Képes Újság, 1978. január-július (19. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-11 / 6. szám
m háború a hidakat is romba dönti, és a béke akkor teljes, amikor a hidak újjáépülnek, mert aki bék *két akar, mindig hidakat épít. Szebbet, százszor szebbeket, a régieknél. Az elhatározást nem pusztíthatja el a háború. 1945. január 5-én bombatalálat érte a MÁVAG hídműhelyét. Se víz, se oltóhomok nem volt a közelben. A hidászok szinte a saját kezükkel oltották a tüzet. A szerszámok legértékesebbjeit és néhány hegesztő palackot sikerült megmenteni, s ezek minden bomba felrobbanásával becsesebb kinccsé váltak. Aztán elhallgattak a fegyverek, Pest felszabadult. Voltak, akik napokig kijártak folyóhoz, szoktatták szemüket a vízpárával felszálló lidérces látomáshoz, mert nem hitték, hogy létezik olyan vandalizmus, amely képes elpusztítani a gyönyörű hídjaikat. Budáról még ágyúszó hallatszott, amikor a MÁVAG hídműhelyének keleti csarnokában Krimov kapitány lesöpörte a havat az egyik szerelőbakról és a kiégett falaikra mutatott: „Emberek” — szólt csendesen, s itt véget ért a magyar szókincse, mégis tökéletesen megértették: dolgozni kell, hidat építeni. Voltak, akik Nagykátáról jöttek gyalog. Magukkal hozott karéjnyi kenyeret osztották meg jó szóért, az összetartozásért cserébe. A munka nehéz volt, kegyetlenül nehéz. Rongyokba csavart lyukas bakancsokban csúszkáltak az első hídalkatrészeknek kiszemelt hideg vasakon. A gépek nagy részét szíjakkal és lendítőkerekekkel felszerelve emberi erővel hajtották, a mosakodáshoz munka után nem volt víz, de Rásó szaktárs, az újonnan megválasztott bizalmi minden reggel így köszönt: „Szabadság”! S anélkül, hogy különösebben figyeltek volna, napról napra mind többen ugyanígy válaszoltak rá. Még január volt, amikor az első, a legbátrabb hidászok vízre szálltak, hogy ideiglenes átkelőt építsenek a mai déli vasúti összekötőhíd helyén. Kemény csata volt, névtelen hősökkel, de a történelmet nagyrészt a névtelen hősök csinálják. Ezért siratja Kocz András öreg hidász önéletrajzában ma is legjobb barátját, Roskó Lalit. A világ legszebb húsz hídja között nyilvántartott Erzsébet helyett még csak a „Bözsi” épülhetett elsőként, de rövidesen megkezdődött az „igazi”, a Kossuth-híd építése és a város történelmi díjainak roncsai kikerültek a folyóból. Mire kitavaszodott, építők szállták meg a vizeket és partokat. Az ország több mint kétezer hidját kellett újjáépíteni. És az újságok hírül adták: megkezdődött a hídcsata. Ennek első — szinte a főváros felszabadulásával egykorú — mozzanatait őrzik a MÁVAG- ban nemrég előkerült amatőr fényképek. A háború a hidakat mindig romba dönti, s a béke mindig akkor lesz teljes, amikor a hidak újjáépülnek, mert aki békét akar, hidakat épít. S hidak épülnek tovább folyópartok és országhatárok között egyaránt. Ma a világ valamennyi táján készült útikönyvek a legszebbek között említik hídjainkat. Kovács L. Péter Hídépítők tavasza A romba dőlt hidak között a pontonokra épült „Bözsi” híd kapcsolta át elsőként a folyót Romokban az Újpesti Vasúti összekötőhíd A régi Ferencz József-híd (a mai Szabadság-híd) roncsainak bontása 1945-ben Úszódaruk a Dunán (Kránitz Pál nyugdíjas hidász , egykorú felvételei) 11