Képes Újság, 1972. január-június (13. évfolyam, 2-26. szám)
1972-01-08 / 2. szám
Fagyos szél cibálja a sárputrik tetejét. A kiszáradt kórók versenyt futnak azzal a csöpp, mezítlábas leánykával, aki jöttünkre rémülten célozza meg a legközelebbi viskót. Cigánytelep. Olyan, mint bármelyik az országban: nyomorúságos, rendetlen, lehangoló. Mi ez? Sors? Végzet? Van-e innen egyáltalán kiút? Ha van, hogyan, s merre? Kérdések, amelyekre többé-kevésbé biztató választ kaptunk itt, a hajdúsági homokvilágban. Országos figyelmet és támogatást érdemel a község legjobbjainak — a tanács, a népfront, az iskola vezetőinek — erőfeszítése, a középkori állapotok felszámolására. Küzdelmüket a cigánylakosság sorsának megváltoztatásáért a környéken s az országban máris így emlegetik: A HOSSZÚPÁLYI KÍSÉRLET De kísérletről van-e szó csupán? Ne hamarkodjuk el a minősítést. Nézzük előbb az adatokat. Hosszúpályi 5466 lakosa közül 570 a cigány. Néhány éve még valamennyi kívül élt a falun, az úgynevezett Homoktelepen. Élt? Munkátlanság, zsúfoltság, kosz, bűz, analfabétizmus, alkoholizmus jellemezte ezt a rendezetlen, szánalmas viskókból álló telepet. Ma az ötszázhetven cigány közül több mint kétszáz a faluban, egészséges, szép új házakban lakik; a munkaképes felnőttek 90 százaléka rendszeresen dolgozik; negyvenen a helyi termelőszövetkezet építőbrigádjában és a növénytermesztésben helyezkedtek el. A gyerekek — a homoktelepieket is ideértve —, iskolába járnak, az alapismereti tanfolyamokon sok felnőtt megtanult írni, olvasni, kivonni és összeadni. És se szeri, se száma azoknak az összejöveteleknek, értekezleteknek, amelyeket kizárólag a cigány lakosság részére szerveznek. Ezeken a tanácskozásokon a cigányokat érintő és érdeklő legégetőbb problémákat tárgyalják meg, mint például az egészségügy, vagy az alkoholizmus. Ezt a két kérdést — annak ellenére, hogy megoldásukban máris jelentős az előrehaladás —, előreláthatóan még hosszú ideig napirenden kell tartani. A vázlatosan és hiányosan felsorolt eredményeket hat esztendei kitartó és türelmes munka előzte meg. Amikor a községben aziránt érdeklődtünk, kik állnak az élén ennek a nemes, de nehéz küzdelemnek, a következő neveket hallhattuk: Katona Imre tanácstitkár, Koncz Imre tanácstag, Bődi István iskolaigazgató, Tóth Géza népfronttitkár, Katona Sándor villanyszerelő. Ők ma már a probléma iránt eleinte közönyös lakosság körében is egyre több támogatóra számíthatnak. Az ügy legbuzgóbb és legfáradhatatlanabb hívei, a tanács, a népfront vezetői, s az iskola pedagógusi kara. Növekvő sikerük egyik titka kétségtelenül abban rejlik, hogy olyan cigánylakosokra is támaszkodhatnak, akik már szakítottak a régi életformával, beilleszkedtek a falu társadalmába, s tudatosan és lelkesen vállalják egykori sorstársaik kivezetését a Homoktelepről. Ilyen nagyszerű ember: Lakatos József és felesége, Lakatos Ernő, Rézműves Sándor és még sok társa. Egy kis „vadember” a Homoktelepen Az osztály legjobb olvasója: Lakatos Klárika A tanácstitkárnak személyes, jó ismerőse a putri minden lakója