang lesz az, a gyermekláncfű. — Az a bóbitás? Amit, ha megfúvunk, úgy száll, ejtőernyőzik a pihe szerteszét? — Az... De a népet ne tessék a füvekhez hasonlítani. * Azon a napon, amikor Gyűrűfűn jártunk, avatták fel Mórokon az új utat. Ennek örömére az egész falu ünnepelt. Délután az avatáson, este a kultúrházban. — Ha az új útra nem lett volna reményünk, mi is Gyűrűfű sorsára jutunk. Így is van néhány ház, amelyik lakó nélkül áll. De csak ideiglenesen. Már megvan az új gazda mindenütt. Temesvári Béla, a mároki népfrontbizottság elnöke, a kultúrház igazgatója, ismeri talán legjobban Márok életét. — Én is beszéltem a gyűlésen. S amikor csak kimondtam, hogy betonutat kaptunk, olyan taps zúgott ebben a kultúrházban, amilyen még soha. — Ötmillióba került az út, de nem annyit ér. Kérem, itt ötven éven keresztül minden képviselő-választás idején megkaptuk az ígéretet az útra. Nem ötmilliót ér ... Mert azt a biztonságot, nyugalmat, amit most éreznek itt az emberek, hogy ha kórházba kell vinni a terhes asszonyt, a szívbeteget, akkor nem lovas kocsi viszi órákig, hanem itt a segítség percek alatt. Eztöbbet ér, mint ötmillió. Márok nagyobb település, mint Gyűrűfű, 950 lakosa van, s nem kis erőfeszítésbe került az embereket itt tartani. Hiszen Márokot éppen azok a vonzóerők érintették, mint Gyűrűfűt, Siklós, Villány, Pécs ipara. De Márok ma ott tart, hogy telkeket parcelláznak, háromszázötven szögöles házhelyeket, jöjjenek, építkezzenek, akik Mórokon akarnak élni. És vannak jelentkezők. De ehhez nemcsak az út kellett Valami más is. Temesvári érdeme, hogy fölismerte ezt a „mást” is. Márok évezredek óta lakott hely. Fiatalokat toborzott, akikkel föltúrta a határt. Római kori, honfoglalás kori eszközöket, pénzeket, edényeket bányásztak elő a föld mélyéből. És összegyűjtötték a közelmúlt népéletének jellegzetes tárgyi emlékeit is. Múzeumot csináltak. Mert a szülőföldhöz való hűségnek, ragaszkodásnak ez is egyik eszköze. Látni, ismerni és szeretni mindent, a messzi múlttól a mai jelenig. Az utcán sétálgatva néztem: új járda vezet a házsorok mellett. De három lány végig a falun, a megépült új út közepén ment. Az avatáson talán nem voltak ott, most vették igazán birtokba. Az igazgató, Temesvári Béla készül, hogy néhány gyerekkel, s egy filmfelvevőgéppel hamarosan elmegy Gyűrűfűre, filmet csinál, s levetíti a márokiaknak. Emlékeztetőül. Az idei újév bizonyosan vidámabb lesz Mórokon, mint bármikor is volt. És abban a másik három községben is, amelyik idén kapott új utat. Illenék valami újévi jókívánsággal köszönteni a kis falut. Talán azzal, hogy használják nagyon-nagyon sokáig, jó egészséggel az új utat. Szeressék ezt a szép kis falut, szülőföldjüket, és ne feledjék a Gyűrűfűt. Ibrányi Tóth Béla Régiségek... Az egyik egy elhagyott gyűrűfűi ház tornácán. A másik kép a mároki falumúzeumban készült .