Képes Újság, 1978. január-július (19. évfolyam, 1-26. szám)

1978-02-11 / 6. szám

­m háború a hidakat is romba dönti, é­­s a béke akkor teljes, amikor a hidak újjáépülnek, mert aki bék *­­­két akar, mindig hidakat épít. Szebbet, százszor szebbeket, a régieknél. Az elhatározást nem pusztíthatja el a há­ború. 1945. január 5-én bombatalálat érte a MÁVAG hídműhelyét. Se víz, se oltóho­mok nem volt a közelben. A hidászok szin­te a saját kezükkel oltották a tüzet. A szerszámok legértékesebbjeit és néhány hegesztő palackot sikerült megmenteni, s ezek minden bomba felrobbanásával be­csesebb kinccsé váltak. Aztán elhallgattak a fegyverek, Pest felszabadult. Voltak, akik napokig kijártak folyóhoz, szoktatták sze­müket a vízpárával felszálló lidérces lá­tomáshoz, mert nem hitték, hogy létezik olyan vandalizmus, amely képes elpusztí­tani a gyönyörű hídjaikat. Budáról még ágyúszó hallatszott, amikor a MÁVAG hídműhelyének keleti csarno­kában Krimov kapitány lesöpörte a havat az egyik szerelőbakról és a kiégett falaikra mutatott: „Emberek” — szólt csendesen, s itt véget ért a magyar szókincse, mégis tö­kéletesen megértették: dolgozni kell, hi­dat építeni. Voltak, akik Nagykátáról jöt­tek gyalog. Magukkal hozott karéjnyi ke­nyeret osztották meg jó szóért, az össze­tartozásért cserébe. A munka nehéz volt, kegyetlenül nehéz. Rongyokba csavart lyu­kas bakancsokban csúszkáltak az első híd­­alkatrészeknek kiszemelt hideg vasakon. A gépek nagy részét szíjakkal és lendítőkere­kekkel felszerelve emberi erővel hajtották, a mosakodáshoz munka után nem volt víz, de Rásó szaktárs, az újonnan megválasz­tott bizalmi minden reggel így köszönt: „Szabadság”! S anélkül, hogy különöseb­ben figyeltek volna, napról napra mind többen ugyanígy válaszoltak rá. Még január volt, amikor az első, a leg­bátrabb hidászok vízre szálltak, hogy ideiglenes átkelőt építsenek a mai déli vas­úti összekötőhíd helyén. Kemény csata volt, névtelen hősökkel, de a történelmet nagy­részt a névtelen hősök csinálják. Ezért si­ratja Kocz András öreg hidász önéletrajzá­ban ma is legjobb barátját, Roskó Lalit. A világ legszebb húsz hídja között nyil­vántartott Erzsébet helyett még csak a „Bözsi” épülhetett elsőként, de rövidesen megkezdődött az „igazi”, a Kossuth-híd építése és a város történelmi díjainak roncsai kikerültek a folyóból. Mire kita­vaszodott, építők szállták meg a vizeket és partokat. Az ország több mint kétezer hid­ját kellett újjáépíteni. És az újságok hírül adták: megkezdődött a hídcsata. Ennek el­ső — szinte a főváros felszabadulásával egykorú — mozzanatait őrzik a MÁVAG- ban nemrég előkerült amatőr fényképek. A háború a hidakat mindig romba dön­ti, s a béke mindig akkor lesz teljes, ami­kor a hidak újjáépülnek, mert aki békét akar, hidakat épít. S hidak épülnek to­vább folyópartok és országhatárok között egyaránt. Ma a világ valamennyi táján készült útikönyvek a legszebbek között említik hídjainkat. Kovács L. Péter Hídépítők tavasza A romba dőlt hidak között a pontonokra épült „Bözsi” híd kapcsolta át elsőként a folyót Romokban az Újpesti Vasúti összekötőhíd A régi Ferencz József-híd (a mai Szabadság-híd) roncsainak bontása 1945-ben Úszódaruk a Dunán (Kránitz Pál nyugdíjas hidász , egykorú felvételei) 11

Next