Képes Újság, 1975. január-július (16. évfolyam, 1-28. szám)
1975-01-04 / 1. szám
A kórház — a betegek világa — különös világ. Sajátos, bezárt, kiszolgáltatott emberi közösség. Itt minden felfokozott: a fájdalom, a félelem, a remény, a bizakodás. Túláradó az öröm, és olthatatlan mély a fájdalom. Talán azért, mert az élethez sehol sincs ily közel a halál... A kinti világ — az egészségesek világa — mily messzinek tűnik a kórházi ágyból! Pedig ez a benti világ ezernyi szállal fűződik a kintihez. Hiszen — végül is minden, de minden, csakis az életért, a gyógyulásért, a kinti világért történik benne.. Magyarországon évente majdnem kétmillió embert ápolnak kórházakban. Az egészségügy különböző szakterületein dolgozó ápolók száma megközelíti a harmincezret. (Legnagyobb részük: nő.) A beteg fájó, félő, gyenge, védekező, lemeztelenített lény. Hátrányát az tűnteti el, aki meggyógyítja, aki ápolja. Az orvos — és vele szoros együttműködésben az ápolónővér. Aki valaha is feküdt kórházi ágyon — tudja, mit, menynyit jelent ott az ápolónővér! A kórház egyik legfontosabb lénye. Nélküle sem a beteg, sem az orvos nem boldogulna, öszszekötő a beteg és az orvos között. Magatartása befolyással van a betegre. Hozzáértése segíti, könnyíti az orvos munkáját. („Az orvos jobbkeze az ápolónő" — állította egy orvosismerősöm.) Mindenben segédkeznek, és ma már önálló gyógyítási feladatokat is ellátnak. Sok, eredetileg orvosi ténykedés áthárult rájuk: vérvétel, injekciózás, vérnyomásmérés, infúzió-bekötés stb. De minderre (és egyre többre) fel vannak készítve. Szakképzésük több mint két évtizede az egészségügyi szakiskolák kétéves nappali tagozatán és különböző, munka melletti tanfolyamokon történik. Alapos és nehéz orvosi előadásokat hallgattak, gyakorlati vizsgákat tettek — amíg ápolónők lettek, és járatosak minden kezelésben. Értenek a bonyolult műszerekhez-gépekhez, ismerik a göröglatin orvosi szakkifejezéseket, az orvosi vegytant és fizikát. De takarítanak, mosdatnak, öltöztetnek, etetnek, itatnak — tréfálkoznak, vígasztalnak, tanáccsal, magyarázattal szolgálnak. Nap mint nap. Állandó felelősségben százféle feladatot látnak el. Havonta 250—300 órában és három műszakban. Magyarországon — rrjint világszerte — az ápolói munkakörökben hiány van. Ez leginkább a kórházi betegágy melletti ápolónővér-hiány. A Fővárosi Egészségügyi Szakiskolák Központjának igazgatónőjétől, Pozsonyi Károlynétól kapott adatok szerint a fővárosi kórházakban az ápolónői állások 9,6 százaléka, a csecsemőotthonokban a gondozónői állások 13,9 százaléka betöltetlen. Bár az országban folyó egészségügyi dolgozóképzés 38 százaléka Budapesten van, a hiány mégis itt a legnagyobb. Például tavaly a fővárosban 598 ápolónőt igényeltek az egészségügyi intézmények, de mindössze 168 végzett! Az ország legrégebbi egészségügyi szakiskolájában, a budapesti Varga Katalin ápolónőképzőben az 1973—74-es tanévben a kétéves, bentlakásos, egésznapos tagozaton mindössze negyvenöten végeztek. (Ebből huszonhat már szerződéses volt.) Ugyanakkor az iskolához az egész országból több mint háromszáz álláskínálat érkezett! Az igazgatónő, Balogh Zoltánné még azt is elmondta: nem ritka a 2000 Ft-os állásajánlat sem. (Tehát az ápolónő magasabb fizetést kapna, mint egy kezdő orvos!) Tóth Mária a budapesti Mentőkórház egyik legjobb ápolónője. (Az orvosok és a betegek együttes véleménye alapján.) Magas, erőteljes, kevésbeszédű fiatal nő. Székesfehérvári, itt Pesten rokonoknál lakik. 1967 óta ápolónő. Hogyan választotta ezt a hivatást? Gyermekkori kórházi emlék majd kórházban hosszan betegeskedő édesanyja gyakori meglátogatása élesztette föl benne az ápolás szeretetét. „Kezdetben azt hittem, nem is fog menni... A vértől irtóztam, sajnáltam megszűrni egy beteget... Hiába tanultam elméletben. Aztán a gyakorlatban, munka közben minden kialakult Az ápolónő többet van a beteggel, mint az orvos. Nagyon fontos, mikor, hogyan reagálunk. Ahány beteg, annyiféle! És ráadásul a beteg ember sokkal érzékenyebb, mint az egészséges. Soha nem szabad türelmetlennek, rendreutasítónak lenni. Tapintat, türelem, megértés. Ez a három tulajdonság nagyon fontos az ápolónőnél. Aztán a tisztaság, pontosság, a lelkiismeretesség, a kedvesség szeretete. A kórteremben nem hangozhat el durva, kemény szó. Minden beteggel meg kell találni a közös hangot, a helyes, megfelelő viselkedést, egyénien törődni vele. Ezzel — de szó szerint is: a mi kezünk szintén benne van a gyógyulás folyamatában. Nagyszerű érzés a javulást látni, ahogyan a szemünk előtt erősödnek, állnak lábra a betegek ... Nehéz a mi munkánkat szavakba foglalni. Itt bent én soha nem vagyok fáradt, gyakran észre sem veszem, hogy lejárt a munkaidőm...” 1975. szeptember 1-től új rendelet lép életbe az ápolónővérképzésben. Az egészségügyi szakiskolák - a szakmunkásképző iskolákhoz hasonlóan -középfokú oktatási intézmények lesznek. Az ápolónővérképzés eddig lényegében tanfolyam jellegű volt, ezután szervesen beilleszkedik az iskolarendszerbe. Tizennégy éves kortól, három éven keresztül, magas ösztöndíjjal tanulnak majd a leendő ápolónők. Az eddigi egészségügyi szakiskolások szakképzése azonos lesz a szakközépiskolásokéval. Az ott végzettek általános ápolói és általános asszisztensi szakképesítést kapnak. És hát: minél több fiatal jelentkezését várják országszerte az új típusú egészségügyi szakiskolák. Eöry Éva ÁPOLÓNŐÉ